Pesti Napló, 1922. szeptember (73. évfolyam, 198–222. szám)
1922-09-01 / 198. szám
Budapest, ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 200 kor. Negyed évre — 160 kor. Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 10 kor. Ausztriában és Bécsben 400.— osztrák. Jugoszláviában 1 dinár. Párviadalra állott ki tegnap a bécsi interparlamentáris konferencia záróülésén gróf Apponyi Albert nemcsak Bernstein német szocialistavezérrel, hanem az ő személyében a rágalmazásnak azzal a szinte már mániákussá fajult szenvedélyével, amely erejét és mérgét szinte szünet nélkül Magyarországon próbálja ki. Nincs az a rossz, amit a magyarokról el ne híresztelnének azok az elfajult magyarok és magyarfaló idegenek, akiket a szertelen gyűlölet emésztő tüze füt. És, fájdalom, nincs az a rossz, amit a vagy teljesen informálatlan vagy hazugul elinformált külföldi közvéleménynek könnyelműbb vagy rosszabb indulatú rétegeiben el ne hinnének rólunk. . Gróf Apponyi Albert az igazságszerető tisztességes ember erkölcsi felháborodásával méltán elcsodálkozott azon, hogy mindazok, akik hitelt adnak az ellenünk szótt rágalmaknak, akkor, amikor módjukban van hozzánk ellátogatni és a rágalmak gonosz voltáról meggyőződni, miért nem teljesítik ezt a kötelességüket. Ha ezt már rég megtették volna, bizonyára nem estek volna a sehol és soha meg nem engedhető általánosítás bűnébe. Mert éppen az volt a mi legnagyobb bajunk, hogy a messziről félszemmel ide sandító politikusok mindig csak általánosítottak. Egyéni hibákat, egyes embereknek mindenképpen elítélendő és megtorlandó visszaéléseit azonnal az egész országnak rótták fel. Magánemberek elszorulttitó kisiklásait és gonoszságait a magyar nép bűnlajstromára írták. Elszigetelt, csak olykor megismétlődő ut eseteket hivatalval Böldszei* színében ujaitették, fel. Ami egyszer, valamikor a múltban sajnálatos módon megtörtént, azt a dátumok szuverén semmibevevésével mindig a legfrissebb jelenbe helyezték át. Csúf ösztönöknek harácsoló célok felé loholó kitöréseit nem átallották nemzeti politikaként denunciálni. Egyes gonosztevők bűntettekre vetemedtek, de odakünn ezeket a magyar független bíró elé való és nagyrészt oda is került cselekedeteket Európa politikai közvéleménye elé próbálták cipelni. Általánosítottak, a bűnös egyént a bűntelen országgal azonosítva. Emlékezzünk csak vissza a sokat emlegetett Landau-ügyre. Ennek a bünpörnek, ennek a közönséges bünpörnek aktáit és tárgyalásának sokáig elnyúló napjait tömérdek förtelem tette rutul emlékezetessé. Ez a förtelem azonban csakis egy bűnszövetkezetnek a lelkén szárad, az országnak semmi köze hozzá, bárhogy igyekeztek rágalmazóink ezt a pört is a maguk konok gyűlöletének tőkéjeként gyümölcsöztetni. Messziről látták csak a dolgokat, tehát rosszul látták. Hiszen még a közelről szemlélődő is könnyen tévedhetett eleinte. Akadt e botrányos per szereplői között igazán tiszteletreméltó tanú, — hogy csak egy feltűnő példára hivatkozzunk, például Bérczy százados — akit a vádlottak némelyike a maga gonoszságának részeseként próbált feltüntetni, holott utóbb a tárgyalás folyamán kifogástalan egyéniségének elsőrendű elégtételt szolgáltattak maguk a sértettek és jogi képviselőik is. Az ilyen férfiak korrektségét a rágalmazó vallomások özönében csak a későbbi tények lelkiismeretes szemlélete tudta megállapítani. Ez az eset szimbolikus jelentőségű. Ha mi itthon sem tudunk mindig és mindjárt tisztán látni, mennyire nem tudják azok, akik messze tőlünk részben könnyelmű, részben gonosz besúgások, denunciálások, ferdítések nyomán állapítják meg előbb magánvéleményüket, aztán ezen a veszedelmes ingatag alapon a közvéleményt is. Tömérdek rágalmazó akad külföldön és, sajnos, nem mindegyiket veri vissza már a rágalom kimondásának pillanatában gróf Apponyi Albert. József 62-30, 62-31, 62-32 Nyomdai telefon: József 71-15. Felelős szerkesztő: József 62-36 Kiadóhivatal Wienben: I., Kohlmarkt 7. Móvátétel bizottsága döntött, hogy Németország az év