Pesti Napló, 1918. október (69. évfolyam, 229–255. szám)

1918-10-19 / 245. szám

ívüli sikert aratott operett Szenes Béla fordításá­ban „A Csavargólány"- cm­et kapta és kitűnő szere­peiben a Margitszínház egész együttesét foglalkoz­tatja. (*) Fedák Car­men-paródiája, Gábor Andor új darabja, a Majd a Vica.", igen nagy hatást keltett a fő­próba közönsége előtt. A rendkívül mulatságos helyze­tek és alakok állandó nagy derültségben tartották a nagyszámú meghívottakat. Ez a derültség tetőfokra lépett, amikor Fedák Sári, mint a primadonna szoba­lánya, Bizet, Carmen-jének habanéráját parodizálta. Annyi megfigyeléssel és annyi humorral, hogy a kö­zönség alig tudott betelni vele. A többi szereplőnek is bőven kijutott az elismerésből. A főpróba után ítélve a darab minden valószínűség szerint, sok jubileumot fog megérni. •». Kabaré (*) Beregi Oszkár újra fellép. Az Apolló-Ka­baré kiváló vendégművésze rövid betegségéből fel­épülve, tegnap óta újra játssza Krúdy Gyula Az arany meg az asszony című színjátéknak férfi főszerepét. Holnap, vasárnap, délután 4 órakor, mérsékelt helyáru előadás lesz, amikor is Beregi Oszkár, Németh Julistea, Dsózsahegyi Kálmán, Csatai Janka, Nagy Magda, Magyari, Szenes, Boross, Homoki Paula, Gózon, Mály, Herceg, Sándor, Poór és a többi kitűnő előadásá­r­a teljes esti műsor kerül színre. (*) Intim Kabaré. IS kellemes­­ színházban csak ma és holnap kerül színre a nagyszerű műsor. Holnap vasárnap délután mérsékelt helyárakkal ját­szik a­­kitűnő művészgárda. A MAI ELŐADÁSOK : Operaház: A crompin­i .Jagedüs, Cappélia (7). Nemzeti Színház: Árva László király. (7) Vígszínház: Baccarat. (7). Magyar Színház: Majd a Vica! (Bemutató) (7). Király­ Színház: Pillangó főhadnagy (7). Városi Színház: Médi (­8). Belvárosi Színház: Ugyanaz balra stb. (M8). Fővárosi Nyári Színház: Túl a nagy Krivánon. (7). Budapesti Színház: A pacsirta (7). Royal-Sör-kabaré: Elsőrangú műsor (%8). Fővárosi Orfeum : Fregolia, A két jelölt stb. (7). Royal-Orfeum : Páratlan menyecske (Mi 4, 7). Télikert: Wintern csodái, Az egérfogó (operett), varieté, kabaré és táncelőadások (7). Beketow-cirkusz: Ma nincs előadás. Vasárnap uj mű­sor 0/A, V-8). ( NYÍLTTÉR Ellvatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Foglyoknak v. munkásoknak fehérneműt olcsón vásárol­hat Koch Partiáruháziban, Budapest, VII. Csengeri-u . 3• lakásberendezések egnagyobb válasz­tékban előkelő kivi­telben és különféle W1611 Ill. Vi­yvi' gasse 08-61 árakon Telefonszám: József 1—48. —-j f o Budapest VIII. Rökk Szilárd­ u. 30 elleni védeke­zésre ,, II! s­pallin" de­­sinficiens h­asználendo. a Dr. Gedeon orvos és E»linos gyógy­szerész késiitm­énye. Kapható minden gyógyszertárban és drogériá­ban. Főlerakat: ,,Hat­yua' drogéria Vill., Juxsef.»Orut 80. ellistricu­sAra legjobb a SPAMYOL­NÁTHA Dentopur szájviz tabletta. '/« pohár vizben oldva kitünő szájvizet ad. 1 doboz 20 tabletta 3 K. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Gyártja: ,1'tiar­uinola" gyógyszertár Budapest, VII., Dembinszky-utca 4. szám. Exhumálásokat F«l»OR VILMOS Bu­ lapest, V­­arily-utca 14. — Telefon 80—41 gyorsan és jutányosan eszközöl v. tiszti- és kórházi orvos, rendel minden férfi és női betegség ellen. Rákóczi-út 32. I. em. reggel 9 órától este 8 óráig s­panyol­nátha ellen Hatásos ellenszer a treglevich cogn­ac Legfinomabb sem jobb, mint a „TEE54A" védjegy alatt for­galomba hozott ak­naalkatrészekből és valódi tea kivonatával készült keverék. Teck.