Pesti Napló, 1917. május (68. évfolyam, 113–138. szám)

1917-05-01 / 113. szám

A Kedd többi népem­elő társadalmától, májusban, 1917-ben, amikor a béke gondolata tábort jár a föld minden birodalmaiban. Lám, a belga szocialisták elküldik képviselőjüket a svéd fővárosba, hogy ott az szót és kezet váltson némettel, magyarral, osztrákkal. Belgium ez­zel a különlépésével erkölcsileg szakít Fran­ciaországgal, a kis nemzetek védelmezője nem az entente, hanem a béke. És piros színben kigyúl a szocialistákat váró semleges Stockholm is. A kultúrának példátlan fokán díszelgő svéd nép az éhezést és a háborút akarja kiüldözni a világból. Sok más ország helyett is beszél most ez az ország, Stockholmban izzó vasrostélyra ültetik a na­cionalizmust, a klerikalizmust és a háborút keverő többi izmusokat, világokat ka­tasztrófába döntő gyalázatos elfogultságokat. A nép megmozdult Stockholmban és a kato­nák az orosz Preobrazsenszki gárdaezredre gondolnak. Máskor márciusban erjedt a sza­badság, de oly nagy műve van az idén, hogy új és új sarjadzások hasítják a földet még májusban is, amely más esztendőkben a ta­vasz m­egleltségének gyümölcsillatos nyugo­dalmasságát jelentette. És Magyarország? ... Az idén visszatér nálunk is május elseje, amelyet elkoboztak tőlünk tavaly és tavalyelőtt. A világ, a tavasz, a nép igazi arculatát mutatja újra. A béke és a szabadság mellett tüntet a magyar munkás­ság is, amelyet Tisza a szabadság ünnepének előestéjén a káplárok és a nyolcholdas telepe­sek szavazati jogával lepett meg. Ha lemérjük a távolságot, ami Tiszát a magyar munkásság­tól, a magyar májust a magyar népjogoktól elválasztja, csak a nagy háborús ellentétekre gondolhatunk, a mérhetetlen distanciára, amely egyes, egymásnak idegen hadviselők között tátong. Scheidemannt és a kancellárt ikertestvéreknek kell hinnünk, ha rágondo­lunk a magyar szocialistákra és a magyar kor­mányzatra. Pedig sem a békekötéskor, sem a békekötés után, sem ez a kormány, sem egyet­len más sem, nem nélkülözheti majd ezt a tö­meget, amely ,ma a világnak igazi diplomatáit és igazi papjait szolgáltatja, akik Stockholm­ban talán világraszóló, az egész világon érvé­nyes határozatokat hozhatnak, azok nálun­k még mindig nem kerülhetnek a parlment karzatján belül. Arra lehet erőd elvtárs, hogy a béke gondolatát megacélosítsd az idegen bi­rodalomban, arra lehet erőd, hogy ráparan­csold a békét az ellenséges hadseregre, de arra nem futhatja izmaidból, elvtárs, hogy képviselő légy Magyarhonban. Przemyslnél, Verdunnél, Metznél, mindennél erősebb cita­della ,a magyar junker uralom. E­i az a név­, telen, vár, amit nem vehetsz sem éh­séggel, sem halállal, sem fortélyival, sem erővel. A szabadság gondolata ünnepet és diadalt ülhet az egész földön, de nem vághatja magát át azon a blokádon, amelylyel Tisza Magyar­országot elzárja a világtól, az élettől és a jö­vendőtől. Ma igy van ez. És holnap? Minden idő­ket álló magyar citadella, a május hava kö­vetkezik most ránk. ^ggrnrnjMgig,!^^ ^ . ..ULu vám, hogy belesápadtam. Óriási, alacsony, fe­hérre meszelt terem volt, melybe mindazok a gyerekek elférhettek, kik most künn voltak, falai kopaszok, padlója küszöbe festetlen, sú­rolt, minden bútorzata néhány kis szék, pár pad, meg egy X-lábú asztal, köröskörül pedig hosszú-hosszu fogasok, melyekre a gyerekek kalapjukat, táskájukat akasztják. Ez a terem egyáltalán semmiféle szobához se hasonlított, melyet eddig láttam. Sehol egy kép vagy egy tükör, vagy egy pamlag. Mindenütt szigorú rend. Volt benne valami érthetetlen. Mihelyt beléptem, megcsapta az orromat a friss festék és a mész reménytelen szaga. Kétségbeestem azon, hogy itt is lehet élni