Pesti Napló, 1922. március (73. évfolyam, 49–74. szám)

1922-03-01 / 49. szám

2 Szerda PESTI NAPLÓ 1922 március 3. Tizenhatsoros felhívás tizenhatmilliót hozott Huszár Károly a magyar ifjúság megmentéséről (Saját tudósítónktól.) Huszár Károly bará­tai és tisztelői kedden este az Otthon írók és hírlapírók körének nagy olvasótermében Hu­szár tiszteletére vacsorát rendeztek. Az első felköszöntőt Kun Andor mondotta, aki Huszár Károlynak a nyomor enyhítése kö­rül kifejtett sikeres fáradozásait vázolta. Pe­kár Gyula ugyancsak mint a nyomor apostolát ünnepelte Huszárt. Bónitz Ferenc a jó kollégát üdvözli Huszárban, aki szemben a mai divat­tal, amely mindent forró aggyal és hideg szív­vel végez, azt a rendszert követi, hogy mindent hideg aggyal és meleg szívvel kell elvégezni. Rákosi Jenő emelkedett most szólásra és azt mondotta, hogy Huszár Károlytól még a fiatalságot és a karriert sem irigyli, de irigyli azt, hogy módjában volt a nyomort enyhíteni. Rámutatott Magyarország nehéz helyzetére és azt mondotta, hogy a fiatal nemzedékre igen súlyos feladat vár. Mindenkinek egyesülni kel­lene a haza érdekében, de ehelyett csak széthú­zást látunk. Még ez a kicsiny magyar sajtó is több egyesületben tömörül. Széjjelhull a társa­dalom. Emellett a fiatal nemzedék nem mutat hivatást arra, hogy az országot összefogja és összetartsa. Pedig ez az új nemzedék feladata. A­ fiatalság elzüllött és ha fel nem emeljük, ak­kor­ utána még egy hitványabb nemzedék fog következni és elvész az ország. Márkus Miksa, a Magyarországi Ujságirók Egyesületének elnöke üdvözölte azután Huszárt. Huszár Károly meleg szavakban köszönte meg az ünneplést és ezeket mondta: — Uj mozgalom megvalósításán fáradozik és ez a magyar tehetségek megmentése. Vázolta saját küzdelmes ifjúkorát, majd elmondta nyomorenyhítő akciójának történetét. Külföldi segítséggel száznegyven milliót szedett össze, amiből húsz millió volt a magyar pénz. Sike­rült elérnie, hogy a külföldiek saját szemükkel láthatták a magyar nyomort, idejöttek a" kül­földiek nagy összegekkel, versenyeztek egymás­sal a magyar nép talpraállításában. Második akciója tizenhat milliót hozott, de ő "m­ég"to­vábbi eredményt is vár. A pápai nunciustól értesült arról, hogy az új pápa három milliót adott a magyar nyomor enyhítésére. Tizenhat­soros felhívásban fordult a közönséghez és ez tizenhat milliót eredményezett. Tehát soron­ként egymillió korona, amelynél nagyobb ho­noráriumot nem remélt. Leirhatatlanok a nyo­mor borzalmai. Százhuszonegy olyan esetről tud, hogy a négy napon belül megküldött se­gély már holtan találta a kérelmezőt. — Mindennél fontosabb — folytatta Hu­szár — az ifjúság ügyének fölkarolása, mert a magyar lélek züllésnek indult. Mozgósítsuk e célból az egész országot. Azon fáradozik, hogy a diákokat közös akcióra egyesíthesse, hogy legalább közöttük ne legyen széthúzás. Hogy célját megvalósíthassa, hatmillió koro­nára van szüksége. A magyar sajtó segítségét kéri e tervéhez, annak a sajtónak a közre­működését, amely eddigi akcióit is fölkarolta. A nyomor iránt az újságírónak van a legjobb szíve. Az egybegyűltek nagy tetszéssel fogadták Huszár, beszédét és a társaság még sokáig maradt együtt kedélyes beszélgetésben. A francia kormány saját népe ezen szervez hadsereget Páris, február 28. (A Pesti Napló tudósítójától.) A kamara kedden kezdte tárgyalni a kor­mány új véderőjavaslatát. Politikai körökben és különösen katonai szakkörökben élénken kritizálják a kormányjavaslatot, így Gerard tábornok, a pfalzi francia megszállócsapatok volt parancsnoka, a Peuple-ben, a szakszerve­zetek orgánumában, elhibázottnak mondja a javaslatot, amely nem felel meg a mai viszo­nyoknak. A fr­ancia kormány —­ írja a tábor­nok — nem tud meggyőzni senkit