Pesti Napló, 1918. augusztus (69. évfolyam, 177–203. szám)

1918-08-01 / 177. szám

Budapest, 1914. ELŐFIZETÉSI ÁRAK« Egén évre 52 kor. — ill. Fél évre — 26 , ~ » negyedévre 13 , — • Bighóra— 4 » 60 . Egyes szám in: Budapes­ten és vidéken 18 fillér, pályaudvarokon 3« fillér » 69-ik évfolyam. 177. szá . augusztus 1 SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL Budapest, Rákóczi-út 18. TELEFON József 62-30, 62—31, 62—32, 62-33, 62—34. Felelős szerkesztő: József 62—36. Igazgatóság: József 62—35. E­ichhorn vezértábornagy és szárny­segéde belehaltak sérüléseikbe. A merénylő a moszkvai szociálforra­dalmárok eszköze volt. A nyugati fronton az ellenség­­táma­dásait visszaverték a németek és újabb 4000 foglyot ejtettek. Albániában az ellenség legelső vona­lait kiürítette. Az entente az összes frontokon együttes offenzívára készül. A bolseviki kormányt minden oldal­ról szorongatják. ^KKtitriij¡lijf »T |iTi*nn­ T IT il* Wilson puhatolótszása a béke kilátásai felől Genf, július 31. Noha Madridból hivatalosan megcá­folták hogy Spanyolország a világbéke kezdeményezésére megbízást kapott, paci­fista újságok határozottsággal állítják, hogy ezekben a hírekben mégis van valami magva az igazságnak. Wilson az egyik semleges államnak szabadságra hazatérő dip­lomáciai képviselőjét búcsúzáskor megkérte, állapítsák meg illetékes helyeken, hogy a Wilson-féle programm mely pontjai tartal­maznak megegyezési lehetőségeket s mely pontjai leküzdhetetlen akadályokat Most az illető diplomata e tájékozódással van elfog­lalva. A genfi Feuille-nek is hasonló értesü­lése van. A kievi bomba­ ­ Bombavetéssel, mint egykor az orosz­­ kormányokat, ölték meg az ukrán orosz for­radalmárok Eichhorn német marschallt és Doessler kapitányt. Nem jajgatunk hangosan, nem törünk ki egetverő sirámokban, olyany­nyira természetes, hogy elítéljük ezt a gyil­kosságot is, mint minden más gyilkosságot. A bomba és a tervezés politikája már csak­­ azért is gonosz, mert buta. A merényletek után mindig az ellenforradalom kerül fölül, a reakció, amely a bűnössel együtt sújtja ezreit azoknak az ártatlanoknak is, akik sem­mit sem tettek (Itt a cenzúra­­ sort törölt.) Ennyit általánosságban. Eichhorn tábor­nok halálát külön is sajnáljuk, mint szövet­séges német seregvezérét, mint tehetséges em­berét — ő volt a mazuri bekerítési mozdulat tulajdonképpeni technikai végrehajtója és ő szerezte meg a középhatalmak számára Var­sót. Sajnáljuk a marschallt, aki valószínűleg csak luven követte, a katona engedelmes és önfeláldozó hűségével követte, a felsőbb hely­ről kapott utasításokat. És sajnáljuk az ese­tet főként azért, mert ez most újra véresen dokumentálta a német adminisztrációnál­ egy olyan könnyelmű hibáját, azait magában Németországban kri­tizáltak meg legerősebben, többek között olyan két kiváló ember, mint báró Richthofen és Erzberger képviselők. Ez a két politikus már hosszú idő óta magyarázza és bizonyítja, mennyire fölösleges és gyakorlatiatlan, hogy a német k­ormány di­csőséges hadvezéreket alkalmaz gabonavásár­lási. A gabona beszerzéséhez nem kard kell, hanem pénz, nem tábornok, hanem keres­kedő, ügynök. Ha a németek kezdettől fogva így dolgoztak volna, nem kellett volna az uk­rán kormány egyik részét börtönbe vetni, el­maradt volna talán a moszkvai merénylet és egészen biztosan ez a mostani kievi is. Ha a németek nem tekintélylyel, hanem pénzzel akarnák megszerezni az ukrán gabonát, akkor nem ismétlődött volna kétszer egymásután is olyan véres és megrázó merénylet, ami most szinte aggályosnak látszik tenni a breszti bé­két és mintha a keleti zűrzavarok, talán ma­gának a keleti frontnak feltámadásával is fe­nyegetnek. A német jó kereskedő nép. Túlságosan jó. Ha nem volna az, akkor az angolok nem hoz­tak volna világháborút a nyakára. Mégis eb­ben a háborúban ügyefogyottnak látszik, ha nem is a német kereskedő, de a külkereskede­lemnek az a pár bizonyos ága, amelyet bát­ran lehetne a kereskedelem diplomáciájának nevezni. Itt súlyos hibák létettek, éppen úgy, mint a hivatalos német diplomáciában is. Eze­ket a hibákat fölfedni szövetségesi kötelesség­e viszont, könnyű és felelőtlen az a másik mód­szer, amely a gyilkosokra egyszerűen rásüti, hogy azok az entente ügynökei voltak. Bizonyára azok voltak. De miért nem ta­lál az entente gyilkos ügynökökre Magyaror­szágon és Ausztriában és magába© a német anyabirodalomban, szóval ott, ahol az igazga­tás és a