Pesti Napló, 1919. március (70. évfolyam, 52–76. szám)
1919-03-01 / 52. szám
Szombat mmn aliíitacelpapriofkozik s Festi fiapjának a szocialisták és a keresztényszocialisták koalíciójáról, a proletárdiktatúráról és, a .e.#.:etgyűjtsnek Magyarországgal szemben várható politikájáról Bécs, február 28. (Saját tudósítónktól.) Ma felkerestem Rentiert, a szociáldemokrata kancellárt, hogy Ausztria vajúdó kérdéseiről és azokról a problémákról, amelyek bennünket magyarokat elsősorban érdekelnek, nyilatkozatokat kértek tőle a Pesti Napló számára. Szívesen fogadott és mert öt nap múlva, március 4-én már összeül a megválasztott német-osztrák alkotmányozógyűlés, amelynek képe jelentékenyen elüt attól, amit az ideiglenes nemzetgyűlés mutatott, elsősorban ennek programimjáról érdeklődtem. A polgári szűkek ugyanis csaknem egészen eltűntek a nemzetgyűlésről, a piros megerősödött, de a fekete sem halványodott el egészen. Tekintettel tehát ezekre az ellentétekre, melyek az itteni pártok, de főképp a szocialistáik és a keresztényszocialisták felfogása között, különösen a választások körül robbantak ki, azzal kezdtem a beszélgetést: — Nem gondolja-e kancellár úr, hogy az átmenet az ideiglenes nemzetgyűlésből a törvényesen megválasztott alkotmányozó gyűlésre újabb krízist szül? — Tavaly október óta — válaszolja Renner — tényleg egymást érték a differenciák és nehézségek, de ezeket mindig idejében el tudta simítani a vegyes összetételű államtanács, amely mintegy kajfács szerepelt egyes pártok között. A választások azonban tényleg új helyzetet teremtettek, mert a korábbi három, megközelítőleg egyforma csoport helyett, két erős, majdnem egyenlő erejű pártot és egy gyenge burzsoá kisebbséget hozott. A két erős párt, a szociáldemokraták és a keresztényszocialisták közül egyiknek sincs abszolút többsége, de egyik sem gyenge annyira, hogy ki lehetne hagyni a kormányból. Az új rezsim tehát azt kívánná, hogy éppen az a két csoport lépjen koalícióra, amelyek között legélesebbek az ellentétek, márpedig ezt nyélbeütni igazán nehéz politikai művelet. De mivel a köztársaság enélkül a kiegyezés nélkül nem élhet meg, viszont senki sem akarja éppen ezt kockára tenni, muszáj ezt is megpróbálni. Sokan úgy vélik, — vetettem itt közbe, — hogy talán a proletárdiktatúra lenne az egyetlen kivezető út ebből a nehéz helyzetből? — Ezt a megoldást, a proletárdiktatúrát még maga az osztrák proletariátus túlnyomó többsége sem kívánja. Ehez, a sok pszichológiai előfeltétel mellett, hiányoznak mindenekelőtt a gazdasági feltételek. Egész gazdasági életünk annyira fel van dúlva, hogy az erőszak rezsimje a saját megteremtéséhez szükséges eszközöket sem találná meg, főként a kenyeret és a szenet nem. Különben már maga a diktatúra szó sem talált visszhangra. Most szabadultunk meg a kard és a bürokrácia diktatúrájától, éppen elég volt, egy új tizennegyedik paragrafusért még akkor sem tudna lelkesedni a munkásság, ha az mindjárt a munkásosztályok tizennegyedik paragrafusa volna is. — Hogyan gondolja azonban kancellár úr a szocialisták és a keresztényszocialisták közötti ellentéteket áthidalni? — Ezek áthidalhatatlanok és nem is lehet másról szó, mint esetenkint egy ad hoc m munkaközös-Ségről, amely időben is, tartalomban is szigorúan meghatározott. De egy ilyen munkaközösség mégis biztosíthatná a köztársaságot. — Milyen lesz majd az osztrák parlament magatartása velünk, magyarokkal szemben? — Jelentékeny lépéssel elszakadt már ez a kérdés is a múlttól és a közelmúlttól is. Még az ideiglenes nemzetgyűlés is csak az áldatlan kiegyezési nehézségek utóhatása alatt állott, új parlamentünk azonban egészen szabad, tisztára Német.Ausztria villámképviseletének érzi magát. A múltat aligha csinálhatja vissza valaki és a mesterségesen növelt idegenkedésnek nem lesz többé, az a nagy szerepe, krimnt az ideiglenes nemzetgyűlésben is. Jó szomszédság, nyitott kapu, élénk forgalom, ez az, amit az új nemzetgyűlés akarhat. — És a nyugatmagyarországi probléma, amit egyes lapok folyton feszegetnek, nem hat-e majd zavarólag erre a már kialakulóban lévő jó barátságra? — Nem hiszem. Azt a megállapított nyilatkozatot, amit erre vonatkozólag az ideiglenes nemzetgyűlés annak idején leadott, átveszi az új alkotmányozó gyűlés is. Ez a népek önrendelkezési