végéig csak pénztárjegyekben kötetes fizstmí st gypondlászpór T német fsxtigntsk Belgiummal kell megegyeznie A jóvátételi bizottság csütörtöki ülése meghozta a várva-várt döntést a német moratórium-indítvány fölött. Formálisan elutasították a moratórium-javaslatot és — ugyancsak formálisan — honorálták Franciaországnak a garanciákra vonatkozó követeléseit. Németország azonban nem köteles ebben az évben készpénzfizetéseket teljesíteni, hanem pénztári jegyekkel fizet Belgiumnak. Ezeket garantálni kell, a garanciák természetéről Belgiummal kell megállapodnia a német kormánynak. Elvi szempontból nagy jelentősége van a jóvátételi bizottság döntésének azért,mert elismeri azt, hogy a német márka árfolyama az esztelen jóvátételi politika következtében zuhan. Páris, augusztus 31. A jóvátételi bizottság délután 5 órakor ült össze és 7 óra 30 percig tanácskozott a német moratórium kérdéséről. Sir Georg Bradbury, a bizottság angol tagja aztjavasolta, adjanak Németországnak feltétlen moratóriumot 1922. végéig. Ezt a javaslatot, három szavazattal Bradbury szavazata ellen, elvetették. Ezután szavaztak a belga Uösvetite indítvány felett, amely szerint Németországnak 1932. végéig az esedékes jóvátételi összegeket nem kell készpénzben fizetnie, hanem az entente elfogad hat hónapra szóló pénztári jegyeket. Ezt az indítványt három szavazattal Bradbury szavazata ellen elfogadták. Mindjárt az ülés befejezése után közölték a bizottság döntését Németországnak Parisban időző képviselőivel. A jegyzékhez levelet mellékeltek, amelyben a bizottság közli a németekkel, hogy Németors wdniajf «ftmsnMHöfeof ftWfssitására vonatkozó indítványához még nem foglalt állást, de fentartja magának azt a jogot, hogy erre az indítványra visszatérjen, ha Németország a jövőben nem teljesíti a köteles fa- és szénszállításokat. (II.) Páris, augusztus 31. A jóvátételi bizottságnak a moratórium kérdésében hozott döntése szó szerint a következő: A jóvátételi bizottság tanácskozott a német kormánynak 1922 július 12-ikén tett moratóriumjavaslatról és a következő határozatot hozta: Miután Németország a márka állandó árfolyamcsökkenése következtében elvesztette hitelét, a belföldön és a külföldön, mert a márka békeértékének háromezredére esett, a bizottság egyelőre nem dönt Németország javaslata fölött, míg nem készítettek el részletes tervet a német pénzügyek radikális reformjáról. Ennek a tervnek az alapelvei pedig a következők lesznek: Rendbe kell hozni a német állami költségvetést. Amennyiben a jóvátételi bizottságban képviselt kormányok hozzájárulnak, esetleg leszállítják Németország külföldi adósságait abban a mértékben, ahogy az szükséges a ménisz hitel helyreállításához. Németország köteles pénzrendszerét reformálni. Németország pénzügyi helyzetének konszolidálására belföldi és külföldi kölcsönt vesz fel. Hogy a vázolt reformokat végrehajthassa, Németországnak megengedik, hogy az augusztus 15-ikén és szeptember 15-ikén és — amennyiben időközben nem jön létre más megállapodás, — az október 15-ikén és december 31-ikén esedékes jóvátételi összegeket hat hónapra pénztári jegyekkel törlessze. Ezeket a pénztári jegyeket arannyal kell majd beváltani, azonkívül megfelelő garanciákat kell értük nyújtani. Ezekre a garanciákra vonatkozóan a német kormány közvetlenül Belgiummal fog egyezkedni. Amennyiben a megegyezés Belgiummal nem sikerülne, Németország garanciaképpen valamely külföldi banknál megfelelő aranyletétet helyez el. (UI.) Bradbury otthagyta a jóvátételi bizottságot Páris, augusztus 3. A jóvátételi bizottság délutáni ülése, amelyen meghozták a döntést a moratórium dolgában, igen mozgalmas lefolyású volt. Bradbury, a bizottság angol tagja, Londonból kapott utasítások értelmében energikusan síkraszállt amellett, hogy Németországnak feltételekhez nem kötött moratóriumot adjanak, a francia megbízott pedig, Dubois, ugyanolyan energikusan követelte a garanciák megállapítását. Végül is leszavazták az angolt, aki erre kijelentette, hogy miután