Pesti Napló, 1921. május (72. évfolyam, 94–116. szám)
1921-05-08 / 99. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1921 május 1. – 1888 óta nem volt olyan szesz-kracsa, mint most Súlyos válságba jutott a szeszipar — Teljes pangás az egész vonalon (Saját tudósítónktól.) A háborús gazdálkodás felszámolása, a béke útjaira való visszatérés ,* nemzetgazdaságunk sorsdöntő krízise erősen éhezteti hatását az ipari és kereskedelmi élet e egész vonalán. Nincs egyetlen iparág, egyetlen, szakma sem, amely ne volna alávetve a földrengésszerű megrázkódtatásoknak, de az összes iparágak közül talán a szeszipar került a legnagyobb válságba, amely agricultur államunk isvételének egyik legfontosabb ágazata. A szeszgyárak, beleértve a mezőgazdasági szeszgyárakat is, az általános gazdasági helyzet és a valutáris viszonyok következtében milliókra és milliókra rugó veszteségeket szenvedtek, a termelés teljesen megakadt, a kivitel lehetőségei egyelőre megszűntek és az óriási készletekkel rendelkező gyártulajdonosok teljesen reménytelenül néznek a jövő elé. Érdeklődtünk a válságos helyzet okai felől a nagy szeszgyárak vezetőségénél, az ipari és kereskedelmi szakembereknél, akiknek teljesen egybehangzó véleményét a következőkben ismertetjük: " Az egész magyar szeszipar súlyos válságba jutott, mert olyan időben, amikor az összes cégek alá voltak vetve az olcsósági hullámnak és az általános gazdasági pangásnak, amikor a vállalatok különben is súlyos megpróbáltatás elé kerültek, a pénzügyi kormányzat jónak látta ezt a szeszt példátlanul nagy kincstári árrészesedésnek alávetni. Ez az új rendelkezés, amely a fennálló 41 korona 50 filléres részesedést újabb 10 korona 10 filléres részesedéssel egészítette ki, április elsején lépett életbe. A pénzügyi kormányzat abban a hiszemben volt, hogy a szeszgyárak konjunktúrája folyton csak emelkedhetik és a vállalatok állandóan milliós hasznokhoz jutnak. Ha a dolgok fejlődése ilyen irányban haladhatott volna, az állam és az iparág egyformán megtalálták volna számításukat. Sajnos, bebizonyosodott, hogy a szakma ezt a terhet nem bírja el. Jóformán még életbe sem lépett az új 60 koronás megadóztatás, amit a közönségre kellett volna áthárítani, máris beállott a teljes pangás. A fogyasztás a minimumra apadt és mivel az új részesedési adót a készletek után le kellett róni, a vállalatok rettenetes effektív veszteséget szenvedtek. Ennek következtében a szeszgyárak a mezőgazdasági szeszgyárakkal együtt kénytelenek voltak üzemüket beszüntetni, senki sem mer foglalkozni szeszgyártással, mert minden eladás lehetetlenné vált. Az egyes vállalatok horribilis összegeket veszítettek, egyesek többet, mint amennyi vagyonuk van. Az egész vonalon a legpéldátlanabb stangás állott be. Olyan krach ez, amire 1888 óta, az első kontingentálási törvény életbeléptetése óta nem volt példa. Sőt akkor sem volt olyan kedvezőtlen és reménytelen a helyzet, mint most. A nagy krach másik oka, hogy a kincstár hetvenezer hektoliter szeszt vett zár alá, amit nem lehetett felhasználni akkor, amikor még lehetett volna. Az egyes érdekelt vállalatoknak több mint 250 millió koronájuk fekszik hosszú idő óta ebben az áruban. Ennek következtében mindazok, akiknél ilyen zárolt szesz fekszik, válságba sodródtak, mert gátolva vannak a termelésben, a régi készleteket sem tudják értékesíteni és a pénzügyi kormányzat sem tudja a nagymennyiségű szeszt átvenni, céljaira felhasználni. Itt bizonyos hibák történtek, amelyek most bosszulják meg magukat. A nagy válságot enyhébb lefolyásúvá lehetett volna tenni a külföldi szállítások megkönnyítése útján. De ezzel elkéstünk, mert a valutáris viszonyok eltolódtak és most már nem lehet e tekintetben javulásra számítani. Az export lehetetlen, mert a pénzügyi kormány nemcsak a belföldi adókat és árurészesedést akarta itt beszedni, hanem még súlyos kiviteli illetékeket is rótt ki. Ilyen körülmények között nem lehet a külföldön árut elhelyezni. A legutóbbi napokig különben még arra az álláspontra helyezkedtek az illetékes körök, hogy szeszt nem lehet kivinni. A most bekövetkezett viszonyok következtében ez az álláspont enyhült, de már mit sem javít a helyzeten. A nagy válság legsúlyosabban érinti a mezőgazdasági szeszgyárakat, amelyek egyenesen kétségbeejtő helyzetben