Pesti Napló, 1923. október (74. évfolyam, 221–246. szám)

1923-10-02 / 221. szám

Budapest, 1923 V 74. évfolyam 221. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra ..... 7000 K Negyedévre .... 20000 K Egyes szám ára: Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 350 K Vasárnap 400 K Egyes szám ára Ausztrilban hétköznap és vasárnap 2000 osztrák korona. Kedd, október 2 AkiK álljáti a harcot !A fajvédők tegnapi gyűlésén újra Hal­latszott az a fülsiketítő fegyvercsörgetés, amely állandó harci készenlétet, állandó csatákra való készülődést jelent s amely még eddig mindig bankettel végződött. E­­fegyverek, amelyek megcsörrentek, azok az unalomig ismert frázisok, amelyeknek belső eszmei ürességét csak a tömegek egy­részének naiv h­iszékenysége tölti meg. És a tömegnek ez a része ártatlan. A kor, amelyben élünk, irtózatos­­ megpróbáltatá­sok elé állítja a társadalmat, de különösen a társadalomnak azt a részét, amely csak keserves küszködéssel tudja fentartani emberhez méltó életét. Ez a rengeteg meg­próbáltatás rengeteg kérdőjelet hagy az emberek lelkében. Miért e szenvedés, miért e sok nélkülözés, miért a holnap örökös bi­zonytalanságai A lelkek szomjasak, felele­tet várnak és minden hangot, amely fele­letként vagy magyarázatként hallatszik, üdvözítő igyekvés fogadja. Nincs idejük és nincs józan mérsékletük fontolóra venni e feleletek és jelszavak logikáját, mert az utolsó esztendők politikai útvesztője és a rendkívüli idők beomlott alagútjaiban el­tévedt az értelem és hurrát kiáltanak min­den gondolatnak, amelyet a szónoki­­emelvényekről a magasba dobnak. Ezek a zsonglőrkézzel feldobott gon­dolatok állandóan a harci indulat piros színét mutatják. És ez­­a szín, ez az indulat könnyen magával ragadja azokat, akiknek a lelkében az élet keserveinek indulata amúgy is fájdalmasan megfeszült. Hurrát kiáltanak e gondolatoknak, de nem látják, hogy a fény, amit éhes fantáziájukkal e gondolatokba belelátnak, nem a fölkelő nap fénye, hanem csak olcsó politikai tűzi­játék. Mi az a harc, amelyet hirdetnek, ame­lyet olyan sziklaszilárdan állanak? Mi el­len és kik ellen harcolnak? Riadót fújnak minden pillanatban és föllármázzák az or­szágot, amelynek most ezekben a nehéz időkben egy óriási műhely, fegyelmezett csöndjével és tiszta áhítatával kellene dol­goznia a magyar jövendő, eltört remé­nyeink összeforrasztásán, a legemberibb gondolatok formáinak ötvözésén s azoknak az eszmebeli fegyvereknek finom faragá­sán, amelyeknek élén a kultúra fénye ra­gyog. De ők nem ilyen fegyverekre gondol­nak. Ők a gyűlölet mély, lőporos pincéjét ássák, az indulatok durva faltörő kosait ácsolják, a pusztulás szellemét idézik fel ott, ahol nélkülük béke és munka lenne és mint a vásott gyerekek kapaszkodnak a magyar élet hatalmas lendítő kerekeibe. Ez az állandó harci készülődés minden vállalkozási kedvet csírájában fojt meg. Pedig ennek az országnak erőforrásait csak azok a vállalkozások nyithatják meg, amelyek a magyar talajba a gazdasági és kereskedelmi élet friss és üde csiráit ülte­tik. A vállalkozás azonban rendkívül óva­tos: finom, idegszálai remegve éreznek meg minden bizonytalanságot és ijedten húzód­nak vissza, ha valahol a társadalmi és poli­tikai élet olyan rétegébe ütköznek, amely a gazdasági és kereskedelmi fejlődés nyu­galmának veszélyét jelenti. A felelőtlen demagógia pedig és ezt a gazdasági nyu­galmat veszélyezteti. Azok tehát, akik a harcot állják és hir­detik, olyan frontok ellen hirdetnek harcot, amely frontokon a nemzet jövendője, gaz­dasági és kulturális boldogulása épül. És e frontok ellen harcot hirdetni a nemzet élete ellen való vétek. SZERKESZTŐSÉGI­ KIADÓH­IVATAL, Erzsébet körút 18. szám. TELEFONI József 62-30, 62-31, 62-32 Felelős szerkesztő: József 62—36. , Szarkesztűség Bécsborn L, Kohlmarkt 7. ! A pápát megrendítette a német tragédia Tíz halottja és Hetven sebesültje volt a düsszeldorfi véres harcoknak Róma, október 1. (A Pesti Napló tudósítójától.) A