arról, hogy ez a nagy hadsereg valóban az ország védel­mére szükséges. Mindenki tudja, hogy az elége­detlen nép, különösen a munkások ellen szer­vezi ezt a nagy haderőt. (II.) Gróf Andrássy Gyula nyilatkozik az alkotmányjogi értekezletről Azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy formálisan elbújt a tárgyalások elől (Saját tudósítónktól.) Azzal kapcsolatban, hogy a kormány közzétette tegnap az alkot­mányjogi értekezletről szóló följegyzéseket, a Pesti Napló tudósítója kérdést intézett gróf Andrássy Gyulához, aki a következőket mondta: — Az alkotmányjogi értekezlet tagjai ré­szére a tényálladék a dolog természeténél fogva a következőképp volt beállítva: — Az 1920 : 1. törvénycikk megengedi, hogy e törvény létrejövetele előtt kiadott rendeletek módosíthatók stb. Természetesen kivételt tesz azonban a törvény az olyan ügyek tekinteté­ben, amelyek törvényhozás elé tartoznak. Ilyen elsősorban a választói­ jog. Az ilyen ügyekre kimondja a törvény, hogy a kormány köteles rájuk vonatkozólag törvényjavaslatot terjesz­teni a nemzetgyűlés elé. Azt nem kell bizonyí­tani, hogy e kifejezés alatt a törvény nemcsak a tárgyalási anyag beterjesz­tését, hanem annak törvényerőre emelé­sét is érti A választójogi javaslatot a miniszterelnök tényleg beterjesztette, az tényleg nem vált tör­vénnyé és ebből következik, hogy a kormány megtette kötelességét és rajta kívül álló ok miatt nem hozott a nemzetgyűlés választójogi törvényt és így visszaszáll a kormányra a srükségr­ende­let kiadásának joga.­­ Már most az a kérdés, hogy megáll-e ez a levezetés abban az esetben is, ha a napnál világosabban bizonyos, hogy maga a minisz­terelnök akadályozta meg a törvény létre­jöttét. Ha ez bebizonyítható, akkor ez annyi, mintha a miniszter­elnök egyáltalán nem terjesztette volna a nemzetgyűlés elé a választójogi törvényjavaslatot. A tényállás e tekintetben a következő: — Én napokkal a nemzetgyűlés kapuzárása előtt a legnagyobb nyilvánosság előtt felszólí­tottam gróf Bethlen Istvánt, jelentse ki, hogy mik a tervei. Ha az a terve, hogy a törvény­javaslat keresztül nem menetele esetén rende­leti úton fog új választójogot életbe léptetni, akkor én és az ellenzék keresztülengedjük az ő törvényjavaslatát, bármily rossznak tartjuk is azt, nehogy bekövetkezzék, amit mi nyilvánva­lóan alkotmányszegésnek tekintünk. A minisz­terelnök e felszólításomra, nem adott választ. Mi tehát inkább deferálni akartunk, semhogy az alkotmányszegés bekövetkezzék. A minisz­terelnök azonban szántszándékkal azt akarta, hogy az ő törvényjavaslata el ne fogadtassák, mert így módjában van, ha kétes alkotmány­jogi úton is, de a neki legalkalmasabb válasz­tójogot rendeletileg életbeléptetni. — Hogy a miniszterelnöknek ez az abszolu­tisztikus szándéka volt, az egy másik esettel is teljesen bebizonyult. — A nemzetgyűlés utolsó napján Huszár Károly azt mondta nekem, hogy mert a kis­gazdapárt is akarja a megegyezést, a minisz­terelnök abba belemegy. Délután hat órakor Pályi Ede tudomására juttatta a miniszterel­nöknek egyik főbizalmasa útján, hogy én és az ellenzék készek vagyunk még az utolsó órák­ban is keresztülengedni a javaslatot. Erre a miniszterelnök ugyancsak e főbizalmasa útján megmondotta Pályinak és Pályi útján nekem, hogy a dolgot a kormányzó úr elé terjeszti, amiért is azonnal felmegy a Várba. A meg­egyezés lehetőségének az egész folyosón híre ment, ámde Huszár Károly, Gaál Gaszton és nagy­atádi Szabó István hasztalan keresték a miniszterelnököt, ez fi­­m volt talál­ható. Este nyolc órakor megállították­ a­ Ház órá­ját, hogy így a lehetőség megmaradjon a tör­vényjavaslat tárgyalásába belefogni és az éj­szaka folyamán azt folytatólagos ülésben elfo­gadni. Ámde a miniszterelnnök fél kilencig, az