Pesti Napló, 1918. április (69. évfolyam, 78–102. szám)

1918-04-02 / 78. szám

Kitsd PESTI NAPI/­ 1 918. április 2. J istek mintha csak Wekerlét akarnál, ijeszt, 'tetid ezzel a veszedelemmel; azt a Wekerlét, aki mindenkinél jobban tudja, hogy liberális és demokratikus javaslatokat főrendi ellen kilással meghiúsítani nem lehet. Wekerle •'kilőtt már szemben a főrendiházzal s We­kerne tudja azt is, hogy nem­ lehet egy­­színét , egy eszmét képviselő kormányt pozíciójá­ban jobban megerősíteni, mint h­a a főre­ndek szervezkednek ellene. Arra az oktatásra tehát, melyben a bé­csieknek ez­­a húsvéti magyar szenzációja ré­szesíti a magyar kormányt, Wekerle bizonyára nem szorul reá. Bécsből egyúttal azzal a ta­nácsosai is segítségére jönnek a kormánynak, hogy kompromisszumot kell kötni, mert ha nem é­n. .." tovább elhúzódik a választójog elintézése. Mi nagyon jól tudjuk és nem is titkoltuk el soha, hogy kompromisszumról­­állandóan szó volt. De a bécsi tanácson me­gint csak mosolyoghat a kormány. Mert hi­szen még a megegyezés keresésének sem az az útja, hogy valaki kín­álja magát és olcsó árait hirdesse és biztassa az ellenfelet, hogy vele mindenképpen meg kiét egyezni. Az igaz é­s ezt sem először konstatál­juk , hogy a kisebbség tömérdek drága időt vesztegetett el­­hiábavaló huzavonával. Későn készült el maga a javaslat. Bizottsági tárgya­lás közben a munkapárt obstrukciós hajlan­dóságával szemben megdöbbentő előzékenysé­get tanúsítottak. Nem csoda, hiszen a választó­jogi miniszternek oly égetően sürgős munkája közben volt rá ideje, hogy egy meglepő for­dulattal agitációt kezdjen — a magyar had­seregért, mely mindnyájunknak szivéhez van nőve, melyről azonban azt hisszük, hogy ha valamikor, hát az általános választójog par­lamentjének összeillése után­­örthető el. Mind­ezek a kitérések és ingadozások jogos kétsége­ket támasz­tot­tak főként annak személye iránt, kinek a legelszáírtabban és a legelső sorban­­kellett volna a javaslatért verekednie. Minél többet mulasztott azonban a kormány, annál nagyobb szüksége van reá, hogy most más­né udvariasnak és engedékenynek, hanem ke­ménynek és kérlelhetetlennek mutatkozzék. A munkapárt ellenállását csak így törheti meg s még taktikának is bőre és céltalan volna — amit Bécsből ajánlanak neki — saját tehetet­lenségének beismerése. A főrendi mumustól pedig nem kell fél­teni­­minket, nem kell félteni a választójogot és — hisszük — azt a kormányt sem, mely­nek az egyházpolitikai harcokban egy és más tapasztalatot szerzett Wekerie, az elnöke "".m­­i A Somme és Montdidier között egy egy­séges támadás indult meg, melyet három sza­kaszra tagozhatunk. Északon a Luce patak mentén egyenest Amiensnek, a középen Pier­repont község mindkét oldalán nyugati irány­ban s végül a déli szárnyon Montdidier front­ján. Az északi szárnyon elérték Slangard köz­ségei s elfoglalták az ettől délre Moreuilig hú­zódó magaslatokat. Moreuil városka az Aibre mentén már szinte német kézen volt, de az­után a franciák visszafoglalták. Hangard köz­ség elfoglalásával a németek tizenkét kilomé­terre megközelítették Amienst. A középen Moreuil—Pier­repont—Mont­­didier vonalában a németek átlépték az Aierr és Don patakok völgyét. A Don patak átfolyik Montdidieren és Pierrepontnál torkol az Ar­reba. A déli szárnyon Mon­tdidiernél a nyugati és déli frontok vállpontjainál