Pesti Napló, 1922. november (73. évfolyam, 249–273. szám)

1922-11-01 / 249. szám

4 Szerda PESTI NAPLÓ 1922 novemb­er 1. NAPIHÍREK Előfizetési árak: A Pesti Napló egy hónapra 200 korona, két hónapra 370 korona. Az Est-tel vagy a Magyarország­gal együtt naponta kétszeri kézbesítéssel egy hónapra 300 kor, két hónapra 530 korona. A Pesti Napló, Az Est és a Magyarország együtt naponta háromszori kézbesítéssel egy hónapra 500 korona, két hónapra 800 korona. Egyes szám­ára Budapesten és vidéken 10 korona. A Pesti Napló telefonszámai: József 62—30, 62—31, 62—32. Felelős szerkesztő: József 62—36. Nyomdai telefon: József 71—15. Ausztriában és Bécsben 10OO osztrák korona. Külföldön az előfizetési árak kétszeresét számítjuk. Költözködési elégia november elsejének emlékére (Saját tudósítónktól.) Valamikor, úgy öt-hat esz­tendővel ezelőtt, hej­­de nagy gom­bja is volt a buda­pesti portásnak ilyenkor, fertály idején. Alig tudta, mihez fogjon, hová nézzen, hogy valamelyik bútor­darab el ne törjön, el ne kallódjon. Mert — a mai emberek talán nem is tudják — ma november elseje van: a költözködés napja. Mennyi bajjal, szaladgá­lással, látás-futással, az esemény izgalommal járt ez, amely hála isten csak a múlt emléke immáron. Ma már nincs efféle gondja a budapesti embernek: a lakáshiány gondoskodott, hogy ne lehessen hurcol­ ' kodni. Nincs hová. Ez a körülmény az önmagában rejlő bajon felül azt is előidézte, hogy tönkre tett egy szakmát, a bú­torszállítókat. A bútorszállító szakmunkások elszéled­tek,­­ más pályát választottak, zsákot hordanak. Alig lehet, adott esetekben bútorszállítót — abtrógert — szerezni és ha akad is egy-kettő, horribilis munka­bért kap: 819 koronát naponta és a pótlékokat, ami alatt azt kell érteni, — óh szerencsés költözködő! — hogy ha a villamos sín túlsó oldalán, áll meg a búto­ros kocsi, külön 108 koronát és ha 30 lépésnél mesz­szebbre viszi a derék „abtróger" bútorodat, még 51 koronát fizetsz a szállítónak, akitől viszont a munkás hajtja be kérlelhetetlenül a neki járó­ illetéket. Zongorádért­ — ha még annyi viszontagság után megmaradt volna — külön fizetsz 735 koronát és ha netán az előbbi lakó még nem távozott volna el és így várnod kell, óránként 87 koronát kell fizetned. Ezenfelül természetesen a lovakért és a kocsiért­­ külön kell fizetni. Hogy mennyit? nehéz kiszámítani, mert más a tarifa ha földszintről-földszintre, vagy első, m­ásodik,és, ne adj isten, harmadik emeletre, hurcolkodol, m­ert 1310 és 2800 korona között Variál a szállítási díjtétel, úgyhogy ha a fenti összegeket összeadjuk, egy közepes bútorzatú szerény költözkö­dés 10—15.000' koronába • kerül' '(t fötidtOS'belterületén. A vámon kívül eső részeken 2260 koronával nagyobb ára van a költözködés valóban ritka gyönyörűségé­nek. Milyen szerencse is, hogy mostanában alig­ köl­tözködnek. — A Pesti Napló legközelebbi száma Minden­szentek ünnepe miatt november 3-án, pénteken jele­nik meg, a rendes időben. — A hercegprímás félmilliót adott az inségeny­hítő akcióra. Az országos inségenyhítő mozgalom ember állott, akiben Mihályra vélt ismerni. Pár lépést odább ment, hogy más oldalról lássa. Csakugyan Mihály volt. Karbatett kezekkel, pipával a szájában halgatta az egyik ordas beszédét, aki öklét a hasa előtt tartva csak az egyik hüvelykujjával gesztikulált. Mihály ki is volt adjusztálva. Fején kopott szürke csákó volt, amely a füléig ért. Oldalán széles Péter-kés lógott. Szépapám akkorát ordított, mint egy oroszlán: — M­ihály! Mihály ijedtében kikapta a pipát a szájából és­­ ellenkező irányba szaladt pár lépést. Körülnézett: — Hun szólnak? Engem kiátanak? Aztán meglátta szépapámat. Szaladt hozzá, ahogy a lába birta. Szépapám szétvetett lábakkal