Pesti Napló, 1921. május (72. évfolyam, 94–116. szám)

1921-05-08 / 99. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1921 május 1. – 1888 óta nem volt olyan szesz-kracsa, mint most Súlyos válságba jutott a szeszipar — Teljes pangás az egész vonalon (Saját tudósítónktól.) A háborús gazdálkodás felszámolása, a béke útjaira való visszatérés ,* nemzetgazdaságunk sorsdöntő krízise erősen éhez­teti hatását az ipari és kereskedelmi élet e egész vonalán. Nincs egyetlen iparág, egyetlen, szakma sem­, amely ne volna alávetve a földrengésszerű megrázkódtatásoknak, de az összes iparágak közül talán a szeszipar került a legnagyobb válságba, amely agricultur államunk i­sv­ételének egyik leg­fontosabb ágazata. A szeszgyárak, beleértve a me­zőgazdasági szeszgyárakat is, az általános gazda­sági helyzet és a valutáris viszonyok következté­ben milliókra és milliókra rugó veszteségeket szen­vedtek, a termelés teljesen megakadt, a kivitel le­hetőségei egyelőre megszűntek és az óriási kész­letekkel rendelkező gyártulajdonosok teljesen re­ménytelenül néznek a jövő elé. Érdeklődtünk a válságos helyzet okai felől a nagy szeszgyárak vezetőségénél, az ipari és keres­kedelmi szakembereknél, akiknek teljesen egybe­hangzó véleményét a következőkben ismertetjük: " Az egész magyar szeszipar súlyos válságba jutott, mert olyan időben, amikor az összes cégek alá voltak vetve az olcsósági hullámnak és az ál­talános gazdasági pangásnak, amikor a vállalatok különben is súlyos megpróbáltatás elé kerültek, a pénzügyi kormányzat jónak látta ezt a szeszt pél­dátlanul nagy kincstári árrészesedésnek alávetni. Ez az új rendelkezés, amely a fennálló 41 korona 50 filléres részesedést újabb 1­0 korona 10 filléres részesedéssel egészítette ki, április elsején lépett életbe. A pénzügyi kormányzat abban a hiszem­ben volt, hogy a szeszgyárak konjunktúrája foly­ton csak eme­lkedhetik és a vállalatok állandóan milliós hasznokhoz jutnak. Ha a dolgok fejlődése ilyen irányban haladhatott volna, az állam és az iparág egyformán megtalálták volna számításukat. Sajnos, bebizonyosodott, hogy a szakma ezt a ter­het nem bírja el. Jóformán még életbe sem lépett­ az új 60 koronás megadóztatás, amit a közönségre kellett volna áthárítani, máris beállott a teljes pangás. A fogyasztás a minimumra apadt és mi­vel az új részesedési adót a készletek után le kel­lett róni, a vállalatok rettenetes effektív vesztesé­get szenvedtek. Ennek következtében a szeszgyá­rak a mezőgazdasági szeszgyárakkal együtt kény­telenek voltak üzemüket beszüntetni, senki sem mer foglalkozni szeszgyártással, mert minden el­adás lehetetlenné vált. Az egyes vállalatok horri­bilis összegeket veszítettek, egyesek többet, mint amennyi vagyonuk van. Az egész vonalon a leg­példátlanabb stangás állott be. Olyan krach ez, amire 1888 óta, az első kontingentálási törvény életbeléptetése óta nem volt példa. Sőt akkor sem volt olyan kedvezőtlen és reménytelen a helyzet, mint most.­­ A nagy krach másik oka, hogy a kincstár hetvenezer hektoliter szeszt vett zár alá, amit nem lehetett felhasználni akkor, amikor még lehetett volna. Az egyes érdekelt vállalatoknak több mint 250 millió koronájuk fekszik hosszú idő óta ebben az áruban. Ennek következté­ben mindazok, akik­nél ilyen zárolt szesz fekszik, válságba sodródtak, mert gátolva vannak a termelésben, a régi készle­teket sem tudják értékesíteni és a pénzügyi kor­mányzat sem tudja a nagymennyiségű szeszt át­venni, céljaira felhasználni. Itt bizonyos hibák tör­téntek, amelyek most bosszulják meg magukat.