Pesti Napló, 1922. július (73. évfolyam, 146–171. szám)

1922-07-01 / 146. szám

. BzomHa? PESTI NAPLÓ 1922 Julius 1. ­m­ Bethlen a kiengesztelés politikáját, a felekezeti békét és a jogrendet hirdeti Krímay az adórendszer, különösen a földadó átépítését kívánja a­z indemnitás első napja . (Saját tudósítónktól.) A­ kormány napja volt ez. Megkezdték az indemnitás tárgyalá-és a vitát gróf Bethlen István miniszterelnök­­vezette be programmbeszéd­del, utána pedig Kállay pénzügyminiszter adott expozét. Ezzel a két beszéddel bizonyos ködök szakadtak meg és homályos foltok tisztázódtak. Kétség­telen, hogy Bethlen rébuszt adott fel az új kormány megalakításával, azzal, hogy elküldte Tomcsányit, Hegyeshalmyt, Bernolákot és he­lyükbe vette Rakovszky Ivánt, Daruváry Gé­zát, Walkó Lajost. Ezek a személycserék Irányt látszottak jelölni, mégis Bethlen szán­dékai és céljai fölött némi szfinksz-szerű ti­tokzatosság lebegett. Ezekről a célokról és szándékokról azután ma többet megtudtunk. !A miniszterelnöki program­mbeszéd nem volt r­ossz és nem is keltett rossz hatást. Van benne valami erősen biztató tünete annak az eltöké­lésnek, hogy a kormány rendet, belső békét, mindenfölött pedig munkásságot akar az egész vonalon és ehez szeretné marokba fogni és egy táborba terelni az összes magyar erő­ket. Ez jó cél, sőt annyira felvilágosult cél, hogy a miniszterelnök nem egy kijelentésé­ben a szélső­baloldal a maga régi kí­vánságainak a megfogalmazását látta. Mindössze két olyan kiemelkedő pontja volt a miniszterelnöki beszédnek, ami viharos ellen­mondást vert fel a baloldalon, az egyik, ami­kor kijelentette, hogy a börtönök ajtóit nem nyitja ki azok előtt a politikai foglyok előtt, akiket bíróság ítélt el s nem engedi haza azokat az emigránsokat, akiknek a bíróságtól félni­va­lójuk van. Ezenkívül még csak a főrendiház­­dolga borzolta fel az ellenzéki indulatokat. Bethlen beszédének bizonyos irodalmisá­got adott az, hogy fontosabb mondanivalóit igen precízen és igen rövidre fogottan fogal­mazta meg, mintegy kiszögezte ezeket a mon­danivalókat a kormányzás­ kapuja fölé. Mind­járt az elején így szólt: Ebben az országban mindenekelőtt belső békére és békés munkál­kodásra van szükség. Azután Bethlen­ egy­ ha­tározott mondatban megjelölte a kormány po­litikájának általános útvonalát a következő kijelentéssel: — A magyar­ kormány a kiengesztelődés politikáját folytatja. Arra van szükség, — mondotta továbbá a miniszterelnök, — hogy minden társadalmi osztály letegyen arról, hogy osztályuralmat akarjon gyakorolni. Ha osztályok között súrlódások támadnak, a kor­mány felajánlja közvetítését. A miniszter gon­dolatmenete ezután így vázolható: Felekezeti békére és harmóniára van szükség. Erős kéz­zel végre kell hajtani a jogrendet. A kormány felszólít minden felekezetet, hagyja abba a fe­lekezeti torzsalkodást, mert minden erőt csakis a nemzet javára szabad felhasználni. Ennek a békének a létesítésére a kormány kész és kap­ható. Ezek a szavak általános helyeslés közben hangzottak el, a liberális ellenzék részéről a legnagyobb elismerés kifejezése volt Rupert Rezsőnek ez a közbeszólása: — Itt van végre a destrukció! Vagyis itt van egy része annak, amiért ez az ellenzék eddig küzdött és amiért szenvedett. Bethlen figyelmezteti az ellenzéket, hogy ő a kritika jogát nem korlátozza, de a kormány­zást nem adja ki a maga kezéből. Elmondta, mit­ tett eddig a kormány a konszolidáció útján. — Arra azonban nem vagyok kapható, — mondotta Bethlen — hogy a börtönök kapuit kinyissam. Itt már áthajózott a miniszterelnök azokra a vizekre, ahol nem találkozik az ellenzékkel. — Elég, ha a gyilkosokat szabadon engedik — kiáltotta Drózdy Győző, majd mikor a szo­cialisták amiatt zúgtak, hogy, az amnesztiát nem hajtották végre, megint csak Drózdynak volt sikere a következő közbeszólással: — Még az akasztott embereket is szabadon engedték. Az emigránsokról kijelentette Bethlen, hogy hazajöhet közülük az, aki büntetendő cselek­ményt