Pesti Napló, 1919. március (70. évfolyam, 52–76. szám)

1919-03-01 / 52. szám

Szombat mmn aliíitacelp­apriofk­ozik s Festi fiapjának a szocialisták és a keresztényszocialisták koalíciójáról, a proletárdiktatúráról és, a .e.#.:etgyűjtsnek Magyarországgal szemben várható politikájáról Bécs, február 28. (Saját tudósítónktól.) Ma felkerestem Ren­tiert, a szociáldemokrata kancellárt, hogy Ausztria vajúdó kérdéseiről és azokról a pro­blémákról, amelyek bennünket magyarokat el­sősorban érdekelnek, nyilatkozatokat kértek tőle a Pesti Napló számára. Szívesen fogadott és mert öt nap múlva, március 4-én már össze­ül a megválasztott német-osztrák alkotmányo­zógyűlés, amelynek képe jelentékenyen elüt at­tól, am­it az ideiglenes nemzetgyűlés mutatott, elsősorban ennek programimjáról érdeklődtem. A polgári szűk­ek ugyanis csaknem egészen eltűn­tek a nemzetgyűlésről, a piros megerősödött, de a fekete sem­ halványodott el egészen. Tekin­tettel tehát ezekre az ellentétekre, melyek az itteni pártok, de főképp a szocialistáik és a ke­resztényszocialisták felfogása között, különösen a választások körül robbantak ki, azzal kezd­tem a beszélgetést: — Nem gondolja-e kancellár úr, hogy az át­menet az ideiglenes nemzetgyűlésből a törvénye­sen megválasztott alkotmányozó gyűlésre újabb krízist szül? — Tavaly október óta — válaszolja Renner — tényleg egymást érték a differenciák és nehézsé­gek, de ezeket mindig idejében el tudta simítani a vegyes összetételű államtanács, amely mintegy kajfács szerepelt egyes pártok között. A választások azonban tényleg új helyzetet teremtettek, mert a korábbi három, megközelítőleg egyforma csoport helyett, két erős, majdnem egyenlő erejű pártot és egy gyenge burzsoá­ kisebbséget hozott. A két erős párt, a szociáldemokraták és a keresztény­szocialisták közül egyiknek sincs abszolút többsége, de egyik sem gyenge annyira, hogy ki lehetne hagyni a kormányból. Az új rezsim tehát azt kí­vánná, hogy éppen az a két csoport lépjen koalí­cióra, amelyek között legélesebbek az ellentétek, már­pedig ezt nyélbeütni igazán nehéz politikai művelet. De mivel a köztársaság enélkül a kiegye­zés nélkül nem élhet meg, viszont s­enki sem akarja éppen ezt kockára tenni, muszáj ezt is megpró­bálni.­­ Sokan úgy vélik, — vetettem itt közbe, — hogy talán a proletárdiktatúra lenne az egyetlen ki­vezető út ebből a nehéz helyzetből? — Ezt a megoldást, a proletárdiktatúrát még maga az osztrák proletariátus túlnyomó többsége sem kívánja. Ehez, a sok pszichológiai előfeltétel mellett, hiányoznak mindenekelőtt a gazdasági fel­tételek. Egész gazdasági életünk annyira fel van dúlva, hogy az erőszak rezsimje a saját megterem­téséhez szükséges eszközöket sem találná meg, fő­ként a kenyeret és a szenet nem. Különben már maga a diktatúra szó sem­ talált visszhangra. Most szabadultunk meg a kard és a bürokrácia diktatú­rájától, éppen elég volt, egy új tizennegyedik pa­ragrafusért még akkor sem tudna lelkesedni a mun­kásság, ha az mindjárt a munkásosztályok tizen­negyedik paragrafusa volna is. — Hogyan gondolja azonban kancellár úr a szocialisták és a keresztényszocialisták közötti ellentéteket áthidalni? — Ezek áthidalhatatlanok és nem is lehet más­ról szó, m­int esetenkint egy ad hoc m