Pesti Napló, 1918. október (69. évfolyam, 229–255. szám)

1918-10-02 / 230. szám

Szerda-PESTI NAPLÓ KAPI HJEWK Az Ma Sszerdára változékony, hűvös idő vár­ható, helyenként esővel. Sürgöny-prognózis: Változékony, hű­vös, elvétve csapadék. Védekezés a spa­nyol járvány ellen Bődy polgármester tájik­olletója Napról-napra szaporodik a spanyol betegség áldozatainak száma. Bődy Tivadar polgármester kedden elrendelte, azokat az intézkedéseket, ame­lyeket a közegészségügyi bizottság hétfői ülésén megállapítottak. Legfontosabb ezek között az isko­lák bezárása és a bejelentési kötelezettség. A közönség tájékoztatására a polgármester a következőket közli : Az influenza (spanyol betegség) járvány könnyebb esetei náthával, rekedtséggel, köhögés­sel és kisebbfokú rosszulléttel jelentkeznek. Súlyo­sabb esetekben az említett tü­netek nagyobb mérté­kűek, a láz 39—40 fokig is emelkedhetik, a bete­gek, erőtlenek, étvágytalanok, sokszor erősebb tag­fájdalm­ak kínozzák őket, sőt súlyos szövődmények (komplikációk) is jelentkeznek, amelyek közül leggyakoriabbak a tüdőgyulladás és a mellhártya­gyulladás. Tapasztalás szerint a ragály ott terjed leginkább és legnagyobb gyorsasággal,, ahol sok ember sűrűn egymás mellett, különösen zárt he­lyen huzamosabban tartózkodik együtt, mert a fertőzés főleg a levegőn át történik. Éppen ezért a közönség a tömeges összejövetelektől lehetőleg tar­tózkodjék. A színházakat, mozgószínházakat, ka­barékat, orfeumokat, banketteket, kávéházakat, vendéglőket, kávé- és pálinkaméréseket, vasúti és egyéb váróhelyiségeket, templomokat, klubokat, üléseket, népmulatságokat kerülni kell. A­ nagy vasutakon, a helyi közlekedési eszközökön, ame­lyeken a zsúfoltság nem akadályozható meg, csakis szükség esetén utazzunk, mert szomszédaink lehellete és nyálkasziporkái, valamint esetleg az érintkezés útján mi is megkaphatjuk a bajt. A kö­högés és tüsszentés alkalmával tartsuk zsebken­dőnket szájunk és orrunk elé. A csókolódzás úgy az arcon, mint a kézen kerülendő. A köpködés veszélyes. A kézfogás ragadós betegségeket ter­jeszthet. Szájunkat és torkunkat naponkint több­ször fertőtlenítő szerrel öblítsük ki. Testünket, ru­házatunkat és lakásunkat tartsuk tiszten. Szap­pan nélkül is, különösen meleg vízzel, elég jól le­het tisztálkodni. Minden étkezés előtt mossuk meg a kezünket. A háztartásokban ügyeljünk arra, hogy mindenki lehetőleg saját asztalkendőjét és törül­közőjét használja. Óvakodjunk a meghűléstől, ke­rüljük a mulatozást, valamint az éjjelezést, mert akkor ellent­álló képességünk nagyobb lesz s en-11 ok következtében több kilátásunk lehet arra, hogy a ragályt elkerüljük, mint ellenkező esetben. Nátha, torokfájás, rekedtség, köhögés, vagy láz fen a beteg forduljon azonnal orvoshoz. Az ilyen beteg zsebkendőjét és törülközőjét forró v­ízben, még jobb ha forró lúgban főzzük ki. Fel­hívom a főváros közönségét, hogy a lakások, ud­varok, gyárak, műhelyek, valamint a lakóházak­ban levő, közös használatra szánt helyiségek, ár­nyékszékek fokozottabb tisztántartására, a laká­sok, hivatalok, műhelyek, gyakori és tartós szel­lőztetésére különös gondot fordítson. Tartózkod­jék a romlott, vagy éretlen gyümölcs és zöldségfé­lék fogyasztásától. A hulladékoknak és a