Pesti Napló, 1918. október (69. évfolyam, 229–255. szám)
1918-10-13 / 240. szám
, •«•-„- ~ v K: • i. . . PESTI NAPLÓ 1918. október 18. 9 ŐSZINTÉN SZÓLVA „Ha, béke van . . ." r • gjija, háború van..." Kezdetben vala ez a lóvázás s a sötét vizek fölött a reménytelenség és a harag lebegett. Ezt trombitálta fülünkbe mindenki, a villa-impakalauzitól kezdve egészen a miniszterelnökig. Srindenre flastrom és magyarázat volt ez a mondás. Mikor a házmester félóráig nyitotta ki a kaput, mikor a hentes negyed kilóval kevesebb Ihust mért le, mikor ezreseket kértek tőlünk néhány kapcarongyért, mikor döglött hörcsögöt és janfárt tálaltak fel a vendéglőkben, mikor a kávéházakban valami világosszürke kotyvalékot hotak tejeskávé helyett, melyben a feketekávét halványlila tintával pótolták, mikor a cenzúra nem engedte megírni, hogy tegnap esett az eső, akkor szeretetreméltó embertársaink bizonyos csemcsegő és röfögő kéjjel ezt vágták szemünkbe: „hja kérem, háború van ..." Nem tudom miért örültek ennek annyira. Körülbelül azzal lehet jellemezni az akkori világ lelkiállapotát, hogy két haldokló bámulta egymást és mind akettő nevetett azon, hogy tönkremennek és meghalnak. Olyan szegények voltak, hogy semmijük se maradt. Csak a káröröm és ez a mondás: „Hja, háború van..." Az emberek — úgy látszik — rövidesen elvesztik ezt a kopasz mentséget. Talán félév se kel és térdig járnak a békében, mikor már hiába hivatkoznak erre a mondásra, bitangul fest a szádjukon és új kifogás után kell nézniök. Lassan kint is visszazökkenünk az életbe. A decrescendo-t crescendo-nst ki kell felváltania. Ha igaz ez, akkor már nemsokára parázs meglepetések következnek. Meg kell érnünk, hogy a házmester már első csöngetésieinkre kirohan nyájas jóestét kivánva, a hentes megtetejezve méri ki a húst, az üzletekben ránktukmálják a finom árukat és számlánkra irják, a "vendéglőkben remek ételekkel csalogatnak, a kávéházakban a findzsánkba abból a trága, bódító spanyol keverékből öntenek, melyet a békében szürcsöltünk, a cenzúra bizalmas utasítást ad ki, hogy bátrabban írjunk és megró azért, mert anynyira körülményesen és óvatosan fejeztük ki emberi és igazságos érzésünket. Most pedig ámulvaés elsápadva kérdezzük, hogy uraim, mit jelent eza bőség és engedékenység, mosolyogva azt felelik: s »Hja kérem, béke van ..." Ma még természetesen hiába várjuk ezt a fel- szabadító igéit. Ki kell azonban ábrándítanom olvasóimat és előre figyelmeztetnem kell őket, hogy sokáig, talán évek múlva sem hallják. Bizvást jósolhatjuk, hogy a villamosokon akkor se lesz hely, piszkos alakban, zsúfoltan, lámpa nélkül zötyögnek tovább a szegény utasok és általában minden, a régiben marad. Vájjon mivel védekeznek majdaz emberek? Egyet száz ellen, hogy a hatóságokakkor is ezt vetik ellen: „Hja, béke van ..." Nincsháború és ti még most is i urizálni akartok? A többiek is mind ezzel állnak elő. Mi pedig, kárvallottak és fáradtak, amint hőseink tették elkényszeredetten beállunk a múlt dicsérői közé.Mert — jegyezzük meg — a múlt mindig dicsérte önmagát, mióta emberek laknak a földön. Az apák állandóan azt mondogatták a fiuknak, hogy egykor valaha, milyen olcsón, boldogan és kitűnően éltek, a múlt az emberek képzeletében — foglami különös érzéki csalódás folytán — állandóan jobb volt a jelennél. Félünk, hogy velünk is ez történik. Most például első örömünket elkeseríti a spanyolnátha. i Solha ennyi halottas kocsit nem láttunk a pesti utcákon, a szomorú fekete-ezüst fogatok a gyászhuszárokkal sietve vágtatnak végig mert sok a dolguk. Istenugyse nem igy képzeltük a béke közeledését. Azt gondoltuk, hogy akkor szivárvány lesz az égen, zene zeng mindenütt és annyi életerő lüktet bennünk, hogy a szrabhiiátot testünk minden ártalma nélkül lenyelhetjük, leugorhatunk a Gellért-hegy tetejéről és nem lesz semmi bajunk, a koporsós boltok pedig keveset hijján ij lezárnak. A béke felé közeledő emberiség optileizmuga egyelőre csakabban nyikítják mig hogy náthának keresztelte azt a nyavalyát, melyben