Pesti Napló, 1919. november (70. évfolyam, 143–168. szám)
1919-11-01 / 143. szám
Commandantul Trupelor de Ocupatie Regale Romane din orasul Budapesta. Constatanduse ca nelinistea provocata la intrunirile trecute a fostprovocate in mod intentionat die anumiti oameni platititoari au urmarit scopuri de politica personala. Commandamentul ridica restrictiunea, ce o pusese si face cunoscut, ca pe viitor va permite numai acele intruniri pentru care se va cere aprobarea din vreme, prezentand odata cu cererea: a) Programul intrunirei. b) Persoanele care vor vorbi (aratand pe curt ca va vorbi fiecare.) c) Locul (sala), ziua si oara intrunirei. d) Cererea sa fie facute cu opt zile inainte. e) Persoanele care sunt respunzatoare, ca se vor respecta obligatiunile de mai sus, si ca nu se va atinge sub nici o forma drepturile natiunei si armatei romane. Comandantul Trupelor de Ocupatie Regale Romane din orasul Budapest a. General ss. Mosoiu. A Román kir. megszálló csapatok parancsnoka Budapesten. Mivel megállapítást nyert az a tény, hogy a múlt alkalmakkor megtartott gyűléseken felmerült zavargásokat bizonyos emberek idézték elő szántszándékkal, akiket megfizettek és személyes politikai érdekeket hajszoltak, a parancsnokság felfüggeszti az eddigi szigort és tudomására hozza az érdekelteknek, hogy jövőre csak azokat az összejöveteleket fogja engedélyezni, amelyek engedélyezésére a kérvények elég korán fognak beadatni és egyszersmind mellékelni fogják: a) A gyűlés programmját b) Azon személyek névsorát, akik szónoklatokat fognak tartani, külön-külön minden szónoklat-Hat tartalmával. c) A megtartandó összejövetel helyét (helyiségét), napját és óráját. d) A kérvényezést nyolc nappal előbb kell beadni. e) Azon személyek névsora, akik felelősek azért, hogy tiszteletben fognak tartatni a fenti kötelezettségek és hogy semmiféle formában nem fognak érintetni a román nép és hadsereg jogai. A Román kir. Megszálló Csapatok parancsnoka Budapesten. Mosoiu s. k. tábornok. Egy szőke hajfürt meg egy fekete írta: «Újvári Péter Bonyodalom fenyegette Dusilka leányregényét, édes mámora ettől lett egy nagyon kicsit keserű. Ketten udvaroltak neki: Boér Kristóf és Csala Ottó. Boér volt a komolyabb és megbízhatóbb. Csala a kedvesebb. Egyebekben ugyancsak egyformák voltak, jól megtermettek és gazdagok. Az udvarlásuk is egy fokon melegedett. Ilka nem tudhatta meg, hogy melyik vonzódik hozzá nagyobb szenvedéllyel. Hiába figyelte őket, ezt nem tudhatta meg. Négy kézre játszottak egy szimfóniát és ez a versenyzést tudvalevően kizárja. Harmóniára kell itt törekedni, nem arra, hogy hangpazarlással egymást zavarják. Jó barátok voltak, aztán urak is, azonfölül virtuózai az életművészetnek, no meg talán halálos se lehetett a sjerelmök, hát nem zavarták egymást. Majd csak elválik, hogy melyikőjük csalatkozott. Az aztán szépen, úri módon félreáll Dus Ilka nem volt ennyire fatalista. Magától, gondolta, nem rendeződik ilyesmi.. Sokáig várni se lehet, ertért a szerelem gyönge hajtásán bájos rügynek látszik minden bonyodalom, de aztán befelé rooüllik és meggörcsösödik. A bonyodalmat tehát enyhíteni kell. Ennek meg csak egy módja van: választania kell. Igen ám, de melyiket válassza. Neki mind a kettő egyformán kedves, vagy majd csak egyformák, a maga érzése után, tehát nem úgysokat töprenkedett emiatt. Akkor még