munkaközös-Ségről, amely időben is, tartalomban is szigorúan meghatározott. De egy ilyen munkaközösség mégis biztosíthatná a köztársaságot. — Milyen lesz majd az osztrák parlament ma­gatartása velünk, magyarokkal szemben? — Jelentékeny lépéssel elszakadt m­ár ez a kér­dés is a múlttól és a közelmúlttól is. Még az ideig­lenes nemzetgyűlés is csak az áldatlan kiegyezési nehézségek utóhatása alatt állott, új parlamentünk azonban egészen szabad, tisztára Német.Ausztria villámképviseletének érzi magát. A múltat aligha csinálhatja vissza valaki és a mesterségesen növelt idegenkedésnek nem lesz többé, az a nagy szerepe, krimnt az ideiglenes nemzetgyűlésben is. Jó szom­szédság, nyitott kapu, élénk forgalom, ez az, amit az új nemzetgyűlés akarhat. — És a nyugatmagyarországi probléma, amit egyes lapok folyton feszegetnek, nem hat-e majd zavarólag erre a már kialakulóban lévő jó barát­ságra? — Nem hiszem. Azt a megállapított nyilatko­zatot, amit erre vonatkozólag az ideiglenes nem­zetgyűlés annak idején leadott, átveszi az új alkot­mányozó gyűlés is. Ez a népek önrendelkezési jo­gának gondolatából indul ki, ezt a jogát elismeri a nyugatmagyarországi nemzetiségeknek is, a dön- t­­ést azonban a békekonferenciának és a nyugatma­gyarországi németek saját elhatározásának tartja fenn. Annexiós politikát bizonyára nem akar foly­tatni az alkotmányozó gyűlés sem. Erre különben kezesség a szociáldemokraták rendkívüli befolyása és h­atalma is. Egy kívánságát azonban bizonyára kifejezésre juttatja majd a nemzetgyűlés, tudni­illik azt, hogy a nyugatmagyarországi megyéket újra abba a helyzetbe kell hozni, hogy szabadon szállíthassanak Bécsbe, ami már évtizedek óta az ő piacuk. Magyarországnak bizonyos fokú gazda­sági előzékenysége ebben az irányban bizonyára egészen más színte hozhatná a kérdést államjogi­lag és politikailag is. — Úgy gondolja kancellár úr, hogy nyissuk meg a nyugati megyéket? — A forma és a mód, ahogy ez megtörténhetik, többféle lehet. Mindenesetre elképzelhető, hogy például a magyar népköztársaság a maga pénz­ügyi orgánumait néhány lépéssel beljebb keletre állítsa fel, de az is, hogy a nyugati magyar me­gyék számára egy külön gazdasági központot ál­lítanak fel, amely összegyűjti és egyszerűen Bécs­nek adj­a el ennek a területnek fölös készleteit. A mai nyugtalan viszonyok között és a csaknem ál­landó vasúti zavarok miatt ugyanis nehezen kép­zelhető el, hogy ezek a termények kellő időben és épen a messze Budapestre kerüljenek. Bécs egé­szen közel van és én azt hiszem, hogy a magyar népköztársaság nem veszít vele, a bécsiek pedig visszakapják régi élelmiszerforrásukat és az álta­lános megelégedés, amit ez a megoldás kiváltana, bizonyára közelebb hozná egymáshoz a két köztár­saságot . Az utóbbi időben már úgyis mutatkoztak jelei ennek a közeledésnek. Mi a véleménye kan­cellár úrnak, milyen ez az ujabb viszonyunk? — Kitűnő. Éppen most leütöttünk­­Német-Ausztria és Magyarország között két gazdasági egyezményt, amelyek mind a két fél érdekeinek megóvása mellett is megkönnyítik, elősegítik a forgalmat. A valutaegyezmény ugyan nem tudta megszüntetni a bankjegyekre és az értékekre szóló határzárt, viszont számbavett minden reális érde­ket. Az anyagi leszerelésre vonatkozó egyezmény