Pesti Napló, 1917. október (68. évfolyam, 244–269. szám)
1917-10-02 / 244. szám
t kívánjunk idetárt, amikor hosszú idő óta először látszik valószínűnek, hogy igazi népképviselők parlamenti képviselethez jutnak. Nem ebben a parlamentben, amely ismerte a darabontokat, aligha szabad házszabály szigorításról beszélni. Ausztriában — úgy halljuk— be akarják hozni a palotaőrséget, de bíz Euk csak Seidlerre a Tisza rehabilitációját A szájkosár-paragrafusra való törekvést magyarázni kell, nagyon hosszan és kínosan magyarázni, éppen úgy, mint a Belgiumról szóló formulákat. A tiszta, az egyenes dolgokat nem kell magyarázni. Azok magukért beszélnek. Kormányválság és házfeloszlatás .z osztrák büdzsé provizórium nehézségei. — A Pesti Napló tudósítójától — Bécs, október 1. Október harmincadikán jár le az a négy he-nlapos provizórium, amelyet az ideiglenes és hivatalnok-karakterű Seidler-kormány annak idejénelég könnyen megkapott a Reichsrathtól, arra való hivatkozással, hogy a pénz elsősorban a harctéren őrüzdő katonáinknakkell, akiknek nem szabad nélkülöznük. Amint véglegesítették a kormányt, 'i Seidler, mintha elvesztette volna lába alól a heterogén osztrák talajt és általános meglepetésre kinevezése után nemcsak provizóriumot jelentett be, hanem, rendes büdzsét is adott. Almint ez az utópisztikus terv nyilvánosságra intett, rögtön rámutattunk arra, hogy könnyen akormány, vagy a parlament sírja tehet ez a bátorság és ezt a feltevésünket a költségvetési vita felső napjai és az azóta egyre kritikusabbá váló helyzet igazolták. Az újonnan összeült Velisiszah Zavaros és lármás jelenetei után tegnap és ma nem volt ülés a Franzensringi palotába, de a két napo szünet sem hozott semmi olyan megállapodást, amely legalább a költségvetési provizorium le,s ezzel a kormány, vagy a parlament sorsát biztosítaná. A sajtó is, úgy látszik, hiátha igyekszik hangulatot teremteni a provizorium mellett. Utolsó reménye a kormánymű a lengyelekholnapi határozata. Mint annyiszor, most is az ön jobbra, vagy balra csatlakozásuk teremthet szilárd többséget, akár a nemzetiségi ellenzékkel, akár a kormányt támogató pártokkal, helyesebben az állami szükségletek megszavazására hajlandónak mutatkozó német frakciókkal. A lengyelek azonban a költségvetésmegszavazása fejében régi sérelmük mellé olyan követeléseket is soroznak, amelyek teljesítése külpolitikai akadályokba ütközik. Így kötelező ígéretet akarnak, hogy a katonai kormányzat Galíciában azonnal ugyszi vetsék, azonkívül a légiók dolgában rendet kivánnak és a lengyel segédhadtest visszaadását kérik a lengyel királyság részére. Ezenfelül egész tömeggazdasági és átmeneti kérdés szerepel azon a listán, amelyet a lengyelek szavazatukért be akarnak váltani. „A helyzet ilyen stádiumában már szó van róla, hogy felsőbb kéz avatkozzék be és vagy a kormányt, vagy a parlamentet küldje el, ha együtt nem tudják a költségvetési provizoriumot október , harmincadikáig elntézni. Ezzel kapcsolatban erősen kommentálják gróf Sylva Taroucca földművelésügyi miniszter tegnapi audienciáját a császárnál annál is inkább, mert a cseh mágnás régóta komoly miniszterelnökjelölt Ausztriában. A cseh sajtó mint bekövetkező eseményről beszél a Ház elnapolásáról és azután feloszlatásé-ról. Ez nem lenne a veszedelmesebb megoldás, mert Ausztriában most új választásokról nem lehet szó. A házfeloszlatás tehát a parlamentarizmus csődjét és a szerencsétlen emlékű Stürgkh-rendszer visszatértét jelentené. Ez pedig a csehek külpolitikai terveinek és reményeinek csak kedvezne, mert a végsőkig fokozná azt a káros hatást, amelyet a külföldön eddig is teremtettek Ausztria elszomorító parlamenti viszonyai. Dr. Sz *A fenekéig fordult osztrák parlamenti és politikai helyzetet tökéletesen megvilágítja Klesácz Vencelnek a Pesti Naplóban megjelent nyilatkozata. A csehek tehát még mindig álmodják régi lázálmaikat, még mindig magyar területek után gyújtogatják