és már fordultam vissza, hogy kimenjek. — Tisz fiu, — mondta kedveskedve a néni és leguggolt a földre, — gyere ide, tisz fiu! Megálltam a küszöbön. A néni sápadt, húszéves lány volt, a tüdővész látható jelei­vel, arca sovány, orra, melyet rózsaszín rizs­porral hintett meg, a kinyomott bőratkák he­lyétől lyukacsos. Lenéztem őt, hogy „tisi fiu"­nak hívott engem, aki már tudtam, hogy azt egyszerűen „kis fiu"-nak mondják. Szánalom­ból közeledtem hozzá. Mindenféle unalmas dolgokat mesélt, gyorsan és halkan, a kacsalá­bon forgó tündérvárról, melybe sohase hit­tem, a mákoskalácsról, melyet utáltam, a rege­beli kis királyokról, akik csak arra valók, hogy a gyerekeket ágyba csalják és lefektes­sék, mikor nem akarnak aludni. Látszott rajta, hogy ilyen kis fiúval még nem akadt össze. Sóhajtva a hegedűért nyúlt. Egy indu­lót játszott, mely egyenesen az óvoda szá­mára készült és arra szolgált, hogy az enge­detlen kölyköket jó kedvre csiklandozza. Be-Stockholm, április 30. Nagyon csalódnak azok, akik a stockholmi szocialista konferenciához túlságosan vérmes re­ményeket fűznek s akik azt hiszik, hogy a kon­ferencia rövidesen meghozná a békét. Igen sok függ természetesen attól, hogy az entente kor­mányok olyan szocialista csoportok képviselőinek is megengedik-e a konferencián való részvételt, amelyek határozottan pacifista irányt követnek. Ez eddig igen kétségesnek látszik. Jól értesült for­rások szerint Anglia a zimmerwaldi csoportnak aligha ad útlevelet. Ha azonban csakis a nacio­nalista érzelmű szocialisták viszik a konferencián a vezérszerepet. Bizonyos, hogy a tárgyalások szelleme kedvezőtlen, sőt egyenesen ellenséges lesz a központi hatalmakkal szemben. Ebben az eset­ben pedig felmerül a kérdés, hogy mi értelme van annak, h­ogy a magyar, német és osztrák kiküldöt­tek részt vegyenek a további tárgyalásokban. Stockholmra fog tehát a legközelebbi napok­ban a világ érdeklődése irányulni, ámbár a svéd fővárosban már most lefolyó politikai események fogtam a fülem. Erre játékokat tett elém, kedvetlenül. Csupa gyári holmikat, drága és rossz összeenyvezett árukat, színes papírral bevont dobozokat, karikákat, melyeket bo­tokkal kellett hajigálni. — Nem kell, — mondtam és egyenként visszaadtam. — Ez se kell? Egy lapdát mutatott. Akkorát, mint egy gyerekfej. Gyanakodva vettem a kezembe. Nekem más játékaim vannak. A bal öklöm­ben egy kavicsot szorongattam, melyet a vas­úti töltésen szedtem fel, a sínek mellett, teg­napelőtt. Valamit tervezhetnek itt ellenem, gondoltam, bizonyára el akarják lopni, ami az esnyém. Szomorúan bámultam a lapdát. Oly mély-mély figyelemmel, mint tudós a földgömböt. Hideg volt és ismeretlen. Egy idegen gömbölyűség volt ez a lapda. Ha a padlóra dobnám, felugrana, talán a mennye­zetig is. Más semmi se történne. Ezt a kavi­csot azonban meg se adnám érte. Nem szól­tam egy szót sem. Minek is beszéljek ennek a szerencsétlen lánynak, ki azt hiszi, hogy engem muzsikaszóval is itt lehet marasztalni. Hiszen én azt is tudom, hogy mi a fiszhar­móniám és mi az antipirin, azonkívül, ha be­teg vagyok, magam mérem a lázamat. Sze­génynyel kár lenne szóba ereszkedni. Letet­tem a lapdát a földre, szelíden. — Ez se kell. — Hát mit akarsz? — Semmit. — Akkor menj a homokba. — Nem. — Szaladj a többiekhez. — Nem. — Nézd, hogy játszanak. Az ablak elé vezetett, ahonnan látni lehe­tett a játszó gyerekeket. Csodálkoztam, hogy ennyi gyerek van a világon és mind itt gyűl­tek össze, ezen a barátságtalan,, szomorú, nagy helyen, bár van apjuk, anyjuk és kertjük s ottan mindegyik jobban mulathatna. A fiuk jókedvűek voltak. Csöppet se törődtek azzal, hogy nincsenek otthon, legalább úgy