­­ A nagy válságot enyhébb lefolyásúvá lehe­tett volna tenni a külföldi szállítások megkönnyí­tése útján. De ezzel elkéstünk, mert a valutáris viszonyok eltolódtak és most már nem lehet e te­kintetben javulásra számítani. Az export lehetetlen, mert a pénzügyi kormány nemcsak a belföldi adó­kat és árurészesedést akarta itt beszedni, hanem még súlyos kiviteli illetékeket is rótt ki. Ilyen kö­rülmények között nem lehet a külföldön árut el­helyezni. A legutóbbi napokig különben még arra az álláspontra helyezkedtek az illetékes körök, hogy szeszt nem lehet kivinni. A most bekövetke­zett viszonyok következtében ez az álláspont eny­hült, de már mit sem javít a helyzeten. A nagy válság legsúlyosabban érinti a mezőgazdasági szeszgyárakat, amelyek egyenesen kétségbeejtő helyzetben vannak, nagy készletekkel rendelkez­nek, súlyos adókat ,és részesedési összegeket kell leróniuk és értékesíteni semmit sem tudnak. Mihály írta: Zilahy Lajos Egy kis karikatárca Vadászkatona állott meg előttem és patkós bakancsát összekattintotta. — Hony hinak? — Mehály. — A másik nevedet szégyelled? — Asse szégyelem. Rácz. Rácz Mehály. Ugy mustráltam végig Ráczot, máris a vásárló ember a tehenet. Rácz Mihály m­ehetőd­ve állott előttem; érezte, hogy most élő f­el­esorsa, visszakül­döm-e a zughoz vagy megtartom pucernek? Pu­cernek lenni mégis kiváltságos dolog. Pislogott a szemével, ahogy szigorúan néztem rá. Húszéves du­nántúli fiú volt, aki már megjárta a Kárpátokat. Olyan a képe, mint a fakéreg, a szeme diószinti. — Na jól van Rácz! Ehol a hátizsák, pakolj bele mindent. Fram­eral, villanylámpa, szappan, csokoládé, co­nbak, lysoform, kefe, eccájg. Ha va­lami elvész, kitekerem a nyakadat. Ráczhoz felette szigorú voltam, mert ő volt az ember életemben, akinek teljhatalmúlag parancsol­hattam. Rácz viszont olyan b­ecsületes lélekkel ra­gaszkodott hozzám, ahogy csak a magyar paraszt ind parancsoló urához. Én voltam a földesúr, Rácz volt a jobbágy. Mikor kifelé mentem a kaszárnyából, utánam szaladt mindig egy kefével. — Vár­juk csak egy kicsit, — mondta és nyakig megkefélt. Bizalmasan levette a sapkát a fejemről és azt is megkefélte. A nadrágzsebéből egy másik kefét húzott elő, avval a bakancsomat kefélte le. Aztán végignézett és azt mondta: — Na, most m­ár elmehet. Lassankint nagyon megszerettük egymást. Kö­zös volt a sorsunk, akárcsak a hátizsákunk, amelybe Rácz a maga holmiját is bepakolta. Négy nakli kapadohányt, egy kis kinyitós fedelű bádog­tükröt, meg egy borzasztóan piszkos kis bajusz­kefét. Közös volt az út, amelyet meg kellett jár­nunk. Viharok elébe mentünk és viharok előtt a szivek közel hajolnak egymáshoz. Rácz következetesen mindig magázott. Egyszer már megsokaltam és azt mondtam neki: — Nézd Rácz. Ne mondd azt nékem, hogy: maga. Van nékem becsületes katonai sarzsim, mondjad nékem, hogy kadét sír. Ha még egyszer magázol, pofonütlek. Rácz nagyon szomb­raim és nagyon bután nézett rám. A magázásról azonban