nem k­öve­tett el, általános amnesztiát azonban az emigránsoknak nem adnak. Már ccsak azért sem, mert ott kint az ország hírne­vét rontják és előbb a megbánás jelét kell mu­tatni, mielőtt amnesztiát kaphatnának. Ezek voltak azok a pontok, amelyekkel Bethlen szem­bekerült azzal a kijelentésével, hogy a kien­gesztelődés politikáját követi. A kivételes ha­talomról beszélt még ezután s kijelentette, hogy az hat hónapon belül teljesen meg fog szűnni, azu­tán pedig emelt hangon arról, hogy pénz­ügyi helyzetünket meg kell javítanunk, hacsak nem akarunk Ausztria sorsára jutni. Emiatt messzemenő áldozatokat kell a nemzetnek hoz­nia, miután külföldi kölcsönre is csak akkor számíthatunk, ha ennek belső előfeltételeit meg tudjuk teremteni. Szó sem lehet arról, hogy a bankjegyek további inflációját növeljük és ezt annyira elhatározta a kormány, hogy Kállay pénzügy­miniszter terveivel áll vagy bukik. " Végére hagyta a miniszterelnök a főrendi­ház reformját és tudta­­is, hogy miért. Csak­ugyan kemény dió ez. A liberális ellenzék vi­harosan tiltakozott, néha percekig, a főrendi­ház aktívvá tételének gondolata ellen, azt kiabál­ták, hogy kenyér kell, nem­ főrendiház és mi­kor Bethlen az ezer évre hivatkozott, mint ar­gumentumra, Vázsonyi Vilmos igy szólt közbe: — Azt hiszi, hogy Árpád is főrendekkel jött be! Mikor azután beszéde befejezéseképpen a miniszterelnök az egyes resszortok munka­programmját vitolta, a baloldal kórusban kiál­totta feléje: -- Mi lesz a numerus clausussal? Mert ennek megszüntetése hiányzik a mun­kaprogrammból. A kormánypárt sokáig ünne­pelte Bethlent és szünet után a pénzügyminiszter mondott meglehe­tős szimpátiával fogadott beszédet." Kállay Tibor szintén általános és népsze­rűen megfogalmazott, helyénvaló kijelentéssel kezdte, azzal, hogy Magyarországon már senki sem vágyik szenzációkra, torkig vagyunk azzal, hogy történelmi időket élünk. Egyforma tét­ köznapoknak kell megint jönni, szürke, de munkás hétköznapoknak. Vissza kell térnünk oda, hogy mindenki gondoskodjék magáról, és hogy a gazdasági küzdelem nem emberek harca legyen emberek ellen, hanem közös harcunk a gazdasági jólétért. Programmjának gerince az államháztartás egyensúlyának hely­reállítása, ennek első feltétele pedig a valuta további esé­sének megakadályozása. Külföldi kölcsönre szükségünk van, de ehez előbb itt benn kell a szükséges feltételeket megszerezni. Azt hiszi, hogy ebben az évben tizenhat milliárd lesz a költségvetési deficit. A segítség első forrása az állami bevétel foko­­zása és ezen a ponton vagy előre kell mennünk, vagy feltétlenül visszacsúszunk. A tisztviselők létszámának apasztása július végéig véget ér. Elmulaszthatatlan azonban az egyenes adók fokozatos és erőteljes kiépítése. Egész adórendszerünket át kell alakí­tani és elsősorban a viszonyoknak m­egfelelőekké kell tenni a földadókat, mert ezek még oly alacsonyak, hogy az idő rég felülmúlta azokat. A földadókat a búzaalapra kell helyeznünk. Meg kell reformálni a többi hozadéki adót is. Egész akciójának a veleje az, hogy négy-öt év alatt helyre kell állítanunk államháztartásunkat, mert ha ez nem történik meg, akkor vagy ismét a bolse­vizmus van itt, vagy az államcsőd. "Kimutatja még a pénzügyminiszter, hogy Ma­gyarország reparációt nem fizethet, mert hiszen az a károsodás, ami bennünket Trianonban ért, tizenhatmilliárd aranykoronával ér fel, arány­lag tehát máris mi fizettük a legnagyobb jóvátételt. Lendületesen és hatásosan fejezte be a miniszter, hogy ő bízik a nemzet egyetér­tésében, mert a szocialista deklarációban is már azt tapasztalta, hogy a szocialisták is meg­találták kapcsolatukat az ezeréves Magyar­országgal. Még ünnepelték a jobboldalon a minisz­tert, akinek beszéde kétségtelenül sok jó elha-ha­tározást fedett fel, amikor már szólásra emel­kedett az első ellenzéki szónoki Friedrich István. Valójában Friedrich István csak parla­menti elhelyezkedésénél fogva ellenzéki, mert az­­ éppen mai beszédénél fogva kétségessé