utolsó pillanatig nem volt található. Formáli­san elbújt a tárgyalások lehetősége elől és így szétoszlott a nemzetgyűlés anélkül, hogy vá­lasztójogi törvényt hozott volna. — Várjon tudták-e ezeket az alkotmányjogi véleményező urak? És ha tudták volna, hogy Bethlen szándékosan akadályozta meg a vá­lasztójogi törvény létrejöttét, ha tudták volna, hogy Bethlen alkotmányellenes szándékossága Lete az a vig major, amely a törvény létrejövő­telét megakadályozta, várjon akkor, leadtak volna-e olyan elméleteket, amelyek alapján Bethlen most már „szabad kezet" vélelmez a maga számára­! — Akinek van alkotmányjogi érzéke és van lelkiismerete, az szálljon magába és fontolja meg ezeket a tényeket. XI. Pius pápa különleges áldását kezdi a magyaroknak Schioppa nuncius beszélgetése a pápával a magyar fővárosról (Saját tudósítónktól) Schioppa Lőrinc pá­pai nuncius — mint már jelentettük — hétfőn este érkezett vissza Rómából, ahol hosszabb ideig tartózkodott. A nuncius ma többek közt elmondotta azt az érdekes beszélgetést, amelyet XI. Pius pápával Budapestről, a magyar fővá­rosról folytatott. Magyarország új barátot kapott Pius pápában . Azért utaztam haza Olaszországba, hogy édesanyámat nyolcvanadik születésnapján üd­vözöljem. Ki gondolta volna, hogy ez alkalom­mal tanúja leszek azoknak az eseményeknek, amelyek XV. Benedek pápa halálával bekövet­keztek. Január 15-én voltam utoljára kihallga­táson XV. Benedek pápánál. A Szent Atya a legmelegebb rokonérzéssel emlékezett meg a magyarság bajairól és szenvedéseiről, ami en­gem rendkívül meghatott. A nuncius erre néhány pillanatig elgondol­kozva nézett maga elé, majd halkan igy foly­tatta.. .a • — És nyolc nappal később én mondtan­ » szent misét XV. Benedek holtteste előtt a ha­lottas szobában, a pápa halála után két órával. — Magyarország nemesszivü barátot ve­szített az elhunyt pápában, de biztosíthatom, hogy új barátot kapott XI. Pius fenkelt sze­mélyében. — Őszentségével 1918-ban ismerkedtem meg, amikor még mint apostoli vizitátor Varsóba utazott, hogy elfoglalja új állomáshelyét. Mün­chenen ment keresztül, ahol én akkoriban a nunciatura auditora voltam. Amidőn alig né­hány órával pápává történt megválasztása után legmélyebb hódolatomat tolmácsoltam előtte, ugyanezzel a szeretetreméltósággal és jósággal fogadott, amelyben első találkozá­sunkkor részesített. Sohasem felejtem el, — mondotta sugárzó arccal a nuncius — hogy az új pápa hozzám intézett első szava az édes­anyámról való megemlékezés volt. Ezt csak azért említem meg a nyilvánosság előtt, hogy tanúságot tegyek arról, milyen gyöngéden érző lélek a Szent Atya. Budapesten látott először villamos vasutat . Február 19-én magánkihallgatáson fo­gadott XI. Pius pápa. Valóban nem tudom szavakkal eléggé kifejezni azt a szimpátiát, amellyel a pápa Magyarországról beszélt. El­mondotta, hogy ő már járt esztendőkkel ezelőtt Budapesten. Részletesen leírta a főváros párat­lan fekvését és a Duna két partján elterülő vá­ros szépségeit. Tisztán emlékezett a hidakra, a főbb utcákra és a Szent Margit-szigetre. Még azt is meg tudta mondani, hogy a Hungária­szállóban lakott, amelynek latin nevét könnyen megjegyezte magának. A pápa mosolyogva em­lítette meg, hogy Budapesten látta életében az első villamosvasutat. — Sok szép várost láttam már, — szólt hoz­zám a pápa — de Budapest képe mindmáig ele­venen él előttem. Nagyszerű panorámája bele­vésődött szemem retinájába. — Ezután a pápa elmondta, hogy ismeri a magyar kultúra, fejlődését és felsőbbségét és amikor végül búcsúzott tőlem, így szólt: — Kérem, vigye el a magyar népnek külön­leges áldásomat, amit szívem mélyéből adok az általam régóta ismert nemzetre. Keressük a Jobbal! Használjunk cipőkrémet K­ivel Tubusban Kérje mindenütt!

Next