dolgok menete rendben van. Bizo­nyos hibák és mulasztások nagyon is köny­nyűvé teszik az entente számára a munkát a németek által megszállott azokon a területe­­ n tárcáink Péntekeni Pajes Elemér»­ Kis fehér színésznő. Szombaton: Brandes Gyöngy: Francia m­alárdok Oroszországban Vasárnap: Hatvany Ráfog: „Szegény emberek" és „Árva lányok". Magyar találmány magyar sorsa Irtat Siklósy László Az Urnák 1809. esztendejében csak nem iái£ait vége szakadni a háborúnak s a hadi bonyodalonakból valami rózsás kibontakozást aligha­­várhattak eleink. Napoleon már Bé­csen is túljárt s a francia katonaság meg­szállta a határszéli magyar megyéket. Hohes is, a királyi kastélylyal s az udvari majolika­gyárral, francia kézre került. A majolikagyár­ban üres formákon, gazdátlan szerszámokon kívül mit sem találtak a franciák. A személy­zet szerteszéledt. Mayer Albert, a gyár fő­igazgatója is elment oda, ahová a többi bé­csi nagyurakat csábította a biztonság s a jobb ellátás : Magyarországba. Tetszetős titulus is akadt : tanulmányutat tesz az országban. A franciák juttatták eszébe, hogy Magyarország­nak Holicson kívül is van keramikai ipara, amelyet érdemes tanulmányozni. Mayer nya­kába vette az országot. Elment Tatába, Bu­dára, Egerbe, Kassára, ahol mindenütt virág­zó majolikagyárakat talál. Jelentéseiben nem győzi őket dicsérni. Imponált neki, hogy ezek a gyárak minden hatósági támogatás nélkül pompásan megállják helyüket. Egy dolog nem fért a fejébe: „nem éltem, jelenti, hon­nan veszik ezek a gyárak az ónt és az ólmot". Tudvalevőleg az ónnak és az ólomnak fontos szerepe van a keramikában. A likacsos alapanyagot, a kiégetett agyagot, ugyanis mázzal kell bevonni, hogy az agyag nyílásait betömje, így nem ereszti át az edény a vizet és jobban dacol a lű­z erejével. A máz készí­téséhez pedig ón és ólom szükséges, mert a máz nem egyéb, mint homok keveréke gent­tel, ahogyan a magyar fazekas az ón és ólom oxidjait nevezi. A há­borúban azonban eltűnt az ón és az ólom. A bányák jelentékeny része az ellenség kezére került, ami pedig egyébként elő volt teremthető, azt a hadvezetőség sietett hadi cé­lokra felhasználni. Mayernek élénk emlékezetében volt, hogy hasonló nehézségek miatt a takarékos és tü­relmetlen Ferenc császár egyszer már be akar­ta szüntetni a holicsi majolikagyártást s he­lyette inkább gyapjuposztógyárat akart beren­dezni Holicsiban, amelyet az ottani királyi juhtenyésztés mintegy predesztinált volna er­re a célra. Háborúban, ez volt az uralkodó véleménye, inkább kell a posztó, mint a tö­rékeny cserép. Mayer azonban nem osztozott ebben; ő végre is keramikai szakember volt és nem szívesen látta volna, hogyha a holicsi gyár, amely neki hatáskört és udvari taná­csosi címet szerzett, szomorú véget ért volna. Mert szomorú és szégyenletes lett volna a bukás ugyanakkor, amikor Magyarországon saját erejükből vígan dolgoztak a gyárak. Ott volt például a Kuny Domokosé a Krisztina­városban. Mert neki nem volt szüksége ónra és ólomra. Esztendőkön át való kísérletezéssel sikerült megoldania a problémát, amelyen annyi szobatudós hiába törte fejét: az óntól és ólomtól­ mentes máz kérdését. A titok bir­tokában fölényesen mosolyoghatott ő, a kér­ges tenyerű iparos, akkor, amikor Mayer, az előkelő udvari tanácsos, a fayencegyártás jö­vőjén aggoskodott. Vele természetesen nem közölte a titkot, amelybe valakit mégis beava­tott. Gróf Brunswick József ott lakott a Krisz­tinavárosban, Kuny közelében. Gallériájának és természetrajzi gyűjteményének csodájára jártak az emberek, mert köztudomású volt, hogy a gróf épp úgy gyönyörködik a rene­szánsz­ festők műveiben, mint amily szenvedé­lyesen merül el kémiai kísérletekben. Kuny előtte feltárta helyzetét: ötvenöt évet töltött el szakadatlan munkában és fáradtnak érzi magát ; nem panaszkodik a sors ellen, de nyugalomra vágyik; találmányának legalább is van annyi értéke, amennyi az ő öreg napjai­nak békét biztosíthat. Egyben arra kérte a grófot, hogyha maga is, mint szakember, meggyőződik a találmány jóságáról és hasz­navehetőségéről, nagyobb összegű kölcsönnel mentesítse őt az átmeneti gondoktól. Brunswick jóakarattal hallgatta szom­szédját és érdeklődéssel nézte az elébe tett edényeket. Szakértő szeme azonnal látta, hogy King más nyomon halad, mint az előző kí­sérletezők, akik fritt­üveggel próbálták he­lyettesíteni az ón és az ólomtartalmú mázat. Biztosította Kunyt jóakaratáról és titoktartó­

Next