Pesti Napló, 1921. március (72. évfolyam, 48–68. szám)

1921-03-06 / 49. szám

5 Va«im*p ^ PROXI NAPLÓ 1921. március . , AHtfi US program­mAK tamrészletei a pénzintézetek Kongresszusán A pénzügyminiszter reparálja a javaslataiba becsúszott hibákat — Ked­vezmény a hadikölcsönök tulajdonosainak — Megnyugtatja a tőzsdét (Saját tudósítónktól.) A fővárosi és a­­vidéki pénzintézetek igazgatói úgyszólván teljes számmal gyűltek egybe ma délután a kereskedelmi és ipar­i k­amarában, ahol a Pénzintézetek Országos Egye­sülete kongresszust tartott. Dr. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter is megjelent a kongresszuson és hosszabb beszédben fejtette ki programmjának újabb részleteit és azokat a változásokat, amelye­ket a részvényváltság törvényjavaslatán keresztül szándékozik vinni. Az ülést Lukács László volt miniszterelnök nyitotta meg, aki dicsérettel emlékezett meg arról, hogy a szakkörök sokszor értékes felszólalásai nem mennek veszendőbe a pénzügyminiszternél. (Hegedős liberális politikus marad) Hegedüs Lóránt pénzügyminiszter dicsérettel emlékezett meg mindenekelőtt a pénzügyminiszté­rium­ tisztviselőkaráról, amelyet Lukács annyi böl­cseséggel nevelt s amely most is a helyén van. Ilyen tiszt­viselőkarral a csatát meg fogja nyerni. A pénzügyi bizottságban javaslatot tett, hogy hall­gassák meg az érdekképviseleteket, amelyeknek tagjai ily módon a nemzetgyűlés tagjaival érint­kezésbe fognak lépni.. Meg van győződve, hogy Magyarors­zág kilencven százaléka mellette foglal állást és igy nem érzi azt, mintha a légüres tér­ben mozogva. Legutóbb, amikor a kamaráiban megjelent, mint a TÉBE igazgatója beszélt. Épp­úgy, mint nem volt HHdl hatalom, amely megta­katta volna flt abban, hogy liberál- po­litikus maradjon, éppúgy nincs hatalom, amely akkor vallott néze­teinek megváltoztatására rábírná őt.­­ A pénz­ügyminiszternek ezt a kijelentését a zsúfolt pad­sorok percekig tartó, lelkes tapssal és éljenzéssel fogadták. Az osztrák ellenséges nyilatkozatok őt meg nem tévesztik. Valótlan, mintha ő Zürichben in­terveniált volna. Mesterséges beavatkozás nélkül is észrevette­­ a külföld, hogy a­­magyar korona Hamupipőke volt eddig és le volt szorítva egy nemlétező osztrák valuta alá. (Módosítja A rész­vényváltsági javaslatot) Elismeri hogy a részvényváltságról szóló ja­vaslat IIi. és 17. szakasza túlment az fj intencióin. Ezen változtatni fog, olyképpen, hogyha nincs székhelye valamely vállalatnak Magyarországon, akkor ezeknél szabadon hagyja, hogy miként akarják leróni a­ részvényvá­l­tságot, készpénzben vagy természetben. Hogy az összes állampapírok kamatozását három százalékra devalválja, ez nem egyéb, mint vagyonváltság. Már a mostani költségvetésben na­gyobb összeget állított be sorsolási alapra, hogy a Korányi-féle pénztári elismervényeket­­bevált­hassa. A költségvetésnek fedezni kell a folyó kiadá­sokat, a beruházásokat pedig csakis belső kölcsön­ből szabad fedezni. Tisztában van azzal, hogy a le­győzött országokban nem lehet sokáig kölcsönt ki­bocsátani, ezért ő állami zálogleveleket fog kiadni. Ha ez sikerül, Magyarország politikai tekintélyé­nek növelését senki sem tudja megakadályozni. Szüksége van arra a háromszázötvenmillióra, amit az állami címletek kamatláb leszállításával tud biz­tosítani, mert az adókat tovább fokozni nem lehet, sőt az egyenes adókból már azt látja, hogy bizonyos pontokon elkerülhetetlen a le­szállítás. A külföldi hitelezők közül a hollandokkal már ki­egyezett, ezek majdnem ötszázmilliót elengedtek adósságunkból. A kamatláb-leszállítás nem jelenti a címlettulajdonos megrövidítését, mert a magyar franknak több vásárló ereje lesz, mint hatszázalé­kos kamatozás esetén a mostani magyar koroná­nak. Jjönnek a külföldi ku­lcsom­ajánlatok) Két nap óta nagyszámú külföldi kölcsönaján­latot