Pesti Napló, 1922. augusztus (73. évfolyam, 172–197. szám)

1922-08-01 / 172. szám

Budapest, 1922 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 200 kor. Negyed évre — 560 kor. Egyes szám ára: Buda­pesten, vidéken és a pálya­udvarokon 10 kor. Ausztriában és Bécsben 300.­ osztrá K. Jugoszláviá­ban 1 dinár. T­::» , 73. évfolyam 17­. szám Kedd, augusztus I SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL, Erzsébet-körút 18. szám. TELEFON: József 6­2-30, 02-31, 62-32 Nyomda­i telefon: József 71-15. Fellelős szerkesztő: József 62-36 Kiadóhivatal Wienben: I., Kohlmarkt I. ­ A kormányelnök nyilatkozata Az indemnitási vita során felhangzott ér­vekre ma a kormány h­árom tagja válaszolt. Máskor a miniszterelnök maga szokott ezzel a feladattal megbirkózni és többnyire nem is erőltette meg magát túlságosan ebben a mun­kában. Ez az indemnitási vita, úgy látszik, annyi jajt és keservet sodort fel, hogy a kor­mány vezetője képtelennek érezte magát a velük való megbirkózásra. Az igazságügymi­nisztert és a belügyminisztert kérte meg, hogy az ő szakuk elleni vezetett támadásokat ver­jék vissza. A maga számára csak az általá­nos szempontokat foglalta le és ezekkel igye­kezett a feléje irányított nyilakat letompí­tani, vagy éppen visszalőni azokat. Mert ebben is birtuskodott Betkien mi­niszterelnök. Nem elégedett meg a védekezés­sel, gyakran a támadásba csapott át, mint­hogy alkalmasint ő is azt vallja, hogy a leg­jobb védekezés a támadás. Meg kell állapí­tani, hogy ezzel a módszerrel pártja körében szónoki sikert ért el, argumentumait megtap­solták, beszédfordulatait lelkesedéssel fogad­ták. Nem hisszük azonban, hogy a beszéd hevében keletkezett mámor tartós maradhas­son. Még kevésbé hihetjük azt, hogy a minisz­terelnök beszéde után támadt pártlelkese­dést az ország ratifikálhatná. Rögt­ön meg­mondjuk miért. Azért, mert az országnak módjában van a kormányelnök állításait ellenőrizni. Ha Bethlen István azt mondja, példának okáért, hogy az ő választását nem lehet az erőszakos választási hadjáratok közé beosz­tani, s ha volt erőszak, ezt a kisebbség kö­vette el és csak a kisebbség erőszakoskodásá­nak elnyomására mozdult meg az államhata­lom,­­ akkor kint az országban erre csak az a hatás következhetik, amit a parlamentek krónikásai zajos derültségnek szoktak ne­vezni. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy a kisebbség minden egyes tagja tudatában volt felelősségének, s hogy nem akadt közöttük egy sem, aki a demagógia eszközeivel ne dolgozott volna, de hogy az elmúlt választások erőszakosságának és az ország meghamisításának nem ez tette ki az oroszlánrészét, ezt a kisbirótól kezdve a főis­pánig mindenki megmondja a miniszterel­nöknek — négyszemközt. Éppen így tamáskodást fog az a törek­vése is kiváltani, amellyel kormányát mint erőskezű és akaratát mindenfelé érvényesí­teni tudó kormányképpen akarja feltüntetni. Nem vonjuk kétségbe, hogy tudatában van annak, mit jelent civilizált állam szempontjá­ból a parlamentarizmus ellenőrzése alatt álló olyan kormány, a­mely parancsokat osztogat, s ame­ly parancsnak engedelmeskednek. De hogy ezt az ideáját megvalósította volna, azt nem hisszük el. Megint az ország tanúskodha­tik rá, hogy mellékkormányok — boszorká­nyok — igenis vannak, megtörténik, hogy a kormány nem mindig úgy cselekszik, ahogy azt jónak látja, s­em gyakran tesz valamit, ez a tett eltorzítva kerül oda, ahová szánta. Hiába deklamál erről a kérdésről akár a mi­niszterelnök, akár más, falrengető tapsokat fakasztó beszédeket, a nemzet saját testén érzi ezt a szám­om valóságot, amelynek ko­mor színe tökéletesen elüt a hivatalos és fél­hivatalos nyilatkozatok rózsaszínétől. S ide kapcsolódik bele a miniszterelnök általános politikája is. Azt mondja, ő becsü­letes magyar demokráciát