Pesti Napló, 1917. október (68. évfolyam, 244–269. szám)
1917-10-02 / 244. szám
Budapest, 1917. 68-ik évfolyam. 244. szám. Kedd, október 2 Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIL, Rákóczi-út 18. Szernin kedden Budapestre érkezik és nagyszabású külpolitikai beszéd keretében rendkívül fontos békenyilatkozatot tesz. Az orosz keleti-tengeri flotta fegyverszünetet követel. A birodalmi kancellár legközelebb újabb fontos békenyilatkozatot fog tenni. Repülőink bombázták Brindisit és Ferarát. Az isonzónál ellanyírottak az olasz támadások. A német flotta újból megtámadta Londont és Dél-Anglia több városát. Radoszlavov bolgár miniszterelnök bejelenti, hogy jelentős esemény áll küszöbön a béke ügyében. „Európa megmentői. Hideg és fénytelen horoszkópként áll előttünk az új hónap, október. Ha a dolgok rendjének még valami logikájuk van, akkor ebben a hónapban kell eldőlnie, lesz-e negyedik téli háború is vagy sem. Az októberi hadivállalkozások jó vagy balszerencséjétől f'fgg " most minden nyugalma, békessége, élete Európának, amelyet oly megható egyakaratúsággal akarnak megmenteni Asquith és Kühlmann. Hiszen mind a ketten, az angol ellenzéki övezet, a német kínügyi államtitkár is, csak egyet akarnak: Európát megmenteni. Egyet akarnak, csak másképp akarják. Asquith szerint Európa megmentése a független Belgium votoa, Kühlmann szerint pedig . . . Kühlmainn nem mondta, hogy Németország Belgiumot nem akarja függetleníteni, de az ellenkezőjét sem mondta ennek és ha Asquith nyilatkozatából ki is lehet magyarázni, hogy ő a független Belgium alatt egy angol Belgiumot hisz, viszont a német őszinte hallgatásból annyit sem lehet megtudni, mint az angol alakoskodó beszédből. Már pedig, amíg az uraknak több az elhallgatni, mint a megmondani valójuk és amíg a kimondott szavaikat nem lehet megérteni kommentár nélkül, addig nem lesz béke ezen a világon. A béke az értelem tisztasága, a kimondott szó világossága, a háború a magyarázkodások tévelygése és zavara. Októberben kell bekövetkeznie a kárpithasadásnak a két világ közt. Most dől el, le tudja-e győzni a béke a háborút, vagy pedig továbbra is rémítő és megalázó urunk marad a hadak istene. És most válik el az is, kinek és merre világosodnak meg a magyar politika utjai, győzedelmeskedik-e az a demokrácia, amelynek eddig csak terepelőkészítő munkáját láttuk vagy pedig elgáncsolja őt az a reakció, amely olyan sokáig ült nyakán ez országnak és amely — nem lehet elégszer ismételni a vádat, amelyet Károlyi Mihály Tisza fejére olvasott — a háborúba kevert minket. A belpolitikai demokrácia ma egy a külpolitikai pacificizmussal, a belpolitikai reakció az uszító és háborús külpolitikával. A demokráciát és a békét akarja nálunk a nép, király és programmja szerint még a kormány is, de mintegy groteszk szerencsétlenség, ül a „hosszú parlament" véletlen többsége a nyakunkon és az ő kegyelmétől függ, hogy simán vagy küzdelmesen valósul-e meg Magyarország népének egy akaratú óhaja: a demokratikus választói jog. Erről a demokratikus választói jogról nyilatkozott a tegnapi vasárnapon két miniszter is, Apponyi Albert és Batthyány Tivadar, a demokráciához való egyforma hűséggel mind a ketten, de temperamentumánál fogva szenvedelmesebben Batthyány. A népjóléti miniszter beszédének volt egy váratlan szenzációja is. Kijelentette, hogy a választójogi reformmal együtt szigorítani kell a házszabályokat is, mert ha az egész nép szavaz, akkor nincs többé szükség és jogcím arra, hogy a kisebbség ellenálljon. A szigorú házszabály akkor nem jogfosztás lesz, hanem jogvédelem a nemzet igazi többségének számára. Az indokolás kitűnő, csak korai. Előbb legyen meg a választói jog, előbb váljék a mai parlamenti többség kisebbséggé és majd akkor lehet beszélni a házszabályokról. De akkor is megfontoltan. Egy demokratikus parlamentben a szigorított házszabályoknak csak egy nemzetiségi obstrukcióval szemben volna értelmük, ha ugyan volna. Mi fölöslegesnek tartjuk ezt is, nemcsak azért, mert a nemzetiségi obstrukciót lehet drákói házszabályok nélkül is letörni, hanem még inkább azért, mert a szigorított házszabályokat nemcsak egy nemzetiségi, hanem egy nemzeti, egy demokratikus ellenzék ellen is lehetne alkalmazni. Kicsit furcsa, hogy éppen akkor követeljünk szigorított