állott, egyik keze a csípőjén volt. Tekintetével pár lépés­nyire maga előtt megállította Mihályt. Olyan han­gon szólt hozzá, hogy más emberben meghűlt volna a vér. Minden szót külön és vésztjóslóan ejtegetve: — Hogy . . . kerül . . . kend . . . ide? Mihály hadarni kezdett: — Itt nagyok mán régen, Szeged felől gyüjtem lóháton, mán hat nap óta keresem a zurfát . . . Szépapám dühösen a kardjára csapott: — Semmi úrfi! Ittend én kormrétás úrr vagyok! És düllesztette és forgatta a szemeit. Mihály nem szólt semmit. Csak beleszivott az orrába és nézett meredt szemmel szépapámra, így néztek egy-két pillanatig farkasszemet. Akkor szép­apám egy lépést előrébb lépett és olyan közel hajolt az arcához, hogy az orruk szinte összeért. — Az a fekete istennyila üsse tarkón kendet... Idáig a fogai közt és sziszegve mondta, aztán egyszerre teli tüdővel ordítva: — Hogy kerül kend ide? Olyan erővel csattant ki a hang a torkából, hogy Mihály elkapta a fejét. — Frájbiligos vagyok! — mondta egy pillanat múlva. Szépapám végigkorbácsolta a tekintetével: — Frájbiligos? Mit mondtam én kendnek, hun maraggyoni javára újabban a következő adományok érkeztek: Csernoch János hercegprímás 500.000 korona, a Strasser és König cég 500.000 korona, az Ásványolaj­ipari Szövetség 200.00 korona, Horthy Béla és Kladd­ing Alajos (Szentgáloskér) 100—100.000 korona. — A drágulás öröm napja. Ennek a holnapi no­vember elsejének nem fognak szemrehányást tenni, hogy nyomtalanul vonul át egyhangú életünk homok­tengerén. Már reggel azzal kezdjük, hogy amikor ci­garettára gyújtunk, ezzel az egy szál gyufával húsz fillért lobbantunk el a skatulya oldalán. A délelőtt folyamán rég nélkülözött látogatásával tisztel meg bennünket a házmester és miközben elfelejti levenni a sapkáját és miközben azt a biztos értesülést közli, hogy a jövő negyedre már felszabadulnak a lakások és a háziúr azt szórja ki, akit neki tetszik, elénk rakja a lakbérnyugtát. Szelíd optimizmusunk súgja, hogy okvetlenül lesz benne néhány tétel, ami még soha nem szerepelt, ha más nem, hát felemelik a lift árát és a mosókonyha díját. Holnaptól kezdve 15 ko­rona egy levél portája helyben, 25 korona vidékre, 6 korona egy levelezőlapé helyben, 10 korona vidékre. Külföldre drágább és ne feledjük, hogy a külföld itt kezdődik, Szobnál. Megdrágul a pénzküldés, — ez azonban nem olyan baj, aminek okvetlenül neki kell menni. Drágább lesz a csomag és a távíró. Egy szó­nak a sürgöny díja 15 korona lesz, a legkisebb távirat tehát 150 koronába kerül. A kalapot azonban minden­nek a feje tetejére a telefon teszi fel. Holnap kezdő­dik a havi 2000 koronás magántelefonok korszaka, amelyről valamikor majd nem is a­­gazdaságtörténe­lem, hanem, mint ásatag csodáról, a geológia fog megemlékezni, akár a pliocén­ korszakról, vagy az özönvízről. Írni fogják pedig a kézikönyvek, hogy volt egy bolond idő, amikor az emberek egy fékez­hetetlen vadállatot tartottak a lakásukban, mely gyö­törte, ingerelte, kínozta, harapta őket; halottnak tette magát óraszám, ha beszélni akartak hozzá; rúgott, recsegett, duzzogott, ha a kutya se kérdezte. Telefon­nak hívták és havonta 2000 koronát fizettek érte, d­­e csak a helyi forgalomban. Béccsel egy egyszerű beszélgetés 875, sürgős beszélgetés 2625 korona. Ét­vágya, az van a bestiának! De hogy valamit javulni, adni, teljesíteni akarna, — arról szó sincs. — Mi is drágul még? Minden. Mert arra már klasszikus ta­pasztalásaink vannak, h­ogy ha megdrágul a levél­bélyeg, akkor felmegy az őszibarack ára, ha drágít a suszter, akkor a búzaliszt sem marad mögötte, ha drágul az aszpirin, akkor felfelé megy a gyöngy a borban. Lefogadhatjuk, hogy nincs körülöttünk, nincs fölöttünk, bennünk, alattunk semmi, ami