Nuovo Paese, annak kijelentése mellett, hogy közleménye teljesen hiteles forrásból ered, a pápának alábbi szavait közli: — A német tragédiáról szóló hírek szíve­met szaggatják. Reggel és este a népek béké­jéért imádkozom, mert mi mást tehetek, mint imádkozni. Kérem a Mindenhatót, hogy hall­gassa meg imámat, legalább a gyermekekért, a szegény szerencsétlen gyermekekért, hogy sorsuk elviselhetőbbé váljék és újból megis­merjék a szeretetet. Nem szabad megtörténnie, hogy egy egész nemzet elpusztuljon. (II.) Düsseldorf, október 1. (A Pesti Napló tudósítójától.) Az önálló rajnai köztársaság hívei vasár­napira gyűlést hirdettek, amelyen, hír szerint, ki akarták kiáltani a Rajna-tartomány elsza­kadását a birodalomtól. Amikor többezer főnyi tömegben fölvonultak a Bismarck-szobor elé, kékzubbonyos birodalmi rendőrség jött velük szemben. Ekkor a tömegből revolverlövések dördültek el, majd bekerítették a rendőröket, akiket az éppen akkor odaérő kommunisták tüntető menete is szorongatott. A rendőrök vé­delmükre­­viszonozták a lövöldözést, ami jel­adás volt általános tüzelésre. Eddigi megálla­pítások szerint a kifejlődött formális csatának tíz halottja és hetven sebesültje van.­­ A szeparatisták egy csoportja tegnap este, amikor a vidékiek legnagyobbrészt már elutaz­tak, meg akarta ostromolni a városházát, mert azt hitte, hogy a kékzubbonyos rendőrség már le van fegyverezve. Amikor arról értesült, hogy a rendőrségnek meghagyták lőfegyvereit, a csoport elszéledt. (II.) Párizs, október 1. Ji Poincaré miniszterelnök Meuse megye főtanácsának mai megnyitó ülésén Bar le Ducban beszédet mondott, amelyben többek­ közt ezeket jelentette ki: Sok hónapi türelem után benyomultunk a Buhvidékre, ahol azon­nal a legbámulatosabb komédiát játszották. A­ franciák tudták ugyan, hogy ezek a hallatlan machinációk összeomlásra vannak ítélve, hi­szen a franciák kezükben tartották a német termelés gyűjtőpontjait. Most elérkezett az esedékesség napja. A német kormány a kike­rülhetetlen meghátrálást szívesen vásárolta volna meg olcsón, azonban kénytelen volt elis­merni, hogy a harcot nem tudja tovább foly­tatni.. Botrányba fúlt a közüzemi alkalmazottak gyűlése Egy közbeszóló megsértette a főkapitányt és­ erre feloszlatták a gyűlést (Saját tudósítónktól.) A keresztényszocialista köz­üzemi munkások bérmozgalma ürgében összehívott gyűlés botrányba fulladt. Az i­gyik szónok személy szerint hljplez'.e- 6w Hektro nístM-n r.-,* V,' f* jgcT állítólagos visszaéléseiről sorolt fel adatokat. A je­lenlévő rendőrtisztviselő több alkalommal megszakí­totta beszédét, végül pedig megvonta tőle a szót. Erre általános zűrzavar és felfordulás tört ki. A nagy káoszban valaki sértő kifejezéssel illette a főkapitányt, de a közbeszólót nem sikerült előterem­teni. Erre a rendőrtisztviselő feloszlatta a gyűlést és a termet kiüríttette. Éles kritika a főváros vezetőségétől A keresztényszocialista közüzemi munkások — mint ismeretes­ — hetvenöt százalékos béremelést kér­tek, amit azonban a főváros vezetősége nem adott meg. Ebben az ügyben gyűltek össze a közüzemi munkások a régi képviselőház nagytermében. Kele­men Géza ügyvezető elnök éles szavakkal bírálta a főváros helytelen munkáspolitikáját és adatokkal mutatta ki, hogy a város mai vezetőségének nincs érzéke a szociális kérdések iránt. Folyton azt hangoz­tatják, hogy a zsidó nagytőke uzsorázza ki a keresz­tény munkásokat, holott ha bérleszállításról van szó, a főváros a zsidó nagytőke képviselete előtt jár. Tudnának fizetni, csak nem alkarnak. Ekkor valaki közbekiáltott: — Akkor keveset járhatnának autón. Végül azt fejtegette, hogy egyelőre tartózkodja­nak a sztrájk fegyverétől s négy pontból álló hatá­rozati javaslatot terjesztett elő. E­­­szerint a gyűlés aggodalommal látja, hogy a főváros tanácsa az al­kalmazottak követeléseivel szemben nem tanúsítja azt a megértést, amit maga a közérdek is megkíván. A béremelések mértéke az alkalmazottakat nem elé­gíti ki s ha a