házszabályokat, mikor a húszéves gazdasági kényszerszerződések eszméje lóg a levegőben, furcsa, hogy épen akkor Társaink E héten a következő tárcákat közöljük ! Szerdán : MaC*st£npZ Zzolti Itthon. Csütörtökön : Banta accsos t Voma Péter, Pénteken: S&mni GyesSat fi nevetés. Szombaton: Hevesi S*Si+doi*t Rinaldink&t Sherlock Holme* lg Vasárnap: Kaffka M.a.vgfk t Egy idegorvos naplójából. Ma: Moly Tamás Az ember hord a zsebében egy és más aohnit, melyre vigyáz, melyet gondosan őriz, melyet, amennyire ezt az illetőben levő rendszeretet megkívánja, m mindig ugyanabba a zsebébe tesz. Ha napközben hirtelen eszébe jut ez a holmi, a zsebéhez kap, vájjon ott van-e, nem felejtette-e otthon?! örül neki, ha vele van, aggódik érte, ha véletlenül elhagyta. Így tart ez évekig. Egy napon azután történik valami, rendesen látszatra jelentéktelen eset, és ez véget vet az összefüggésnek, mely az ember meg a zsebében hordott tárgy között van. És mintha ez többé ki nem fejlődhetnék, az ilyen különös, furcsa viszony. Egyszer azonban, szinte észrevétlenül, mintha őrizetlen pillanatban történnék, az ember zsebébe belesurran az ilyen különös holmi, s ott van, kiderül róla, hogy kell, megtapogatják a zsebet, vájjon az az izé a helyén van-e, szóval: foglalkoznak vele. Azután jön a különös fordulat s kideríti róla, hogy a holmi tétele az ember zsebében mégis csak tévedés. Ilyen különös holmi volt a Bőkitő Barnabás zsebében egy már talán tizenötesztendős, kopott fedelű teleki zsebkönyv. Ezt a zsebkönyvet Bőkitő Barnabás a legnagyobb gonddal őrizte. Mielőtt aludni tért, föltétlenül kirakta a zsebéből, nehogy — kitelik ez a kaján véletlentől — a ruhája kitakarítása közben elvesszen. Öltözködés után ez volt az első dolga: a zsebkönyvet a helyére tenni, a kabátja belső zsebébe. Ha elment hazulról, megtörtént, hogy a lépcsőn megdöbbenvee kapott kezével a zsebéhez, mert ebben a másodpercben végigcikázott agyan a rémület, hogy a zsebkönyvét fönn felejtette; megnyugodva lélekzett nagyot, amikor érezte, hogy a zsebi könyv a zsebében van. Egyszer valóban fönnfelejtette az Íróasztalán; visszarohant érte, s igazán reszkető kézzel tette zsebre az ócska zsebkönyvet; szidta magát, amiért ez megtörténhetett vele; sápadt ajakkal suttogta: — Ez a vég kezdete! — Napokig tartott, amíg ezt a rémületet kiheverte; lassan megnyugodott, és ezután még jobban vigyázott a zsebkönyvére. A zsebkönyvébe néha egy-egy nevet írt; a név mellé került az illető címe, vagy egy emlékeztető jegyzet; csak neveket irt e zsebkönyvébe, más semmit; ez a zsebkönyv egy hosszú névsor volt, barátai, ismerősei neveit irta fel, s azokét, akikre figyelmes lett. Ha megismerkedett valakivel, aki megtetszett neki, — majd mindig, mert okosan hallgatott, ritkábban, mert okosan beszélt; vagy mert az új ember néhány kedves, finoman simogató szót mondott neki; vagy mert egy kicsit alázatos volt és föltekintett reá — miután elvált tőle, beleirta nevét a zsebkönyvébe; s megtudta, hogy az illető hol lakik, de nem azért, hogy meglátogassa. Ha olvasott egy jó tanulmányt, egy szép novellát, ötletes cikket, fiatal író művét, aki most indult neki ennek az útnak .Békítő Barnabás beleírta a nevét a zsebkönyvébe, a név mellé jegyezte a cikk, novella, tanulmány címét meg az újságét is, melyben megjelent. Évek óta csinálta ezt igy, a zsebkönyv lapjai megteltek, így készült a névsor. Bökítő Barnabás, amikor egyedül volt, s otthon, az Íróasztala mellett ült, néha elővette a zsebkönyvét s végigtanulmányozta. Kezdte azonban az első lapon. Az első lapon szép gömbölyű betűkkel irva ez állott: KOSBOR Szines Virágaim a Mások Fáján Megírandó könyvének ez volt a címe. Az Íróasztalán volt egy nagy boríték, a borítékban néhány lap papir, erre jegyzetek voltak irva, fejezetcímek, tervezetek, vázlatok a könyve beosztásáról; néhány szó, néhány mondatfoszlány, szavak mellett római meg arabs számok, piros meg kék ceruzával. Írottak, s mindenféle egyéb jelek, melyeket csak ő értett; az anyagalakulás első titokzatos jelei, melyeket ő el-elnézett szeretettel. Ennyi volt meg a könyvből, papiron. Bőkitő Barnabás megírandó könyvéről mindent tudott. „Kézenfoglakt, gyanútlan olvasó", így kezdi első fejezetét, „és meglaiátalak belelátni néhány nagy, meg nem egészen nagy agyvelő munkájába. S ha ideja együtt