hoztak a pénzügyminisztériumnak, de ez morfinizmus volna és ő nem fogadja el. A kamat­lá­b leszállításs­al még politikai célja is volt, mert az ő konstrukciója ideiglenes, mint a trianoni béke és ha visszajön a régi Magyarország, akkor majd fizetni fogunk 6%-ot is. Ilyenformán tehát hite­lezőink érdekévé tette, hogy Magyarország nagyobb legyen. Való igaz, legsúlyosabb helyzetbe jutottak, akik hadikölcsönt jegyeztek. De ne felejtsük el, hogy a háborút elvesztettük, ő, mint a béke em­bere gondolkozik, mert már elfelejtette a háborút. De azért nem lesz kegyetlen a hadi kölcsönköt­vény -tulajdonosokhoz. Először is a hadiözvegyek és hadiárvák, tisztviselők és katonák hadikötvényeit ki fogja cserélni a százalékos záloglevelekre. Akik vagyonváltságot fizetnek, azoknak meg fogja en­ge­di, hogy százezer koronáig hadikötvényben fizethessék és a kötvényeket száz korona névérték­kel fogja elszámolni. Ennek keretében segíteni kí­ván a pénzintézeteken is, akik erre rá vannak szo­rulva. Hajlandó belemenni abba, hogy a hadiköt­vényekkel túlterhelt intézetek a hadiváltság egy­harmad részét, százkoronás árfolyammal számítva, hadikötvényben fizessék. A tőzsde még nyugtalan, mert azt hiszi, hogy ő hat, esetleg nyolc milliárdot fog kivonni vált­ságot fejében a gazdasági életből. A számokban tévedés van, hogy ő ilyen címen hány milliárdra számít, azt nem árulja el, de annyit kijelenthet, hogy ezt az összeget nem szívja el a piactól. Neki pénzszűkét kell csinálni, mert nem teheti ki a magyar társadalmat újabb drágasági hullámnak; az olcsósági hullám már közeledik és ez lesz a magyar középosztály­na­k a megmentője. Lombar­dirozási alkalom bőven lesz, mert ha valaki nem tudja a zárolt tetétet vagy a váltságot készpénzben beszolgáltatni, akkor hozhat be a május elsején funkcióba lépő állami jegykibocsátó hivatalba vál­tót vagy értékpapirost és erre kölcsönt kap az új államjegyekből. Hegedűs beszédét nagy tetszés és éljenzés kö­zepette azzal fejezte be, hogy neki nincs meg a bátorsága, hogy ne higyjen az ország feltámadá­sában. Be sem kopogtatott, kissé hallgatózott s be­nyitott. A fejedelem hálószobája fullasztó meleg­­volt. A fejedelem már teljesen felöltözve készen állott, a tükör előtt nézte magát, á­ öltöztető komor­nyikja olyan mosolygással gyönyörködött benne, mint a szakács a jól sikerült, jól süllt, piroswi­jik­ult mazsolás kalácsában. Habos selyemdolmány volt a fejedelmen, tzedemin, sárgacsizma aranysarkantyuval, arany sarkanytűkötővel. Gyönyörű volt, kihajló patyolt­inge ikófiumarannyal gazdagon kivarrva, az ing­ujja kilógott a dolmányujj alól, dus aranyhímes folt s egész takarta a kézfejet. A lágy fekete haja ssimbókba volt kötve elöl s kon­dori­tva verte a nyakát, régi magyarosan. Most megrázta, hogy odanézett az ajtónyí­lásra, s egy cserpiper sem látszott rajta, hogy vá­ratlan vagy kellemetlen lenne neki a vendég. — Jó reggelt, édes szép néném, — kiáltott jé, boldog nevetéssel. — Jövök megnézni Nagyságodat, jaj, de gyö­nyörűséges, — csapta össze két kezét az asszony. A fejedelem olyan fiatal volt, még huszon­három évesnek sem látszott, pedig már félesztendő-Vel több is, az arca telt s ragyogó s valami drága és elbűvölő áradt róla . . . — És te! — kiáltott a fejedelem hasonló el­ragadtatással ,s kinyújtva kezét, agy ujján fogta az­­­sszonyt s a fátyoltánc mozdulatával megper­ditette őt, hogy körülgyönyörködje. Pézsmaszag áradt az asszonyból, s aranyba borítva lágyan perdült körül. Vontarany szok­nyája mint az álmok tündöklő kupolája, fehér dús selyem ingujjja ezerláncban a könyökéig, sze­mérmetlen bátorsággal ez időben, szabadon hagyta j­iköpyöktől a kait, kihajtó tós skóflumm­al hkne-­­ zett gallérja, aranyszegett cipellője, olyan volt, oly csiklandó szépségű, nem volt egy pont, ahol a szem fel ne sikoltott