jogának gondolatából indul ki, ezt a jogát elismeri a nyugatmagyarországi nemzetiségeknek is, a dön- tést azonban a békekonferenciának és a nyugatmagyarországi németek saját elhatározásának tartja fenn. Annexiós politikát bizonyára nem akar folytatni az alkotmányozó gyűlés sem. Erre különben kezesség a szociáldemokraták rendkívüli befolyása és hatalma is. Egy kívánságát azonban bizonyára kifejezésre juttatja majd a nemzetgyűlés, tudniillik azt, hogy a nyugatmagyarországi megyéket újra abba a helyzetbe kell hozni, hogy szabadon szállíthassanak Bécsbe, ami már évtizedek óta az ő piacuk. Magyarországnak bizonyos fokú gazdasági előzékenysége ebben az irányban bizonyára egészen más színte hozhatná a kérdést államjogilag és politikailag is. — Úgy gondolja kancellár úr, hogy nyissuk meg a nyugati megyéket? — A forma és a mód, ahogy ez megtörténhetik, többféle lehet. Mindenesetre elképzelhető, hogy például a magyar népköztársaság a maga pénzügyi orgánumait néhány lépéssel beljebb keletre állítsa fel, de az is, hogy a nyugati magyar megyék számára egy külön gazdasági központot állítanak fel, amely összegyűjti és egyszerűen Bécsnek adja el ennek a területnek fölös készleteit. A mai nyugtalan viszonyok között és a csaknem állandó vasúti zavarok miatt ugyanis nehezen képzelhető el, hogy ezek a termények kellő időben és épen a messze Budapestre kerüljenek. Bécs egészen közel van és én azt hiszem, hogy a magyar népköztársaság nem veszít vele, a bécsiek pedig visszakapják régi élelmiszerforrásukat és az általános megelégedés, amit ez a megoldás kiváltana, bizonyára közelebb hozná egymáshoz a két köztársaságot . Az utóbbi időben már úgyis mutatkoztak jelei ennek a közeledésnek. Mi a véleménye kancellár úrnak, milyen ez az ujabb viszonyunk? — Kitűnő. Éppen most leütöttünkNémet-Ausztria és Magyarország között két gazdasági egyezményt, amelyek mind a két fél érdekeinek megóvása mellett is megkönnyítik, elősegítik a forgalmat. A valutaegyezmény ugyan nem tudta megszüntetni a bankjegyekre és az értékekre szóló határzárt, viszont számbavett minden reális érdeket. Az anyagi leszerelésre vonatkozó egyezmény ugyanúgy jelentékenyen a magyar kívánságokhoz igazodik. Nem is tudnám, honnan szülessék valami újabb ok a köztünk való súrlódásra. A német-osztrák és a magyar népköztársaság közvetlen régi szomszédok a Dunánál. Maga ez a tény hord magával bizonyos kötelezettségeket és teremt olyan közösséget, amely erősebb minden formális szerződésnél. De ezenkívül 13 a vezető férfiak a Lajtán innen és túl már évek óta személyes barátságban vannak egymással és mert ez a barátság jobbára az abszolutizmus és a militarizmus elleni közös harcban edződött, az anyagi érdekközösséghez idetársul a személyes ismeretség is. Mind a két demokrácia jól összeférhet és meg fogja érteni egymást. A még szorosabb barátsághoz azonban itt is a béke lesz a legjobb út. Dr. Szabó István: Stoiber, a katonatanács elnöke szerint, bizonyos személyiségek rejlenek a puccs mögött, akik provokálni akarnak bennünket. Letartóztatott elvtársainkat, azonnal ki kell szabadítani, különben a polgárháború elkerülhetetlen. Körülbelül negyedóra múlva Lewin és Mahsam megjelenik a teremben. A Ház több tagjának közbenjárására a védőrök szabadon bocsátották őket. A tanácskongresszus délutáni ülésén 234 szavazattal 70 szavazat ellen elvetették Mahsamnak azt az indítványát, mely a szocialista, tanácsköztársaság azonnali kikiáltását követeli. Ezzel szemben elfogadták a Landauer—Eichensmüllerféle indítványt, mely szerint az országgyűlést egyelőre nem hívják egybe. Az ideiglenes nemzeti tanács üléseit bezárják. A központi tanács még ma érintkezésbe lép a többségi és független szocialista párt és a parasztpárt képviselőivel a kormányalakítás tárgyában. Az új kormány holnap mutatkozik be a kongreszszusnak. PESTI NAPLÓ 1919. március 15 . t éverel kivezették a minisztereket a bajor tanácsi kongresszusról München, február 20. A tanácsok kongresszusának délutáni ülésén három óra tájban hirtelen tizenöt-húsz köztársasági védőr jelent meg. A védőrök a spartakuszok padjai előtt foglalnak állást és pisztolyaikat lövésre emelve kiáltják: " ! " Föl a kezekkel! Óriási izgalom támad. A delegátusok felemelik kezeiket. A katonák parancsnoka a Ház baloldala felé