különösen de-A két napos küzdelmek eredményei és az észlelhető ellenséges erőkifejtés arra mutat, h­ogy az amiensi csata valószínűleg teljes egé­szében ,a várostól keletre lesz megviva s h­ogy ez egy hosszantartó, igen nehéz küzdelem lesz. Reméljük, hogy más lesz az eredmény, mint Verdimnél, hogy a ném­et hadvezetőség angol-francia erő­tudni erőszakolni Bakos Tibor és hadsereg mégis mű­ feszítés ellenére is ki a döntést, a győzelmet . II. Berlin, március 31. A német nagyfőh­adiszál­lás jelenti : Nyugati harctér: Az Ancre felső fo­lyásától nyugatra emelkedő magaslatokon visszavertük az angolok ellentámadásait. A Somme és az Oise között támadásunk újabb sikerekkel járt. A Luce-pataik mind­két oldalán áttörtük az angoloknak fran­cia ezredek által megerősített legelső vo­nalait, rohammal elfoglaltuk a völgyijén fekvő Aubercourt, Hangard és Demain fal­vakat és az ellenséget leghevesebb ellen­támadásai dacára Moreuil­re és az ettől északra fekvő erdős magaslatokra vetet­tük vissza. Moreuil és Noyon között megtámad­ Német előnyomulás a Somme és Oise között A foglyok száma 75-OO0-re emelkedett — Visszavert olasz ilderitő előretöréseit a Piavenál és Assago fensistján fi zsidihelyzet — A háború eseményei­ ­A liútop Alflenzim svét napos szünet után ves harcok voltak, mert itt, ezen a jn, március 30-án ismét teljes erővel pontján a német harcvonalnak a legerősebb a megindult. A nagy csatafrontnak a déli száz- francia ellenhatásá­nyán, a Somme és Nofton között kezdődött A déli csatafronton Montdidier és Noyou meg a támadás, melyet a Montdidier város­ között az egész fronton két kilométerrel előre­nál lévő kanyarulat két irányra oszt meg. A haladtak a németek: st. quentin­ amiensi mont és Montdidier kö­zött közel 30 km, szélességben nyugati, Mont­didier és Noyou között szinte körülbelül 30 km. szélességben déli irányban támadtak a németek. Az egész csatafronton mindenütt győzedelmeskedtek és 2—5 km. mélységben előrevitték vonalaikat, elfoglalva az ellenség új védővonalának az első állásait. Az új nagy csatáival megkezdődtek a döntő küzdelmek nemcsak Amiens birtokáért, hanem a nagy sztratégiai célért: az enteil­te front áttöréséért, az angol-francia hadsereg kettészakításáért. A támadás irányaiból nyil­v­ánvaló, hogy a német hadvezetőség tovább ki akarja bővíteni nyugat, délnyugat és dél felé azt a nagy körívet a Somme és­­Oise kö­zött, amelyen csapatai most harcolnak, vagyis még jobban be akarja nyomni az angol-fran­cia frontot. Hivatal­­a lenté­se h­ aso­rnap I. Kiadatott 1918. március 31-én, érkezett 1­5 órakor. Olaszországban a harci tevékenység állandóan élénkebb volt. Ji vezérkar főnöke­­ ­­­­i i­ s nehezen jött. Még a haja szála se pelyhed­zett a városnak, ennek a kusza, züllött fő­nek, nem bújtak elő a tülekedő kémények, sőt nem hozta még a szél a város munka utáni nyújtózkodó sóhaját, a kazánok parton szálldosó, ekkortájt sivalkodó tüzülését se. A város csak lassan jött, lehet nem is akart jönni. A víz földerült az asszonyokra, de a kötőjükre haragudhatott, mert ahol meg­látta, kékre-zöldre bőszült. Az egyik asszony odaszólt türelmetlenül a hajósgazdához, no­szogatni kéne ott azokat. A parton most csalitok következtek elő. Kis erdők aludtak álmosan és botolatban, kandi akácok bámulták magukat és az iszapos holt vizeket. Még nehezebb lett az út tőlük, egyenként kellett