Pesti Napló, 1920. január (71. évfolyam, 1–27. szám)
1920-01-01 / 1. szám
Tkfflörtöfe PESTI NAPLÓ 1920. január 1. Q Károli király a lejtőn Az udvarjegy iniimusa a bukott uralkodóról ,r ITShány nappal alkott, lapunk karácsonyi számában sz&m* .^Törökben feltűnést keltő cikk keretében ismertettük Karl Friedrich Novak német haditudósító „Der Weg zur Katastrophe" című könyvét, illetve e könyv egyik legérdekesebb és adatai tekintetében legbecsesebb fejezetét, amely báró Conrad tábornagy bukásával kapcsolatban szenzációs — bár meglehetősen tendenciózus beállítású — képet ad a bécsi Burgról és a badeni főhadiszállásról, Ferenc József halála után. Az alábbiakban Novak könyveinek egy pendantjából közlünk részleteket, amelyek érdekesen egészítikki Novak portréit Habsburgi Károlyról és környezetéről. Ennek a — Bécsiben megjelent — könyvnek Kaiser Franz Joseph I. und sein Hof (Ferenc József császár és az udvara) a címe szerzője a névtelenség köpenyébe burkolódzik s a vaskos kötet címlapja csak annyit árul el, hogy egy „bizalmas tanácsadó hátrahagyott irataiból" forditotta (!) dr. Schneider József. Hogy ki lehet ez a „bizalmas tanácsadó", azt nem lehet határozottsággal megállapítani, mindazonáltal a könyv némely részlete arra enged következtetni, hogy a megkapóan érdekes feljegyzések dr. Körber Ernő volt osztrák miniszterelnök és volt közös pénzügyminiszter, vagy legalább is hozzá nagyon közel álló Személyiség naplójából valók; emellett szól az is,hogy a legintimebb adatok forrása rendesen leír, Körber. A könyv Tvtxsz esztendő történetét foglalja össze. 1901 januáriusával kezdődik, amelynek egy hideg délutánján kísérte utolsó útjára az ősz Ferenc József királyi barátját és pártfogoltját. Obrenovics Milánt, s végződik 1918 októberének utolsó napjával, azzal a borongó® őszi reggellel, amikor a kis trónörökös, a szép, szőke Ottó, apró kezével szalutálva, intett bucsut utoljára a gödöllői kastélynak és a kastély körül táborozó katonaságnak, tegnap még atyja ura vitézeinek, ma a köztársaság gárdistáinak. E két dátum közé esik a monarkia utolsó húsz esztendejének minden gyötrelmes válsága, a habsburgi eszme utolsó erőspróbája, a dunai „birodalom", miiden Habsburgokmerész álmának szomorú összeomlása. A könyvmérlege határozottan Ferenc József javára billen: a legnagyobb elismeréssel adózik az ismeretlenszerza az ősz uralkodó katonai és béke politikájának — elsősorban minden magyarellenes, sgy legalább is a magyarokra nem kedvező vél érvényének, elhatározásának és lépésének — s ez uta kedvező ítéletét nem csökkenti az seray fogga — in-nkább csak bon moi-ként — olyan megjegyzések és nyilatkozatok is olvashatók a könyvben az öreg ...császárról", mint például Körber „aforizmája", aki már 1917-ben így jellemezte az utolsó nagy Habsburg uralkodását: „Ferenc József kétszeresen ártott nekünk: egyszer a fiatalságával és egyszer — az öregségével!.. Az a fejezet, amelylyel az alábbiakban — mint Novák könyvének pendant-jával — foglalkozni óhajtunk, a „Post mortem Francisci Josephi Imperatoris" címet viseli a homlokán. Mintha az ismeretlen szerző méltatás- és jellemzésképen egy római császár epitaphiumát véste volna be a bécsi kapucinus sírbolt utolsó halottjának elhagyatott koporsója fölé... A fejezet — helyesebben: ez a fejezet is — mint minden memoire, erősen szubjektív hangú, gyakran tendenciózus is, itt is fel kell tehát hívni az olvasó figyelmét a tárgyilagos és szigorú kritikára. ("A 7-es dragonyosok uralma") kodónak, különösen magyar vonatkozású ügyekben , úgy ezekben, mint egyéb kérdésekben is rendkívül nagy befolyása volt Habsburgi Károlyra. Mindenesetre el kell ismerni, hogy Hunyadi valóban modern képzettségű, világlátott, tapasztalt lovag volt, akit minden tekintetben komolyan kellett venni. Ugyanezt bajosan lehet már elmondani a császár másik, szintén igen közelálló szárnysegédéről, Brougierről, aki típusa volt az osztrák átlagvezérkari tiszteknek, akinek a katonai képességeit azonban az uralkodó túlságosan sokra becsülte azzal, hogy őt választotta legfőbb tanácsadójának a katonai dolgokban. Brougier alezredes szinte mendenható úr volt a hadsereg