akar, miven párt és minden társadalmi osztály együttműködé­sét akarja és az egész nemzetet szeretné az építőmunkába beleállítani. Ha e magasztos célokat nem tűzte volna még maga elé a nyil­vánosság előtt egyetlenegyszer sem, azt mond­hatnánk, szép, nagyon szép, meglássuk, mi­kor válik a szóból tett. Mindenki tudja azon­ban, hogy a miniszterelnök nem először lobog­tatta meg azt a zászlót, amelyre a nemzeti demokrácia, az összefogás és a megbékélés igéi vannak felírva. Hivatalba lépése óta hir­deti őket, számtalan beszédben fogadalmat tett, hogy ha szolgájuk lesz, nem jogtalan te­hát az a kérdés, mennyit dolgozott rajtuk és mennyit valósított meg belőlük! Mi ismét az országot hívjuk tanuul, mondja meg, tapasz­talta-e az utóbbi időben, hogy a nemzeti de­mokrácia attribútumai mélyebben nyomul­tak volna be közéletünkbe? Van-e több jog, több szabadság, érvényesül-e a polgárok aka­rata, figyelembe veszik-e a nemzet kíván­ságát, s ami e pillanatban a legfontosabb, a nemzeti demokrácia hitelvén álló kormány megtett-e minden lehetőt, hogy a súlyos gaz­,­dasági problémákkal megbirkózzék! Vagy talán nemzeti demokrácia az, ami­kor a kenyér napról-napra való drágulásának a búza hazájában nem tudnak gátat vetni? Ugyan miféle demokratikus kormány az, amely minden figyelmét nem erre szenteli! (Saját tu­dó­sít­ónktól.) Az a szinte pánik­szerű vásárlási düh, mely a devizáknak és kül­földi valutáknak áremelkedése következtében a budapesti tőzsdén előállott, arra bizto. Kállai Tibor pénzügy­minisztert, hogy a koronánk zu­havánszerv esésével kapcsolaton.­» ••elkükott tőzsdei helyzetre való tekintettel mv­stere ma­gához keresse a nagyobb­ pénzinteze­lek vezetőit és ezekkel megfelelő rendszabályokról tanács­kozzék, amelyek azt célozzák, hogy a szertelen valutavásárlást valamiképpen megakadályoz­zák. A képviselőház főrendi házi kapujának bejá­rata mellett levő miniszteri teremben volt az értekezlet­, amely este negyedtíz órától éjjeli ti­zenegy óráig tartott, és amelyen a következők vettek részt: Kállay Tibor pénzügyminiszter, Papp Elek, a jegyintézet alkormányzója, Fé­nyes, a jegyintézet igazgatója, Tabakovits Du­sán, a jegyintézet tőzsdei osztályának vezetője, Fat­tinger pénzügy­miniszteri osztálytanácsos, azonkívül Weiss Fülöp, Erney Károly, Beck Gyula báró, Kornfeld Pál báró, Fleissig Sán­dor, Horváth Lipót, Münk Péter, Kelemen Gyula, Bán József bankigazgatók és még má­sok a­ pénzügyi világ vezetői köréből. A pénzügyminiszter közölte, hogy azért hívta egybe a bankigazgatókat, mert a drága­sági bizottság az értéktőzsde szakértőit fogja meghallgatni és azt óhajtja, hogy addig is a bankvezetők és szakértők értekezleten tisztáz­­zák a helyzetet és így könnyítsék meg felvilá­gosításukkal a drágasági bizottság működését. A pénzügyminiszter megállapította, hogy az utolsó napokban a közönségnél valóságos pénz­ügyi pánik mutatkozott, amely a valuták fel­hajtásában nyilvánult meg. Ennek tárgyi okát nem találjuk, csak pszichológiai okai vannak. A közönség az ausztriai események után látta, hogy Németország pénzügyi helyzete is az oszt­rák helyzethez hasonlóan megromlik. Ezért attól fél, hogy ugyanez a helyzet fog előállni Magyarországon. A miniszter szilárdan r­­eg van győződve arról, hogy ez teljesen téves hit, me­rt a mi helyzetünk más­, mint Ausztriáé és Németországé. Magyarország agrárállam és Németország gazdasági leromlás után nekünk a reparáció kérdésétől nem kell félnünk. Kü­lönben is utal arra, hogy az 1922. év első fél­évének kereskedelmi mérlege a tavalyi passzi­vitás után négyr,filliárdn­yi többié!'-' -Hitet fel. A politikai helyzet is kedvezőbbé • vált, mert­azoknak a javaslatok­nak a -:,,rijszav­azása, me-i­eldől (• def',c': -csöki:- . lé - várható, való­s/lggú- fog vál. '. ' A v.