tettek, mintha föl se vennék a megaláztatást, hogy itt kell maradniok és azt mutatták, hogy szíve­sen maradnak itt. Az új játékok talán még tetszettek nekik. Nem értettem őket Ez pedig annyira fájt, hogy ott, az ablak előtt majdnem összeroskadtam. — Hasa! — sírtam fel egyszerre várat­lanul. — Most még nem lehet, — magyarázta a néni. — Hazai — mondtam hangosabban. — Megfeddelek, — szólt és jobb mutató­ujját mereven a levegőbe emelte. —­­Haza, haza! — és kitéptem kezéből a kalapomat, melyet már elvett, hogy a fogasra akassza, a többi kalap mellé. Kezemben a kalappal­, hajadonfővel rohan­tam a homokos udvarra, ahol a gyerekek sora­koztak és futni akartam innen, de a kisajtó zárva volt és mindenütt óriási sárga tűzfalak­ vettek körül, melyek az eget is elfalazták.­ Lihegve megálltam. Innen nincs menekvés. Akárhová futok, mindenütt egy fal. A gyere­kek közelében állapodtam meg, de ők rám se hederítettek. Pokoli forróság volt, a nyári dél pörkölte a tarkóm. Leroskadtam a földre. Te­hetetlen dühömben verni kezdtem a homokot. Vertem, vertem, egyre vertem a kis ötéves ökleimmel a földet, mely tart manket, topor­, 1 Lg PESTI NAPLÓ 1917,­ május 1. A stockholmi zavarok — A Pesti Napló tudósítójától —• is a legnagyobb figyelmet érdemlik. Svédországban az izgatottság nőttön nő. A két kamarának leg­utolsó tárgyalásai rendkívül izgalmasak voltak. Uránt ing, SAndhagen és más szocialista képviselők hihetetlenül hevesen támadták meg a kormányt az úgynevezett fekete gárdának felállítása miatt. Ezt a v őrsereget a kormány a katonai iskolák növen­dékeiből állították össze és azt az utasítást kapta, hogy május elsején erélyesen lépjen fel a tünte­tőkkel szemben. Marison képviselő kijelentette,­ hogy ez a rendszabály kihívás a munkássággal szemben és rosszabb az orosz abszolutizmusnál,­ vagy Abdul Hamid kormányzati rendszerénél is. Branting azzal fenyegetőzött, hogy a fekete gárda­ ellensúlyozására vörös gárdát fog szervezni. Schwarz miniszterelnök elismerte, hogy rosszul­ informálták s megígérte, hogy feloszlatja az őrse­reget. Branting megnyugtató manifesztumot bocsá­tott ki, miután a hangulat roppant izgatott. Ta­nulókból hamarosan egy másik őr­sereget állítottak fel, amely a helyőrségi csapatokat fogja helyette­síteni. A legfeszültebb érdeklődéssel tekintenek május elsejének megünneplése iránt. Május hato­dika is kritikus nap lesz,, mert ezen a napon hagyja el Slieglund szocialista a börtönt, ahol ál­lamellenes üzelmek miatt egy évet töltött. Az ös­­szeütközést a kormány azzal iparkodik megakadá­­­lyozni, hogy betiltották a szeszes italok árusítását s a csallatoktól elvették az élestöltényeket. Malmöi­­ben a trónörökös huszárezrede egy kiáltványban kijelentette, hogy fegyvereit a népnek ki fogja szolgáltatni. A stockholmi közúti vasút forgalmát beszüntette. Branting ama kijelentésére, hogy kezes­kedik arról, hogy május elsején a közrendet nem fogják megzavarni, a polgárőrséget is feloszlatták. Budapest, április 30. A görög-keleti szerb szrnódus tavaszi gyűlése. Karlócáról­­táviratozzák. A karlócai görög-keleti szerb egyházi szinódus hétfőn kezdte meg alap­szabályszerű rendes tavaszi gyűlését Nikoles Miron püspök, metropolita-helyettes elnöklésével. A gyűlésen valamennyi görög-keleti szerb püspök­ részt vett. A Belchsrat katona­ tagjainak szabadságolása.­ Bécsi tudósítónk telefonozza: A képviselőház iro-­­díja illetékes helyre felterjesztette annak a mint­egy hatvan képviselőnek nevét, akik hadiszolgála­tot teljesítenek. Felmentésükre vonatkozóan meg­történtek a kezdeményező lépések. Az urakházá­rtak hadiszolgálatot teljesítő tagjait is szabadsá­golni fogják az ülésszak idejére. 1

Next