Pesti Napló, 1917. szeptember (68. évfolyam, 218-243. szám)
1917-09-01 / 218. szám
2 Számitát PESTI NAPLÓ 1927. szeptember ban számba jön, megfelelő módon Tekintetbeveendők. Nyilvánvaló, hogy e problémánál* egyik része sem valósitható meg, ha a status quo ante helyreállítása ez irányban sem alkot szilárd és kielégítő alapot. E. bábomnak az a célja, hogy a világ szabad népeit megszabadítsa egy hatalnas katonai erő fenyegetésétől, amelyet egy felelőtlen kormány irányít, amelyi tkokban világáról anra törekszik, amely e tervének keresztülvitelét a szent szerződési kötelezettségekre és a régóta fennálló és értékes nemzetközi eljárási módok alapelveire és nemzetközi becsületre való tekintet nélvl kezelte meg, amely maga választotta meg a háború idejét, amely tervét kegyetlenül és váratlanul vitte keresztül, nem törődve sem a törvény korlátaival, sem az igazság nézőpontjával, amely egy nagy szárazföldet nemcsak a katonáknak, hanem az ártatlan nőknek és gyermekeknek és védtelen szegényeknek vérével Hatott át és amely most, mint a világ négy ötödének csalódott, de le nem győzött ellensége ál előlünk. Ez a hatalom nem a német nép, ez a német nép könyörtelen parancsolója. Nem a mi dolgunk megállapítani, hogy ez a nagy nép isiképpen került e hatalom uralma alá, vagy hogy időnkint mág készséggel vetette magát alá e hatalom céljai uralmának, de a mi dolgunk, hogy a világ többi részének története ne legyen függő e hatalom gyakorlásától. Ha ily hatalommal egy béke útján őszentsége javaslata hartelmében megegyeznénk, ez, amennyire mi hrtjük, azt jelentené, hogy ez a hatalom erejét visszanyerné és polistensíti H3«g"«|}Kimmá. Ez szükségessé tenné a nemzetek egy álandó ellenséges kombinátióját a német nép ellen, amely e hatalom eszköze is arra vezetne, hogy a megújhodott Oroszországot a háborúbaa sokféle álnok beavatkozásnak és a biztos ellenforradóeffeminált táncléptekkel, légit a végzet sötét verme felé az életnek irtóztató és mulattató, prrdorlóan varázslatos táncátlomnak szolgáltatnák ki, amit mindazok a gonosz befolyások idéznének elő, amelyekhez a német kormány hozzászoktatta a világot. Lehet-e a békét a német kormány hatalmának helyreállására és adott becsületszavára alapítani és szolgálhat-e ez zálogul egy békülékeny jellegű kiegyezési szerződésre? A felelős államférfiaknak már most mindenütt fel kell ismerniük, ha már korábban fel nem ismerték, hogy a békének szilárd alapját nem alkothatják oly politikai és gazdasági korlátozások, amelyek koszúvágyon alapulnak és amelyeknek az a céljuk, hogy egyes nemzeteknek kedvesének és másokat megkárosítsanak és megbántsanak. Az amerikai népet a német császári kormány részéről elviselhetetlen igazságtalanság érte. De az amerikai nép nem kíván represzáliákat a német nép ellen, amely maga is mindent eltűr ebben a háborúban, amelyet nem a saját akaratából visel. Az amerikaiak azt hiszik, hogy a békések a népek jogain, nem pedig a kormányok jogain kell alapulnia’ a népek’ jogain, legyenek, bár nagyok’, vagy kicsinyek, gyöngék, vagy hatalmasak, a népeknek a szabadságra és az önkormányzat biztosságára való azonos jogain és azon kell alapulnia, hogy a népek méltányos feltételek melett részesülhessenek azokban a gazdasági lehetőségekben, amelyek a világiján kínálkoznak, beleértve természetesen a német népet is, ha ezt az egyenjogúságot elismeri és nem törekszik uralomra. Mindennemű béketervnek ennélfogva ez a próbaköve. Várjon, ez ,a béketerv az összes érdekelt népek jóhiszeműségén alapul-e, avagy csupán egy hata- lomra törekvő és intrikus kormány szánéin egyrészt és a szabad népeik, egy csoportján