csöndesen csörgedezett benne a leány vér, magábamerülései nem voltak túlságosan fájdalmasak. A gondolatai ugyan néha megborzasodtak, riadtan összebújtak, mint az úsztatóban a fehér bárányok, de mikor aztán a virágos partra vergődtek, fehérebbek és szelídebbek voltak, mint valaha. Egyszer, mikor megint nála voltak az udvarlói, a kimértségük, nem tudni miért, ingerelni kezdte. Hiszen az mégis hallatlan, hogy szerelmes emberek ennyire türelmesek legyenek. Megint az a gondolat hasadt bele az agyába, hogy neki magának kell választania, mert ez a kettő ugyancsak jól megponyvázta a szerelmét. Választani fog. Most mindjárt fog választani. Lehunyta szép kék szemeit és amit elgondolt, az poétikus képpé finomult a lelkében. Az érzései bokorba borultak. Rózsák lángoltak, rajta sápadt liliomok mellett. Rózsaszüretre, liliomszüretre jött most ide ez a két ember. Égő rózsalevéllel borítja el az egyiket, a másikat, a legboldogtalanabbat, harmattal meggyöngyözött liliomszirmokkal. Így fog választani, hogy a másik, akit nem választhatott, ne szenvedjen. De ez teljességgel lehetetlen. A másik okvetlenül szenvedni fóg és riadt képzeletében már látta is, hogy az a hatos liliomszirmai hogyan pirosodnak meg a vértől, amely a megsebzett szívből panaszosan kiserked. A felelősség érzete borzasztotta. Egy összezúzott boldogságért ő nem vállalhat felelősséget ./tim trhrrr TiT timfiWrt tmm, herhainari Ha legalább biztos volna benne, hogy jól választ, de ebben se bizonyos és a maga iránt való felelőssége is elég terhes. Több terhet hogyan vegyen magára. Az a gondolata támadt, hogy a sorsra hárítja át a választás súlyos felelősségét. Boldog akart lenni, de felelőtlenül boldog. A boldogságot csak megkeseríti a felelősség. Az ötlete kolostoriasan romantikus volt és merthogy a regényességet, ha csöndesen de szenvedélyesen szerette, az ötletét jónak ítélte. A két férfi csöndesen beszélgetett. Bókot ritkán mondtak neki, akkor is leheletszerűen finomat, ami meg nem perzselhette lányos érzékenységét. Most mégis furcsán érezte magát. Apró lobbanások csókolták bele égető tüzüket a lelkébe. A szeretniakarásnak ez a hirtelen kicsillagzása megzavarta. A vére meghevült és parancsoló kívánságoktól forrt. Válassz tehát! — Óh én nem válassítok — hárította el a kísértést. — A sors döntsön miközöttünk. És megint mosolygott, mint akkor, mikor először támadt ez a gondolata. Boér Kristófnak ezüsttel kivert díszes tárcát adott névnapi ajándékul. Mikor Csala Ottó ünnepelte a névnapját, ő se járt rosszabbul. Éppen olyan tárcát kapott ő is, mint Beér Kristóf. Egy se nézhette szerelmi zálognak és nem vette másnak, csak annak, aminek adódott: egyszerű kedveskedésnek. Ilka most mégis úgy érezte, nem szeszély volt ez tőle, nem is olyan cselekedet, amire a saját akaratunkból határoz tttT: : / / Budapest, 1919 70-ik évfolyam. 143. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Esty hóra._ 20 kor. — ill. Negyedévre 66 « — « Fél évre._ 110 « — « "Egész évre 220 « — « Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 80 fillér. PESTI J6 Censupat: L. Miron, Szombat, november 1 SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 18. TELEFON: József 62—30, 62-81, 62-82, 62-38, 62-34. Nyomda: 54—39. felelős szerkeszti: József 62—36.Sajgstóság: József 62—85. Halottakról A felszabadult Elszász temetőiben ünnepeket