­ •Ül szólva Ausztriától Niin­&lorszkíi az utóbbi­ hetekben Hiszen még abszolutisztikus kormányok is arra törekszenek, hogy a gyomor ne korog­jon, akkor egy demokratikus ne tudjon egyebet tenni, mint hogy a gazdasági viszo­nyok kényszerítő erejének fatal­izmusával ta­karózik be? Az ilyen kormányoknak nem lehet a széles rétegekkel szoros érintkezése, az ilyen kormány nem lehet demokratikus. A békességre és az együttműködésre való ígérete ugyanilyen ködösnek bizonyult. Éppen úgy, mint ahogy demokráciát hirdetett, együttműködést is hirdetett, de azalatt tűrte, hogy hozzája közelálló­ emberek gyűlöletet­terjesszenek, viszályt hintsenek és a nemzet megosztásából valóságos monopóliumot csi­náljanak maguknak. Ezek után a tények után fu­rcsán csengett a miniszterelnök ajkáról a demokrácia és a megbéks­lés szó. Nem szabad azon csodálkoznia, ha a beszéde után felhang­zott nemzetgyűlési tapsnak nem lesz echója az országban. Az ország, mint annyiszor, e be­széd elolvasása után is azt lesz kénytelen megállapítani, hogy a szavai és tettei között hézagok vannak, óriási bank­jegy tömegeket bocsátott ki. Ezzel szemben mi hetek óta nem vettük igénybe a jegybankot, mert a bevételek és adórendsze­rünk kiépítése folytán ez nem volt szükséges. — Ha ezértuti­ is mégis pánik van, kérde­zem­­én, — mondotta a miniszter — fipk volna-e indokolt valami rendszabályt hozni, esetleg a de­vizaközpontot fe­lítem.. Beismerem, — foly­tatta — hogy a devizaközpont sok hátrány­nyal jár és jobb lenne az eddigi szabadforgal­mat fentartani, de ha a­­­pánik meg nem szűnik, másként nem cselekedhetünk, valamilyen in­­­tézkedést kell tenni. Weiss Fülöp elítéli a korona lerontását és osztozik a pénzügyminiszter véleményében. Ha kereskedelmi mérlegünk kedvező állapotot mu­tat és ha a magyar értékpapíroknak a külföld részére való vásárlása megtörténik, mint ahogy­­meg is történik, akkor kell, hogy ez a két té­nyező pénzügyi mérlegünket kedvezőbbé tegye. Az a nézete, hogy a pánik különösen a vidékről­­ és a gazdaközönség köréből származik. A t­ul­­­spekulációt a túlságosan elszaporodott magán­bankok és váltóitalelek élesztik. Ezerhatszáz magánbankház tul­gosan sok és hogy ezek exisztenciájukat biztosítsák, a közönséget csá­bítják a valutával való játékr­a. Minthogy az intelligencia mellékkeresetre szorul, a magán­bankházaknak ez a kt animáló ténykedése igen könnyű. Ajánlatosnak tartja, hogy ezeket vala­milyen­ formában megrendszabályozzák. Báró Kornfeld P.ál a devizaközpont felállí­tását csak végső szükség esetében javasolja. Azt hiszi, ha a kü­lföl­d részébe a magyar korm­­ában való hitelezést a bankok az eddiginél is jobban megszorítanák, akkor ez többet hasz­nálna, mint a devizaközpont felállítása. Ernyey Károly: A sok magánbennk valuta-és devizaüzleteinek a korlátozását tartja ajánla­tosnak. Helyesebbnek tartaná, ha a pénzintéze­tek a lombardokat még az eddiginél is jobban korlátoznák. Báró Beck Uyula az utóbbi napokban észlel­hető pánikot a lakbér- és a búza árának emelé­sével hoz­za összefüggésbe. Szerinte a kor­ona belső vásárlóereje ezáltal csökkent olyan hirte­len. Kényszerintézkedéseket, mint például a devizaközpont felállítása is, nem tart alkalmas­nak. Helyesebb, lenne, ha a közönséget felvilá­gosítanák, hogy a valuták árának rohamos emelkedése­­visszafelé is fordulhat és akkor a közönséget nagy veszteségek is érhetik. Ennek a­ köztudatba való bevitele nagy józanító hatás­sal Terme a valutákat Vásárló közönségre. H­orváth Lipót dr.: A pánikot tényleg a ga­bona hirtelen áremelkedése idézte elő, kapcsy valutaímusse miatt a bankvezéreket az értekezletre írta eg „Ma a fss&mih meg mm. SEÜnífa, deviza&özp&mtof kait feAííílfaül" -szenlitt az elszaporodott magánSmmk&ázv.k­eresztift a va­tttajáitéftoi AöScsSnök c­s onlátsz­á­sa. Weiss FUl9p - íf. iortt&and­ II.

Next