Pesti Napló, 1925. január (76. évfolyam, 1–25. szám)

1925-01-23 / 18. szám

­SS Pente-II PESTI NAPLÓ 1925 január 23 -, Összehívják a munkanélküliek gyűlését Hogyan képzeli el a Szakszervezeti Tanács a munkanélküliek elhelyezését a külföldön ? (Saját tudósítónktól.) A Szakszervezeti Ta­­­ács csütörtökön délután ülést tartott, ame­lyen ismét a munkanélküliség kérdésével fog­lalkozott. A tárgyaláson részt vett a Tanács m­inden tagja, s amint az egyes szakmák kép­viselői egymásután felszólaltak, nagyon súlyos kifakadások hangzottak el. — A munkásvidékek szenespincéinek tu­lajdonosai igazolhatják, — mondta az egyik felszólaló — hogy ma már kilónként vásárol­ják a tüzelőanyagot, a zöldségesbódékban pe­dig fejenként a hagymát. — A munkanélküliek családjai üres szalma­zsákokon alszanak, — mondta egy másik ta­nácstag — lakásukból minden holmi már a szegénypiacra került. A munkanélküliek gyűlése Hosszas vita indult meg ebben a hangulatban, míg végül a következő határozatot hozták: összehívják a munkanélküliek gyűlését, ame­lyen feltárják mindazt, ami ebben a kérdésben ed­dig történt, s meg fogják mondani, mit ígért a népjóléti miniszter, mint a miniszterelnök helyet­tese. A gyűlés után küldöttség útján keresik fel a miniszterelnököt és a népjóléti minisztert. A teljes ülés megbízta a Szakszervezeti Tanács titkárságát, tegyen meg minden előkészületet a gyűlés egybe­hívására és a munkanélkülieket a sajtó útján ér­tesítse a gyűlés idejéről és színhelyéről. Ha ennek az intézkedésnek nem mutatkozik a gyors ered­ménye, úgy a továbbiakkal a gyűlés után fognak foglalkozni. Munkaalkalom a külföldön A Szakszervezeti Tanács már előbb meg­formulázott követelései közé felvette azt a pontot, hogy a kormány szervezze meg a mu­n­kanélkül maradt munkások külföldi k­er­eseti lehetőségét. Arra nézve, hogy ezt m­iképpen képzeli el a Tanács, a következő felvilágosí­tást adták nekünk: — A mutilusnélküliség elleni biztosítás a munka­nélküliség kérdését nem oldja meg. A munkások, irodai és üzleti alkalmazottaknak munkahiány ese­tére szóló kötelező biztosítása csupán a munkanélkü­liségből eredő nyomort csökkenti. Bár erre a mentő munkára sürgős szükség van, még sürgősebb szükség van a munkanélküliség megelőzésére, arra, hogy megfelelően szervezett közmunkán révén juttassák munkához a munkanélkülieket. A köz­munka nem csupán utak, hidak, csatornázási mun­kálatokból állhatnak. Hiszen egy jól megszervezett építőakcióra már azért is rendkívül szükség van, mert a fővárosban és annak közvetlen környékén a lakók sok ezre fabarakokban tengeti életét. De egyes vidéki állomásokon még mindig találni vagonlakó­kat is. Egy ilyen építőakció nemcsak az építőiparral kapcsolatos szakmák munkásait juttatná munkaal­kalomhoz, de közvetve mindazokat, akik olyan ipar­cikkeket készítenek, amelyre a munkához jutott és teljesen lerongyolt tömegeknek rendkívüli szükségük van. Az építőakción kívül módot, kell keresni arra is, hogy az állam lerongyolt ipari üzenteinek a beren­dezkedése, gépszükségletei felcseréltessenek, új mo­dern gépekkel. Ez előmozdíthatná nemcsak a gép­gyártóipar foglalkoztatását, de az amúgy is deficit­tel küszködő állami üzemeket hasznothajtóbbá tenné. A MÁV felszerelésének a felújítása ugyancsak meg­felelő munkaalkalmat biztosítana. Ennek a költségét az állam különböző inproduktív kiadások szűkítésé­vel tudná részben megszerezni, részben pedig hitel igénybevételével.