vannak, nagy készletekkel rendelkeznek, súlyos adókat ,és részesedési összegeket kell leróniuk és értékesíteni semmit sem tudnak. Mihály írta: Zilahy Lajos Egy kis karikatárca Vadászkatona állott meg előttem és patkós bakancsát összekattintotta. — Hony hinak? — Mehály. — A másik nevedet szégyelled? — Asse szégyelem. Rácz. Rácz Mehály. Ugy mustráltam végig Ráczot, máris a vásárló ember a tehenet. Rácz Mihály mehetődve állott előttem; érezte, hogy most élő felesorsa, visszaküldöm-e a zughoz vagy megtartom pucernek? Pucernek lenni mégis kiváltságos dolog. Pislogott a szemével, ahogy szigorúan néztem rá. Húszéves dunántúli fiú volt, aki már megjárta a Kárpátokat. Olyan a képe, mint a fakéreg, a szeme diószinti. — Na jól van Rácz! Ehol a hátizsák, pakolj bele mindent. Frameral, villanylámpa, szappan, csokoládé, conbak, lysoform, kefe, eccájg. Ha valami elvész, kitekerem a nyakadat. Ráczhoz felette szigorú voltam, mert ő volt az ember életemben, akinek teljhatalmúlag parancsolhattam. Rácz viszont olyan becsületes lélekkel ragaszkodott hozzám, ahogy csak a magyar paraszt ind parancsoló urához. Én voltam a földesúr, Rácz volt a jobbágy. Mikor kifelé mentem a kaszárnyából, utánam szaladt mindig egy kefével. — Várjuk csak egy kicsit, — mondta és nyakig megkefélt. Bizalmasan levette a sapkát a fejemről és azt is megkefélte. A nadrágzsebéből egy másik kefét húzott elő, avval a bakancsomat kefélte le. Aztán végignézett és azt mondta: — Na, most már elmehet. Lassankint nagyon megszerettük egymást. Közös volt a sorsunk, akárcsak a hátizsákunk, amelybe Rácz a maga holmiját is bepakolta. Négy nakli kapadohányt, egy kis kinyitós fedelű bádogtükröt, meg egy borzasztóan piszkos kis bajuszkefét. Közös volt az út, amelyet meg kellett járnunk. Viharok elébe mentünk és viharok előtt a szivek közel hajolnak egymáshoz. Rácz következetesen mindig magázott. Egyszer már megsokaltam és azt mondtam neki: — Nézd Rácz. Ne mondd azt nékem, hogy: maga. Van nékem becsületes katonai sarzsim, mondjad nékem, hogy kadét sír. Ha még egyszer magázol, pofonütlek. Rácz nagyon szombraim és nagyon bután nézett rám. A magázásról azonban sehogysem tudtam leszoktatni, mert a tessék, vagy méltóztassék fogalmai teljesen hiányoztak a fejéből. Nila a magázás volt a társalgás legfinomabb árnyalata. Mikor vonatra pakoltak bennünket és a vagonban berendezkedtünk a többnapos utazásra, Rácz állandóan mellém tartozott. Éjszakánkint nem sokat aludtam. A kerekekben az elmaradó élet emlékei zúgtak. Félálomban sokszor éreztem, hogy egy kis kéz motoszkál rajtam, igazgatja a potkrócot. Ha lecsúszott rólam, újra betakart. A Rácz keze volt. A Mihály keze. Mikor kiszállottunk a vonatból, — hajnali négy ómkor — felállítottak bennünket az állomás mellett. Egyszerre szemetelni kezdett az eső. — Rácz! — kiáltottam, — Rácz! Add ide a gumikabátot! Rácz nem volt sehol. Végigjártam a pugot és ordítottam., Rácz, Bárczt 31 ölesért csináltam a tenyeremből: — Me ' hály! — Biztosan az állomásra ment vissza, — mondta egy katona. — Hu a gummikabátom? — Biztosan az ár ment, mer nagyon kereste itt az elébb. Rohantam az állomásra. Meihály ott állott a síneken a leégett állomásépület előtt és az elrobogott vonat után nézett. Olyan pózban állott ott, mintha a leégett város pusztulása fájna neki, pedig csak az én gummikabátomat felejtette a vonalon a gazember. Sötéten összeráncolt homlokkal és villámló szemekkel rohantam rá. — Nol a gummikabát? Nem szólt semmit, csak nézett lefelé a földre. — Állj haptákba, ha hozzád szólok, mert felborulak! összekattintotta alul a bakancsot, de aztán megint csak összegörnyedt, mint akit szörnyű fájdalom nyom. — Te gazember! Elvesztetted a gummikabátot! Elhagytad a hatvan forintos gummikabátot! Mit csináljak én most veled? Mindjárt megfojtalak! Rácz elfordította a fejét, a szemében egy őszinte könnycsepp csillogott. Megjegyzem, a gummi kabát nem is volt gummi, hanem csak viaszkosvászon. Kilenc koronáért vettem önkéntes koromban. Rácz nevezte el gumminak. Ki mondta: vót vagy hatvan pengő. Éreztem, hogy kegyetlen voltam, — ettől kezdve már nem a gummikabát fájt nekem, hanem a könnycsepp a Rácz szemében. Visszamenet Ráczot magam előtt hajtottam és szidtam mint a bokrot. — Te gazemberi Akasztófán fogod végemis Hétfőn kezdődik