ugyanúgy jelentékenyen a magyar kívánságokhoz igazodik. Nem is tudnám, honnan szülessék valami úja­bb ok a köztünk való súrlódásra. A német-osz­trák és a magyar népköztársaság közvetlen régi szomszédok a Dunánál. Maga ez a tény hord ma­gával bizonyos kötelezettségeket és teremt olyan közösséget, amely erősebb minden formális szerző­désnél. De ezenkívül 13 a vezető férfiak a Lajtán innen és túl már évek óta személyes barátságban vannak egymással és mert ez a barátság jobbára az abszolutizmus és a militarizmus elleni közös harcban edződött, az­ anyagi érdekközösséghez ide­társul a személyes ismeretség is. Mind a két de­mokrácia jól összeférhet és meg fogja érteni egy­mást. A még szorosabb barátsághoz azonban itt is a béke lesz a legjobb út. Dr. Szabó István: Sto­iber, a katonatanács elnöke szerint, bizo­nyos­­ személyiségek rejlenek a puccs mögött, akik provokálni akarnak bennünket. Letartóztatott elv­társainkat, azonnal ki kell szabadítani, különben a polgárháború elkerülhetetlen. Körülbelül negyedóra múlva Lewin és Mahsam megjelenik a teremben. A Ház több tagjának köz­benjárására a védőrök szabadon bocsátották őket. A tanács­kongresszus délutáni­ ülésén 234 sza­vazattal 70 szavazat ellen elvetették Mahsamnak azt az indítványát, mely a szocialista, tanácsköz­társaság azonnali kikiáltását követeli. Ezzel szemben elfogadták a Landauer—Eichensmüller­féle indítványt, mely szerint az országgyűlést egyelőre nem hívják egybe. Az ideiglenes nemzeti tanács üléseit bezárják. A központi tanács még ma érintkezésbe lép a­ többségi és független szocialista párt és a paraszt­párt képviselőivel a kormányalakítás tárgyában. Az új kormány holnap mutatkozik be a kongresz­­­szusnak. PESTI NAPLÓ 1919. március 1­­5 . t­ éverel kivezették a minisztereket a bajor tanácsi kongresszusról München, február 20. A tanácsok kongresszusának délutáni ülésén három óra tájban hirtelen tizenöt-húsz köztársasági védőr jelent meg. A védőrök a spartakuszok padjai előtt foglalnak állást és pisztolyaikat lövésre emelve kiáltják: " ! " Föl a kezekkel! Óriási izgalom támad. A delegátusok felemelik kezeiket. A katonák parancsnoka a Ház baloldala felé fordult, felemeli fegyverét és így szól: — Nem tűrjük tovább, hogy utcai betyárok kormányozzanak bennünket! Tisztességes kor­mányra van szükségünk! A védőrök erre karon ragadták a miniszterek asztalánál ülő dr. Leivint és az államtanács két kommunista tagját, Mishtámot és Londonert s ki­­vezették őket. A többségi szocialista párt egy része tetszéssel kísérte ezt a jelenetet. A hallgatóság karzatán til­takozó lárma támadt, mire a karzatot kiürítették. Csak a sajtó képviselői maradhattak a teremben. Az egyre növekvő izgalomban Nikiseh elnök csak nehezen jutott szóhoz. Tiltakozott a katonák beha­tolása ellen és megállapította, hogy a kongresszus vezetőségének ebben az eseményben semmi része sincsen. Az elnök ezt a megállapítását becsületsza­vára való hivatkozással erősítette meg, majd azt indítványozta, hogy vizsgáló­bizottságot küldje­nek ki. Közben a lárma egyre nőtt s az izgalom tető­pontjára hágott. Pallér független szocialista dele­gátus bűnnek bélyegezte a tanácskongresszus szu­verenitásának megsértését. Az ilyen események — mondotta — vállárháboruba kergetnek