Pesti Napló, 1923. április (74. évfolyam, 74–97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

4 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1923 április 7 ­ Éjszakai tombolás délután 4től hajnalig Közép-Európában Berlin, március hó. A középeurópai éjszakák délután négy órakor kezdődnek. Prágában délután négy órakor megtelnek a tánchelyiségek és zsúfoltak maradnak a késő éj­szakai órákig. Különös látvány fogadja a magyar embert ezekben a középeurópai tánchelyiségekben. .Estélyi öltözéknek, dekoltázsnak, frakknak és szmo­kingnak nyoma sincs. Az emberek a hivatalokból, a munkaasztal mellől ugranak fel és egy-egy negyed­órára, vagy egész délutánra beszaladnak a néger muzsika mellé. Fiatal, tizenöt-tizenhat esztendős leá­nyok, őszhajú öregasszonyok, kopasz férfiak, nagy­apák és serkedő bajuszú fiatalemberek heringmódra összezsúfolva, sűrű körben táncolnak egymás mel­lett. A lányok és asszonyok le sem vetik kabátjukat. Kalapban és kabátban táncolnak szakadatlanul. Sza­kadatlanul, mert a zene nem tart szüneteket, hos­­szabb-rövidebb pihenőket, mint nálunk. Különösen Németországban nem. Németországban most tizenkét órakor van a záróra és a hivatalosan engedélyezett rövid éjszakai időt alaposan kihasználják az embe­rek. A zene szakadatlanul szól. Lepereg az egy fi­shtiming, a zene egy pillanatra megáll és már rögtön másik tangóba kezd. Bokán és tombol a nép. A műsoros délutáni és éjszakai mulatóhelyeken alig számítanak valamit a „számok". A fontos az, hogy a közönség táncolni akar. Félórai táncok között a terem közepére húznak valami négyszögletes bőrdarabot és azon mutatnak be táncosok, énekesek, bohócok valami artista-szá­mot. A táncolók alig várják meg, hogy vége legyen a mutatványnak. Még meg sem szólal a zene és már Tohannak a terem közepére. Sűrűn egymá­sba fonód­nak, a tánc Közép-Európában sokkal merészebb és érzékibb, mint nálunk. Nem fogják magasan a Vál sem a nőt, hanem mélyen lent a derékon, úgyhogy a párok hasa szorosan összeér. A­ betiltott Steinach, a cseh rendőr és a délutáni tánc Kint az uccákon forrón süt a koratavaszi nap. Külsőségekben a legnagyobb rend. Ötven-száz lépés­nyire egymástól rendőrök állnak és szinte komikus buzgalommal irányítják az utcai közlekedést. Angol módra gumibotot tartanak kezükben és túlzottan pe­dáns rendszeretettel mutatnak irányt az autóknak,­­kocsiknak, még a kiszabott pályán járó villamosnak is. Bent a termekben ezalatt szakadatlanul táncol a nép. Furcsa ellentét ez, különösen akkor, amikor azt halljuk, hogy az európaizerte ismert Steinach-filmet Prágában betiltják. ,A Steinach-filmet bemutatták a cenzúrának, a közegészségügyi­ minisztériumnak a javaslatára azonban ktiltották a nyilvánosságra ho­zatalát. A betiltást tudományos és erkölcsi okokkal ma­gyarázták meg. A tudományos magyarázat az, hogy az a probléma, melyet a film tárgyal, ma még nem­ jutott a­ megoldásnak abba a stádiumába, hogy a mozgóképszínházakat látogató legszélesebb körű kö­zönség is megismerke­dhessék vele. Azonkívül pedig — azelőtt két héttel, — folytatta Janika valami szomorú, suttogó hangon — ... a­ fiúkkal Budán vol­tunk. Kiskocsmában vacsoráztunk, be is boroztunk egy kicsit. Két óra tájban mentem haza egyedül. Esett az eső, az a tiszti gumiköpeny volt rajtam, a csuklyát is ráhúztam a sapkámra. A körúton men­tem, a fal mellett, hogy ne ázzak nagyon. Egyszer csak belémkapaszkodott egy nő. Egy olyan utcai nő. Erről jobbról kapaszkodott