Pesti Napló, 1917. november (68. évfolyam, 270–295. szám)

1917-11-01 / 270. szám

Csütörtök SZÍNHÁZ, művészet Don Juan ? (Mozart operájának felújítása az Operaházban) A világ irodalomtörténetének kevés olyan ér­dekes, vonzó alakja van, mint Sevilla virágainak eltiprója, az öreg L'lloa kormányzó gyilkosa, a léha, nőszomjas és cinikus Don Juan Tenorio• Hogy élt-e valóban, , ki tudná? Mondják, hogy igen, a XIV. század második felében, l'cdro király udva­rában. Lehet, hogy m­m. Igazin mindegy. Az bi­zonyos, hogy ma is él és élni fog mindaddig,­­imig irodalom és muzsika lesz a világon. Don Juan alakja minden alkalommal ki­hí­vja az összehasonlítást finussal. Csakugyan, Faust is, Don Juan is egy-egy életfilozófia meg­testesülése, egy-egy világnézlet kvintesszenciája. De azért rengeteg távolságban élnek egymástól. A „latin" Faust, a sevillai lovag maga a földre pottyant ördög, senki sem tud vele megbirkózni és végül is az ördögnek kell elvinni, hogy az asszonyi nemnek nyugta legyen tőle. A germán Don Juannal­, a derék doktornak, az ördög sze­re­élyes közbelépésére van szüksége, hogy egy kis hiszékeny parasztleányt elcsábítson. A két alak irodalmi és zenei jelentősége yaariban sok rokon vonást mutat. Mindkettőt­­számtalan epikus és drámai feldolgozásban is­merjük, mindkettő sok zeneszerzőt inspirált mun­kára. A­ muzsika lévén Don Juan a szerencsésebb. Kaust legnagyobb operasikerét egy ügyes, eklektikus, de fölszines francia komponistának köszöni, Gounod-nak, m­íg Don Juan alakját a legnagyobbak egyik legnagyobbika, Mozart for­málta át muzsikává. Az eredeti olasz szövegkönyv írója, La Ponte, igazán nem volt kiváló költő. De volt egy kiis színpadi érzéke és mindenek felett sikerült neki Mozart érdeklődését felkelteni. És ez nagy érdem volt! I Da Pontének volt honnan venni anyagot. Már az első feldolgozó, Tirsu di Mol­ina álnév alá­ rej­tőző szerzetesfőnök a problémát a maga nagyszerű­­ségében fogta meg és épkézláb drámát faragott belőle. Hosszú sora a jobbnál-jobb íróknak követi Molinát: Olaszországban­­toldani csinált egy jó komédiát a spanyol témából. Franciaországban a nagy Moliere vitte színpadra a nőcsábító alakját. Bécsben a XVIII. század második felében Don Juan története a mai ,,Molnár és gyermeke"-t pótolta. Éveken át, halottak napján bámulta meg a kisebb igényű színházjáró publikum. Rendes operát először Parisban írtak e témá­ról a XVIII. század el­ején. Ugyanazon század má­sodik felében a nagy G­lue­kot is izgatta ez az érde­kes feladat; balettet csinált belőle. Tíz évvel Mozart művének prágai bemutatója előtt a maga idejében ünnepelt Righini komponált egy zenés tragikomé­diát Don Juanról végül az olasz Gazzaniga is operát írt róla, melynek Velencében, félévvel Mo­zart premierje előtt, igen nagy sikere volt. Az említett darabokból da Ponte bizony Ix­ven kölcsönzött. Ezzel azonban abban az időben senki sem törődött. Érdekesebb az, hogy a Don Juan kapcsán Mozartot is elérte a plágium vádja. Annaik a kornak is meg voltak a nunga ,.ihnen lopta" jeligéjű esztétikusai. Nagy örömmel fedezték fel a hasonlóságot egy azóta elfeledett Stölzel nevű egyházi muzsikus kis négyszólamú kánona és a pompás Don Juan-nyitány egyik polyphon részlete között. Mintha bizony Mozart egy kis kanoni témáért a hetedik faluba futott volna!? Véletlenül neki is eszébe jutott az a három hang, ennyi az egész ! Egy érdemet bizonnyal nem lehet elvitatni Du Pontétól . Szerencsés kézzel három teljesen külön­böző asszonyi karaktert helyezett el Don