Pesti Napló, 1917. október (68. évfolyam, 244–269. szám)

1917-10-02 / 244. szám

t kívánjunk id­etárt, amikor hosszú idő óta elő­ször látszik valószínűnek, hogy igazi népkép­viselők parlamenti képviselethez jutnak. Nem ebben a parlamentben, amely ismerte a da­rabontokat, aligha szabad házszabály szigorí­tásról beszélni. Ausztriában — úgy halljuk­­— be akarják hozni a palotaőrséget, de bíz­ Euk csak Seidlerre a Tisza rehabilitációját A szájkosár-paragrafusra való törekvést magyarázni kell, nagyon hosszan és kínosan magyarázni, éppen úgy, mint a Belgiumról szóló formulákat. A tiszta, az egyenes dolgo­kat nem kell magyarázni. Azok magukért be­szélnek. Kormányválság és házfeloszlatás .­z osztrák bü­dzsé provizórium nehézségei. — A Pesti Napló tudósítójától — Bécs, október 1. Október harmincadikán jár le az a négy he-nlapos provizórium, amelyet az ideiglenes és hiva­talnok-karakterű Seidler-kormány annak idején­­elég könnyen megkapott a Reichsrathtól, arra való hivatkozással, hogy a pénz elsősorban a harctéren őrü­zdő katonáinknak­­kell, akiknek nem szabad nélkülöznü­k. Amint véglegesítették a kormányt, 'i Seidler, mintha elvesztette volna láb­a alól a hete­rogén osztrák talajt és általános meglepetésre ki­n­evezése után nemcsak provizóriumot jelentett be, hanem, rendes büdzsét is adott. Almint ez az utópisztikus terv nyilvánosságra intett, rögtön rámutattunk arra, hogy könnyen a­­kormány, vagy a parlament sírja tehet ez a bá­torság és ezt a feltevésünket a költségvetési vita felső napjai és az azóta egyre kritikusabbá váló helyzet igazolták. Az újonnan összeült Velisisza­h Zavaros és lármás jelenetei után tegnap és ma nem volt ülés a Franzensringi palotába, de a két napo szünet sem hozott semmi olyan megállapo­­dást, amely legalább a költségvetési provizorium le,s ezzel a kormány, vagy a parlament sorsát biz­tosítaná. A sajtó­ is, úgy látszik, hiátha igyekszik hangulatot teremteni a provizorium mellett. Utolsó reménye a kormánymű a lengyelek­­holnapi határozata. Mint annyiszor, most is az ö­n jobbra, vagy balra csatlakozásuk teremthet szilárd többséget, akár a nemzetiségi ellenzékkel, akár a kormányt támogató pártokkal, helyesebben az ál­lami szükségletek megszavazására hajlandónak mutatkozó német frakciókkal. A lengyelek azon­ban a költségvetés­­megszavazása fejében régi sé­relmük mellé olyan követeléseket is soroznak, amelyek teljesítése külpolitikai akadályokba ütkö­zik. Így kötelező ígéretet akarnak, hogy a katonai kormányzat Galíciában azonnal ugyszi vetsék, azon­kívül a légiók dolgában rendet kivánnak és a lengyel segédhadtest visszaadását kérik a­­ lengyel királyság részére. Ezenfelül egész tömeg­gazdasági és átmeneti kérdés szerepel azon a listán, amelyet a lengyelek szavazatukért be akarnak váltani. „A helyzet ilyen stádiumában már szó van róla, hogy felsőbb kéz avatkozzék be és vagy a kormányt, vagy a parlamentet küldje el, ha együtt nem tudják a költségvetési provizoriumot október , harmincadikáig elntézni. Ezzel kapcsolatban erő­sen kommentálják gróf Sylva Taroucca földműve­lésügyi miniszter tegnapi audienciáját a császár­nál annál is inkább, mert a cseh­ mágnás régóta komoly miniszterelnökjelölt Ausztriában. A cseh sajtó mint bekövetkező eseményről beszél a Ház elnapolásáról és azután feloszlatásé-­­­ról. Ez nem lenne a veszedelmesebb megoldás, mert Ausztriában most új választásokról nem lehet szó. A házfeloszlatás tehát a parlamentarizmus csődjét és a szerencsétlen emlékű Stürgkh-rendszer visszatértét jelentené. Ez pedig a csehek külpoliti­kai terveinek és reményeinek csak kedvezne, mert a végsőkig fokozná azt a káros hatást, amelyet a külföldön eddig is teremtettek Ausztria elszomo­rító parlamenti viszonyai.