Pesti Napló, 1917. június (68. évfolyam, 139–164. szám)

1917-06-01 / 139. szám

Péntek A béke, Csehország, Galícia Az osztrák trónbeszéd Károly király ma ünnepélyes trónbeszéd­del nyitotta meg a több mint három esztendő óta szünetelő Reichsratot. A trónbeszédnek a monarkia, sőt a középhatalmak határain is messzi túl érdekes, felemelő és vigasztaló része volt az, amely az uralkodó békekészségéről szólt. Ehez hasonlóképpen emelkedett és ne­mes gondolkozásra vall, amit a szenvedő né­pekről való szociális gondolkozás szükséges­ségéről mondott. Igen fontos közjogi momen­tumok a beszédnek ama passzusai, amelyek a galíciai és cseh kérdésről szólnak. A trónbe­széd végén hangsúlyozza a dualisztikus rend­szer fontosságát. — A Pesti Napló tudósítójától — Bécs, május 31. Régi tradíciók pompájának minden drága formája szikrázik itt ma, a Hofburg szertartás-terme összefolyó tava csillogásnak és szin­tiek, amelyek felett csak a trónszék bíbora felé boruló, vörös strupctollakkal ékesí­tett baldachin emelkedik magasba. Még tíz óra van, de a vörös damaszkba vont páholyok és tri­bünök már tele vannak közönséggel. A trónszék mellett jobbról három hatalmas gárdista áll, bal­ról a magyar testőrség három legénye. Az udvar nagy részének a tróntól jobbra emeltek tribünt, ez még üres, a király ülőhelyét aranynyal átszőtt brokát ékesíti rajta. A követségek és diplomáciai testület és az idegen missziók tagjai, a hatóságok képviselői és a sajtó munkásai külön helyet kap­tak, előírás szerint a hölgyek kalap nélkül, az urak frakkban vagy egyenruhában vannak. Gróf Czernin külügyminiszter a feleségével jön, frakk­ján egy sor kitüntetés­en miniatűré. Megérkezése után a pápai nunciussal, az imponáló külsejű gróf Valfrevel kezd beszélgetni. A nuncius körül külön­ben valóságos lilába vesző bíboros folt, a sok püspök és prelátus talárja, akiken túl csak a mál­tai lovagok vörös uniformisa és a hadügyminisz­ter, meg néhány más generális aranysujtásos hó­fehér gálája fokozza a színellentétet. Néhány perccel tizenegy óra előtt gróf Cholo­nieczki főszertartásmester háromszor kopog a márványpadlón, a zümmögés egyszerre csendbe fulad, a királyné jön kíséretével, a trón jobb­oldalán felállított udvari tribünre. Vele jönnek Mária Jozefa, Mária Annunziata, Izabella, Gabriela és Mária Alice főhercegnők és egy pármai­­ her­cegnő is, Zita királyné nővére. Lombzöld selyem­ruhában van a királyné, díszítése csak az Erzsé­bet-rend szalagja, az összes főhercegnek diadém nélkül. Néhány perc múlva a szertartásmester újra kopog, három energikus ütés a padlón, a gárdisták kardot rántanak, jön a császár, illetve előbb páro­sával a miniszterek, legvégül a miniszterelnök, Clam-Martinic, utána a főhercegek következnek: Miksa, Szalvátor, Károly István, Károly Albert. Utánuk az első főudvarmester, herceg Hohenlohe és az udvari marsall, gróf Zichy a marsalli bottal. A király közvetlen kíséretében és mögötte gróf Berchtold főudvarmester, a gárdakap­itányok és herceg Labkowic szárnysegéd. Mikor őfelsége a terem közepére ér, herceg Fürstenberg hoch­ot kiált, mire tüntető ujjongás tör ki az egész terem­ben. Ebben a pillanatban a Burg előtt felállított zene a Gotterhaltéba kezd, a csertalomb­díszszel kivonult gyalogzászlóalj üdvözlő lövéseket ad, egy­idejűleg a császárváros összes harangjai megkon­dulnak. A szárnyasajtón át látni, amint e pillanat­ban feszes ka­lakba vágják magukat az összes testőrök. Az ünnepélyes menet most már a trónig