sehogysem­ tud­tam leszoktatni, mert a tessék, vagy méltóztassék fogalmai teljesen hiányoztak a fejéből. N­il­a a magázás volt a társalgás legfinomabb árnyalata. Mikor vonatra pakoltak bennünket és a vagonban berendezkedtünk a többnapos utazásra, Rácz állandóan mellém tartozott. Éjszakánkint nem­ sokat aludtam. A kerekekben az elmaradó élet emlékei zúgtak. Félálomban sokszor éreztem, hogy egy kis kéz motoszkál rajtam, igazgatja a potkrócot. Ha lecsúszott rólam, újra betakart. A Rácz keze volt. A Mihály keze. Mikor kiszállottun­k a vonatból, — hajnali négy ómkor — felállítottak bennünket az állo­más mellett. Egyszerre szemetelni kezdett az eső. — Rácz! — kiáltottam, — Rácz! Add ide a gum­­i­kabátot! Rácz nem volt sehol. Végigjártam a pugot és ordítottam., Rácz, Bárczt 31 ölesért csináltam a tenyeremből: — Me­ ' hály! — Biztosan az állomásra ment vissza, —­ mondta egy katona. — Hu­ a gummikabátom? — Biztosan az ár ment, mer nagyon kereste itt az elébb. Rohantam az állomásra. Meihály ott állott a síneken a leégett állomás­épület előtt és az elrobogott vonat után nézett. Olyan pózban állott ott, mintha a leégett város pusztulása fájna neki, pedig csak az én gummi­kabátomat felejtette a vonalon a gazember. Sötéten összeráncolt homlokkal és villámló szemekkel rohantam rá. — N­ol a gummikabát? Nem szólt semmit, csak nézett lefelé a földre. — Állj haptákba, ha hozzád szólok, mert fel­boru­lak! összekattintotta alul a bakancsot, de aztán megint csak összegörnyedt, mint akit szörnyű fáj­dalom nyom. — Te gazember! Elvesztetted a gummikabá­tot! Elhagytad a hatvan forintos gummikabátot! Mit csináljak én most veled? Mindjárt megfoj­talak! Rácz elfordította a fejét, a szemében egy őszinte könnycsepp csillogott. Megjegyzem, a gum­­mi kabát nem is volt gum­mi, hanem csak viaszkosvászon. Kilenc koro­náért vettem önkéntes koromban. Rácz nevezte el gumminak. Ki mondta: vót vagy hatvan pengő. Éreztem­, hogy kegyetlen voltam, — ettől kezdve már nem a gummikabát fájt nekem, ha­nem a könnycsepp a Rácz szemében. Visszamenet Ráczot magam előtt hajtottam és szidtam mint a bokrot.­­ — Te gazemberi Akasztófán fogod végemis Hétfőn kezdődik meg az államjegyek kicserélése Még e héten kellő mennyiségű államjegy kerül forgalomba A 1O,GOO és K­BO koronás magyar felülbélyegzésű bankjegyeknek államjegyekre való előzetes kicse­rél­­ése­ holnap, hétfőn kezdődik meg és május 254- be­­zárólag fog tartani. A kicserélés keresztüli vitelével a pénzügyminiszter — miután az állami jegyintézet még csak egy későbbi időpontban kezdheti meg mű­­ködését, — az Osztrák-Magyar Bank magyarországi szervezetét bízta meg. Kicserélő helyekként a bank budapesti főintézete és a vidéki fiókintézetei fognak működni, a hét közepétől fogva azonban ott, ahol az Osz­trák–Magyar Banknak intézete nincs, az állami­pénztárak is bele fognak kapcsolódni a kicserélési műveletbe. A budapesti pénzintézetek girószámlái­k terhére 10.000 és 1000 koronás bankjegyek beszolgáltatása ellenében már az elmúlt napokban kaptak új állami jegyeket, a vidéki pénzintézeteket pedig a legköze­­lebbi napokban hasonló módon látják el állam­je­­gyekkel, úgy, hogy a forgalom még e hét folyamán kellő mennyiségű magas címletű államjegyeikk­el lesz telítve. Ez lehetővé