szemét­nek utcákon, tereken, piacokon stb. való szerte­dobálásától. Luganóból táviratozzék. Páduából jelentik, hogy ott az uj járvány ezer és ezer ember életét követelte áldozatul. , , Tárcáink. Az események torlódása miatt mára jelzett tárcánk közlését mellőzni kellett. — A honvédelmi miniszter állapota. Báró Szurm­ay Sándor honvédelmi miniszter, aki virán­d :,rász­­­­envedett, már a javulás útján van, bár az­­at egyelőre még nem szabad elhagynia. Gróf Károlyi Mihály az Ujségírók Egyesü­l A Budapesti Újságírók Egyesülete kedden d­­h­­lán választmányi ülést tartott s ebben az idő­ben­­o.Joge volt az egyesületnek gróf Károlyi Mi­hály is, akinek látogatásáról Márkos Miksa elnök kö­­tkező sorok közlésére kérte fel lapunkat: Egy estilap ma tudósítást közöl arról, hogy gróf r­­eorgi Mihály ma délután megjelent az Újságírók Egyesületében ?s ott egy értekezleten résztvett. Meg­írja azt is. ..(•.•;• ..én. ott minő beszédet tartottam és . I­ogy gróf a..­.., mit letett. A valódi tényállás ezzel szemb­en az, hogy gróf Károly Mihály ma délután Fényes László egyesületi tag kíséretében látogatást tett az egyesületben, ahol feketekávé és szivar mellett elbeszélgettünk, szívesen látott vendégünkkel, de az ő résztvételével semmiféle értekezlet nem volt, én be­szédet nem tartottam, Károlyi arra nem válaszolt, sőt a társalgásban is tartózkodott minden olyan ki­jelentéstől, amelyet úgy lehetett volna magyarázni, mintha a választmány vagy az egyesület állásfoglalását befolyásolni kívánná. Ezt a tényállást éppen vendé­günkre való tekin­tettel azért­ tartom kötelességemnek megállapítani, mert nva gróf Károlyi, amikor feljött az egyesületbe, kijelentette nekem, hogy ha idejekorán értesült volna arról, hogy nekünk ma választmányi ülésünk lesz, más időpontban látogatott volna meg bennünket.­­ Wilson a nők választójogáért Genfből je­lentik: Washingtonból érkező jelentés szerint Wilson a szenátushoz intézett táviratában a választójognak a nőkre való kiterjesztését java­solta, minthogy ennek a háború szerencsés foly­tatására nagy jelentősége van. Az elnök hivatko­zott arra, hogy e kérdésben most Anglia vezet, minthogy a nőknek egyenlő választójogát bizto­sította. • A Kegyelem egy­­ halálraítélt kőr­istanőnek. Bécsi tudósítónk telefonozza: Hamis Berta volt kóristalánynak, akit barátnőjének meggyilkolása­­miatt ez évi júniusban halálra ítéltek, a király megkegyelmezett. A­ semmitőszék erre életfogytig tartó súlyos börtönt szabott ki. — Az Ehrlich-gyógymód tökéletesítése. Frank­furti táviratunk szerint a dermatológiai gyűlésen Kolle tanár, Ehrlich­­tanár utódja, közölte, hogy két új ssilvarsan-preparátumot, nevezetesen egy ezüstoldatú salvarsant és egy oldott formában tartható preparátumot sikerült felfedezni, melyek az Ehrlich-féle kezelés tökéletesítését teszik lehe­­tővé, főleg abban az irányban, hogy a salvarsani kezelés veszedelmes mel­lék­tüneteit jelentékenyen csökkentik, sőt talán egészen meg is szün­tetik. — A kórházak vá­lágos helyzete. Szeptember 29-én tartották a vidéki kórházak orvosai és tiszt­viselői dr. Petz Lajos győri igazgató főorvos el­nöklete alatt Budapesten ötödik országos értekez­letüket, amelyen megbeszélték a kórházak hábo­rús helyzetét, a kórházi orvosok, tisztviselők