ér, a miniszterek a trón baloldalára állanak, a fő­herceg a jobbra, magára a trón­emelvényre, őfel­sége tábornagyi uniformisban, a Mária Terézia­rend szalagjával megy a trónra, leül a trónszékre, felteszi a tábornagyi kalapot és most közvetlenül jobboldalán a trón második lépcsőjén áll gróf Zichy gazdag pompájú magyar díszruhájában, ke­zében az osztrák államhatalmat jelző karddal, mellette az első lépcsőn herceg Hohenlohe, első főudvarmester, az udvarmesteri bottal, utána a gárdakapitányok, balról a trón alsó lépcsőjén gróf Berchtold főkamarásmester áll. A következő perc­ben mély meghajlással Clam­ Martinic miniszter­terelnök, egy kéziratot nyújt át őfelségének, ami­ről a trónbeszédet hangosan, az egész teremben érthetően felolvassa. Már a trónbeszéd közben is, de különösen annak a végén rengeteg éljenzés teszi visszhangossá a Burg öreg falát és őfel­sége csak enn­yt a lecsipapultával int, hogy itt az idő az elvonulásra. Ugyanebben a sorrendben, ahogy bevonultak, kivonul az egész kiséret és ki­vonulás közben most már dr. Grossnak, a Reichs­raih elnökének az internálására újra dörgő hoch­­hozásba kezd a terem. Őfelsége a terem közepéről embersövény mindkét­ oldala felé főhajtással köszöni­­m­eg az ovációt, a hoch­hol­ások újra meg­indulnak, míg csak a királynő kíséretével el nem hagyja a tribünt. (Szó.) A trónbeszéd Tisztelt Urak a birodalmi tanács mindkét há­zából! Kora ifjúságától a késői aggkorig népei javá­nak szentelt fáradhatatlan gondoskodás után és a legnemesebb uralkodói erényektől ragyogó pálya­futás befejeztével 68 esztendei uralkodás után jobblétre szenderült fenkölt lelkű elődöm, I. Fe­renc József császár. Isten kegyelméből élete fogy­táig megajándékoztatott és megáldatott szellemi erejének teljességével, így halt meg magasztos hiva­tásában. Népeinek szívében és örökké tartó alkotá­saiban mindenkor élni fog a megdicsőült emléke, aki az államot az elmúlt idők szűkös viszonyaiból az alkotmányos fejlődés útján a virágzó kulturális és gazdasági haladás felé vezette. Szívem mélyén megindultan, gyermeki szere­tettel gondolok az Istenben boldogult császárra s az Irántam és Házam iránt megnyilvánuló hűséges részvétre, amelyben szeretett népeim versenyeztek egymással s amely nagy vigasztalás volt nekem a megpróbáltatásnak ama napjaiban. Önök sem hiányoztak itt, Uraim, és sokan közülük ide siettek, hogy még egyszer bemutassák a tisztelet áldozatát a mindenkitől szeretett ural­kodónak. Szívből köszönöm ezt Önöknek. A Mindenható akarata sorsdöntő időben hívott engem az állam vezető helyére.. Elejétől fogva tisz­tában voltam a Gondviseléstől vállaimra helyezett feladatok hatalmas súlyával, de érzem magamban az erőt és az akaratot, hogy fenkölt lelkű elődöm szellemében és Isten segítségével meg tudom állani helyemet uralkodói kötelességeim hűséges teljesí­tésében. Az állam érdekei ne nélkülözzék tovább azt a hatásos mozgató erőt, amelyet a jogkörét helyesen megítélő, belátásos és lelkiismeretes népképviselet buzgó közreműködése ad­hat nekik. (Az alkotmányos érzület) összehívtam önöket, tisztelt urak, alkotmá­nyos munkásságuk gyakorlására és szívből üdvöz­löm önöket munkájuk megkezdése előtt. Teljes tu­datában a megdicsőült elődöm által elvállalt alkot­mányos kötelességeknek és saját legmélyebb meg­győződésemből is kijelentem és ünnepiesen meg­erősítem önöknek, hogy megmásíthatatlan akara­tom, hogy uralkodói jogaimat mindenkor igazán alkotmányos szellemben fogom gyakorolni, az