kerülgetni őket, kacskaringóba karikázott a gyűrü, míglen csak megzökkent a kötél, akácágba akaszko­dott. A hajóhuzók némileg méltatlankodva megtorpantak, no. Az egyik, Vízhányó Angyal János kibújt a gyűrűből, leszedte a fáról a kötelet, aztán nem állott be újra. Aztán leült a földre, kinyújtózkodott és azt mondta nem men tovább. A hajóhuzók hátrahőköltek. — Mi lett te? Vízhányó Angyal azt mondta, nem mén tovább. Az emberek értetlenül kérdezték: •— Mi nem mén? Itt a máma Pista? Vízhányó Angyal konokul ismételte: •— Nem mén tovább. •— Mi nem mén? — A hajó nem mén tovább. .— De mén az istenit, mer húzzuk. — Nem mén az, ha nem hozzuk. Csakugyan. Erre nem is gondoltak, azaz igen, csak átallották mondani. Az okosab­bak most is okoskodtak. — Ne cicázz Pista, kejj fő, oszt gyere. •— Nemmék, jelentette ki. Sztörájkolok. — Mícsinász?­­— Sztörájkolok. Nekem elég vót. Mer jóravaló ember nem hajkurássza így a ku­tyáját.. . Én nemmék, nem én, az Istennek se. Nekem elég vót... pihenni kő. Az ám, pihenni kő . . . kéne. Vízhányó megfogta a kötelet és vissza­akasztotta, csomóra bogozta az ágak közé. Fercsi, h­a én most odahaj­. . hogy Fercsi, nem hónap reggelig, mer pihe­nyilva menjünk, de csak akko menjünk, ha megfizeted az egy koronát személönkint, akit lealkottál . . . Mit szóna hozzá? — Mit szóna íjantanék neki , mönyünk tovább nünk. Két fertály megcsillantak értően. — hittel ragyogtak, szóhat semmit. . . mit Az ar­szo-A szemek cok hitetlenül — —­ Hát nem hatna? Möganná. — így rössz emberek? — így­ És kiállottak már minnyájan a sorból, levágódtak a földre, ki lassan, kéjesen tere­getve magát, ki terhesen elterülve, mint a ledobott gabonás­ zsák. Vízhányó tölcsért csi­nált a szája elé, a hajóra kiáltott, huja. A hajósgazda kérdezve küldötte a választ, huja? — Nem mén tovább, zúgták vissza ama­zok rekedten, a fölszabadulás mámoros kár­örömével. A hajósgazda odanézett, nem tudta mire vélni, amit látott, lendített széleset és parthoz vitte a hajót. Leordította a ctkéről dühösen: —­ Mik az em­berök ? Vízhányó fektiből felelt. Nem­ mén a hajó. — Nem mén? — Mán ugy láccik, nem mén. — Nem mén? ... oszt mé nem mén. — Azér. — Mijér?­­­­— Azér. Azér nem mén, mer nem mén. Mer eljárattunk­. Mer jóravaló em­ber nem hajkurássza így a kutyáját. — Érezte, hogy felülkerekedett. — Mán most nem bírjuk, ha meg is szakadunk. Szt­rájkolunk. — Vállatátok, láttátok, hogy nem dólé­zás . . . — ... Kétannyi ember se bírja ... asse vóna csuda, ha hónap reggelig nem mennénk tovább. Nacscsuda az se vóna . . . A hajó gubbasztott tehetetlenül, mint a hatalmuktól fosztott nagyurak. A gazdában forrt a méreg, de nem mert­ rossz szót szól­ni .. . Még meg­teszik, h­ogy nem mennek tovább. Azért befordult a hajóajtón, oda­vetette az utasokhoz csak úgy: — No, lányok, itt hálunk reggelig. A három legény csiklandósat mondott, a menyecskék rávágták karba, a kórság. .. lányok pironkodtak kacérul, ne mongja mán Fercsi bácsi, mer ehisszüik. •— De bizon. Mer ezek odaki­ntem men­nek tovább. E se indunak hónapig ... fá­rattak nagyon. A lányok kitódultak és riadalommal jöt­tek be. Majd ríva fakadtak. A hajós rásan­dított a három legényre . .­­. Megfizetném, ha van a segítség. A legények nem moccantak . Hiszen ha férfiember vóna a hajón ... szólott. A lányok a legényekre néztek. Nono. •— mondották ezek. —Nono. » Vállalnátok?

Next