ügyeiben, mert Károly király végül mégis mindent vele beszélt meg mégegyszer, s mert a jószívű, barátaihoz a lehetőség szerint mindig alkalmazkodó uralkodónál rendesen annak volt igaza, aki utolsónak tette be maga után a felség dolgozószobájának ajti- ját..." „A polgári kabinetiroda főnökének, Schiesslnek is távoznia kellett a király parancsára s helyébe az uralkodóház egyik magasabb rangu hivatalnoka, lovag Polzer került. Polzer szokatlanul fiatal volt, de — s ez volt a fő — személyes barátja vot Károly királynak az uralkodó kora ifjúsága óta. A király rövid idő alatt valósággal elhalmozta kitüntetésekkel és kinevezésekkel, anélkül hogy Polzernek egyáltalán alkalma lett volna arra, hogy megmutassa a tehetségét. Így azután nem lehet csodálkozni, hogy Polzer elvesztette a fejét és valóban elhitte ő maga is, hogy ő valami kiváló zseni, politikai nagyság, aki rendkívüli képességekkel rendelkezik." (Az új csillagok) Barátság / Irts : Vándor Iván Nem történt semmi fejű nő. A kis szoba pendesen, tisztán, rendljjn fogadta, az ujjájátt feküdt ppszfe'hajtva fán asztalon és azablaküveg feltapadó ülegönyön, a horgolt angyalkák vigadlajjatoroztak. A levegőikrfolt lebegett az ösantörős Baila de Colognenyal kevert ibolyaillat és mint finom elhaló kékes árnyék, egy cigarettának a füstje. A szobában nemi volt senki. Ismert itt minden képet, minden hímzést, mindem szál virágot, a bútoroknak minden hajlását. Máskor is ült így egyedül, néhány percig várva, CsJ máskor ez a vágás nyugodt volt, vidám, tudta,hogy ő most itt örömet okoz és ez a tudat az önérzetét kellemesen cirógatta. Valami jó langyos érzés volt ez, ment minden nyugtalanító fejemtől, nem, volt berme sem félelem, mely ott lappang minden várakozás mélyén, sem egy kis neheztelés, amiért itt kell ülnie egyedül,sem unalom. Azzal a derűs tudattal várt, hogy mindjárt bejön valaki, kinek szemében, mint két kis lámpa, úgy gyűl ki az öröm, amint őt meglátja, aztán két karcsú kis kéz előre nyul és belekapcsolódik mind a tiz ujja az ő ujjába is annak a két kéznek és azoknak a karcsú iujjaknak olyan az örömük, mint egydalnak, bwtjr szöveg nélkül hálásan trillázik a nap felé. De már ideges volt. Nem tudta, mién haragudott magára és az asszonyra is. És mosttovább várakoztatta, mint máskor és rákényszerítette, hogy arra gondoljon, miért nem volt olyan régen itt'és hogy most raiut .van itt-'-'* Magyarország és Ausztria e szomorú korszakának új Anonymusa, egy érdekes, bár kissé rosszmájú általános jellemzéssel kezdi meg a Habsburgi Károly rövid uralkodását tárgyaló fejezetét. ,,Az új korszak, Károly császár tevékenysége — írja — kezdettől fogva abban nyilvánult meg, hogy az új uralkodó hihetetlen tömegben gyártotta a ,,halálos ítéleteket", amelyeket azonban egyáltalán nem kellett olyan tragikusan felfogni, mint a Tudorok „bills of attainder"-eit. Az új kinevezéseknél elengedhetetlen feltétel volt, hogy a jelölt a király „régi ismerőse" legyen, s ugyanilyen elv szerint történtek a kinevezések Zita királyné udvartartásában is. Ilyenformán a legnagyobb kilátások nyíltak meg a 7-es dragonyos ezred tisztjei előtt, amely ezredben Károly király sok évig szolgált. Udvari körökben az új rezsimet egyszerűen és röviden: „a ,7-es dragonyosok uralmának" nevezték*^« A régi, kipróbált szárnysegédeknek távozniok kellett. Paar helyére Lobkowitz herceg, Bolfras helyére Marterer tábornok jött s a régi, tapasztalt méltóságok bukása után nem volt, aki komoly és pártatlan tanácsot adott volna a fiatal uralkodónak s Károly így akaratnélküli labdája lett a váratlannak és a véletlennek. Mig Ferenc József uralkodása alatt aszárnysegédeknek nem volt semmi befolyásuk saját, szigorúan körülhatárolt hatáskörükön kívül, Károly alatt ez is megváltozott. Mint az uralkodó közvetlen környezetének többi tagja, a szárnysegédek is beleszóltak rájuk egyáltalán nem tartozó ügyekbe. Különösen két szárnysegéd szavára hallgatott szívesen a király: gróf Hunyadiéra — aki egyik legbizalmasabb embere és barátja volt — és Brougier alezredesére. „Gróf Hunyadi volt a főtanácsadója az ura. Erre nem szeretett gondolni. Ez a gondolat hideg volt és kellemetlen. Úgy