ál­lam alaptörvényeiben biztosított szabadságokat csorbi­tatlanul megőrzöm és az állampolgároknak az állami hatalom alakulatában megadom azt a részt, amely őket alkotmányunk szerint m úggilleti. Népemnek és képviselőinek közreműködésében lá­tom munkám eredményességének megbízható tá­masztékát és azt hiszem, hogy az állam jóléte, amelynek dicsőséges fennmaradását polgárai a vi­lágháború viharaiban szoros összetartással védték meg, a béke idején sem kaphat nagyobb biztosí­tékokat másban, mint egy érett, hazaszerető és szabad nép megingathatatlan igazságosságában. Figyelemmel arra a kötelességemre, hogy az alkotmányra letegyem a fogadalmat és ragaszko­dással trónralépésem u­ián nyomban kinyilvánított szándékomhoz, hogy ennek a kötelességemnek hű­ségesen eleget teszek, egyúttal számolok az állam alaptörvényeinek azzal a rendelkezésével, amely a békekötés nagy pillanatában a döntést az Én ke­zembe teszi le. (A galíciai autonómia és a cseh közjog) De meg vagyok győződve arról is, hogy az al­kotmányos élet áldásos felvirágzása az előző évek meddősége és a háború kivételes politikai viszo­nyai után, eltekintve a galíciai kérdéstől, amelyhez megdicsőült elődöm megmutatta a megoldás útját, elérhetetlen az egész közélet alkotmányjogi és köz­igazgatásjogi megerősítése nélkül, az államban ép­pen úgy, mint az egyes királyságokban és orszá­gokban, különösen pedig Csehországban. És Én bízom benne, hogy a politikai viszonyok alakulá­sáért való komoly felelősségüknek eredménye­s a borzalmas háborúban oly nagyszerűen megerősö­dött birodalom boldog jövőjében való hit Önöknek, tisztelt urak, erőt fog adni ah­oz, hogy velem együtt minél előbb megteremtsék azokat az előfeltételeket, amelyek segítségével az állam egységességének ke­retében és funkcionálásának biztosításával helyet adhatunk az egyenjogúsított népek szabad nemzeti és kulturális fejlődésének. Ezeknek a meggondolása alapján elhatároz­tam, hogy az alkotmányra abban a remélhetőleg nem távoli időpontban teszem le a fogadalmat, amidőn az új, erős és boldog Ausztria alapjait az eljövendő nemzedékek részére befelé és kifelé szi­lárdam megépítettük ismét. De már m­a is kijelent­hetem, hogy drága népeimnek mindenkor igazsá­gos, szerető és lelkiismeretes uralkodója akarok lenni, az alkotmányos eszme értelmében, amelyet örökül vettünk át apáinktól s annak a valódi de­mokráciának a szellemében, amely a világháború viharai között az egész népnek a harctéren és itt­hon végzett munkájában nagyszerűen kiállta a tűz­próbát. (A bábom) Még benne vagyunk minden időknek leghatal­masabb háborújában. Hálás szívvel küldöm csá­szári üdvözletemet az önö­k köréből való hősöknek, akik széles arcvonalainkon csaknem három esz­tendő óta hűségesen teljesítik súlyos kötelességei­ket, akiknek acélos állhatatosságán éppen most tört meg az Alpesek és az Adria között az ellen­ség újabb őrjöngő támadása. A mi hatalmi csoportunk nem kereste a világ­háborúnak ezt a véres erőpróbáját, sőt többet tett, attól a pillanattól fogva, amidőn a szövetséges hadseregek és flották felejthetetlen teljesítményei államaink becsületét és létét­­már biztosították, akkor a mi hatalmi csoportunk nyíltan és félre nem érthető módon nyilvánította ki békés hajlan­dóságát, attól a szilárd meggyőződéstől vezetve, hogy a béke helyes formuláját csupán a dicsősége­sen védelmezett hatalmi állás kölcsönös elismeré­sének alapján lehet megtalálni. Úgy gondoltuk, hogy a népek további életében ne