Pesti Napló, 1917. május (68. évfolyam, 113–138. szám)

1917-05-18 / 127. szám

Péntek A korm­án­yváltozás előzményei Stockholm, május 17. Az orosz koalíciós kor­m­ány alakulásáról számos hír érkezett. Általában véve azt hiszik, hogy a szocialisták négy helyet fognak kapni az új minisztériumban. A jelöltek kö­zött különösen Szkobolevet és Ceretellit említik. Bolsevikinek is felajánlottak egy helyet. A had­ü­gyminiszteri tárca ügyeit ideiglenesen Kanikov­szky tábornok fogja ellátni, a tengerészeti mi­nisztériumot Kedrov tengernagynak ajánlották fel. A kormány határozatát a duma viharos ülése előzte meg, amelyben Ceretelli hevesen bírálta a kor­mányt. (P. Ll) Skobelev részt vesz a zimmerwaldi konfe­rencián Stockholm, május 17. A zimmerswaldi bizott­ság titkári hivatala a május 31-iki konferenciáról a következő jelentést adta ki: A Stockholmba összehívott zimmerwaldi kon­ferencia meghívta a pétervári munkások és kato­nák tanácsát is. A tanács végrehajtóbizottsága kö­zölte, h­ogy részt vesz a konferencián, abban a fel­tevésben, hogy ez előkészítése lesz a munkások ta­nácsa által tervezett konferenciának­. Minthogy a nemzetközi bizottság ezt a felfogást magáévá tette, a munkástanács elhatározta, hogy a konferencián Skobelevvel képviselteti magát. Skobelev már úton volt Stockholmba, azonban nyilván a belső politi­kai események miatt megszakította utazását. A nem­zetközi bizottság, hogy a munkások tanácsának a konferencián való képviseltetését lehetővé tegye, a május 31-re tervezett zimmerwaldi konferenciát elhalasztotta jú­nius közepére. Alexejev és Gurko lemondása Lugano, május 16. A „Morning Post" pétervári tudósítója jelenti, hogy Alexejev és Gurko tábornokok lemondtak állásukról. Az orosz miniszterválság Stockholm, május 17. Miljukov lemondása al­kalmasint lehetővé teszi a koalíciós minisztériumot. Szkobelev alighanem belép a kabinetbe, ellenben Gorkij egyelőre alkalmasint nem vállalja a neki felajánlott oktatásügyi tárcát. A stockholmi konferencia előkészületei Stockholm, május 17. A németalföldi és skan­dináv delegátusok minden nap folytatják tanács­kozásukat a nemsokára összeülő konferencia napi­rendjéről. A napirend során valószínűleg felszólít­ják a németalföldi és skandináv delegátusokat, hogy folytassák az előkészítő munkálatokat és gyűjtsenek anyagot. Az is a delegáció feladata lesz, hogy közeledést hozzon létre a szocialista pártok és a hadviselő hatalmak álláspontja között. A bolgár delegátusok holnap, az osztrákok és a ma­gyar delegátusok pedig a legközelebbi napokban érkeznek ide. Ezekkel a delegátusokkal május 29-én kezdik meg a tanácskozást. A német biro­dalmi delegátusokkal folytatandó tanácskozás ha­tárnapját csak azután fogják megállapítani. Koholt hír bolgár különbéke-kísérlettől Szófia, május 17. Az orosz sajtó azt a hírt közli, román lapok nyomán, hogy Svájcba bolgár megbízottak érkeztek, akiknek az a küldetése,­­ hogy a különbéke alapján béketárgyalásokat esz­közöljenek ki, mivel a Bulgáriában kitört nyugta­lanság miatt a különbéke elkerülhetetlen. Az állítólagos nyugtalanságokról szóló legen­dákat elég gyakran megcáfoltuk, úgy hogy fölös­leges is még beszélni róluk. Ami pedig az úgyne­vezett bolgár békeküldötteket illeti,, ezek csupán e hírek kitalálóinak képzeletében élnek. Bulgária sohasem gondolt még arra a lehetőségre sem, hogy szövetségeseitől megváljék. A kancellár beszédének hatása Londonban Hága, május 16. A Hollands et Nieuws Bureau londoni levelezője jelenti a következőket: A kancel­lár beszédét annak jeléül tekintik, hogy a köz­ponti hatalmak a végletekig menő harcot óhajtják, de a legtöbb vezércikkben hiányoznak most a szo­kásos támadások Bethmann Holb­weg ellen és csaknem valamennyi újság nyugodt hangon ír róla. A kancellár beszédének súlypont­ja: az Orosz­országhoz intézett csábító szó nagyobb halást kel­tett volna, ha azzal egyidejűleg nem válik ismere­tessé a munkások és katonák tanácsának az a ha­tározata, amely csatlakozik az ideiglenes kormány­nak a front katonáihoz