Pesti Napló, 1922. július (73. évfolyam, 146–171. szám)

1922-07-01 / 146. szám

Budapest, 1922-ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 100 kor. Negyed évre — 280 kor. Fél évre 560 kor. Egész évre — 1100 kor­ Egyes szám ára: Buda­pesten, vidéken és a pálya­udvarokon 5 kor. Ausztriában és Bécsben 100.­ osztrá K. Jugoszláviá­ban 1 dinár. 73. évfolyam 146. s­zám­a . •"! '" 1 •"•'­ : Szombat, július 1 SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL: Erzsébet-kiirat 13. szám. TELEFON: József 62-30, 62-31, 62-32 Nyomdai telefon: József 71-15. Felelős szerkesztő: József 62-38 Kiadóhivatal Wienben: L. Kohlmarkt 7. Harcias szózat már untig elég harsogott el a nemzetgyűlé­sen. Tömérdek fogadkozást hallottunk az idők során, amely letiprással, összemorzsolás­sal fenyegette meg a politikai ellenfelet. Számtalanszor volt részünk abban a vissza­taszító látványban, amikor legilletékesebb helyekből is a szenvedély tüzét szitották, a po­litikai genfi konvenció meg nem ivott, de mégis mindenképpen tiszteletreméltó lova­gias szabályainak teljes mellőzésével. Bevall­juk, éppen erre a harcias zenebonára gon­dolva, mindenképpen örülünk a nemzetgyű­lés mai napjának, amely jóformán egészen a legbékésebb fogadkozásoknak volt szentelve. Békét, ismét békét és csakis békét hirde­tett gróf Bethlen István miniszterelnök, tár­sadalmi, felekezeti és politikai békét, amely­nek természetesen az egyetemes önmérséklés és önmegtagadás az előf­öltétele. És a minisz­terelnöknél talán még nyomatékosabban kö­vetelte a békét Kállay Tibor pénzügymi­niszter, amikor mindazoknak, akik még ma is irreális kalandokról álmodoznak, — fájda­lom ilyenfajta politikusok is még mindig akadnak — a szemükbe vágta, hogy Magyar­országon senki sem vágyik már szenzációkra. A pénzügyminiszter, akinek a közelmúltban a számtalanszor emlegetett, de soha pontosan meg nem határozott „destrukció" fogalmának legszabatosabb definícióját köszönhetjük, ma ismét megajándékozott bennünket olyan szállóigével, amely igen, szerencsés fogalma­zással tömöríti magába Magyarországnak, pontosabban szólva az igazi Magyarország­nak, a verejtékesen dolgozó és tovább is za­vartalanul dolgozni akaró Magyarországnak igazi hangulatát. Megállapította ugyanis a pénzügyminiszter, torkig vagyunk azzal, hogy történelmi időket élünk. Egyforma hét­köznapoknak kell bekövetkezniük, ő pedig programmját csakis az ismert és fájdalma­san megtapasztalt történelmi szenzációktól mentes hétköznapokra akarja rászabni. Ennek a programmnak, amelynek egyes motívumai már előbb a miniszterelnök beszé­dében is felcsendültek, az a veleje, hogy állami kiadásaink csökkentésével és bevéte­leink fokozásával okvetlenül rendbe kell hoz­nunk államháztartásunkat. És ezzel a világos és logikus célkitűzéssel kapcsolatban üzen a külföldnek is, a belföldnek is. A külföldnek azt üzeni, hogy Magyarország, amely már a békekötéskor a tőle erőszakos jogtalansággal eltépett területekkel busásan megfizette a reparációkat, újabb reparációkat nem tud fizetni. A belföldnek meg azt üzeni, hogy nagymértékben fogja igénybe venni a nemzet áldozatkészségét. Hogy pedig serkentse ezt az áldozatkészséget, a jövőnek azt a perspek­tíváját villantja elénk, hogy három esztendő alatt rendbe kell hoznunk államháztartásun­kat, mert különben vagy a bolsevizmus vagy az államcsőd következik be. Természetes, hogy áldozatkészségünket a megreformált, ma­gyarán szólva megszigorított adórendszer fogja az államkassza felé irányítani. Kifo­gásunk ez ellen sem lehet, feltéve, hogy az adó­reformban elsősorban a földadót kellőképpen kifejlesztő, a nagytőkét utolérő, a fogyasztási és f­orgalm­ adókat meg nem növelő igazsá­gos