belém, ahogy most te ülsz nekem. Belémkapaszkodott és azt mondja . . Itt abbahagyta és ránézett Miettre. — Nem hargs­­ ol meg, ha elmondom! — Csak mondd... — suttogta Miett, anélkül, hogy a szemét kinyitotta volna. — Hát szóval.. elvitt magával. Egy mellék­uccába mentünk és becsengetett a kapun. A kapu fölött lámpa égett, ahogy ott álltunk, ez a nő egy­szerre az arcomba látott... Az öt ujját a mellemnek feszítette, borzasztót sikoltott és eltaszított magától. Janika mélyet szippantott a cigarettából. — És beszaladt a kapun... — mondta még, de ezt már elfulladva és alig hallhatóan. Most megint sokáig hallgattak. Akkor Janika felállt é.­ azt mondta: — Hát csókolom a kezedet, Mick... Miett még mindig lehúnyt, szemmel feküdt a párnán. Janika megfogta és felemelte gyönyörű ke­zét, amely bágyadtan, szinte élettelenül pihent a díványon. — Csókolom a kezedet... — mondta halkan még egyszer. — No menj még... — mondta Miett és nem en­gedte el a Janika kezét. Janika visszaült. Kezében ott maradt a Miett keze. Így ültek sokáig és megint hallgattak. Egyszer csak megmozdult a Miett keze és lassan rászállt a Janika nyakára. Lehúzta a díványra a Janika fejét, úgyhogy a Janika homloka a karjára és a fél arca közel a melléhez került. És megint hallgattak. Sokáig, nagyon sokáig. A Miett egyik keze ott pihent a Janika nyakára kul­csolva. Aztán egyszerre Miett kinyújtotta a másik kezét, a levegőbe emelte és tapogatózva megkereste az er­nyő alatt a villanykörte csavarját. És eloltotta a villanyt: a film túlságosan hangsúlyozza az emberi élet sze­relmi részét és majdnem azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy az emberi test szerelmi szervei fon­to­sabbak a többi szerveknél. E tudományos és erkölcsi meggondolások alapján a filmet betiltották. Ugyan­ekkor az összes nyilvános helyiségekben semmi mást nem lát az ember, mint szerelmet. Prágában az a benyomása az utazónak, hogy a fiatal férfiak és leányok a tánchelyiségekben ismerkednek meg egy­mással és kötnek házasságot. Oka ennek — miként egy prágai úr magyarázta — a nagy cseh lakásínség is. Az embereknek nincs rendes otthonuk, fiatal há­zasok egy szobába vannak összezsúfolva, leányos anyák nem rendelkeznek elég nagyszámú szobával, hogy lányaik jövendőbelijét fogadhassák. Az anyák emiatt elviszik lányaikat a „lokálokba", ahol anyai felügyelet alatt a legmerészebb gesztusokkal táncol­ják a legmodernebb táncokat. ,,Hanali" Ugyanez a kép tárul az utazó elé Németország­ban is, főként akkor, ha minél északabbra utazik. Hamburg, délután öt óra. Az Alster partján van egy nemzetközi híresség­­ bar, a „Halak­". Egyike a legszebb és leghódítóbb mulatóhelyeknek. Csön­desen záródó, kicsiny ajtón lép be az ember, né­hány selymesen omló függönyt kell széjjeltolni, hogy a terembe juthassunk. Furcsa fény fogadja a belé­pőt. Sötétbarna tónusú, faragott bútorok borítják körül a hosszúkás termet. Halványkék üvegen át szűrődik a langyos világosság. Jobbra hosszú ki­szolgáló bar-asztal, előtte a nemzetközi magas bal­székek. Szemben a bejárattal emeleten elhelyezve, úgy, miként templomokban az orgona, zene szól. Lágy hangjai selyemfügönyön át borulnak a te­remre. A bár-aszt­allal szemben kicsiny fülkék, mind­egyikben egy-egy szótlan férfi, vagy szerelmes pár üldögél. Mély csönd van a bárb­an. Letelepedünk az egyik asztalhoz, mellette a fülkében két fiatalember ül. Egy tizenkilenc-húsz éves fiú, és egy tizenhat­tizenhét esztendős