meg az államjegyek kicserélése Még e héten kellő mennyiségű államjegy kerül forgalomba A 1O,GOO és KBO koronás magyar felülbélyegzésű bankjegyeknek államjegyekre való előzetes kicserélése holnap, hétfőn kezdődik meg és május 254- bezárólag fog tartani. A kicserélés keresztüli vitelével a pénzügyminiszter — miután az állami jegyintézet még csak egy későbbi időpontban kezdheti meg működését, — az Osztrák-Magyar Bank magyarországi szervezetét bízta meg. Kicserélő helyekként a bank budapesti főintézete és a vidéki fiókintézetei fognak működni, a hét közepétől fogva azonban ott, ahol az Osztrák–Magyar Banknak intézete nincs, az államipénztárak is bele fognak kapcsolódni a kicserélési műveletbe. A budapesti pénzintézetek girószámláik terhére 10.000 és 1000 koronás bankjegyek beszolgáltatása ellenében már az elmúlt napokban kaptak új állami jegyeket, a vidéki pénzintézeteket pedig a legközelebbi napokban hasonló módon látják el államjegyekkel, úgy, hogy a forgalom még e hét folyamán kellő mennyiségű magas címletű államjegyeikkel lesz telítve. Ez lehetővé fogja tenni, hogy az egyes felek saját pénzintézeteikhez forduljanak kicserélés céljából. A közalkalmazottak bankjegyeinek kicserélése tekintetében külön intézkedés történt; ezeknek hivatalonként összegyűjtendő bankjegyeit az illetményeiket folyósító állampénztáraknál fogják bemutatni és kicserélni. A bankjegyeik a fenti idő alatt teljes névértékben, minden levonás nélkül cseréltetnek ki az egyelőre 10.000, 5000, 1000, 500 és 100 koronás címletekben kibocsátásra kerülő államjegyekre. A felek azonban nem követelhetik, hogy az általuk benyújtott bankjegyek ugyanolyan címletű államjegyekre cseréltessenek ki. Németország elfogadja az entesste követeléseit? Idővel módosítani fogják a gazdasági jóvátételt Köln, május 7. A Kölnische Zeitung Reimnes tanár cikkét közli, amely egyebek között ezeket mondja: A szövetségesek új javaslatai is kivihetetlenek. Németország fizethet kivitele után 26%-ot, vagy fizethet évenként egymilliárdot, de a kettőt együtt semmi esetre sem fizetheti. Ennek ellenére a jegyzőkönyvet el kellene fogadni. A tervezet nem kíván most közvetlenül, vagyis a legközelebbi hat hónapon belül olyan szolgáltatást, amelyre Németország képtelen. A tervezet visszavonja az aranytartalék kiszolgáltatására irányuló kívánságot és ennek helyébe azt az egészen más téren mozgó kívánságot állítja fel, hogy Németország három hónapon belül egymilliárd értékű aranyat, vagy idegen valutát fizessen. Ez olyan követelés, amelynek Németország most bizonyára eleget tehet. Az összeg valójában megfelel annak az összegnek, amelyet Németország az Egyesült Államokbaa küldött jegyzékében már maga felajánlott. London, május 7. A Daily Telegraphnak jelentik Newyorkból. Amerikában meglehetősen általános az a nézet, hogy Németországnak a jelen pillanatban kötelessége a szövetségesek feltételeit elfogadni és azok teljesítésére becsületes kísérletet tenni. Ha a jóvátételi tervezet gazdasági következményeiben kivihetetlennek mutatkoznék, abban az esetben az amerikaiak nézete szerint a szövetségesek készek lesznek azokat időről-időre módosítani, hogy a változott helyzettel összeegyeztessék. Berlin, május 7. (A Pesti Napló tudósítójától) Ebert birodalmi elnök dr. Mayer-Kaufbauren párisi német nagykövetet megbízta a kabinetalakítással. Dr. Mayer gondolkodási időt kért, amelynek leteltével közölni fogja elhatározását. A déli órákban már tárgyalásokat folytatott a pártok vezéreivel, hogy az egyes frakciók felfogásáról tájékozódjék. úgy látszik, lehetetlen, hogy a kormánypártok akadálytalanul elfogadják az ultimátumot mindaddig, míg nem kapnak biztosítékot arra vonatkozólag, hogy a franciák — a követelések teljesítése után is az ultimátum egyes pontjaiba belekapaszkodva — meg nem szállják a Ruhr-vidéket. Dr. Mayer a pártvezérekkel való megbeszélésen kívül hosszasan tanácskozott a Münchenből Berlinbe érkezett bajor miniszterelnökkel, akit rá akart bírni, hogy a lefegyverzési kérdésben elfoglalt intranzigens magatartását enyhítse. (II.) Berlin, május 7. (A Pesti Napló tudósítójától) Megbízható helyről értesülök, hogy ma délelőtt francia lovassági őrjáratok előrenyomultak a Ruhr-vidéken. Berlini hivatalos helyen még nem tudják az előrenyomulás célját. (II.)