Juan körül és ezzel megadta a lehetőséget Mozart géniu­szának, hogy zenei jellemző képességet teljes fényé­ben ragyogtassa. Hallatlanul gyönyörű és igaz zene ez a Don Juan ! Nemcsak, mint muzsika, de mint színpadi muzsika is elsőrangú. Minden egyes frázisából csak úgy sugárzik az őstehetség, az örök derű­, a törhe­tetlen élet-igenlés. És müven drámai, milyen bámu­latosan jellemző minden taktusa ! És mindez a teremtő géniusz csodás ösztönéből fakadt. M'zzart nem tervezett és nem épített, mint Wagner, nem szállt le egy kedvenc probléma legmélyére, mint Beethoven a „Fidelio -ban, hanem egy tekintetet vetett az elképzelt színpad alakjaira és már meg­volt a megfelelő muzsika, sokkal szebb annál, min amilyenről akár Da Ponte, akár más valaki álmod­hatott volna. Nem az ő szorgalmán és tehetségén hanem a kor divatján és színházi viszonyain múlt, hogy minden mű­ve többé-kevésbé zűrzavaros állapotban maradt reánk. Különösen a „Don Juan", talán éppen azért, mert nagy sikere volt és rövid id­alait sok színház adta elő. Minden színházban beleokoskodott hol egy karmester, hol egy rendező. Áriákat kihagytak, másokat — új színpadi csilla- I­­ok kedvéért — betettek, egyes részeket áthelyez­tek, toldtak-foldták, ahogy eszükbe jutol. És Mozart mindezt vidáman tűrte, sőt segédkezett, ne­kik. Nem gyávaságból, nem megalkuvásból. Egy­szerűen azért, mert mindezt természetesnek találta. Az ő korában a muzsikus szegény, elnyomott, k­irt senki volt: fiatal korában ő is egy asztalnál evett a salzburgi érsek cselédeivel! W­ugnerral próbáltak volna foltozu­lni!? Nagy dolog a jogtalan, tolakodó ál-tradíciók útvesztőjéből kijutni, megtalálni azt az összerende­zést, amely egyaránt megfelel a mester valószí­nűen eredeti szándékának és a mai ízlésnek, a modern színpad technikájának. Ezt az óriási mun­kát a ,,Don Juan" bemutatója alkalmával nálunk Hevesi Sándor végezte el. Erről a munkáról csak a teljes­ elismerés­­sel elragadtatás hangján lehet szólani. Hevesi mélyreható, évek óta folytatott tanul­mányok alapján minden mozgó és mozgatott résznek megtalálta a legjobb helyét, megmentett mindent, ami zenei súlyánál fogva nélkülözhetet­len, viszont kiiküszöbölte azokat a részeket, ame­lyek magát a drámát megakasztják. De ezenkívül is se szeri, se száma azoknak a kedves öt­let­es újí­tásoknak, melyek az ő rendezésében sok régi, naiv ..copf" helyét elfoglalják. Csak egyet említünk: ősidők óta, mikor Don­­Tuan belekezd a pezsgő­ária szédületes presto-jába, elkezdi húzni .­ keifyin­jét. Miért? Minek ,ez a kertyű? A dolog magyará­zata az, hogy régen egyszer egy híres énekes, ki különös virtuozitással énekelte ezt a nehéz áriát, hogy megmutassa a közönségnek, miszerint neki ez­ az ária „csekélység", ének közben a kezliitjével játszott, azt húzogatta. Mennyivel kedvesebb szín­padi kellék az a szál­­piros virág, amelyet a mi Don Juanunk forgatott az ujjai között! Aki figyelmesen nézte a tegnapi felújítást — ha egyébképpen is jól ismeri a Don Juan zené­jét — könnyen kitekírhatta Hevesi rendezésének a­­titkát, ötleteinek forrását: ő, mint utolsó instan­ciához, minden vitás esetben a partitúrához fordul és ha a partitúra valami fontosat mond, azt azon­nal lefordítja a színpad nyelvére. Nyilvánvaló, hogy ez az egyedüli helyes és megbízható eljárás. Csakhogy annak a rendezőnek, aki ezt a h­ elvet végre akarja hajtani, olyan kitű­nő muzsikusnak kell lenni, mint Hevesi Sándor. A nagy munkában a kiv­áló rendezőnek méltó társa volt a kiváló kar­mester, Kernét