a kezüket és még mindig keresnek átlátszó ürügyeket arra, hogy ezt a lehetetlen politikájukat magyarázzák és védelmezzék. Ezek a bajkeverő politikai tendenciák bármennyire komolynak is akarnak látszani, addig, amíg csak Klesáczék hangoztatják, nem rejtenek komoly veszedelmet Magyarországra nézve, sokkal komolyabbak azonban Ausztriára és az osztrák parlamentre nézve. Hogy miképpen fog Ausztria védekezni velük szemben, az nem a mi feladatunk fürkészni, nincs is még végleg eldöntve, de mértékadó bécsi politikai körökben azt tartják, hogy a mai helyzetből az illetékesek csak egy bevezető utat tudnak és ez visszavezet oda, ahonnan a Reichsrat néhány hónappal ezelőtt új útjára elindult: az alkotmány felfüggesztéséhez. Harmadféle szleaülőn át, világháború közepette nem volt Ausztriának parlamentje, működött a nevezetes 14 §., azután az uralkodói elhatározás visszaadta a parlamentet a népnek, abban a reményben, hogy a nép majd élni tud vele Azóta három kormány próbálkozott meg a helyzet konszoli- dálásával, az utolsónak éppen most van Misiklóban a lába alól a talaj és a helyzet zavarosabb, mint valaha, a parlament képtelen minden komoly munkára, képtelen arra, hogy Ausztria legfontosabb belügyeiben döntsön, képtelen arra, hogy a közös külpolitikával komolyan foglalkozzék. Érthetetlen hangzavarok töltik ki a Reichsrat üléseit, a botrányok napról-napra megismétlődnek a parlamentben zajos harc folyik a német pártok és a csehek között, illetéktelen és felelőtlen politikusok nemzetiségi ügyekről vitáznak, a legfontosabb feladatok megoldásáról azonban szó sincs. A mai zavaros helyzet képe pedig még biztatónak látszik a jövő képe mellett. A közeli jövőben visszatérnének a Reichsratba azok a cseh képviselők, akiknek csak a császári amnesztia adta visza mandátumukat és minden bizonynyal folytatnák munkájukat ott, ahol elhagyták. Felelős osztrák helyen a legkomolyabban ítélik meg a helyzetet, amely- nek nagy veszedelmeivel számolnak. Mint ahogy a csehekkel való megegyezés teljesen lehetelemnek látszik, nagyon valószínű, hogy az osztrák politikai élet már legközelebb viszszatér a 14. §-hoz és ugyanekkor új utakra e tér a belpolitika iránya is, amely pedig a legutóbbi időkben több igen nevezetes és rokonszenves tényben, többek között az amnesztiarendeletben nyilvánult meg. Egyéb retorzió is készül a magyar területi integritás ellen elkövetett támadásokkal szemben. Már Wekerle programmbeszédéből is kitűnt, hogy a magyar kormány igyekezni fog odahatni, hogy" az osztrák büntetőtörvénykönyvnek ebben az irányban való fogyatékosságát minél előbb pótolják. Dr. Grecsák Károly igazságügyminiszter nemrégiben felkereste dr. Schauer osztrák igazságügyminisztert és ebben az ügyben tanácskozott vele. A tárgyalás alapján azután átiratot intézett az osztrák igazságügyminiszterhez, amelyben a magyar kormánynak ebben a kérdésben való felfogását fejtette széjjelszedted és megint összeraktad az erre a célra kiválogatott műveket, ezután te is fel tudod majd ismerni, hogy mi a jó és mi a rossz ,,mi az érték és m a salak, mi a valódi s mi az !utánzás; felismerővé teszlek, hozzáértő Beszél." El fogja mondani a műben, melyet boncolóasztalára tett, mi a szép, a jó, a nagyszerű, az egyén, az uj, mi benne a rossz, a Szemét, a tehetetlenség, a gyöngeség, a dadogás. Fejében meg volt minden, csak le kellett volna irni. Hozzá is fogott — nagyon sokszor fogott hozzá — és nem jutott el a papírlap feléig, amikor beledöfte tollát a papírba, vagy a sarokba vágta a ceruzáját: -r- Rossz! rossz! rossz! — kiáltott fel elkeseredett dühében elfulladó hangon. — Döglött mondatok, melyek sohasem fognak élni! Elterülnek laposan, végignyúlnak a papiroson! Nincsen bennük se csont, se vér, se lálek, »incsen rajtuk hús, nem domborodnak ki. Nem nyúlnak az olvasó agyába száz meg ezer apró horog végű ujjal, hogy beleakaszkodjanak idegen agyvelőkbe s ott tovább éljenek. Ha tudnátok ti sokan, akik irtok, hogy inni milyen nehéz, bizony mondom tinéktek, máris nem tennétek, hanem cselekednétek egyebet, mindnyájunknak hasznosat! — !