progresszivitás jut kifejezésre. És ragasz­kodnunk kell ah­oz is, hogy a gazdasági ter­melés fokozása, ha már eddig, sajnos, meg nem előzte, legalább párhuzamosan haladjon az adók kilátásba helyezett fokozásával. Új adóalanyoknak a termelése bizonyára nehe­zebb, de jóval hálásabb gazdasági politika, mint csakis új adóknak a termelése, amely sokszor egyet jelent az adóalanyok kiirtásá­val. Ennek megfontolása nélkül fájdalmasan csonka maradna a pénzügyminiszternek egyébként okos is megszívlelni való üzenete. (Saját tudósítónktól.) Még az indem­nitási vita megkezdése előtt éles differenciák jelent­keztek a keresztény ellenzék soraiban a kor­mánnyal szemben követendő magatartás kérdé­sét illetően. Ezek az ellentétek az indemnitási vita első ellenzéki szónokának, Friedrich Ist­vánnak pénteki beszédével m­ég jobban kiélesed­tek. Mint ahogy Friedrich beszédében maga is kijelentette, mérsékelten ellenzéki hangot ütött meg a kormánnyal szemben, amely nemcsak a szélsőbalon, hanem a keresztény ellenzék A­nd­rássy-frakciójában is nagy visszatetszést kel­tett. Úgy látják, hogy Friedrich pálfordulásá­nak oka nem abban rejlik, amit ő maga hangoz­tat, hogy tudniillik a gazdasági kérdéseket kü­lön akarja választani a politikumtól, hanem ab­ban, hogy a kulisszák mögött folyó új orientálódás tekintetében szerephez akar jutni s ezért feladja az eddig követett szerepét. Friedrich pénteki beszéde után a keresz­tény ellenzék Andrássy-csoportjában azt álla­pították meg, hogy Friedrich túllépte azokat a határokat, amelyekre a párttól engedékeny­ség tekintetében felhatalmazást kapott. A be­széd után And­rássy Gyula maga jelentette ki a folyosón, hogy Friedrich „túlságosan ellova­golta magát." Rakovszky István is kijelen­tette, hogy az indemnitási vitában maga is fel­szólal és olyan módon fogja, dezavuálni Fried­richet, hogy "jjpni lesz köszönet benne. Az Andrássy és a Friedrich-csoport kö­zötti, szakadás — mint a fentiekből látható — elkerülhetetlen. Friedrich István pénteken este kőnyomatos útján cáfolatot ad ki, amely szerint pártszakadásról, vagy arról, hogy a szövetkezett keresztény ellenzék feloszlana, szó sincs. Az ezekre vonatkozó hírek minden alapot nélkülöző kitalálások. Ezzel a nyilatkozattal szemben megállapít­hatjuk, hogy Friedrich István alig egy-két hívé­vel és egyelőre a­ Halter-féle csoporttal egyedül maradt azon az útón, amelyre újabban­­ lépett. Friedrich magatartásával szemben viszo­yt Andrássyék­­Apport­yi Alberttel folytat­tak tárgyalásokat egy intranzigens legi­timista blokk megalakulásáról. A tár­gyalásokba bevonták a legitimista pár­tonkivül ellenzék tagjait is. Ezek a tár- ' gyalások meglehetősen előrehaladot­t stádiumban vannak, ugy hogy az­­And­rássy—Friedrich-pártnak szombaton este tartandó értekezleten a szakadás már nyílt színen is be fog következni. A jelek arra mutatnak, hogy a keresztény ellenzék Haller-csoportja is cserben fogja hagyni Friedrichéket, és a szakadás után And­rássyhoz fognak csatlakozni. Erre vonatko­zólag úgy Friedrichék, mint Hallerék azt állít­ják, hogy közöttük teljes a megegyezés és hogy­­ két csoport között a fúzió eddig nem követ­kezett be, annak pusztán a­z az oka, hogy a Wenckheim-palotban túlm­agas lakbéreket követelnek töltik, ugyanis másfélmillióval fel­emelték a klubhelyiség bérét. Próba előtt a kormánypárt egysége A kormánypárton a keresztény ellenzéken megindult bomlási folyamatot élénk figyelem­mel kísérik és arra számítanak, hogy a keresz­tény ellenzék tagjai közül néhányan át fognak menni az egységes pártba. Ezek mellett az opti­misztikus remények mellett csak a beavatottak veszik észre, hogy magában a kormányzópárt­ban is megindult valami erjedési