és alkalmazottak nehéz viszonyait. Elmondták, hogy ha erélyes intézkedések nem történnek, egyes kór­házakat a legnagyobb zavarba döntik és a beteg­felvételt be kell szüntetniök. Az értekezleten mint­egy száz vidéki kórház megbízottja vett részt és elhatározták, hogy panaszaikat memorandumban foglalva fogják a miniszterelnöknek átnyújtani, kérve, hogy a kórházak küszöbön lévő reformja alkalmával őket is hallgassák meg. A Vaskorona-renddel kitüntetett pap. A ki­rály Mikas János hadnagyot, a nyitrai szeminárium theol­ausát a ellenség előtt tanúsított kiválóan vi­téz és hőeres magatartásáért a harmadosztályú vas­korona renddel tüntette ki. — Kotor Zsigmond meghalt. Dr. Bodor Zsig­mond, a Magyar Híradó szerkesztő tulajdonosa és a Slírcsarnok felelős szerkesztője október 1-én reg­gel fél hat órakor, alig egyhetes szenvedés után el­hunyt Spanyol­náthából származó kétoldali tüdő­gyulladás ölte meg. Harminc esztendős újságírói pályája sikerekben gazdag volt. A mélyen lesúj­tott család gyászában szűkebb szerkesztőségén kí­vül osztozik a főváros újságírótársadalma. Teme­tése 3-án, csütörtökön délután fél négy órakor lesz a rákoskeresztúri új temető halottasházából. A Budapesti Újságírók Egyesületének mai választ­mányi ülésén Márkus Miksa udvari tanácsos, el­nök kegyeletes szavakkal megemlékezett Bodor Zsigmondnak, az egyesület sok éven át volt fel­ügyelő-bizottsági tagjának váratlan elhunytáról. A választmány elhatározta, hogy mely részvétének jegyzőkönyvében ad kifejezést, erről az özvegyet értesíti, a temetésen testületileg vesz részt és ko­porsójára koszorút helyez. A temetőben a Buda­pesti Újságírók Egyesülete és a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete nevében Fiabár Mihály főtitkár fogja elbúcsúztatni a halottat. — Szabó Ervin emléke. A Társadalomtudo­mányi Társaság választmánya tegnap tagjainak nagy részvétele mellett mély megilletődéssel adó­zott Szabó Ervin emlékének. Az elnök megindultan fejtette ki az elhunyt tudós felejthetetlen érdemét a társadalomtudományok fejlesztése népszerű­sítése körül. A választmány jegyzőkönyvileg meg­örökíti Szabó Ervin emlékét, koszorút helyez a ravatalára s nevében Jászi Oszkár fogja elbúcsúz­tatni. Elhatározta továbbá a választmány, hogy részvétlevelet fog intézni az elhunyt tudós édes­anyjához és gondoskodni fog róla, hogy Szabó Ervinnek nyomdakész nagy munkája „Gazdaság­ és osztályharcok a 48-a­s forradalomban", mielőbb megjelenjék a könyvpiacon. Utasította továbbá a választmány az elnökséget, hogy Szabó Ervinnek­­ azokat a nagyszámú cikkeit és tanulmányait, me­l­­yek a hazai és a külföldi tudományos, politikai é­s napisajtóban jelentek meg, külön kötetben adja ki. Végül intézkedni fog a választmány Szabó Ervin arcképének megfestéséről. A választmány ezúton is felkéri a Társadalomtudományi Társaság tagjait, hogy a temetésen, amely szerdán délután négy órakor­ lesz a farkasréti temető református halottasházából, jelenjenek meg. A temetésen részt­vevők számára a Krisztina-térről déliután pont­ 3 órakor külön villamoskocsik indulnak. — Növénytan. Következő kis történetet volt szerencsém a Városligetben végigtapasztalni: Két úr állt egy fa tövében cigarettázva és vitatkozva. Vitatkozásuk elég