­­ Dr. Sz *­A fenekéig fordult osztrák parlamenti­­ és politikai helyzetet tökéletesen megvilágítja­­ Klesácz Vencelnek a Pesti Napló­ban megje­­­lent nyilatkozata. A csehek tehát még mindig­­ álmodják régi lázálmaikat, még mindig ma­­­gyar területek után gyújtogatják a kezüket és még mindig keresnek átlátszó ürügyeket arra, hogy ezt a lehetetlen politikájukat magyaráz­zák és védelmezzék. Ezek a bajkeverő politi­kai tendenciák bármennyire komolynak is akarnak látszani, addig, amíg csak Klesáczék hangoztatják, nem rejtenek komoly veszedel­met Magyarországra nézve, sokkal komolyab­bak azonban Ausztriára és az osztrák parla­mentre nézve. Hogy miképpen f­og Ausztria védekezni velük szemben, az nem a mi fel­adatunk fürkészni, nincs is még végleg el­döntve, de mértékadó bécsi politikai körök­ben azt tartják, hogy a mai helyzetből az il­letékesek csak egy bevezető utat tudnak és ez visszavezet oda, ahonnan a Reichsrat néhány hónappal ezelőtt új útjára elindult: az alkot­mány felfüggesztéséhez. Harmadféle szleaülőn át, világháború közepette nem volt Ausztriá­nak parlamentje, működött a nevezetes 14 §.,­ azután az uralkodói elhatározás visszaadta a­ parlamentet a népnek, abb­an a reményben, hogy a nép majd élni tud vele Azóta három kormány próbálkozott meg a helyzet konszoli-­ dálásával, az utolsónak éppen most van M­i­siklóban a lába alól a talaj és a helyzet za­varosabb, mint valaha, a parlament képtelen minden komoly munkára, képtelen arra, hogy Ausztria legfontosabb belügyeiben döntsön, képtelen arra, hogy a közös külpolitikával ko­molyan foglalkozzék. Érthetetlen hangzava­­­rok töltik ki a Reichsrat üléseit, a botrányok napról-napra megismétlődnek a parlament­ben zajos harc folyik a német pártok és a­ csehek között, illetéktelen és felelőtlen politi­kusok nemzetiségi ügyekről vitáznak, a leg­fontosabb feladatok megoldásáról azonban­ szó sincs. A mai zavaros helyzet képe pedig­ még biztatónak látszik a jövő képe mellett. A közeli jövőben visszatérnének a Reichsratba azok a cseh képviselők, akiknek csak a csá­szári amnesztia adta visza mandátumukat és minden bizonynyal folytatnák munkájukat ott, ahol elhagyták. Felelős osztrák helyen a­ legkomolyabban ítélik meg a helyzetet, amely-­ nek nagy veszedelmeivel számolnak. Mint a­­hogy a cseh­ekkel való megegyezé­s teljesen le­hetelem­nek látszik, nagyon valószínű, hogy az osztrák politikai élet már legközelebb visz­szatér a 14. §-hoz és ugyanekkor új utakra e tér a belpolitika iránya is, amely pedig a leg­utóbbi időkben több igen nevezetes és rokon­szenves tényben, többek között az am­nesztia­rendeletben nyilvánult meg. Egyéb retorzió is készül a magyar területi integritás ellen el­követett t­ámadásokkal szemben. Már We­kerle programm­beszédéből is kitűnt, hogy a­ magyar kormány igyekezni fog odahatni, hogy" az osztrák büntetőtörvénykönyvnek ebben az irányban való fogyatékosságát minél előbb pótolják. Dr. Grecsák Károly igazságü­gymi­niszter nemrégiben felkereste dr. Schauer osztrák igazságügyminisztert és ebben az ügy­ben tanácskozott vele. A tárgyalás alapján­ azután átiratot intézett az osztrák igazságügy­minisz­terhez, amelyben a magyar kormány­nak ebben a kérdésben való felfogását fejtette széjjelszedted és megint összeraktad az erre a célra kiválogatott műveket, ezután te is fel tu­d­od majd ismerni, hogy mi a jó és mi a rossz­ ,,mi az érték és m a salak, mi a valódi s mi az !­­utánzás; felismerővé teszlek, hozzáértő Beszél." El fogja mondani a műben, melyet boncolóasztalára tett, mi a szép, a jó, a nagy­szerű, az egyén­, az uj, mi benne a rossz, a Szemét, a tehetetlenség, a gyöngeség, a dado­gás. Fejéb­en meg volt minden, csak le kellett volna irni. Hozzá is fogott — nagyon sokszor fogott hozzá — és nem jutott el a papírlap feléig, amikor beledöfte tollát a papírba, vagy a sarokba vágta a ceruzáját: -r- Rossz! rossz! rossz! — kiáltott fel el­keseredett dühében elfulladó hangon. — Dög­lött mondatok, melyek sohasem fognak élni! Elterülnek laposan, végignyúlnak a papiro­son! Nincsen bennük se csont, se vér, se lálek, »­incsen rajtuk hús, nem domborodnak ki. Nem nyúlnak az olvasó agyába száz meg ezer apró horog végű ujjal, hogy beleakaszkodja­nak idegen agyvelőkbe s ott tovább éljenek. Ha tudnátok ti sokan, akik irtok, hogy inni milyen nehéz, bizony mondom tinéktek, máris nem tennétek, hanem cselekednétek egyebet, mindnyájunknak hasznosat! — !