folyamat, amelyet ha nem is lehet kifejezetten bomlási processzusnak nevezni, mégis a legelső alka­lommal érdekes próbára fogja tenni az egyse­get párt címbe foglalt­ egységét. Ez az alkalom már nem is késik messzi és az erre vonatkozó szimptómák már az indemnitás pénzügyi bi­zottsági tárgyalásai során jelentkeztek. A miniszterelnök pénteki parlamenti be­széde nagyban fokozta a kormánypárt agrárius csoportjában azt az elégedetlenséget, amelyet az indemnitási törvényjavaslatba kontemplált földadó-reform ezen az oldalon kiváltott. A mi­niszterelnök ugyanis kijelentette, hogy mint mindenben, úgy e tekintetben is szolidáris a pénzügyminiszterrel. A földadóra vonatkozóan az indemnitás letárgyalása után a pénzügymi­niszter már külön és részletes törvényjavasla­tot f­og a Ház elé terjeszteni, amelynek meg­valósítására már ősszel sor­ kerülne. Két hétig is eltart az indemnitás vitája. A liberális ellenzéki oldalon azt hangoz­tatják, hogy az indemnitási­ vitában követendő magatartásukat a miniszterelnök pénteki pro­grammbeszéde nem befolyásolta. Kérdést in­téztünk ez irányban Rassay Károlyhoz, aki munkatársunknak a következőképp nyilatko­zott: — Azokat a programmpontokat, amelye­ket mi két éven keresztül a destrukció vád­jával terhelten hirdettünk, természetesen örömmel fogadjuk. Szemmel láthatólag na­gyobb megnyugvással fogadtuk, mint a kor­mánypárt egyes csoportjai. Független ettől magától értetődően a kormány felelőssége az elmúlt dolgokért és függetlenek ettől a miniszterelnöki programmnak, azon pontjai, mint például a kivételes hatalom fentartása, a közszabadságok megszorítása, a társadalmi békének gyakorlati megoldása, amelyekben a kormánytól bennünket, úgy látszik, még mindig éles ellentétek választanak el. Különben módját ejtem, hogy a kormány­nyal és pártjával szemben a parlament jövő alakulását illetően még az indemnitási vita folyamán kifejtsem álláspontomat. Az indemnitási­­vitához minden pártból na­gyon sokan iratkoztak fel, úgy­hogy előrelát­hatóan két hétig is le fogja foglalni a nemzet­gyűlés idejét a javaslat tárgyalása. Erre való tekintettel azt hiszik, hogy már a jövő hét folyamán elrendelik a nyolcórás és később pedig a tizenkét­órás üléseket. Jó vita szónokai Az indemnitási vita szombati első szónoka Rupert Rezső lesz. Utána Nagy Emil kormány­párti képviselő fog felszólalni, aki ki fogja fej­teni Kálla­ival szemben a pénzügyi bizottság­ba­n is kisebbségi véleményként fentartott állás­pontját, amely szerint az államnak több mil­liárdot kell rendelkezésre bocsátani a munka megindítása céljából, miután az ipari és mező­gazdasági termelés a jelenlegi helyzet­ miatt nagy veszedelemnek van kitéve. Valószínűen pénteken kerül sor Rassay Károly beszédére, amely igen érdekesnek ígérkezik. Az indemnitási vitához egyébként az egész Rassay párt, valamint az egész demokrata párt parlamenti képviselete felszólal. András­syék részéről gróf Andrássy Gyula, Haller István, Lingguer Albin, Sirieger Miklós és Homonnay Tivadar, a pártonkívüli ellenzéki képviselők közü­l gróf Apponyi Albert, Pau­pera Ferenc és Létai Ernő, a szociáldemokrata párt részéről elsőnek Peyer Károly, majd min­den szakkérdéshez egy-egy szakember f­og fel­szólalni. Szombaton délután minisztertanács lesz, amelyen egyes szakminiszterek benyújtják törvényjavaslataikat, így gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter beterjeszti első törvény­javaslatát, amely a tudományos intézetek szakszerű magasabb adminisztrációjáról fog szólani Madrássyék és Friedrichnék különválnak J Andrássy intranzigens legitimista blokk megteremtésén fáradozik — Próba előtt a kormánypárt egysége — Nyolc-és tizenkétórás ülések a látóhatáron

Next