hangos volt, úgy, hogy nemcsak én, de egy másik, tanár külsejű úr is végighall­gatta. — Bükkfa, — szólt az egyik a fa tövében. — Tölgyfa, — felelte a másik és cigarettája fel­szálló füstje után bámult a lombok közé. — Bükk, — mondta újra az egyik. — Tölgy, — fe­lelte dühösen a másik. A tanár ki egy közeli pad­ról hallgatta a vitát, végre nem bírta ki, odalé­pett hozzájuk és rámutatva a fára, mely alatt vi­tatkoztak, dühösen szólt : „De uraim, az istenért, hát ennyire nem ismerik a növénytant ? Hisz ez a fa egy szomorúfűz". — Azok ránéztek megle­pődve, azután az egyik jóakaratúan így szólt: Persze, hogy szomb­ra fűz, majd vidám lesz egy fűz 1918-ban. Denkiiiem erről vitatkoztunk, hanem­ arról, hogy ez a szsnet cigaretta, amit szivünk, minő fa leveléből készült és én azt mondom, hogy­ „Bükk". A másik dühösen szippantva, szólt ujnaei „Tölgy." És a növénytanár ur szégyenkezve elsom-j por­gott,­­valamit dünnyögve, miből csak ennyit­ hallottam, azt a fűzfán fütyülőjét..." (UJ — A zálogházi k­öve­itők A háború során] minden társadalmi osztály megmozdult és szervez-* kedett a drágaság ellen. Megdrágult az élet és a­ halál, a bölcső és a koporsó egyformán. Most —­­ reméljük az utolsó pillanatban — a háború vég-, vonaglása idején, a zálogházi közvetítők is bead­­ványt intéztek a kereskedelmi miniszterhez , és­ kérik, hogy emeljék fel a közvetítési díjakat, mint a hogy nem tudnak megélni, a zálogház a háborúi alatt visszafejlődött, senki se küld semmit a zálogi házba, még a rongyokat is többre becsülik az em­berek, m­int a pénzt, ezt a papirosrongyot. Hisz-­ szűk, hogy a kereskedelmi miniszter meghallgatja a zálogházi közvetítők kérését. Ők, akik annak idején kisemberek kis nyomorúságából jól meg tudtak élni, ma a nagy világ nagy nyomorúságá­ból még nyomorogni sem tudnak. Szegények « — Az Eaaber. Ma jelent meg először Göndör Ferencnek, a kitűnő tollú és érdekes egyéniségű újságírónak hetilapja, Az Ember. Ez a lap a mai izgatott és szomorú időkben a maga semmihez se hasonlítható bátor, tiszta és őszinte hangjával hívja magára a figyelmet Tirl minden hétköznapi érdekes igázáson és birhajhászáson, közvetve vagy közvetle­nü­l mindig a mai napok nagy kérdéseit érinti s a jelek szerint arra van hivatva, hogy az újságírás terén alkotó, ható, foganatos munkát végezzen Az első szám rendkívül érdekes: Ady, Endre, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Nádas Sándort és még vo -kan cikket írtak bele. Rovatai frissek és­ tartalmasak. — Bezárják a bolgár hadikiállítást A IV. Ká­roly király nevét viselő 5. bolgár gyalogezred mű­vészeti kiállítását, amely heteken át volt az érdek­lődés központja, szerdán este kilenc órakor be­zárják. "­­ Az új cukorárak. A cukor fölemelt árának már ismert rendeletéről ma hirdetményt adott ki a főváros, amely szerint a kiskereskedelmi árakat kilogrammonként a következőkben állapítja meg: süvegcukor 3.44, kockacukor 3.60, kristálycukor 3.44, nyerscukor 3.36 korona jövő héten megjelenendő szenzációs októberi száma a türelmetlenül várt Kossuth-le­velek 2-ik sorozatát hozza vasárnap fél 12-kor olvassa fel az bac a levelek érdekesebb részleteit s a levelek elé irt tanulmányát Jegyek kaphatók az adhatók Uránk­­ Szinház pénztárain­!

Next