­» nem h­áboms cikk és nem tévesztendő össze más külön­féle pótlókkal és haditeák­al. Használati módja ugyanaz, mint az orosz teáknál. Forgalomba kerü­l: 5 és 10 dekás csomagokban, kilogrammonként 120 koronás­­ban. Tovább elárusítóknak 5 kilo­grammon felöli vételi ig 15°/oengedmény. Kapható: HAVAK HENYHEUI' iKinagySiernsk^dän^l, lludapest, VI., Andrássy­ ut 86. Telefon 11—32. Beregi Zsí1 u­jra fellép az Apollo-Kabaré minden, délutáni és esti előadásán Az arany meg az asszony T­rudy Gyula színjátékának főszerepében KÖZGAZDASÁG Az osztrák fó­szágisodás­­­i Ausztria német körei maszkírozni akarják arcuknak szomorú elfintorodását és számol­­nak a befejezett tényekkel, amelyeken nincs módjukban változtatni. Igyekeznek menteni ami még menthető. A politikai széjjelszaka*­­ dást nem tudták megakadályozni, most a gaz* dasági közösségbe kapaszkodnak. A császári manifesztumnak azon mondatában látnak némi reménysugárt, hogy új alakulás „ere­dmé* nyesen fogja védeni a közös érdekeket is és mindenütt érvényesülni fog, ahol a közösség az egyes államoknak életszükséglete­. Bécsi gazdasági köröknek most már az a törekvésük, hogy a gazdasági közösség fentartását a biro­­dalmi tanácsban képviselt országok területén , úgy tüntessék fel, hogy az a lakosságiak élet­­szükséglete. Az első összekötő kapocs, ami nélkül a bécsi körök az új államok gazdasági berendez* kedését nem tudják elképzelni, — a valuta* közösség. Feltétlenül szükségesnek tartják azt is, hogy az új államok közös vámterületet ké­­pezzenek egymással. Arról, hogy Osztrák* Ukrajna hogyan lesz majd Csehországgal és Bécscsel közös vámterületen, midőn földrajzi­­lag egyáltalában nem érintkeznek,­­ még per­­sze semmi tájékoztatást nem kapunk. Csak a bécsi Zeit mondja ki, hogy célszerű volna, hogy Magyarország és Lengyelország is bele* "kapcsolódnának a vámközösségbe. A vasúti kérdésben a bécsi centralisták föltétlenül szük­­ségesnek tartják, hogy egységes legyen a vas­úti igazgatás és hogy az egyes államoknak ne legyen külön tarifa­képzési joguk, amivel a többi országnak a forgalmát zavarhatnák. Az átmenetgazdaságot illetőleg azt az alapvető kívánságot állítják fel, hogy az élelmezési kér­­dés mindenekelőtt rendeztessék, amennyiben az élelmiszerszállításnak az iparos országok elől való elvonása, azokat a legnagyobb ve­­szélynek tenné ki. Ausztriai államadósságait, amelyek a há­­borúban a szerény 12 milliárdról már közel 80 milliárdra emelkedtek, a manifesztum a jog és a méltányosság szerint kívánja rendezni. Ebből következik, hogy azoknak az államoknak kell az adósságokat átvállalni, amelyek a régi Ausz­­tria helyébe lépnek. Az adósságok kamatozta­­tására és törlesztésére szükséges összegeket mindegyik új állam fedezni tudja, így a hadi* kölcsön biztonságához semmi kétség sem fér* het. Bennünket, akik már az osztrák föderaliz* mus kimondásakor a perszonál unió állás* pontjára léptünk, ezen benső osztrák kérdések* nek a megoldása csak távolról érint. Nekünk nincsenek a közösen viselt háborúból kifolyó­­lag közös adósságaink Ausztriával. A magyar állam önállóan vette fel hadikölcsöneit, a jegybanknak mindegyik állam azon összeget tar­­tozik visszafizetni, melyet magánjogi természetű megállapodás alapján vett kölcsön a jegybank­­tól. A bankjegyinfláció abban a mértékben fog csökkenni, amint az Albamok «. b."N ér­i­ntA« vagyonadó vagy újabb kölcsönkibocsátás útján a jegybanknál való­­tartozásokat letörlesztik. Az osztrák új államalakulatok vámközösségé­­ben kevéssé hiszünk, ezen államok legtöbbje a Wilson-i gondolat értelmében igyekezni fog az egész világgal való szabadkereskedelemre berendezkedni. Minekünk csak egy szempon­­tunk lehet, lehetőleg őrizkedjünk tőle, hogy a földrajzi közelségből eredő természetes relá­­ciókon kóvül más szorosabb kapcsolatba lép­­jünk.