volna örömében látásán. Így gyönyörködtek egymásban néhány pilla­natig, akkor a túlsó ajtón koppantás volt kettő, a fejedelem rámntett a komornyikra­, hogy be ne eresszen vala­kit. A komornyik az ajtóhoz rohant, s kilesett rajta, az udvari apród hangja hallatszott: — Nagyságos fejedelem, a sereg előjárt. — Jó van, — kiáltotta a fejediedesn, — fonto­sab­b dolgainak vagyna­k. Nevetett s kibuggyant az ajka, ugy kínálta magát az asszonynak, aki kacéran elvonta magát. Komornyik, borbély vaknak, sikernél­ tették magukat és siettek elhordani a szerszámaikat, az ezüst szalkállvető tálat , a többit, de ők nem vették észre, nekik úgy nem számítana­k ezek a szolgalelkek, akár a bútoro­k . . . Az asszony kényes volt, féltette ruháját, de a fejedelem derékon ragadta, ám olyan gyöngé­den és pallérozottan, mint ahogy csak udvari em­ber tudja; magasabb volt kissé az asszonynál, h­ogy dőlt rá fekete kondor feje az asszony bronz­szőke hajba bokrozott s kendőzötten fehér arcára, n­­int egy fiatal mackó a sárga gidára . . . — Hagyja, csak hagyja, Nagyságod, kár el­koptatni ... — lihegte forrón az asszony. A fejedelem csuklottan kacagott: — Irigy vagy eb, a holnapra irigy? Távolról durranás hallatszott, ágyúlövés. A fejedelem hirtelen felfigyelt, megijedt, eszébe jutott a felesége kiszámíthatatlan­ makacssága, csak nem jött be az önfejű, rend előtt . . . — Brassóban örömet lőttek, — mondta az as­­zony titokzatos értelemmel. A fejedelem szórakozottan figyelt, hol van ide Brassó, aztán ránevetett: — Brassóba­ . . . Brassót megvesszük, ha ár­mádiai feleség érkezik is . . . Brassót bizony, de előbb Szebent . . . A kancellárné kényesen, csukott szájjal, in­gerlően mosolygott, tudta magáról, így milyen ellenállhatatlan. — Aki reggel tüzel, estére elalszik. — Ha megharagítasz, ellőttetem az összes ágyukat , nem megyek elébe . . . Kajánul s gonoszul kuncogott, mint egy rossz kölyök . . . — Nagy parádé lenne! — azzal elvette a la­káj kezéből a serleget, felemelte s tévékig itta. Az asszony szeme kísérteteset villámlott. Nagy parádé lenne, az igaz, de ezzel az ő sorsa be is volna fejezve, holott ő élni akar: a fejedelemnének első­ udvarhölgye lenni . . . ö, Csuthy Emerentia, a­­ részeges Csuthy Benedek leánya: valaki akar itt lenni!... S a brassai biró fejét mindenekelőtt . . . Ezért komoly lett s elvárta, mig a fejedelem S hideg bortól végigborzongva hozzá fordult: Kínt trombitajel volt s a kancellárné bókká", mondta: • — Nagyságos uram, — óra . . . — Ne cudarkodj, — mondta a fejedelem s megbökte egy ujjal. — Én vagyok a cudar, én. — sittogott az asszony, — ki annyi veszedelem közt jövök udvar­lására nagyságodnak. A fejedelem ne­m bírta elfojtani mosolygását, „ képzelte, milyen nehezen tudott bejutni a hajdú­tól, akineki a bitangnak (em megállj, emt még Pétervár az ellenforra­­dalmárok kezén A szovjetkormány engedményeket tesz a lan­dölőknek Heringfors, március 5. (A Pesti Napló tudósítójától) Kronstadti szikratávirat szerint a kronstadti matrózok forradalmi bizottságot alakítottak, amely felhívást intézett a vörös hadsereg katonáihoz, hogy követeljék az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és keljenek fel a szovjethatalom ellen. Egyúttal követelik a szabadságjogok kiterjesztését. Kalinint és még két népbiztost letartóztattak. Si­novjev Oranienburgba menekült. A forradalmi csapatok, Kozlovsky tábornok vezetésével meg­szállták Pét­er­várt. A szovjet­ kormány Pétervár összes lakóinak m­egene­dte, hogy élelmiszereiket a környék lal­­óiból szerezzék be. Bevonták a katonai őrszeme­­ket, akik eddig az élelmiszerek behozatalát meg­akadályozták. A kormány a lázadó katonáknak­ megengedte, hogy bizottságot alakítsanak, mely a legfelsőbb népgazdasági tanáccsal egyetértve az élelmiszeradagok felemeléséről tárgyaljon.

Next