intézett figyelmeztető szó­zatához, hogy mindvégig ki kell tartani. Mindenki jegyezzen hazáskölcsön­t! PESTI NAPLÓ Tffti. M­ÍJUS TK A magyar alumínium Nagyvárad, május 14. A Kőrös partján már valamivel többet tudnak a magyar aluminiumércről, m­int egye­bütt az országban. A lapokban csak itt-ott je­lenik meg egy rövid újsághír. Szó van bennük gördülő vagyonokról, amelyek viszik a bauxi­tot Svájcba, vagy Németországba. Máskor egy magyar (!) társaság alakulásáról olvasunk és örömmel állapítjuk meg, hogy a nyersanyag idehaza való feldolgozása sem késhet már so­káig. Aztán olvasunk tudós fejtegetéseket a bi­hari bauxit-hegyek kimeríthetetlen gazdagsá­gáról. Kár, hogy a tudós, aki írta, nem járt itt a helyszínen és nem vizsgálta meg azokat. Az­tán megint olvasunk mérlegeket, nagyszerű, szédítően jövedelmező társaság mérlegeit, ame­lyeket külföldi alumínium-vállalat ad ki ; 150—200%-os jövedelemről van benne szó, sok tízmillió jövedelemről, alaptőkefelemelés­ről, ami úgy történik, hogy a társaság fizeti be a felemelt alaptőkét a részvényesek helyett. Ezt az utóbbi nagyszerű­ mérleget a „Neuhau­serni Alumínium-Társaság" adja ki, amelynek vagyonleltárában szerényen ott húzódnak meg a „magyar" bauxit-vállalat összes papírjai is. Magyarországon műveletlen embernek te­kintik, aki Spanyolország hegyeiről, folyóiról nem tud tüzetesen felvilágosítást adni. Ellen­ben saját földünk gazdagsága iránt véghetet­len közönyösséget tanúsítunk. Így történik meg aztán, hogy két-három esztendő óta, amióta a háború tart, szemünk láttára viszik ki a nyers aluminium-ércet az országból, azt tudjuk, azt látjuk csak, hogy mindig, a legnagyobb vag­yonhiány és forgalmi zavarok idején is van egész vonat, mely a bauxitot kiviszi tőlünk. Külföldi társaságok jelentéseiből olvasunk en­nek a bauxitnak óriási hasznáról, olvassuk, hogy a svájci társaságnak Franciaországban sequesztált nyersanyagát a magyar bauxit tel­jes mértékben helyettesíteni tudja. De hogy mi haszna van abból az országnak, hogy ez a ma­gyar ásvány nyers állapotban megy ki tőlünk, hogy egyáltalában milyen készleteink vannak, hogy nem fenyeget-e az a veszély, hogy a leg­könnyebben kitermelhető, napfénynél levő készletek feltárása után a termelés a jövőben csak nagy­ költséggel, vagy egyáltalában nem lesz űzhető — arról semmit sem hallunk. Hol vannak a kormány szakértői, akik alapos helyszíni felvételt űznének? Megenged­hető-e ilyen rablógazdálkodás az ország egyik legfontosabb ásványi kincsével? Nem tart tőle a kormány, h­ogy az óriási tömegben exportált magyar érc háború után hosszú időre függet­leníteni fogja a külföldi vállalatokat a magyar nyersanyagtól? Ha a háború alatt nem­ gondos­kodik róla a kormány, hogy a feldolgozásra a gyárak idehaza berendezkedjenek, amikor még a készárunak óriási ára van és nyersanyag máshonnan be nem szerelhető, amikor bauxit­bányáink még kevés költséggel kiaknázhatók — akkor hogy gondolja, hogy háború után, mikor a nagy konjunktúra megszűnik, akkor a gyárak­ erre inkább kaphatók lesznek? Két „magyar" társaság alakult: a Mag­yar bauxit rt.-nak (a Neuhauseni alumínium rt. tulajdona) fényes nevű igazgatósági tagjai a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezetőségé­ből állanak. De itt úgy tudják, hogy a társa­ságnak csupán bankárja a Kereskedelmi Bank. Ez a bankházi tevékenység is egészen jelenték­telen. A társaság, helyesebben svájci anya­vállalata, épített sodronypályát, vasutat, saját organizációját hozta be és saját szervezetével viszi ki a Svájcba a nyers bauxitot. Az abból készült alumíniumot — mily arányban, azt ugyan minálunk senki sem ellenőrzi, — a svájci társaság a központi hatalmak területén adja el. A másik magyar társaság, a Magyar alu­minium rt. Ez a Hitelbank égisze alatt jött létre. Részvényei tudomásunk szerint a Hitel­bank és az alapítók kezében vannak. A tár­saságé több fontos területnek a zárt kutatási joga. Legnagyobb és legkomolyabb terület a Júdvölgy. Ennek a társulatnak azonban sem­miféle organizációja sincs. A