fordult, felemeli fegyverét és így szól: — Nem tűrjük tovább, hogy utcai betyárok kormányozzanak bennünket! Tisztességes kormányra van szükségünk! A védőrök erre karon ragadták a miniszterek asztalánál ülő dr. Leivint és az államtanács két kommunista tagját, Mishtámot és Londonert s kivezették őket. A többségi szocialista párt egy része tetszéssel kísérte ezt a jelenetet. A hallgatóság karzatán tiltakozó lárma támadt, mire a karzatot kiürítették. Csak a sajtó képviselői maradhattak a teremben. Az egyre növekvő izgalomban Nikiseh elnök csak nehezen jutott szóhoz. Tiltakozott a katonák behatolása ellen és megállapította, hogy a kongresszus vezetőségének ebben az eseményben semmi része sincsen. Az elnök ezt a megállapítását becsületszavára való hivatkozással erősítette meg, majd azt indítványozta, hogy vizsgálóbizottságot küldjenek ki. Közben a lárma egyre nőtt s az izgalom tetőpontjára hágott. Pallér független szocialista delegátus bűnnek bélyegezte a tanácskongresszus szuverenitásának megsértését. Az ilyen események — mondotta — vállárháboruba kergetnek bennünket A szerbek részben elfogadták a pécsi, munkások feltételeit Menekülnek a bányászok a pécsi bányákból A bánáti svábok hűségnyilatkozata A délvidéki sztrájkról a legkülönbözőbb, részben egymással ellentétes híreket kapjuk. Egy délelőtt érkezett telefonjelentés szerint a sztrájk Szabadkán még tart, Temesvárott két napos szünet után újult erővel tört ki, Pécsett viszont tárgyalások indultak meg a munkások és a szerbek között. Késő éjszaka dombóvári tudósítónk arról értesít, hogy a szerbek részben elfogadták a sztrájkoló munkások követeléseit, de hogy a munka megkezdődött-e, arról Pécsről nem érkezett még jelentés. Dombovári tudósítónk jelentése a következő: Éppen most érkezett a hír Pécsről, hogy a szerbek a munkásság ultimátumának tizenkét pontját elfogadták. Csak a gyülekezési szabadságról és a meg nem szállott magyar területekkel való forgalomról szóló pontokat utasították el. A Pécsről elvitt túszokat csak Eszékig tudták szállítani, mert a franciák nem engedték tovább vinni őket. A közbiztonság a városban változatlanul rossz. Az utcákon állandóan szerb lovasjárőrök cirkálnak, a legkisebb csoportosulást is kardlappal kergetik széjjel: a nőket brutalizálják, az állapotok tarthatatlanok. A bányamunkások körében különösen nagy a feszültség. A bizalmi férfiak alig tudták visszatartani őket, hogy össze ne ütközzenek a szerbekkel. A környékbeli bányákból, főként Komlóról menekülnek a bányászok. Ma hat bányász érkezett családjával, hatvan pedig útban van a Kárászra. Újdombóváron gyűjtést indítottak a szerencsétlen emberek számára, akik mindenükből kifosztva hagyták el otthonukat. A menekülő bányászokra a demarkációs vonalon levő szerb katonák valóságos hajtóvadászatot indítanak. Eközben nem egyszer túllépik a demarkációs vonalat. Ma reggel Oroszlón hat szerb katonát fogtak el, akik menekülőket üldöztek egészen a községig. Francia bizottságok Erdélyben Hír szerint a románok a mostani demarkodonáilis vonalat ki akarják tolni azokig a határokig, amelyeket a románok a békekonferencián nagy-Románia határául megjelöltek. Ezzel azt akarják elérni, hogy ez az egész terület a nagyszebeni kormányzótanács impériuma alá kerüljön. Nagyváradra tegnap érkezett egy francia tiszti komisszió, azzal a megbízatással, hogy a demarkácionális vonalon megállapítja azt a semleges zónát, amelyet a párisi békekonferencia tegnapelőtt határozott el, hogy a magyarok és románok közötti vérontást elkerüljék. Egy másik francia tiszti bizottság Nagyváradon át Zilahra érkezett, hogy végét vesse az ottani harcoknak. Nagyváradi jelentések szerint a románok Zilahot 7,5 és 15 centiméteres ágyukkal lőtték. Állítólag egész utcasorok hevernek romokban és sok középület erősen megrongálódott. Az ágyúzásnak igen sok halottja van. A lakosság mindenét visszahagyva menekül. Debrecenben ötszázra emelkedett a zilahi menekülők száma. A bánáti svábok hűek Magyarországhoz A bánáti sváb nemzeti tanács következő nyilatkozatát közli: " A fővárosi lapok és a Délmagyarországiárisi híradás nyomán azt jelentették, mintha a bánáti svábok Brandsch Rudolf, erdélyi szász képviselő előtt oda nyilatkoztak volna, hogy a Bánátnak Romániánhoz való csatolását kívánatosnak tartják. A bánátt