rendeztek, egy katona riadót fújt „itt fagytok-e mind kiáltotta az ünnepi szónok — akik meghaltatok Franciaországért, kijöttetek-e valamennyien sírotokból, itt vagytok-e mind körülöttem, igen?..» akkor tudjátok meg, bajtársak, hogy..." S az ünnepi szónok elmondta nekik, hogy nem haltak meg hiába, Elszász-Lotharingia ismét ráborult édesanyja kebelére, a francia dicsőség vakítóbb szikrákat hány, mint valaha. Akad-e magyar kürtös, aki most a magyar halottak szellemét ébresztené fel? Tud-e akkorát fújni tüdeje, hogy Galíciában, Oroszországban, Szerbiában, Romániában, Olaszországban, Flandriában és Európa meg Ázsia többi temetőiben egyaránt meghallják? S ha akad magyar kürtös, aki tud ilyen egetverő riadót fújni, ne vegyük-e ki a trombitát a kezéből? Mert mit tudnánk azoknak a szellemeknek mondani? . . . Katonák, azért hívtak benneteket a zászlók alá, hogy a királyt ésa hazát megvédelmezzétek, s hogy megboszuljátok szeretett trónörökösünk szörnyű halálát. Nos, tudjátok meg, hogy nem mondottak igazat nektek. Trónörökösünket rai péti magyar hűséggel szeret- lük, de ő gyűlölt bennünket. Gyűlölte nyelvünket, Szokásainkat, történelmünket és vágyainkat. Azóta kiderült, hogy nem volt igaz, hogy a hazát olyan veszedelem fenyegette, amelyet csak háborúval lehetett elhárítani. Jó szóval és okosság vezette türelemmel megérthettük volna Szerbiával egymást, de vezetőink sem jók, sem okosak nem voltak. Lelkiismeretlenek és ostobák voltak. Ezért kellett nektek, millióknak, a harcterekre rohanni, ott felmondhatatlan szenvedéseket elszenvedni, a hidegek és melegek minden borzalmát átélni, megsebesülni és tehetetlenül,ott feküdni valamelyik pocsolya szélén, míg az utolsó pillanat eltorzult arcos tokra rá nem száljon, vagy fogságba jutni, ott várni-várni, reméltni-mnélni, a kimnek kínjával megostoroztatni, hogy azután a fogolykórház valamelyik piszkos ágyán utolsót vonagljon mártír testetek. Hamis gyöngy volt az is, amit a háború folyamán csillogtattak meg elkomoruló szemeitek előtt. Hogy hatalmasabb, gazdagabb, boldogabb lesz a haza, csak harcoljatok tovább, ne lankadjatok, ha éheztek, gondoljatok arra, hogy gyermekeitek bőségben fognak élni, ha rongyos ruhátokban megfagytok, vigasztaljon bennteteket az a tudat, hogy utódaitok jól öltözötten meleg szobában fognak rólatok szent kegyelettel megemlékezni — hányszor labdáztak ezekkel a gyöngyökkel eelőttetek, hányszor? És ti összeszorított ajakival, földre szegzett tekintettel még egyszer, azután még egyszer és még egyszer nekifeszítettétek vállatokat a lehetetlenség kőszirtjének, mindaddig, míg el nem terültetek. Tudjátok meg, ahogy nem mondottak igazat a mozgósítás első órájában, éppen úgy végighazudták az egész haknit, egész addig a pillanatig, amikor egyszerűen megváltották, hogy elveszítettük a háborút. A haza nem lett hatalmasabb, nem gazda,gabb, nem boldogabb. Szegénység, nyomorúság, koldusság nyújtózkodik itt mindenfelé. Ha élnétek, nem tehetnétek az utcán lépést, hogy görnyedt hátú özveggyel, kisírt szemű árvával, éhes emberrel, élő szomorúsággal, tántorgó két® jégbeeséssel, égre kiáltó vigasztalansággal ne találkoznátok. S tudjátok meg azt is, hogy azok az emberek, kik titeket kárhozatba löktek és az országon ezer sebet ejtettek, szabadon és vígan járnak-kelnek. Járnak-kelnek? Uralkodnak és uralkodni akarnak. Azt mondják, hogy ez az