bauxitot szállítja német kereskedőknek, akik azt a német „Metallzentrale" megbízásából vásárolják. Azaz — bocsánat — nem is a társaság szál- t­­tja. A haurilot szállítják egyes vállalkozók, akiknek van vasútjuk fakitermelés céljaira. Ezek a vállalkozók felásatják, keskeny vágá­nyú vasúton kiszállítják, aztán a porosz vas­úti kocsikba belerakják az alumínium ércet. Mit szállítanak, mekkora értéket, ha nem tudják. A „magyar" társaság sem tudja, mely a jogainak átengedéséért vagyononként kap valami bányabért. A magyar kormány sem tudja, mely a kitermelési jogot nem kötötte az idehaza való feldolgozás kötelezettségéhez és amely korlátlanul engedi kivinni az ércet, anélkül, hogy tudná, mennyi abból a „hadi érdek" és mennyi a külföldi vállalatok üzleti érdeke. Abban a nagyjövőjű­ szép városban, ame­ly ipari fejlődésről álmodik, Biharország főváro­sában, a Tiszá­k rezidenciájában, felháboro­dással beszélnek arról a rablógazdálkodásról, mely a kormány elnézése mellett, szemeik előtt viszi el jövő iparunk nyersanyagát. Bárkányi Béla A villamos alkalmazottak bérmozgalma Megírtuk csütörtökön, hogy a Városi és Köz­úti villamostársaságok alkalmazottainak vasár­napra tervezett gyűlését a rendőrség betiltotta. Az alkalmazottak mindennek ellenére elhatároz­ták, hogy a megkezdett akciót folytatni fogják. A mostani mozgalom alapját négy évvel ez­előtt vetették meg, amikor a Közeli Társaság al­kalmazottjai­t— mivel csekély fizetésükből meg­élni nem tudtak — küldöttség útján kérték Sán­dor Pál vezérigazgatót, hogy segítse őket nyomo­rukban. A háborús viszonyok teljesen lehetetlenné tették az alkalmazottak megélhetését. A tizenhat év utáni száztíz koronás maximális fizetés valóban nevetségesen kevés. Az elkeseredés napról-napra növekedett, az alkalmazottak két hét óta napról­­napra különböző remisekben értekezleteket tar­tottak helyzetük javításáért. Pozitív határoztot azonban csak e hónap b­­ikén tartott értekezletü­kön hoztak, amikor elhatározták, hogy a „Villa­mos" című szaklapot ismét megjelentetik és ügyüket rábízzák a minden végállomásról válasz­tott egy-egy bizalmi férfire. A gyűlésre, mintegy válaszul, csütörtökön reggel megjelent Sándor Pál következő felhívása: Értesítés A Közeli Vasút összes személyzetéhez! Tudomásomra jutott, hogy alkalmazot­taink egy rész­e háború okozta drágaság eny­hítése szempontjából értekezleteket tartott. Megnyugtathatom az összes alkalmazottakat, hogy anyagi helyzetük lényeges javítását már korábban elhatároztam és az erre vonatkozó tanulmány folyamatban van. Erről különben az igazgatósághoz menesztett küldöttség már napok előtt értesült és arról is, hogy a sze­mélyzet javára teendő intézkedések visszame­nőleg május hónap 1-től számítva fognak fo­ganatosíttatni. Minthogy az erre vonatkozó számítások alapjául szolgáló adatok feldolgozása még rövid időt igényel, elvárom, hogy a személyzet mindaddig, amíg ezen, a helyzetük javítását célzó intézkedések közölhetők lesznek, ezt higgadt türelem­mel be fogja várni és külső elemek beavatkozása által magát befolyásol­tatni nem engedi. Ez annyival is inkább hi­szem, mert eddig is már többször beigazoltam, hogy a személyzet sorsát szívemen hordom és minden felszólítás nélkül a személyzet érdeké­ben olyan alapvető intézkedéseket tettem, ame­lyekkel a személyzetnek minden más hasonló vállalatéval szemben, a mai súlyos viszonyok között is elviselhető helyzetet biztosítottam.­A háború okozta nehézségeket teljesen kiküszöbölni, sajnos nem áll módomban; ezek­ből mindenkinek ki kell a m­aga részét venn­­i, de amit ennek enyhítésére tehetek, ezentúl is meg fogom tenni. Budapest, 1917 május 16. Sándor Pál, vezérigazgató. Ezzel az értesítéssel szemben a munkásság el­határozta, hogy memorandumot intéz a villamos­vasutak vezetőségéhez, melyben mozgási szabadsá­got és fizetésemelést kérnek. A memorandumot el­küldik gróf Tisza István miniszterelnökhöz és a Vasúti és Hajózási felügyelőséghez, hogy ezek tá­mogatásával­­kapják meg megélhetésük biztosít­é­kát

Next