naponta hatvanan halnak meg és később talán a kolerát is gyomorrontásnak, a halált pedig egyszerűen múló rosszullétnek nevezi el. Valaki felsóhajt a hátam megött: „Hja, béke van . . ." Kosztolányi Dezső, akz „elkracholt" szüret A Pesti Napló legfrissebb filmriportja a következő események és adatok meotografálható részeit viszi a nyilvánosság elé. Gyöngyös, október 12. A nap nevet és oly gyönyörűen kéklik a Mátra, hogy az ember elfelejti Wilson legutolsó pontjait is. Egy kis időre igazán szép itt az élet, jól fizetett és aránylag bő kommenciós szedők dolgoznak a roskadozó tőkék közt, a vonnyadt, hektikás paraszttípus alig mutatkozik itt, egész csomó gömbölyűre táplált, jóvérű vidám menyecske és fürge palóclány sürög-forog a homokos ecsédi lankán. Az utolsó napok sugarai sokkal édesebbre hizlalták a szemeket s a „Mézesfehér", amelynek szedése most épp leginkább folyik, ritka nagy és csodazamata fürtöket produkál. A fajok szerint való érési időre van berendezve a szüret, mert különben lerothadna a roppant termés, az aránylag rövid idő alatt nem lehet mindent leszedni, hiszen már augusztus 21-ikén megkezdték a szüretet a „Csabagyöngyé"-vel és el fog tartani november 8—10-ikéig. Nevezetes hozzáértő: Könyves Árpád vezeti a szüretet és mosolyogva mondja: — Nézze kérem, milyen jókedvűen dolgoznak a sommások, tehát nem énekelnek. Itt t. i. szabad a szőlőzés, ezért nem muszáj énekelni. Szokatlanul nagy terjedelmű ez a szőlő és a szüreti üzeme is több száz főnyi apparátust foglalkoztat. Lóvonat viszi iparvágányon az öblös puttonyokat be a présháztelepre. Mindenütt csak asszonyok és serdülő fiuk dolgoznak. Csak az óriáshordókat görgetik vagy a törkölyt tapossák férfiak, muszka foglyok. Könyves Árpád, a szüretvezér, „csak" jegyző, de már a tavalyi magánterméséért félmilliót kapott; hosszú kénykeserves esztendők kínos munkája után egyszerre százszorosan fizetett az áldott tőke és a sohasem álmodott konjunktúra. Az ecsédi jegyző azonban nem valami unikum a gyöngyösvisontai szőlővidéken; hihetetlenül hangzó hiteles adatok egész sorát kaptam itt a vagyoni karrierekről Pauker Kálmán, gyöngyös— solymosi jegyző, aki már a háború előtt is jómódú ember volt, ma körülbelül négy millió birtokosa. Székely Mihály postatiszt, akinek ugyancsak volt már szőlője a háború előtt, ma tíz millió gazdája. — Mennyié? — Ne tessék csodálkozni, legalább tízmillió koronáé, de tizenötöt is nyugodtan lehetne mondani, mert a kruch előtt húszra becsülték. De van itt egyszerű földmives is, például Dredor Ferenc, aki négy-öt millió koronával rendelkezik. 1915-ben vásárolt a többi közt egy szőlőtelepiet 600.000 K-ért s ennek a termése 1916-ban 10 milliót, 1917-ben ugyanennyit, az idén pedig szintén épp eleget hozott. Szalay Imre földmives — vagy ahogy itt mondják: Kapás, Kornics Antal, Molnár Csobolya János, Civinger János, Zrubka Ferenc, Toldy Pál, Tamási Csépány Pál, legalább egy milliós vagyon új birtokosai. És ilyen sok van. Az egri pénzügyigazgatóságnál hatvanöt gyöngyösi multimilliomos van nyilvántartva. Olyan volt szőlőmunkás, akinek több százezer koronája van, kétségtelen adások szerint 250-rzel több él Gyöngyösön. Szegény ember nincs itt. Alighanem mindennél többet mond az a szimpla adat, hogy a városi utcaseprő még tavaly 27.000 koronát kapott egy holdnyi szőlőért. Nem csoda, hogy a városban sok a jótékony gyűjtés, néha naponta it meg út folyik. A tízes honvédek özvegy- és árva-alapja javára rendezett 1, mulatság 40.000 koronát, a hatos huszárezredé 60.000-et, a tizenötös huszárok mulatsága pedig 100.000 koronát jövedelmezett. A nyolcadik hadikölcsönre körülbelül 60 milliót jegyeztek a gyöngyösiek. — óriási itt a vállalkozó kedv — mesélik széles mosolylyal, — nagy ipari és szőlőtermelő részvénytársaságok alakultak és biztos, hogy az újjáépült Gyöngyös jelentős kereskedelmi és ipari gócpont lesz. — Kinek-minek tulajdonítják a virágzást? — Nagyon kérjük, mindenekelőtt tesssék szóvátenni azt a negatívumot, hogy nem a