Lloyd Georgetól azt a határozott utasítást kapta, hogy utazzék azonnal vissza Londonba, ha az angol indítványt nem fogadják el, ellenkező utasítást pedig azóta nem kapott, kénytelen otthagyni a jóvátételi bizottságot és Londonba visszatérni. Ezzel Bradbury el is hagyta a bizottság tárgyalótermét. Mindjárt az ülés kezdetén megtörtént az első összecsapás Bradbury és Dubois között. Fél hat órakor úgy festett a helyzet, mintha a jóvátételi bizottság a felmerült ellentétek következtében felborulna. Ekkor Dubois új utasításokért ment Poincaréhez. Amikor a bizottság a tanácskozást folytatta, Bradbury közölte kollégáival, hogy ő is érintkezésbe lépett kormányával és azt az utasítást kapta, hogy hagyja el a bizottságot, ha Franciaország nem tágít. A következményekért Franciaországra hárítja a felelősséget, amely magatartásával azt az egyedüli szervet felrobbantja, amely még alkalmas lehet arra, hogy a versaillesi békeszerződéssel felvetett nagy problémákat megoldja. Erre Dubois újból kérte az ülés felfüggesztését és Poincaréhoz sietett. Az Astoriába visszatérve, közölte Dubois, hogy Poincaré, aki mindig nemet mondott, most kijelentette, hogy elfogadja a belga közvetítő indítványt, de csak azzal a feltétellel, hogyha előzően az angol javaslat felett szavaznak és azt elutasítják. Erre a bizottság újból megkezdte a formális ülését. Megadták Poincarénak a kért elégtételt, leszavazták Bradburyt és Bradbury szavazata ellen elfogadták a belga közvetítő indítványt. Előzően azt kérdezték Duboistól, garantálja-e azt, hogy Poincaré nemcsak elfogadja a jóvátételi bizottság döntését, hanem le is mond minden innálló lépésről. Erre Dubois kijelentette, hogy a Poincarétól kapott utasításokban bennfoglaltatik ez az ígéret is. Ezután megtörtént a szavazás és Bradbury kivonulása. (II.) Franciaország további magatartását a minisztertanács fogja eldönteni Páris, augusztus 31. Poincaré miniszterelnök este fél kilenc órakor fogadta a sajtó képviselőit és kijelentette előttük, hogy tudomásul vette a jóvátételi bizottság döntését, de még nem foglalt állást az új helyzethez. Franciaország további magatartásáról és arról a kérdésről, vájjon fog-e Franciaország Németországgal szemben önálló lépéseket is tenni, a péntekre összehívott miniszteretanács fog dönteni. Párisi politikai körökben általában az a felfogás uralkodik, hogy a jóvátételi bizottság ülésén történtek kiélezték a helyzetet. Rámutatnak arra, hogy Millerand elnök nem helyesli mindenben Poincaré eljárását és így könnyen lehetséges, hogy a pénteki minisztertanácson megbuktatják Poincarét. Általában nem hiszik, hogy a minisztertanács hozzájárul a jóvátételi bizottság döntéséhez és így csak három eshetőségről lehet szó: Először: Poinearé enged és Franciaország megszállja a Ruhrvidéket. Másodszor: Poinearé enged és Franciaország csak előbbretolja a Rajna balpartján álló csapatait. Harmadszor: Poinearé állja a Duboisnak adott szavát és megbukik, így tehát megtörténhetik az, hogy ugyanaz a Poinearé, aki Briand-t megbuktatta, mert némi engedékenységet mutatott Németországgal szemben, ugyancsak azért fog megbukni, mert a megegyezés útjára lépett. (II.) Fpesizcinowsztági csalié „newtövi" rendszabklyákkat tervez Páris, augusztus 31. Noha a francia kormány tagjai közül többen a jóvátételi bizottság döntésével nincsenek megelégedve, még sincs kizárva, hogy a francia kormány Belgium közbelépésére végül mégis elfogadja a bizottság határozatát. Ha ugyanis Belgium kijelenti, hogy a Franciaország részéről követelt garanciák nélkül is elfogadja a német pénztári jegvgeket, akkor a francia kormánynak voltaképpen nincs oka további akcióra, mert hiszen az 1922. év végéig esedékes német összegek úgyis Belgiumnak járnak. Francia hivatalos körökben egyébként kijelentik, hogy ha Franciaország tesz valamit, semmi esetre sem lehet szó katonai rendszabályokról, nem akarják megszállni a Ruhr-vidéket, hanem egyszerű „rendőri" rendszabályokkal akarnak Németországra nyomást gyakorolni. (U.)