István, aki­nek páratlanul biztos, nyugodt, de a kellő pilla­natokban lendületes vezénylete a par­itúrának minden szépségét feltárta előttünk. Itt emlékszünk meg a darab pompás fordításáról, mely Harsányi Zsolt kitű­nő munkája. Ilyen jó magyar opera fordítást még­ nem he­rdltunk. A címszerep Szemerének jutott. A választás a legszerencsésebb volt. Szemere már az első belé­pésnél illúziót keltett, elhitette velünk Don Juant és ezt a benyomást jelenetről jelenetre fokozta ezer apró­ vonással és' sgiifolltal melyek nagy művészi egységbe olvadván össze, az utolsó tragi­kus jelenetében a maga nagyszerűségében mutatták meg ezt a fantasztikus alakot. Énekéről is csak elismeréssel lehet szólani. Kisebb német színházakban, néha a nagyobbak­ban is, minduntalan megtörténik az, hogy csak egy primadonna lévén kéznél, Donna Elvirát idő­sebb, hervadtabb színésznőnek osztják. Ezzel sú­lyos hibát követnek el, mert így Don­­Tutin vissza­utasítása nem az őt jellemző szívtelen kacérság, hanem a férfi jogos önvédelme egy kellemetlen és alkalmatlan nővel szemben. A tegnapi parádés szereposztás igen jól ol­dotta meg a három asszony nehéz problémáját. A hideg, büszke, erényes Donna Anna szerepét B. Sándor Erzsi kapta és igen jól játszotta meg. A forróvérű, szerelmes Elvirát M. Medek Anna ugra Alakítása jól átgondolt volt, játéka élénk és­­Wic­­kes, mindezekfelett pedig nagyon szép volt a mű­vésznő — ami nem is esett nehezére. Zerlina együgyűen kacér, kedves alakjá­t Hajdú Vona for­málta ki a kellő temperamentummal, de azért a megfelelő ízléssel és önmérséklettel is. Egyaránt dicséret illeti a három művésznőt azért a komoly művészi munkáért is, melylvel szerepeik énekrészét kidolgozták. N­a e tekintetben az eredmény nem egyforma, annak oka talán nem is az egyes mű­vésznőkben van, h­anem a magyarországi hangkép­zés és énektanítás javulni nem akaró kezdetleges­ségében. Az bizonyos, hogy B. Sándor Erzsi ideáli­san képzeli, minden ingadozástól és tremolázás­tól ment, kristályti­szta, nyugodt hangja biztosan és szépen szárnyalt az Orchester hangtengere fölött és játszva" győzte" le a legnagyobb nehézségeket. Pompás alakítást nyujtott Szende, mint Lepo­relló. Dalnoki Masetto szerepében volt igen ked­ves és izléses. Székelyhídynek Octavio hálátlan szerepe jutott: az ambiciózus, jeles min­ész mi­ i­dent f­. idozot­t, amit csak ebből a szerepből lehet, j 1 n jó volt Venazell •'.-!' r»' /á, v • Q j«jc utíte Don Juannal nagy hatást keltett, j „Last, not least" meg kell emlékeznünk az Operaház föigazgatójáról, gróf Bánffy Miklósról, nemcsak azért, mert olyan szép­ díszleteket terve­zett a fényesen kiállított darabhoz, de még sokkal inkább azért a rendért és fegyelemért, amelyet a m. kir. Operaház benső életében meghonosított. E nélkül a rend és fegyelem nélkül céltudatos, eredményes művészi munka nem lehetséges. Az­ Operaház tegnapi felújítóin szép este volt, sok becsületes akarásnak és sok stákos tehetség konc­it'.ikus mun­k '• 'árunk szép eredménye. I­r. Kacsoh Pongrác ('•'•'} Kamarazene. A Zeneakadémia nagyter­mében szerdán este rendezték első trio-estélyüket Dolulán­yi, Hubay és Kíerpely. Először Brahms Es­dur trióját adtak elő, amelyben — kissé szo­katlan összetételben — egy kürt koncérn­­ a zongorával és a hegedűvel. A kürtszólamot Ro­magnoli Ferenc, az operaházi zenekar tagja látta el, kitűnően beleilleszkedv­e Dohnányi és Hubay gyönyörűen nemes és klasszikus stílusába. Azután Kodály kevéssé ismert s különösen második téte­lében megkapó cselló-szonátája következett. A komponista hívei az előadó művészekkel együtt a szerzőt is lelkes tapsokkal szólították az emel­vényre. Végül Volkm­ann számtalanszor hallott, de meg nem fakult szépségű H-moll tr­i'óját ját­szotta a három művész — tökéletesen. A Ritornell és a rá altacca következő­­Hegro con brio, mint rendesen, most is frenetikus hatást váltott ki. A hangversenyterem csaknem zsúfolásig megtelt, noha az első est műsorát nem éppen szerencsésen állították össze. (k. e.