leány. Hosszú szalmaszálon át ne­héz barna likőrt szívnak, előttük zöld posztó, kicsiny barna csészékben, kocka, — szótlanul kockáznak. Szemük már részeg, bágyadtan csillog, szemhéjuk le­lehunyódik. Ópiumos nyugalommal dobálják a koc­kát és néha öreg mosollyal egymásra néznek. Odébb egy tengerésztiszt­ ül, whyskit iszik, arcából vasta­gon dől a mámor. A mi asztalunknál ezalatt egy német lapszer­kesztő, aki most tért vissza a megszállott német te­rületekről, tragikus hangon beszél a Ruhr-vidékről. Beszél német leányokról és asszonyokról, beszél mil­liónyi lakosságról, akik rendőrség nélkül állanak. Beszél a fekete­­gyémántról, a modern gazdasági harcnak erről a körülrajongott kincséről, — a szem­üvege német, a hangja német, de­ akik a szomszéd asztalnál kockán játsszák el ifjúságukat és mámorba fojtják életüket azok is németek. Ilyen különös ellentétekkel van teli egész Közép Európa. Kint a hamburgi kikötőben most küzdi fel magát ismét a német erő az angol mellé. A német zászlók száma a kikötőben már-már eléri az angol zászlók számát. Egész Németország­­hivatalos gyászt ül a Ruhr -események miatt. Ugyanakkor azonban visszafojtott, ideges izgalommal vitustáncot­ jár a nép a mulatóhelyeken. Jiz Mister partján A hamburgi mulatóhelyek zsúfolásig teli van­nak. Ami Prágában a délutáni tánc, az Hamburg­ban fokozottan az éjszakai mulatozás. Itt is ugyanaz a kép: a túlságosan fiatalok és a túlságosan öregek tombolása. És mindenfelé lányok a vásáron. A­z asz­taloknál szanaszét nők ülnek és üzletszerűen mérik­: az időt. Feltűnő sok nő táncol együtt,­­ kínálják magukat. Éjjel tizenkét órakor pontosan elsötétednek a lámpák. Az emberek kitódulnak az uccákra, a sö­­­tét uccákon autók robognak szerteszét. Nincs vége az éjszakának. Hamburgban rendesen működő szál­lodák és magánházak vannak, ahol megfelelő belépti­díj ellenében folytatni lehet az éjszakai szórakozáso­kat. Bort és pezsgőt is szolgálnak fel, a társaság nő­tagjainak is sz­bad bemenetük van. A német rend azonban itt is meglátszik: a férfiaknak rendes érke­zési ívet kell kitölteniök, miként a lakást nyújtó ho­teleknek. Kint az utcákon is továbbfolyik az élet. Egyál­talán minél északabbra megy az ember, annál külö­nösebb látványban van része a déli népek fiának: a szerelem kint tanyázik az uccán. Az uccákon, a leg­forgalmasabb útvonalakon is, mialatt járókelők sé­tálnak, az utasok között jól felöltözött hölgyek és urak szorosan összefonódva állnak és csókolják egy ó­riást. A kikötőkben motorcsónakok állnak, készen a páros futásra Cuxhaven felé. Egy-egy sarkon zajos jelentek játszódnak le. Egy bérkocsi előtt férfi és nő dulakodik. A férfi be akarja tuszkolni a nőt a kocsiba, a részegen kacagó nő nem engedelmeskedik. A férfi lerántja a boáját, kikapja kezéből a retiküljét egyedül elvágtat. A nő ott dülöngél az utcán és lényéből kiforgatva sír és ka­cag. A járókelők megállnak é­s megkérdezik,­ hova akar eljutni. Érthetetlenül kiabál egy uecanevet. Végül egy szemüveges fiatal német türelmesen szóbaáll vele és kivallatja. Egyszerre megindulnak. Néhány utcán át megérkeznek egy mellékutcába, a nő ott becsönget és a magányos villanylámpa fényében csakhamar megjelenik a kapuban egy másik nő. Az inzultált részeg asszony hangosan elpanaszolja baját: barátja elhagyta és megverte. Még panaszkodik, amikor meg­érkezik bérkocsiban a „barát". Kiszáll a kocsiból és egyenesen a nőnek tart A nő is nekiront jó néhány percen át