egyszerre ne érezné szerves összefüggését az útlevéllel, ami szintén megdrágult, vagy a zárt levelezőlappal és két héten belül ne nyomintana egyet azon a srófon, amire a maga ár­rendszere jár. — A belga királyné a bánya mélyén. Brüsszelből táviratozzák lapunknak: Erzsébet belga királyné a minap leszállott egy Észak-Belgiumban levő szénbá­nyának mélyére. Bányászruhát öltött, nyaka köré vörös kendőt csavart, övén pedig bányászlámpát he­lyezett el. A királyné háromnegyed, órát töltött két­ezer lábnyi mélységben, közben a tárnákban nagy akadályokon kellett átmásznia és nem egyszer meg­esett, hogy csak négykézláb tudott előrejutni. (I.­ ) Bihar vármegye új főispánja. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére megbízta Miskolczy Lajost, Hajdú vármegye és Debrecen szabad királyi város főispánját Bihar vármegye főispáni teendői­nek ellátásával. — Kereskedők és iparosok a lapok terjedelmének korlátozása ellen. Az a kormányrendelet, amely a lapok terjedelmét néhány oldalra korlátozta, mind szélesebb körök tiltakozását hívja ki. Lassanként nyilvánvalóvá válik, hogy a Prokrustes-ágyba kény­szerített sajtó nem csupán egyesek sérelme, de nagy társadalmi és gazdasági érdekek elevenébe is vág. Legújabban a kereskedelmi és iparkamara emelte fel szavát az ellen, hogy az újság­okra az oldalszámot ráparancsolják. A miniszterelnöknek adta át azt a felterjesztést, amelyben egyelőre legalább november és december hónapban kéri a korlátozás megszünte­tését. Érdekesen mutatja ki a felterjesztés, hogy a kereskedővilág és a közönség között az újság az ele­ven kapocs, s ha ez szabadon fejtheti ki munkássá­gát, az állam, fogyasztó, kereskedő és iparos egyaránt megtalálja a számadását. A sajtó e szolgálata a ka­rácsonyi és újévi piac sikere érdekében egyenesen nélkülözhetetlen, de ez a szolgálat csak úgy fejthető ki sikeresen, ha az újságok ismét a régi terjedelem­ben jelenhetnek meg. Úgy halljuk, hogy az OMKE és a GyOSz szintén sorompóba lép a nagyobb újsá­gért.­­ Gárdonyi Gézát Eger város temetteti el a Vár­ban kijelölt díszsírhelyen. Gárdonyi Géza temetése holnap, szerdán délelőtt féltizenegy órakor lesz Egerben. A gyászszertartást Petrovich Gyula kano­nok-plébános fogja végezni s jelen lesz a temetésen dr. Szmrecsányi Lajos egri érsek is. Képviselteti ma­gát a Magyar Tudományos Akadémia, a főváros, a Kisfaludy Társaság, a Petőfi Társaság, a Magyar­országi Újságírók Egyesülete, az Otthon Írók és Hír­lapírók Köre s még számos testület és társaság. Az egri iskolák növendékei is ki fognak vonulni a gyász­szertartásra. A kormányt Kupcsay Felicián minisz­teri tanácsos fogja képviselni. Huszár Károly, a nemzetgyűlés alelnöke a nemzetgyűlés nevében a kö­vetkező táviratot intézte Gárdonyi Géza édesanyjá­hoz: „Örök dicsőségű fiának, az egész nemzet mélyen­gyászolt nagy írójának­­elhunyta alkalmával fogadja nagyságos asszonyom a magyar nemzetgyűlés őszinte részvétét." Eger város gyászjelentést­ adott ki a nagy író elhunytáról s azt mondja a gyászjelentésben, hogy Gárdonyi Gézát a város halottjának tekintik. — A nemzetgyűlési gyorsiroda új főnöke. A nem­zetgyűlés elnöke a nemzetgyűlés gyorsirodájában dr. Fabro Henrik gyorsirodai tanácsosi címmel felruhá­zott gyorsirodai osztálytanácsost az V. fizetési osz­tályba gyorsirodai tanácsossá, illetőleg főnökké, dr. Siklóssy László titkárt osztálytanácsossá, dr. Bründl Károly fogalmazót segédtitkárrá és dr. Nosz Gyula segédfogalmazót fogalmazóvá nevezte ki, továbbá dr. Rajics Dusán tanácsosi címmel felruházott gyors­irodai osztálytanácsost a gyorsirodai másodé­lnöki teendők végzésével bízta meg. — Gubicza Mihály? — Kenéz Mihály, — felelt szépapám. — Nem lát­tátok? A hórihorgas megrántotta vállán