fo­gja tenni, hogy az egyes felek saját pénzintézeteikhez forduljanak kicserélés céljá­­ból. A közalkalmazottak bankjegyeinek kicserélése tekintetében külön intézkedés történt; ezeknek hiva­­talonként összegyűjtendő bankjegyeit az illetményei­­ket folyósító állampénztáraknál fogják bemutatni és kicserélni. A bankjegyeik a fenti idő alatt teljes névérték­­ben, minden levonás nélkül cseréltetnek ki az egye­­lőre 10.000, 5000, 1000, 500 és 100 koronás címletek­­ben kibocsátásra kerülő államjegyekre. A felek azon­­ban nem követelhetik, hogy az általuk benyújtott bankjegyek ugyanolyan címletű államjegyekre cse­­réltessenek ki. Németország elfogadja az entesste követeléseit? Idővel módosítani fogják a gazdasági jóvá­tételt Köln, május 7. A Kölnische Zeitung Reimnes tanár cikkét közli, amely egyebek között ezeket mondja: A szö­vetségesek új javaslatai is kivihetetlenek. Német­ország fizethet kivitele után 26%-ot, vagy fizethet évenként egymilliárdot, de a kettőt együtt semmi esetre sem fizetheti. Ennek ellenére a jegyzőköny­vet el kellene fogadni. A tervezet nem kíván most közvetlenül, vagyis a legközelebbi hat hónapon belül olyan szolgáltatást, amelyre Németország képtelen. A tervezet visszavonja az aranytartalék kiszolgáltatására irányuló kívánságot és ennek he­lyébe azt az egészen más téren mozgó kívánságot állítja fel, hogy Németország három hónapon be­lül egymilliárd értékű aranyat, vagy idegen valu­tát fizessen. Ez olyan követelés, amelynek Német­ország most bizonyára eleget tehet. Az összeg valójában megfelel annak az összeg­nek, amelyet Németország az Egyesült­ Államokbaa küldött jegyzékében már maga felajánlott. London, május 7. A Daily Telegraphnak jelen­tik Newyorkból. Amerikában meglehetősen általános az a nézet, hogy Németországnak a jelen pillanatban köte­lessége a szövetségesek feltételeit elfogadni és azok teljesítésére becsületes kísérletet tenni. Ha a jóvátételi tervezet gazdasági következményeiben kivihetetlennek mutatkoznék, abban az esetben az amerikaiak nézete szerint a­ szövetségesek készek lesznek azokat időről-időre módosítani, hog­y a változott helyzettel összeegyeztessék. Berlin, május 7. (A Pesti Napló tudósítójától) Ebert birodalmi elnök dr. Mayer-Kaufbauren párisi német nagykövetet megbízta a kabinet­alakítással. Dr. Mayer gondolkodási időt kért, amelynek leteltével közölni fogja elhatározását. A déli órákban már tárgyalásokat folytatott a pár­tok vezéreivel, hogy az egyes frakciók felfogásá­ról tájékozódjék. úgy látszik, lehetetlen, hogy a kormánypártok akadálytalanul elfogadják az ultimátumot mind­addig, míg nem kapnak biztosítékot arra vonat­kozólag, hogy a franciák — a követelések telje­sítése után is az ultimátum egyes pontjaiba bele­kapaszkodva — meg nem szállják a Ruhr-vidéket. Dr. Mayer a pártvezérekkel való megbeszélé­sen kívül hosszasan tanácskozott a Münchenből Berlinbe érkezett bajor miniszterelnökkel, akit rá akart bírni, hogy a lefegyverzési kérdésben elfog­lalt intranzigens magatartását enyhítse. (II.) Berlin, május 7. (A Pesti Napló tudósítójától) Megbízható helyről értesülök, hogy ma dél­előtt francia lovassági őrjáratok előrenyomultak a Ruhr-vidéken. Berlini hivatalos helyen még nem tudják az előrenyomulás célját. (II.)

Next