másrészt. Ez az a próbakő, amely a dolog mélyére hat és amelyet fel kell használnunk. Azok a nézetek, amelyeket az Egyesült Államok a háborúban követnek, az egész világon és minden oly nép előtt ismeretesek, amelyhez az igazságnak szabad útja van. E nézeteket nem kell megismételni. Mi nem keresünk semmiféle anyagi előnyt. Mi azt hisszük, hogy ezért a tűrhetetlen igazságtalanságért, amelyet a háborúban a német kormány őrjöngő brutális hatalma okozott, elég telelt kell szegezni, de nem egy nép szuverenitának árán, hanem ellenkezőleg, úgy a gyönge, mint az erős népek szuverenitásának megóvásával. Károsítást, mint büntetést, az országok fölosztását és a gazdasági kizárás önző alapelvének felállítását mi célszerűtlennek, rosszabbnak, céltalannak tartunk és az a nézetünk, hogy ez nem alkalmas bázisa valamelyes bélyének, elsősorban a tartós békének. Ennek igazságon, méltányosságomn és az emberiség jogain kell nyugodnia. Mi azoknak szavát, akiken Németország jelenleg uralkodik, nem fogadhatjuk el biztosítékul olyasvalamiért, aminek tartósnak kell lennie, ha azt nem támogatja a német nép akarata és szándéka kifejezésének bizonyítéka, úgy hogy azt a világ többi népei jogosan fogadhassák el. Ily biztosítékok nélkül semmiféle nép nem teheti magát függővé titkos megegyezési szerződésektől, a leszerelésre vonatkozó megállapodástól, oly szerződésektől, amelyek döntőbíróságokat tennének az erőszak helyére, a területi szabályozásokból és a kis nemzetek létének helyreállításától, ha az erre vonatkozó megállapodásokat a német kormánynyal kötnék meg. Nekünk néhány új bizonyítékot kell bevárnunk a központi hatalmak nagy képeinek szándékairól. Isten adja, hogy ez rövidesen és oly módon oldassák meg, hogy az összes népeknek ,a nemzetekjóhiszeműségében való Inzulinét és a megegyezés útján kötött béke lehetőségét helyreállítsák. Lansing Róbert államtitkár * Ha Szomorynak önmatétak való elképzelését minden pontban pontosan beváltotta, sőt fölülmúlta volna, szóval ha Szomory megtestesítette volna a maga ideáit, azaz hogy azaiak a végletes srófajtinak különös eszményét, melyet fönnebb vázoltam, akkor nem volna több mondanivalóm Szomory Dezsőről. De Szomoryra nem egészen illik az eszménytelenségnek e kétségbeesett eszménye. Mert Szomory nem az emberi lét mélységei fölött kifeszitett deszkán lépdel; az ő irodalmának nincsenek örvényei. Csak ioltemánes szórakozás, mint az udvari törpéké, akiket Velasquez pingált s kik a nagy urat, a komor császárt mulattatták aranyos-ezüstös, bidalgós kosztümökben, melyből az eltorzult szép fejnek siralmas vidámsága puffadt ki a dagadt nyak fölött. Képzelj el egy ilyen káprázatos kosztümü felnőttet, ki e mulattató törpék szókimondóanbizarr tisztét vállalja s ki emellett az udvari költők finom fordulatait leste el, hogy obscenitásokkal nevettessen — ez Szomory Dezső. De még ez sem. Nem hiszem ugyanis hogy csak ráfogok valamit Szomory Dezsőre, ha azt merem mondani róla, hogy az ő nyelvöltögető gyerekes, sőt ,mi több, utcagyerekes tempója a trágár alacsonyságból, néhol a világnézet magaslatáig emelkedik. Szomory Dezső azért ilyen, mert a világ hitvány; azaz hogy ő nem olyan hitvány, mint a világ, méh folyton örvényeket kinál, mélységeket színlel melynek örvényeiben azonban nincs forgatag s mélységeiben nincs érdekesség. Ezért kifejező az a pesti szó: nem szabad bedőlni. Nos hát, Szomory igazán nem dűl be. Neki csak . : '1 az egész. A földgömb csak sippanbuborék, itt ki Milli*ta, be is lehet vallani mindent. Mindent megesz a moly, semmi sem komoly. Néha úgy látszik, hogy Szomory csak a komolyat nem veszi komolyan, ami