— És ezután sokáig nem ült az íróasztalához­ szenvedni, de a zsebkönyvét szerette nézni. Ha gon­dola végigolvasta a névsort, megtörtént, hogy itt vagy ott törölt egy nevet. Ha valakire ne­heztelt, ha úgy rémlet neki, hogy az egyik vagy a másik ismerős már nem érdeklődött iránta, közönyösen nézett rá, vagy csak fél­fü­llel hallgatta a kávéházban valamely rögtön­zött előadását egy új regényről, akkor ss emlé­kezett az illetőre, amikor olvasta a névsort. M­ara.-Tudott reá és törölte a nevét. Aki nem ér­deklődik irántam, azzal én sem törődöm, gon­dolta ilyenkor. Mert a terve az volt, hogy könyvéből, ha majd megjelent, azoknak, aki­ket névsorba szedett, küld egy-egy példányt. Mintegy megerősítésképpen: igazatok volt, ami­kor szerettetek, tiszteltetek, egy kicsit ragasz­kodtatok hozzám. íme a könyvem: Kosbor, vagy: Színes virágaim a mások fáján. Tanulja­tok, gyerekek! — így múltak az esztendők és Békitő Bar­nabás elégedetten megállapította, hogy egyre okosabb lett. S amikor úgy gondolta, hogy már elég okos, okos még önmagával szemben is, komolyan hozzáfogott a könyve megírásá­hoz. Végigtanulmányozta mindenféle, és bi­zony­ nem sok följegyzéseit. Egyes mondatokat — melyek mintegy tudományos meghatáro­zásai lesznek, amelyeknek tisztán, egyszerűen, félre nem érthető alakban kell kifejezniük az ő szempontjait, melyekkel belehasít és belevilá­gít az írók műveibe — újra meg újra ki­csiszolt, rendbe hozott, fölépített, s nagy gondja volt a belső meg külső egyensúlyra, az erőhatásukra, világítóképességükre. S amikor mindezzel megvolt, nekifohászkodott . Történjék bármi, most megírom az első lapokat. Tudom, hogy a veszély akkor fe­nyeget, amikor elérkezem a papírlap közepére. Akkor jön a nagy kétségbeesés, a lezuhanás, az elterülés. Akkor gyönge vagyok, nincsen egy mondatra való erőm se . . . nmni! a dolog milyen egyszerű! — mondotta Bőkitő Bar­nabás és felkacagott. — A papírlap közepére írom az én már készen álló, remekbe faragott erős mondatomat s ez mint gyönyörű hid át­visz az örvény felett! Így is tett. Arra a helyre, ahová rendesen beledöfte volt a papirlapba a tollát, odaírta az első számú alapvető mondatát. Azután neki­fogott az Írásnak és a munka nagyszerűen ment. Bátran, vidám lendülettel sorakoztatta egymás mellé a mondatait és nem engedett magának időt arra, hogy most megálljon, el­gondolkozzék, mérlegeljen, tépelődjék. Hanem írta a sorokat és leste már, hogy elju­sson a hídig, a jóelőre elkészített mondatig. Az ötlet bevált. Békítő Barnabás, életében először, le­ért a papírlap aljáig és nem volt semmi baj, így írta tovább a szöveget és nagy buzgalom hatalmasodott el rajta. Csak irni, irni, mon­dotta magában, ha néha kissé hátradőlt szé­kében s a s­zeme elkalandozott a már teleírt papírlapokon. Ne nézd, hogy mit kentél le eddig, hanem csináld tovább! . . . így lett meg a már oly régen készülő bevezető­ fejezet. Bé­kítő Barnabás örömében hangosan felkaca­gott. Most nem nézem­, hogyan hat a leírt szöveg, jelentette ki magának, most elme­rnek sétálni. Azután, lehet, hozzáfogok a következő fejezet megírásához. Milyen egyszerű nyitja van az én bajomnak. Persze, a megoldás, a megoldás — ezen múlik minden. Az utcán megtapogatta a zsebét, benne van-e a zsebkönyv. Na gyerekek — mindotta félig hangosan, s elégedetten mosolygott. — meglesz a könyv, amelyet ti úgy vártok. Most már csak hetek kérdése, én mondom néktek és meglesz. Egy félesztendő múlva láthatjátok. Ott lesz a könyvesbolt kirakatában válaszom a ti kedves kérdéstekre. ..Miért nema írja mi.,, amit most előadott?" Várjon akkor is olyan kedves leszek-e néktek, mint m­a, amikor azt hiszitek, hogy én csak beszélek, de írni nem tudok? Hát majd elküldöm fékte­k a könyve­met, gyerekek ! S Bőkítő Barnabás elégedet­ten gondolt a zsebkönyvére, PESTI NAPLÓ 1917. október 7

Next