­­ A hadianyagok felosztása. Mint a Pesti A­ti­la értesül, a kereskedelmi minisztérium­ban­­ legközelebb szaktanácskozáson fogják tárgyalni a felszabaduló hadianyagok szétosz­tását. Itt főképpen a Magyarországnak jutó kontingensnek az egyes fogyasztó rétegekhez­ valló eljuttatásáról lesz szó. "Azt az alapvető kérdést, hogy a hadsereg összes leszerelési anyaga miképpen oszlassék el Magyarország és a föderaliz­ált Ausztria, egyes államai közt,, az osztrák átalakulás egyáltalában nem be­folyásolhatja. A mi álláspontunk ezután sem lehet más, mint hogy a ruházati cikkeknél a lakosság száma legyen irányadó a felosztásnál, amennyiben ezek a cikkek első­sorban a visz­szatérő lerongyolódott katonák felruházására­ szükségesek. Egyéb anyagoknál, úgymint sze­kereknél, gépeknél, síneknél, vasnál fémnél,­­kenő- és világítóolajoknál a közszükséglet mér­téke lehet csak irányadó a felosztásnál. Ezt az álláspontot fogják a meginduló tárgyalások­nál Magyarország legilletékesebb tényezői ki­fejezésre juttatni. Az értékpiac díl. A bizonytalanság következ­tébe­­, amely úgy külső, mint belső politikánkban uralkodik, a tőzsde közönsége teljesen tartózkodó­ magatartást tanúsított, aminek kövekeztében a pénteki tőzsde dacára annak, hogy a hét végén­ nagyobb forgalom szokott összetorlódni, majdnem, teljesen üzlettelen volt. Nemcsak a közönség, ha­nem a spekuláció is távol tartotta magát a tőzs­détől, úgy hogy kü­lönösen az üzletidő első felében néha valósággal megakadt a forgalom. Az üzletidő második felében bécsi jelentésekre némi forgalom fejlődött ki, a piac megélénkült és valamivel m­eg is szilárdult. A forgalom azonban még­sem volt akkora, hogy a papírok kezdetben elvesztett 10— 15 koronás árfolyamkülönbözetet vissza tudták volna szerezni. A titkárság a következő árfolya­mokat jegyezte fel: ^^ Bankok: Magyar hitel 1121—34, Osztrák hitel 1­730—23, Agrarbank 815—60, Bosnyák agrár 350, Fa­punk 722—11, Forgalmi 500—498, Földbirtok 350—, V­, Hazai 524—32, Hermes 443—56, Iparbank 490—1 .-500, Ingatlan 614—16, Jelzálog 499—95, Kereske-i .leírni 5440, Ker. hitel 245—50, Leszámítoló 712—07, Magyar bank 827—32, Mercur 313—26, Orsz. bank 405, Városfejd 670—80 korona. — Takarékok: Alt.­ 785—90, Belvárosi 640—50, Lipótvárosi 249—45,­ Nemzeti 600 korona. — Biztositók : Hazai 530 ko-­ ma. — Malmok: Budapesti 1250—70, Concordia: 700, Gizella 645—40, Hungária 800—15, Viktória 1425—35 korona. — Bányák és téglagyárak: Alt­­kőszén 1855—65, Boocsini 1120, Órient 430—35,, Észak 785—95, Xeraiuia 625, Kohó 1485—90, Salgó 1037—20, Szásavári 800-ra, Szentlőrinczi 530—34 korona. — Vízművek : Rima 992—1003, Csáky 498—­­04, Fegyve­r 795—80, Ganz 4090—04, Kóbing 498—­ 503, Láng 415—13, Lipták 232—31, Repülő 340,­ •Schn­ok 456—52 korona. — Közlekedési, vállalatok­: Atlanttica 106,­ 50, Államvasút 902- 10, Délivasút 103, Levante 858—62, Köztuti 732—40 korona. — Kü­­­lönféle vállalatok: Baróti 525 -08, Cukor 3990—­ 4000, Chinoin 544 46, Daniea 880—95, Orsz. fateron.' 776—50, Fa termelő 1450—70, Flóra 1095—110, Phö­­­bos 140, Gold­b­arger 438—42, Gummi 985—80, Gutt-­­raummn 840—52, Hal­tenyésztő 1305, Hungária 745—­ 35, Izzó 725—45, Klotild 505—10, Nasici 2600—20,­ Papir 465— 66, Spódium 590—85, Slavónia 755—60,­ Tröszt 274, Textil 600, Temesi szesz 1000—20, Athe­naeum 475, Légerecz 1090—70, Marosv. petr. 480,­ Gschwindt 2550—600, Stammer 760 korona. A bécsi tőzsde, Pécsből telefonozzák. A csá­szári manifesztum benyomása és az abban kifeje-­ zett békeremények a mai tőzsdén a piac alap-­ hangulatának javulásában jutottak kifejezésre.­ Élénk forgalom azonban nem fejlődhetett le, mi-­ vel az amerikai válaszra várván általános volt a­ tartózkodás. A kulisszában bányarészvényeket, va­ 1­la­m11 int magyar és török papírokat előnyben ré-­­szesítettek és 10—19 koronával magasabban fe­j­­igezték. Korlátértékekben szintén szilárd volt a­ hangulat. A forgalom jelentéktelen volt. Hajózási részvények 15,37, hadfelszerelési értékek 6—50, szénbánya részvények 5—25, petróleumrészvények 3—10, cukorgyári részvények 18 koronával emel­kedtek.­­ A berlini tőzsde, Berlinből telefonozzák. A­ tegnapi zárlatnál fellépett nagyobbfokú lanyha-­ lással ellentétben, a mai tőzsde hangulata lényege-­ sen nyugodtabb volt. Sok értékpapír,, főképpen a bánya- és kohórészvények nagyobb árfolyammal Bútor 1918. októb­er 19. Cfc

Next