ütik, rúgják, tépik egymást Végül kirá­ radtam, lihegve szembenéznek egymással. Szeretné­nek leülni. Oly fáradtak, hogy akár a kövezetre lefe­küdnének. A férfi ekkor hangos káromkodással meg­indul egy kapu felé, amely egy penziónak a kapuja és becsönget .A kapu nyílik s mialatt a férfi belép, a nő is utánasiet­ és hangos sírással ráborul a férfire, tiz emberiség tisztelete Persze, ezek kirívó esetek. Van más éjszakai élet is, de ez is tele van valami furcsa izgalommal, amely­ből lépten-nyomon gazdasági és lelki válság árad. A berlini éjszakai életből lépten-nyomon felérik dübörög ez a válság. A késő esti­ órákban fiatalemberek tele­pednek le a bar-asztalok köré, kezük tele van köny­vekkel és kéziratcsomagokkal. Arcuk sápadt, szemük gyűrődött, csupa neurasztém­iás, gondokkal agyonvert, tíz körömmel dolgozó és gondolkodó fiatalember. Ők a mod­ern német irodalom és művészet, keresői. . Mi­alatt a német színpadokon még mindig Sudermannt játsszák, ők új lelki és szellemi kultúráról álmodoz­nak. Furcsa keverékei gyűlöletnek és szeretetnek. Gyűlölik a régit, gyűlölik a mát amely életben tartja, szinte a természet törvénye ellenére,­ a tegnapot és rajongói a holnapnak, amely meg fogja szülni ebből az elanyagiasodott és tönkrement világból a lélek életét. Munkájuknak egyelőre csak féleredményük van, inkább ígéretek, mint­­ eredmények. Hinni is lehet bennük, észre sem venni is lehet őket. Hangjuk még egyelőre elvész a középeurópai káoszban. Ebben a zűrzavarban csak egy hang csendül fel tisztán és határozottan: a világot járó angolok és amerikaiak hangja. Nyugodt hódítókként járnak-kelnek a közép­európai nappalokban és éjszakákban; keresik azt ami még nem roncs, ami még, megfogható, ami még feltámaszt­ható a világ javára. A hamburgi Trocade­róban egy emelvényen egy ősz angol íróval állott e sorok írója,­­Nemes angol tipus. Ősz bajsza lelóg az ajkára, bőre olyan, mint a félig nyers hifszteké. Nyu­godtan áll ott a tomboló tánc fölött és mikor a zene egy il­lenatra elhallgat, mosolyogva így szól: — Ha az ember ezt nézi, elveszíti tiszteletét az emberiség előtt. Úgy mondotta ezt, hogy önmagát és honfitársait ezúttal sem sorozta be az emberiség közé. Földi Mihály Benes szerint Magyarország­ és Csehszlovákia gazdasági viszonylatában javulás állott be Bécs, március 31. A Stunde prágai tudósítója megbeszélést folyta­tott dr. Benes külügyminiszterrel, aki Csehországnak Magyarországhoz való viszonyáról ezeket mondta: — Magyarországgal szemben követett politikánk­ban mindig az az igyekezet vezérelt és ma is az ve­zérel, hogy a barátságos viszonyt fentartsuk és a kölcsönös együttműködés előfeltételeit,­­különösen gazdasági téren, megteremtsük. Ha ez az igyekeze­tünk többszörös kísérlet ellenére meghiúsult,­ ebben nem mi voltunk a hibásak. • Azt reméltük, hogy a Habsburg-ké­rdés likvidá­lása és Magyarországnak a népszövetségbe való felvétele után Magyarországhoz való viszonyunknak új­ érája kezdődik. Tényleg be is állott bizonyos ja­vulás, úgyhogy 1022 őszén folytathattuk a gazdasági tárgyalásokat, amelyek a szerződések egész sorának megkötésére vezettek. Hisszük, hogy ezek a törekvé­sek idővel egyre nagyobb tért nyernek. A politikai működésben m­ég mindig a bizalmatlanság számos jelével találkozunk. Mi jó viszonyt akarunk fentar­tani Magyarországgal és továbbra is ebben az irány­ban fogunk dolgozni. KAUCSUK SAROK ruganyos, tartós, e 1 @ a á n­y. Csak Palma védjegygyel való till

Next