maradjon meg a harag és nemzedékeken át ne legyen szükség arra, amit az államok utolsó eszközének neveznek. Az emberiességnek ezekhez a magas céljaihoz azon­ban a világháborúnak csupán olyan befejezése ve­zethet, amely ennek a békeformulának megfelel. (Oroszország és a béke) A nagy keleti szomszédnép, amelylyel egykor régi barátság kötött össze bennünket, lassú esz­méléssel fölismeri igazi céljait és feladatait, újab­ban már közeledik ehhez a felfogáshoz és a sö­tét, nyomasztó gondolatokon keresztül keresi azt az utat, amelyen a jövőjét megmentheti, még mi­előtt az értelem nélkül való háborús politika el­nyelné. Reméljük az emberiség érdekében, hogy a belső átalakulásnak ez a folyamata kifelé tö­rekvő erőteljes akarattá fejlődik s hogy a köz­szellemnek ez a megtisztulása a többi ellenséges országot is megszállja. Amilyen ellenállhatatlan erővel harcol a mi hatalmi csoportunk becsületéért és létéért, any­nyira halandó most és lesz a jövőben is minden­kivel szemben abbahagyni a harcot, aki legdrágább javaink veszélyeztetéséről lemond. Aki pedig ezen­túl barátságosabb és emberiesebb viszonyt keres velünk, az a mi részünkről bizonyára készséges és engedékenységtől áthatott viszonzást talál. Egyelő­re azonban nem fog megbénulni harcoló akara­tunk és nem csorbul meg a kardunk. Hűséges kö­zösségben a régóta szövetséges német birodalom­mal és a többi szövetségtárssal, akiket a háború folyamán nyertünk meg igazságos ügyünknek, ké­szek vagyunk a háború kedvező befejezését, amit a józan ész érvényre jutásától várunk, szükség ese­tén fegyverrel kikényszeríteni. , Sajnálom azt az egyre növekvő áldozatot, amelyet a háború hosszú tartalma a néptől köve­tel. Sajnálom vitéz katonáimnak a vérét, derék polgáraim nélkülözéseit, mind­azt a sok fáradtsá­got és szorongattatást, amelyet oly hősiesen visel­nek a szeretet hazáért. Kitűnően bevált hivatalno­koktól támogatott kormányom állandóan arra irá­nyítja fáradozását, hg­gy a nép életfentartását, a népét, amelynek az állammal szemben hűséges együttérzését s amelynek derekasságát hálás elis­meréssel látom, megkönnyítsék és célszerű szer­vezetek segítségével biztosítsák. Éppen most éljük a legnehezebb időt, mielőtt a drága föld az itthon­maradottak szorgalmas munkájának viszonzásául átadja ez év jutalmát. Ne múljék, Uraim, az Önök belátásán és közremunkálkodásán a még előttünk lévő akadályok sikeres leküzdése. (Gaz­dasági kérdések) E pillanat az állam minden erejének teljes megfeszítését követeli. De nem szabad ezért elmu­lasztani a készülődést azokra a nagy feladatokra, amelyeket a jövő rejteget , amelyek szerencsés megoldásától államunk további boldogulása függ-Ausztria a saját erejéből tudta teljesíteni e háború óriási pénzügyi követeléseit és a VI. hadi­kölcsön eredménye a legjobb bizonyítéka annak, hogy az ellenségnek ama számítása, hogy belső se­gítő eszközeink megfogyatkozása megváltoztatja a hadi helyzetet, meghiúsult. Azonban mélyen bele kellett nyúlnunk gazdasági életünk tartalékaiba és nagy kötelezettséggel kellett megterhelnünk a jövőt. Az államháztartás vezetését ismét a normális és törvényes alapra kell helyezni. Legelső­sorban az állam gazdaságát kel visszaterelni a rendes kerékvágásba, amely a háború terheitől komoly­ háborítást szenvedett. Erre a célra elegendő bevé­telt kell az államnak biztosítani, ami elkerülhetet­­­lenné teszi, hogy a pénzügyi politika új, az eddigi­­től eltérő útra lépjen. PESTI NAPLÓ 1917. juníus f. 5

Next