bennünket A szerbek részben elfogadták a pécsi, munkások feltételeit Menekülnek a bányászok a pécsi bányákból A bánáti svábok hűségnyilatkozata A délvidéki sztrájkról a legkülönbözőbb, részben egymással ellentétes híreket kapjuk. Egy délelőtt érkezett telefonjelentés szerint a sztrájk Szabadkán még tart, Temesvárott két napos szünet után újult erővel tört ki, Pécsett viszont tárgyalások indultak meg a munkások és a szerbek között. Késő éjszaka dombóvári tu­dósítónk arról értesít, hogy a szerbek részben elfogadták a sztrájkoló munkások követeléseit, de hogy a munka megkezdődött-e, arról Pécs­ről nem érkezett még jelentés. Dombovári tu­dósítónk jelentése a következő: Éppen most érkezett a hír Pécsről, hogy a szerbek a munkásság ultimátumának tizenkét pontját elfogadták. Csak a gyülekezési szabad­ságról és a meg nem szállott magyar területek­kel való forgalomról szóló pontokat utasították el. A Pécsről elvitt túszokat csak Eszékig tud­ták szállítani, mert a franciák nem engedték tovább vinni őket. A közbiztonság a városban változatlanul rossz. Az utcákon állandóan szerb lovasjár­őrök cirkálnak, a legkisebb csoportosulást is kardlappal kergetik széjjel: a nőket brutalizál­ják, az állapotok tarthatatlanok. A bányamun­kások körében különösen nagy a feszültség. A bizalmi férfiak alig tudták visszatartani őket, hogy össze ne ütközzenek a szerbekkel. A környékbeli bányákból, főként Komló­ról menekülnek a bányászok. Ma hat bányász érkezett családjával, hatvan pedig útban van a Kárászra. Újdombóváron gyűjtést indítottak a szerencsétlen emberek számára, akik minde­nükből kifosztva hagyták el otthonukat. A me­nekülő bányászokra a demarkációs vonalon levő szerb katonák valóságos hajtóvadászatot indítanak. Eközben nem egyszer túllépik a de­markációs vonalat. Ma reggel Oroszlón hat szerb katonát fogtak el, akik menekülőket ül­döztek egészen a községig. Francia bizottságok Erdélyben Hír szerint a románok a mostani demarkod­o­­náilis vonalat ki akarják tolni azokig a határokig, amelyeket a románok a békekonferencián nagy­­-Románia határául megjelöltek. Ezzel azt akarják elérni, hogy ez az egész terület a nagyszebeni kor­mányzótanács impériuma alá kerüljön. Nagyvár­­adra tegnap érkezett egy francia tiszti komisszió, azzal a megbízatással, hogy a demarkácionális vo­nalon megállapítja azt a semleges zónát, amelyet a párisi békekonferencia tegnapelőtt határozott el, hogy a magyarok és románok közötti vérontást el­kerüljék. Egy másik francia tiszti bizottság Nagy­­váradon át Zilahra érkezett, hogy végét vesse az ottani harcoknak. Nagyváradi jelentések szerint a románok Zilahot 7,5 és 15 centiméteres ágyukkal lőtték. Állítólag egész utcasorok hevernek romok­ban és sok középület erősen megrongálódott. Az ágyúzásnak igen sok halottja van. A lakosság min­denét visszahagyva menekül. Debrecenben ötszázra emelkedett a zilahi menekülők száma. A bánáti svábok hűek Magyarországhoz A bánáti sváb nemzeti tanács következő nyilat­­kozatát közli: " A fővárosi lapok és a Délmagyarország­iárisi híradás nyomán azt jelentették, mintha a bánáti svá­bok Brandsch Rudolf, erdélyi szász képviselő előtt oda nyilatkoztak volna, hogy a Bánátnak Románián­hoz való csatolását kívánatosnak tartják. A bánátt

Next