főváros idejében nem cselekszik, a tör­ténő dolgokért előre is elhárítják a felelősséget ma­guktól. A fizetést a közszükségletek tényleges árai és a magániparban fizetett munkabér alapján rendezzék. Szűnjenek meg az­­érdem szerinti­ béremelések, mert azok személyi és politikai kedvezésekre nyújtanak módot. A gyűlés különben felszólította a keresztény­szocialista törvényhatósági bizottsági tagokat, akik mint a határozati javaslat mondja, »ezidőszerint még a keresztény községi párthoz tartoznak«, hogy egy szűkebb körű bizottságot küldjenek ki, amely az üze­­­mek munkabéreit felülvizsgálja. Végül a gyűlésből a keresztényszocialista nemzetgyűlési képviselőkhöz fogdultak, hogy a belügyminisztert világosítsa fel a közüzemekben uralkodó hangulatról , a kereskedelmi minisztert pedig kérjék fel, hogy a béregyeztető bi­zottságok a közüzemi alkalmazottak ügyeit is tár­gyalhassák. Elkeseredett felszólalások A határozati javaslathoz elsőnek Kasza János szólalt fel, aki az Elektromosművek munkásságának hangulatát ecsetelte. Egy év alatt a villany árak százszorosra emelkedett, a munkabéreket pedig csak huszonötszörösre emelték. A városházán folyton ar­ról beszélnek, hogy a közüzemi munkásoknak mi­lyen jó dolguk van, de arról senki sem­ tud, hogy a Kazinczy ucai telepen egy em­ber az éhségtől össze­­esettt. Mocsáry Ottót megéljenezték, amikor az emel« ' «"On­yry fS)?«vdt* ríjg'.ii;» szál sesrate, hogy lél*f­l»' zésekkel fon előálla­ni. Elmondotta, hogy a munkások nem kaptak vásznat és sifónt, tizennyolc ember kö­zött pedig nyolcszázhatvankilenc méter vásznat osz­tottak szét. Egy-egy munkás legjobb esetben három métert kapott, holott »azok, akiknek milliós jövedel­mük és milliós mellékjövedelmük van«, 50—90 mé­ter­s szövetet kaptak. A gyűlés hangulata ekkor már nagyon izgatott volt. Mindenfelé nagy zaj támadt s a felháborodás vihara vonult végig a termen. — Neveket kérünk! Neveket! — kiáltották. Mocsáry egy papírlapot vett elő és a neveket kezdte olvasni. A rendőrség jelenlevő képviselője, Stoltz Zsigmond rendőrkapitány erre felszólította az elnököt, hogy a szónokot tiltsa el a személyeskedéstől. Kelemen Géza elnök engedelmeskedett is, de a kö­zönség ekkor már nagyon zajongott. Mocsáry át is adta a papírlapot, de hozzátette: — Ezek az adatok igenis, hozzátartoznak a mun­kások béremelésének a kérdéséhez, mert tudni akar­juk, hogy hol van az ellenőrzés. Amikor a munkások, vagy tisztviselők gyerekének könyöke kikandikál a kabátjából, akkor egyes főfelügyelők, mert a szét­osztással foglalkoznak, kilencven méter számra kap­nak vásznat. A rendőrtisztviselő megint intette, hogy hagyja­ abba a személyeskedést, mire a munkásétkezde dol­gait kezdte firtatni. Eitőr a botrány Elmondotta, hogy valószínűleg azért főznek a tutajuccai telepen disznóknak való eledelt, mert va­laki számára ott nyolc darab disznó hízik és annak kell az étel. A városházán azt hiszik, hogy a mun­kások eszik a disznókat, holott az étkezdében disznó­húst még nem láttak. Inkább annak néznének utána, hogy lehet ezer darab zsákot ma darabjával 350 ko­ronáért eladni, holott a zsákokért ezreket szoktak fizetni. 88 zsírok hordót eladtak, darabját 600 koro­náért. Csak az itt mutatkozó különbözetekből minden munkásnak húsz százalékos béremelést lehetne adni. Az elszámolás különben minden ellenőrzés nélkül van. Egy papírra felírják: vettem zsírt 480.000 koro­náért és azzal vége. Aki elhiszi, jó, aki nem hiszi el, úgyis jó. A rendőrtisztviselő megint kérte, hogy ne sze­mélyeskedjék, de ekkor Mocsáry az egyik igazgató nevét említette, amire a kapitány utasította az elnö­köt, hogy vonja meg tőle a szót. Kelemen Géza elnök a nagy lármában ezeket mondotta: — Kén­ytelen vagyok, a rendőrség utasítására, megvonni a szót. A lárma mindinkább általánossá vált, mindenki felugrált a helyéről és kifelé tódult. — Így nem tanácskozunk! így nem hallgatunk meg senkit! Egyszerűen hazamegyünk! Az elnök hirtelen felfüggesztette a gyűlést. "

Next