igen tiszteletreméltó és igazolható szempont. De aztán egyszerre csak komolyan veszi a komolytalant, ami már egy kissé megzavar. Végül pedig mindenre fittyet hány, fölborít mindent s még a komolytalan se veszi többé komolyan. Ezért feszíti szava szivárványivét és mondatainak csillogó pávafarkát a legjelentéktelenebb fölé s kívánja, hogy fontosságot tulajdonítsunk a mellékesnek. Lehetetlen a kiigazodás. Még leheletlenebb a kimondás. De Szomory kimondja: „És van valami, ami az életnél is erősebb, valami nagy áradat és a rettenetes mozgás, amelyről épp úgy nemtud az ember, mint ahogy a föld nincs nyilván beavatva a maga forgása titkaiba. És mi van még? Ó, ha tudnám. Az van, hogy az ember él és felgyújt magába mindent és eltaszít magától mindent és az van, hogy mégis minden megmarad és mégis elvesz minden és az van, hogy az ember mégis csak él“. Mert ilyen bölcs ő, mint a neuraszténiás dán királyfi. És olyan kifinomult néha, holdsugárba olvadt csalogánydal ez a Szomory: „Ki tudja miért sír az ember? A fájdalomnak meg van az az elképesztő sajátsága, hogy minél intenzívebb, annál gyötrőbb és perzselőbb, annál kevesebb értelme van és végül már csak magáért a fájdalomért van". Gyönyörül, kiáltsz fel s már is törtöd a könnyet szemedből, spire forgatsz egy lapot s úgy jársz, mint a lomb közt álmodozó, kit lebüvölt a madárdal s kit íme egyszerre, pont feje búbján, merengő fekete fürtéi közt ér az élet durva funkcióira emlékeztető fehér meglepetés. Szomory, nagyon, nagyon, sőt mythicusan közönséges tud lenni, aztán kitisztul, mint a harmattól részeg tücskök zenéje. S most jutottunk el Szomory humorához; ez nem a nevetés, nem a mosoly, ez a vigyorgás humora. Az amatőrök kéjes vigyorgása ez, kik a régi biblia bársonykötését simogatják s az egész szent könyvben csak a kötés bársonyát becsülik legtöbbre. Egy faun szimatol így az ártatlanság felé, ahogy Szomory keresi a szépet. Egy faun szennyezi be így az ártatlanságot, ahogy Szomory a szépet Egy szent borul le igy a szentség előtt, ahogy Szomory imádja a szépet; egy bomba esik így a műremekre, ahogy Szomory elképzelése szétveti a szépséges világot. Nem csoda, hogy Szomory némi leleménye és beteg fantáziája, sok hűvös emberlátása ésmániákus megfigyelőképessége dacára nem tudta egészen kisimítani és kiegyenlíteni a maga írói lényének eredendő ellentéteit. De hol a zseni, ki ezt tudná? S nem is igen volna sok köszönet ebben a zseniális munkában, hiszen Szomory talentumának épp ez az örökre fönmaradt és kiegyenlíttetten szakadása marad talán meg legvonzóbb tulajdonságául. Mégis, ha áll a régi közmondás, hogy ha perverz, idő végez, Szomory még csak perverz, de még nem végzett egészen. Nem tudott egészen személyes témakörben életbe kelni. Alakjai bár ironikus elevenségtől gyakran telítve rém égők s nagyon is az ő jó szivén és rossz máján melengetett kedves övéi, Szomorynak mégis, nem tudom miért és hogyan mondjam és nem is akarom túlságosan hangsúlyozott hangsulylyal kimondani, nehogy félreértessem, deszóval Szomory figuráit el tudom valahogy képzelni más művész képzelméből fakadtaknak is. Ezek az emberek csak érdekeltek, sőt sokszor nagyon is, de nem adták sem az újnak hökkentő meglepetését. Ami főleg akkor áll, ha Szomory hosszabb lélekzetű munkákat, különösen, ha darabokat ír. A belső szakadás, ha még oly érdekes is, nem lehet a külső egység magva. (Viszont kérdés, hogy a nagy egységek, úgynevezett kompozíciók, nem nagy hazugságok-e s hogy nem-e az az igaz ember, aki mint Szomory ezt a töredék világot, csak töredékekben tünteti föl. De ez ma is kérdés s nem, tartunk most szorosan ide.).