vált, hogy tényleg az volna. Annyira konci­liáns beszédet mondott, oly alaposan és hosz­szadalmasan magyarázta meg, hogy minden politikának alapépítménye a gazdasági hely­zet, a harc tehát gazdasági téren fog eldőlni, ő pedig a gazdasági rekonstrukciókban segí­teni akar, hogy ezt a beszédet elejétől végig nyugodtan elmondhatta volna Friedrich a jobboldalról is. A politikát nem érintette, nem bántott semmit, ami a másik oldalt bánthatta volna, nem­ igaz, — mondotta­— hogy ő reak­cióssá­g lett volna, mindjárt ki is jelentette, hogy Zalaegerszeget fentartani nem szabad, az internáltak legnagyobb része ártatlanul szenved, helyteleníti, hogy osztályozzuk az állampolgárokat és így tovább. Nem árulta el ugyan azt, hogy csakugyan tárgyal-e a kor­mánnyal, de azt bejelentette, hogy ellenzéki hangját igenis, mérsékli, és megint csak azt magyarázta, hogy a gazdasági helyzet azt megkívánja. Volt még egy kormánypárti szónok, Te­mesvári­ Imre, aki mezőgazdasági problémák­kal foglalkozott, és azután kimondották, hogy a vitát holnap folytatják és holnap interpellá­ciók is lesznek. Négy gyermeket eltemetett a homok Halálos szerencsétlenség a homokbányában (Saját tudósítónktól.) Ma délután három­ órakor a Hajcsár-úton lévő homokbányában súlyos szerencsétlenség történt. Kisgyerekek barlangot fúrtak a homokbányában, bebújtak a­ kivájt üregbe, amely azután rájuk szakadt. A leszakadt vastag homokréteg maga alá te­metett négy kis gyermeket, akik ezt az üreget előbb kivájták. A gyermekek közül egy há­roméves fiúcska meghalt, kettő megsérült, egy pedig szerencsésen megmenekült. A Hajcsár-úton a Békési Ingatlanforgalmi Részvénytársaságnak nagyobb homokbánya­telepe van. Nemrégiben ezen a telepen körül­belül másfél méternyi mélységben felásták a földet és a homokot elszállították onnan. Egy 'sttolgo­san felm­eredő 'homokfalba napokig tartó munkával kis barlangot vájtak a gyerekek és belebújtak, társaik ezalatt az ti£eg fölött­ sza­ladgáltak. Pár pillanattal később beomlott fe­­lettük a föld és eltemette őket. A földomlás fölött maradt gyermekek se­gélykiállásaira a környékbeli lakosok azonnal a helyszínére siettek, hogy megmentsék az élve eltemetett gyerekeket. Az elsők között volt Nagy János, Hajcsár­ut 173. szám alatt lakó postás, aki kapát ragadott a kezébe és több környékbeli lakossal együtt hozzálátott a gyerekek kiszabadításához. Öt percnyi meg­feszített, izgalmas munka után ráakadt az első gyerekre. Nagy János postás kapája egy kisfiú lábszárához ért s a kapával véletlenül megsebezte. Ezután már kézzel és körmével kaparta el a földet róla s ugy emelte ki a gyermeket a homok alól. Nagy János legna­gyobb megdöbbenésére a gyermekben saját kisfiát ismerte fel. A tízéves Géza eszmélet­len állapotban volt. Az apja azonnal a földre fektette s mesterséges lélekzéssel segítette vissza az életbe. Mások ecetes vizet hoztak, azzal mosták a megmentett gyerek szemét és száját. Ezalatt a mentés munkája tovább tartott, ugyancsak kihúzták a föld alól Kuthy József tizenegyéves fiát. Eszméletlen állapotban ke­rült elő, azonban rövidesen életre térítették. De a homok alatt egy mozdulatlan kis fiút is találtak, aki már halott volt. A kis fiút Gulyás Istvánnak hívják és három esztendős. Még egy negyedik gyermeket is betemetett :a leomlott homokréteg, ezt a fiút Kaliczka Györgynek hívják, nyolcéves. A homokréteg csak alsótestét temette el, és ő volt az, aki segítségért kiabált. Ennek a gyermeknek különösebb baja nem történt. A környékbeliek állítása szerint a homok­bányához a tulajdonos részvénytársaság őrö­ket tartozik állítani. A vállalatnak egy mező­őre tényleg teljesít is szolgálatot, azonban nemcsak ezen a helyen, hanem a környéken másutt is, úgy hogy nem tud kellően felügyelni a homokbányára. A homokbányatelepnek egy felügyelője is van, egy tót ember, aki azon­ban nem igen tartózkodik a telepen. A rendőr­ség a vizsgálatot megindította, hogy megálla­pítsa, kit terhel a felelősség a szerencsétlen-­­ségért.

Next