— És ezután sokáig nem ült az íróasztalához szenvedni, de a zsebkönyvét szerette nézni. Ha gondola végigolvasta a névsort, megtörtént, hogy itt vagy ott törölt egy nevet. Ha valakire neheztelt, ha úgy rémlet neki, hogy az egyik vagy a másik ismerős már nem érdeklődött iránta, közönyösen nézett rá, vagy csak félfüllel hallgatta a kávéházban valamely rögtönzött előadását egy új regényről, akkor ss emlékezett az illetőre, amikor olvasta a névsort. Mara.-Tudott reá és törölte a nevét. Aki nem érdeklődik irántam, azzal én sem törődöm, gondolta ilyenkor. Mert a terve az volt, hogy könyvéből, ha majd megjelent, azoknak, akiket névsorba szedett, küld egy-egy példányt. Mintegy megerősítésképpen: igazatok volt, amikor szerettetek, tiszteltetek, egy kicsit ragaszkodtatok hozzám. íme a könyvem: Kosbor, vagy: Színes virágaim a mások fáján. Tanuljatok, gyerekek! — így múltak az esztendők és Békitő Barnabás elégedetten megállapította, hogy egyre okosabb lett. S amikor úgy gondolta, hogy már elég okos, okos még önmagával szemben is, komolyan hozzáfogott a könyve megírásához. Végigtanulmányozta mindenféle, és bizony nem sok följegyzéseit. Egyes mondatokat — melyek mintegy tudományos meghatározásai lesznek, amelyeknek tisztán, egyszerűen, félre nem érthető alakban kell kifejezniük az ő szempontjait, melyekkel belehasít és belevilágít az írók műveibe — újra meg újra kicsiszolt, rendbe hozott, fölépített, s nagy gondja volt a belső meg külső egyensúlyra, az erőhatásukra, világítóképességükre. S amikor mindezzel megvolt, nekifohászkodott . Történjék bármi, most megírom az első lapokat. Tudom, hogy a veszély akkor fenyeget, amikor elérkezem a papírlap közepére. Akkor jön a nagy kétségbeesés, a lezuhanás, az elterülés. Akkor gyönge vagyok, nincsen egy mondatra való erőm se . . . nmni! a dolog milyen egyszerű! — mondotta Bőkitő Barnabás és felkacagott. — A papírlap közepére írom az én már készen álló, remekbe faragott erős mondatomat s ez mint gyönyörű hid átvisz az örvény felett! Így is tett. Arra a helyre, ahová rendesen beledöfte volt a papirlapba a tollát, odaírta az első számú alapvető mondatát. Azután nekifogott az Írásnak és a munka nagyszerűen ment. Bátran, vidám lendülettel sorakoztatta egymás mellé a mondatait és nem engedett magának időt arra, hogy most megálljon, elgondolkozzék, mérlegeljen, tépelődjék. Hanem írta a sorokat és leste már, hogy eljusson a hídig, a jóelőre elkészített mondatig. Az ötlet bevált. Békítő Barnabás, életében először, leért a papírlap aljáig és nem volt semmi baj, így írta tovább a szöveget és nagy buzgalom hatalmasodott el rajta. Csak irni, irni, mondotta magában, ha néha kissé hátradőlt székében s a szeme elkalandozott a már teleírt papírlapokon. Ne nézd, hogy mit kentél le eddig, hanem csináld tovább! . . . így lett meg a már oly régen készülő bevezető fejezet. Békítő Barnabás örömében hangosan felkacagott. Most nem nézem, hogyan hat a leírt szöveg, jelentette ki magának, most elmernek sétálni. Azután, lehet, hozzáfogok a következő fejezet megírásához. Milyen egyszerű nyitja van az én bajomnak. Persze, a megoldás, a megoldás — ezen múlik minden. Az utcán megtapogatta a zsebét, benne van-e a zsebkönyv. Na gyerekek — mindotta félig hangosan, s elégedetten mosolygott. — meglesz a könyv, amelyet ti úgy vártok. Most már csak hetek kérdése, én mondom néktek és meglesz. Egy félesztendő múlva láthatjátok. Ott lesz a könyvesbolt kirakatában válaszom a ti kedves kérdéstekre. ..Miért nema írja mi.,, amit most előadott?" Várjon akkor is olyan kedves leszek-e néktek, mint ma, amikor azt hiszitek, hogy én csak beszélek, de írni nem tudok? Hát majd elküldöm féktek a könyvemet, gyerekek ! S Bőkítő Barnabás elégedetten gondolt a zsebkönyvére, PESTI NAPLÓ 1917. október 7