­ 11:) Szerepváltozás a Mignonban. Az Opera-­ házban pénteken színre kerülő Mignon előadásán a címszerepet Mand­wlko Rózsika helyett, akit atyja halálával súlyos gyász ért, Bazilidesz Mária fogja játszani. f*) A hét összes esti előállásaira minden jegy elkelt. Semmi sem bizonyítja jobban és ékesebben Strády Sándor .A szerelő című regényes színjáté­kának nagy sikerét, mint az, hogy a darab csütör­tök, péntek, szombat és vasárnap esti előadásaira már minden jegy elővételben kel­ el. Jegyek csak a csütörtök és vasárnap délutáni előadásokra kap­hatók mérsékelt számban. A szerető jövő heti je­gyeinek árusítását a pénztár pénteken kezdi meg. ('*) A ,.Sztambul rózsája" minden nap. A Ki­rály-sz­mház slágerdarabja, Kali Leó Sztambul rózsája című operettje lankadatlan erővel és egyre fokozódó hatással kerü­l szinte nap-nap mellett. A világhírű operett minden eddigi előadása táb­lás házak előtt és sű­rű tapsok között zajlott le. A főszerepeket minden alkalommal B. Kosáry Emmy, Lábass Juci, Tisza Karola, Rátkai Márton, Király Ernő, Szirmai Imre és Sahlabár Árpád ját­szák. Ma. csütörtökön, mindszentek délutánján,­­4 csárdáskirályné kerül szinre az ismert elsőrangú szereposztásban. (*) Modern Színpad. Ma. csütörtökön délután fél négy órakor mérsékelt helyáru előadást tart a Modern Színpad az új műsorral, melynek minden eddigi előadására napokkal előbb elfogytak a jegyeik. (*) Bemutató a Té­lkertben. Zajos sikerű es­téje volt ma a Télikertnek. A ..Fekete szerelem14 című­ operettet mutatták be, amelynek mulatságos szövegét Fodor Tibor, kedves zenéjét pedig Hajós Károly irta. A nagy közönség pompásan mulatott az egyébként is kitűnő műsor keretéig illesztett darabon s a sűrü tapsok a szerzőkön kivül a sze­replőknek: Somogyi Nusinak, Herendy Mancinak, Sziklai­ Józsefnek, Magyary Lajosnak és Gallay Mártonnak is szóltak, akik játékkal, dallal, tánccal egyformán hódítottak. Külön meg kell dicsérni az ötletes beállítást s a színpad megkapó díszét, amelyek együttesen hosszú időre biztosítják a Télikert­ új vonzóereje számára a közönség érdek­lődését. (*) :„A szentjóbi erdő titka." Ma este mutat­ja be a Royal Apolló­­ szentlébi erdő titka cím­ű új P­io­ní­r-filmet, amelynek főszerepeit Törzs Jenő és Báthori Gizella játszák. Az izgalmas filmről a papírhiány miatt csak a bemutató után adha­tunk számot, amikor kétségkívül rendkívüli siker­ről számolhatunk be. (*) Az Intim Kal­arc ma, csütörtökön két elő­adást tart. Mind a két előadáson szinre kerül a Cselédvizsga és az Alkalmi vétel. A délutáni elő­adás olcsó helyárakkal öt órakor kezdődik. (*) Fővárosi Orfeum. Ma és minden nap a novemberi műsor keretében .4 sarkam/ bohózat. (*) Nem­zeti Royal Orfeum. Ma délután fél­négy kor mutatja be új műsorát a Nemzeti Royal Orfeum. L'1 darab: ,az utolsó Dankó-nóta írták Sagi­ Endre és Zerkovitz Béla. Az esti előadások mától kezdve negyed 1­­­o1 kor kezdődnek. ( ) Csak nov­ember 3-ig ke­ll színre a Te­ . 861-k«ö£uti IntrjH !LalwCü megnyitó műsora. PESTI NAPLÓ 1917. november L 7

Next