a gubát. — Olyat nem ismerek, — mondta és eltűnt a sö­tétben. Szépapám még sokáig ott keresgélt a tábortüzek körül, de Mihályt sehol sem találta Hát mégis elment! Szépapám visszament a sátorba. A bagázsiás láda felett gyertya pislákolt és Andorjás szuszogva könyökölt a levéltás fölé. A nagy fekete katonaököl ügyetlenül szorította a lúdtollat. Szépapám a válla fölött bepillantott a levélbe. Gyönyörű szavak eredtek a papíron: „Érdemem Felett Való Kegyes és Szerelmes Asz­szony Anyám! Kegyessen hozzám bocsájtott Levelét mélly fiúi érzékenséggel olvastam, mivel abbul, több s' nagyobb Grátziáját, s' Anyai szivét, hogy sem ér­demlettem, tapasztaltam. Édes Asszony Anyám! mél­tóztasson ..." Andorjás ugy el volt merülve a levélírásba, hogy nem is vette észre, hogy valaki a háta mögé állott. Szépapám leheveredett a szénára, amely kopott, fol­tozott lazsnakkal volt leterítve. Felkarjára könyökölt és merően egy pontra nézett a földre. Mardosó kinnal érezte árvaságát Irigyelte Andorjást... Milyen szí­vet melegítő gondolat az, ha valakinek anyja van, aki gondol reá. Neki most, senkije sincs. Egyedül áll a világon. Ez a vén Mihály tartozott hozzá, azt is elker­gette magától! Úgy aludt el vacsora nélkül. Két könnycsatorná­val az arcán, amely már félig álmában folyt ki a szeméből. Reggel különös neszre ébredt. Félrehúzta a pony­vát, hogy megnézze, ki motoszkál odakint. Mihály volt. Ott ült a sátor előtt és kefélte a csizmákat. Mikor a kipuccolt csizmákkal szelíd jóreggelt kívánva be­jött a sátorba, szépapám azt mondta neki ásítozva: — Ott az espélyein lóg az is­kola . . . Van benne kenyér m­eg ódalas.. Eh­et kend is belőle ... — Megszűnik húsz kivételes rendelet. A kormány rendeletet adott ki, amellyel a kivételes hatalom alapján kibocsátott és ideiglenesen fentartott húsz miniszteri rendelet hatályát november 1-én megszün­teti. A hatályukat vesztett rendeleteket a hatályossá­guk tartama alatt keletkezett viszonyok rendezésére ezentúl is alkalmazni kell. — Ászen csak nem hagyhatom az úrfit szógálat nékűl itt a hadban! Szépapámnak forogtak a szemgolyói és a szavak recsegtek a szájában: — Mit mondtam­ én kendnek, hun maraggyon? Mihály még mindig védekezni próbált. — Én tudom a szokását, nem valami idegen da­rabont! És hogy szépapám csak nézett rá csikorgó düh­vel, Mihály megemelte rövid kardját: — Ezt a kardfiát Lippán faszoltam a bagozing­ba . . . Odáig gyalog gyöttem, Szenmiklós alatt osz­tán kötöttem magamnak egy lovat. Fürge kiá­lú, csak az egyik lába pókos. Nem folytathatta tovább, mert szépapám dörgő hangon ráförmedt: — Takarodjék kend a szemem elől! És hogy Mihály nem mozdult, csak állt, mint a cövek, ő fordult sarkon és otthagyta Mihályt. Ahogy nagy dühvel, irány nélkül csörtetett előre, egyszerre homályos lett előtte minden. Könny futotta el a szemét. Valami nagy nagy melegség árasztotta el a szivét. Megérezte azt az állatlan tiszta ragaszkodást, amely Mihályt utána húzta ide a táborba. Egy kicsit tán mégis túlságosan goromba volt hozzá. Még az öreg szivére venné a dolgot! Még elillan a táborból! Mint az oldalba rúgott kutya! Ha már itt van, miért ne maradjon itt? Ki ellen vétett, hogy útnak eredt? Élhetett volna holta napjáig bé­kességben a literáti házban. Vissza kéne menni hozzá, egy-két szelídebb szó­val. S nagy kanyarodóval újra arra ment, ahol az ordasok álltak. De Mihály már nem volt köztük. Lejebb ment a szabad táborhelyek felé, ahol az al­konyatban már tüzek pirosodtak. Minden vén ka­tonaarcba belenézett, de egyik sem Mihály volt. Mikor már egy órahossz­at hiába kereste, akkor megállott, teli tüdővel elkiáltotta magát! — Mi­hály! Valahol messze a sötétből feltápászkodott egy hórihorgas alak és közelebb lépett.

Next