hadseregszállítóinknak. Mi a hadseregnek csak kivételesen és külön felszólításra szállítottunk. IC: nem a hadseregszállításokon nyertek, hanem legföljebb az általános konjunktúrán. A produktvitásra szeretnék felhívni a figyelmet, óriási, keservesen nagyszabású munka folyt itt hosszú éveken át, amíg végre élvezni kezdtük az eredményt és nagy részt belföldön, Ausztriában, részint pedig Német- országban jó árakat értünk el. Különleges szölőkultúra indult meg nálunk, amelynek főharcosai Töröl Kálmán prépostkanonok, országgyűlési képviselő, Kemény János királytanácsos, polgármester és Henduska Rezső szövetkezeti vezérigazgató. Egészen kis szövetkezetet alapított ez a társaság s akkor Gyöngyös legföljebb 30—40 ezer hektoliter bort produkált, ma pedig 400.000-nél is többet. A föld ára akkor holdanként 2—300 korona volt, mig 5 beültetett szőlőé 1000—1500. Ma 4—6000 korona a földnek és 20—26.000 korona a beültetett szőlősholdnak ára. 1900-ig teljesen szegény volt a lakosság ezen a vidéken, a nyomorúság veszélyesen sorvasztotta. Ma pedig Gyöngyös az országnak aránylag leggazdagabb városa. A kis szövetkezet 12 esztendővel ezelőtt bukófélben volt, amikor Henduska Rezső, ma az országnak talán legelső szakembere, vezetni kezdte és mos't a' gyöngyösvisontaiaknak ötödfélezer gyönyörű hold a szőlőérdekeltsége Hevesmegye t területén. Bor-t termelő szövetséget létesített az igazgató Egerben, az Érmelléken, Moór vidékén, továbbá az emődi, a hatvani és a tarjáni területeken. Az ország köz-, gazdaságainak egyik fontos tényezője most már a gyöngyösvidéki szőlőkultúra. A leégett házak kormos falai között mindenütt hordók, puttonyok, szekerek, szüretel az egész városi. A munka boldog ünnepét derekán roppantotta meg a nagy borkrach, de tönkre már nem teheti ezt a hatalmasszőlőkultúrát. Dühösen emlegetik a gyöngyösiek, hogy a borárak ennyire nem estek volna, ha a pénzügy-minisztériumban egy sutaeszű ember meg nem akadályozza a zavartalan németországi borkivitelt. Ha engedik, hogy idején megkössék a szerződéseket, a magyar kormány sem lenne mostt száz millióval szegényebb. Ennek az adatait külön részérezzük. Tábori Kornél. PESTI jröV€2ET 1. Teleszky és a konfliskocsis Teleszky úr valamikor pénzügyminiszter volt Magyarországon. Valamikor régen, amikor még a munkapárt volt uralmon. Én emlékszek rá, úgy emlékszek, mint valami rossz álomra. Aztán eltűnt Teleszky, jellegzetes parafafejét nem láttak tovább a közszereplés kirakataiban. Csak mint egyszerű, elszánt közkatona küzdött a munkapártban Tisza mellett, hősiesen ment számnra a béke ellen s a legvadabb háború mellett. Pár nap előtt megint szerepelt a lapokban Teleszky. Egy bérkocsist jelentett fel, egy konflist, aki a volt minisztert nem akarta elvinni, megtagadta a fuvart. Én haragudni szoktam az ilyen fuvarmegtagadó kocsisokra.. De erre a konflisra nem haragszok Nagyon jól tette, hogy nem vitte el. Mert hova sikarhatott menni Teleszky, hol lehetett sürgős dolga? Biztosam a munkapártija akart menni. A kocsis azonban nem vitte el, mert biztosan tisztességes ember s biztosan nem hajlandó odadobni magát, kocsiját, mindenét, nem hajlandó megkergetni a lovát Teleczkyért, aki az ő segítségével akart eknaimi valahová harcolni a béke s a választójog ellen. Ezt a kocsist elitélte a rendőrség. Büszkén és fásultan tűrte az ítéletet. ?Nem felebbezett, nem szólt egy szót se. Én megtudtam volna vétetünk. Ez a kocsis a békéért és a haladásért küzdött és kapott sebet. Ez a kocsis, ha szerény mártír is, de imatár. Megérdemelné, hogy az összes bérkocsisok elvonuljanak előtte s ünnepélyesem meghajtsák előtte a taxizászlókat. 3. Vélemények Hallgattam az embereket. MTI beszéltek, hogy milyen boldogság, hogy béke lesz. Egy rongyos kofa ezt mondta: „jó, jó, de az a régi jólét nem les® már soha". Egy igen beteges külsejű, sápadt fiatalember így szólt, rajongva örömébem: — Boldog ember lettem, mikor elolvastam Wilson három pontját. Korán lefeküdtem aludni ^fajlstslistaállás, b^p. nejű aludtam