érezte, azzal, hogy nem jött, valami hibát követett el, bár mikor elodázta a látogatást, úgy godolta, nem fontos egy vagy két hét az asszonynál, ki mivdig egyformán Scdris, meleg és szeretetteljes. Most mégis nyugtalan lett. Kis borzongás jötött a karján, haján keresztül, mint valami előérzet. És mikor végre kinyílt az ajtó és bj prémes pongyolájában ott állott Flóra, úgy jutott elébe, mint egy afaibánó diác. Flóra komoly maradt és csak egyik kezét nyúytotta felé. A mozdulata csöndes volt, kicsit kimért, az arca halvány, a szája szomorú. — Jó napot, György, — mondta csöndes, kedvetlen hangon. György ösmerte a hangját, az arcát, a szemét, mindeni mozdulatát és nagy, sötét szemérek kedves gyermekes pillantását. Most mintha valami eltűnt volna az asszonyból. Mintha valami elhomályosodott volna benne, ő volt, de mégse ő, a jó kis barátnő, a félig gyerek, félig asszony, az értelmes nő, a pajkos cimbora. Ő volt, Flóra, de hiányzott belőle az elragadó kiszámíthatatlanság, mely zavarba ejti az embert az ötleteivel. Ez a komolyság és halvány rossz kedv ismeretlen volt és nyugtalanító. — Mi baja? — kérdezte tőle, amint szembe ilt vele és figyelmesen nézte az arcát. Flóra csodálkozva viszonozta tekintetét. — Nincs semmi bajom. Egy pár apró boltorulság, a varrónőm elrontotta a ruhám. Csalódottan nézett rá. Szemrehányástól félt és most, hogy elmaradt, kellemetlen hideget érzett.Azt hitte, jratta bus Hóra, ettől isAz udvari hivatalok többi vezetőjét is gyorsan kicserélték. A távozók közül az utolsók egyike volt herceg Montenuovo főudvarmester; helyét herceg Hohenlohe Konrád foglalta el, aki „a legközönségesebb népszerűség-hajhászok fajtájából került ki." Hohenlohe nem igen törődött a kötelességével, főként politikával foglalkozott s az volt a legfőbb vágya, hogy Károly király mindenható, titkos tanácsadója legyen. „Az új főudvarmesternek — írja a könyv szerzője — volt két tulajdonsága, amely megdöbbentett: először: herceg Hohenlohe olyan szembetűnő módon hangoztatta demokrata, vagy mondjuk inkább: szocialista nézeteit, hogy már-már azt hittem, tréfát űz belőlem (mert egy herceg jakobinus sapkával a fején mindig gyanús figura), és másodszor: feltűnt, hogy nem átallottam olyan élesen biráló, gyakran egyenesen elitélő hangon beszélt Károly királyról, a király eszméiről és terveiről, hogy az már szint© visszataszító volt.« Szemébe is mondtam nyiltan a hercegnek, hogy nem vagyok képes megérteni, hogyan tud egy olyan uralkodó szolgálatában állani, akit oly kevéssé tisztel s aki iránt oly kevés rokonszenvet érez. Hohenlohe herceg lekötelezi mosolylyal válaszolta: „Azt hiszi, hogy nem mondom mert mindezt a császár szemébe is? Bizony megmondom én és pedig nemcsak egyszer, hanem tózott, de mégis jól esett volna neki. Mi történt itt, hogy észre sem veszik, hogy hat hete nem volt már itt. — Régen nem láttam, de higgye meg, nem jöhettem. Flóra elmosolyodott. Kis elnéző, félig közömbös, félig megbocsátó mosolygás játszott az ajkán. — Haragszik? — kérdezte György és szokása ellenére utána nyúlt a Flóra kezének. — Nem haragszom. Bizonyára sok fontos dolga volt. — Sok dolgom volt, de maga haragszik. —• Szavamra, nem. Ez rosszul esett. Úgy érezte, ez sértés. És miért nem haragszik? Máskor hátat fordított neki és kérlelni kellett, hogy béküljön meg. Az kedves volt. Mi történt itt, hogy a kis cimbora hideg, komoly, elszánt, de nem haragszik., György érezte, hogy baj van, de nem látta tisztán, hol van a baj. A keze hidegen, mozdulatlanul feküdt a kezében és nem felelt, mikor gyöngéden megszorította. A kis kéz is közömbös kit, mint a szeme, vagy a mosolya. György tanácstalanul nézett körül. Valamit beszélni kellett volna és Flóra beszélt is, apró kellemetlenségeket panaszolt fel, melyek sem őt, sem Györgyöt nem érdekelték. A szeme óvatosam elkerülte a férfi tekintetét és arcán a halvány szín nem akart áttüzesedni. — Maga nagyon haragszik rám, — mondta meggyőződéssel az ember, kit csak ez érdekeit és semmi más. Szerette volna, ha azt mondja, haragszik, kiválnia, hogy haragudjon és haragudni kezdett rá, mikor az asszony, csöndes makacssággal, megrázta-fejeti"*