­­ A megelőzés munkájának ez lenne egyik része. A másik az, hogy a még mindig fölösleges munka­erőket arra az időre, amíg azok fölöslegesnek mu­tatkoznak és addig fölöslegesek, amíg munkát, ke­nyeret nem tudnak nekik adni, külföldi munkaalkalomhoz juttassák. Ennek a megszerzése céljából a kormánynak külön­böző államok kormányzataival egyességet kellene lé­tesíteni. Ilyen egyességet létesített a háború befeje­zése után Németország Franciaországgal, Lengyel­ország is ugyanezzel az állammal. Egy ilyen egyes­ségben kellene biztosítani azt, hogy Magyarország szállítja a szükséges munkaerőt a bevándorló mun­kások teljes szociálpolitikai védelme mellett. Csak ilyen egyezmény mellett van mód és lehetőség arra, hogy a szokásokkal és viszonyokkal ismeretlen mun­kások idegen államban megfelelő munkaalkalomhoz jussanak. Minden államnak kötelessége arról gon­doskodni, hogy­ polgárainak életlehetőségét, még ha azok csak munkások vagy hivatalnokok is, bizto­sítsa. Ha itthon nem tudja biztosítani, úgy köteles­sége keresni az utat és módot, hogy átmenetileg más országban biztosítsa. Ezt még a fasiszta olasz kormány is megtette. Kötelessége tehát lépéseket,­­ tenni, hogy így mentse át az ország gazdasági éle­tének legfőbb értékét, a munkaerőt. (Saját tudósítónktól.) A szürke ködös téli délelőttön ma is éppen úgy robognak az atyák és époly vidám kacagással sétálgattak­ a nehéz­bundáéi, párizsi elegánciájú szépasszonyok az Andrássy úton, mint máskor. Az Operaház két kő-szfinksze is époly közömbösséggel nézte a kenyerük után siető, gondterhes férfiakat, pedig ez alatt az Operaház mögött, egy keskeny, tipi­kusan pesti utca bérházában a budapesti klubok, művésztársaságok régi kedves alakja, dr. Göll "Elemér, a jogtudományok doktora, okleveles építőművész negyvennégyéves korában, ma dél­előtt tizenegy órakor saját nadrágszíjára akasz­­­­otta fel magát hálószobájának rézkilincsén. Nyomor: végállomás Dr. Coll Elemér tragédiája tipikusan buda­pesti, sőt középeurópai tragédia. Nemes ambíciók művészi pályára sodorták és a sors, hogy tra­gikumát még nagyobbá tegye, kezdetben sike­rekhez is juttatta, hogy aztán a munkátlanság, a gondok martalékának dobja oda. Dr. G. Elemér előkelő budapesti patrícius családból származott. Apja, Göll János középiskolai tanár,­­a Nagymező utcai kereskedelmi iskolában egész generációkat nevelt föl. Jónevfi, zeneszerző volt, aki a fővárosi középiskolák nagy énekkarait szervezte meg és fiait diplomás pályára nevelte. Egyik fa, Göll Aladár az egyetemi énekkarok tiszteletbeli elnöke, másik fia, Göll János, Új­pest városának főmérnöke, leánya pedig Marsík Jenő vezérkari ezredes, volt belgrádi konzul fe­lesége. A szerencsétlen véget ért dr. Göll Elemér leg­idősebb fia volt Göll Jánosnak. Előbb a jogtudo­mányi doktorátust, majd a műépítészt oklevelet szerezte meg, a legjobb társaságban forgott, tagja volt a­ Fészek művészklubnak és az Or­szágos Kaszinónak. Több nagyszabású, építkezés­hez is jutott, ő építette ifj. Gyenes Lajossal együtt a nagykanizsai új postaépületet, a mis­kolci állami iskolát és legutóbb gróf Teleky Jó­zsef dunapentelei kastélyát. Számos építészeti pályázaton nyert első díjat és ő nyerte el a bu­dapesti Szent Szív fogadalmi templom tervpá­lyázatának első díját is. Az utóbbi esztendőkben azonban egyre ke­vesebb munkája volt Apránként eladogatta ér­téktárgyait, lakásának jobb bútordarabjait. A gond otthormlővé tette s a látszatra még min­dig jókedvű, szinte diákos humorú ember lelke mélyén már ott élt a meghasonlás mé­telye. Gond és a forgalmi adó Tegnap aztán beállított hozzá az adófor­galmi ellenőr és január 2­1-ára idézést adott át neki: — Nem csinálok belőle gondot, — mondotta takarítónőjének, aki éppen jelen volt, amikor az idézést kézbesítették — a könyveim rend­ben vannak, de munkám nincs, én rám nem vethetnek ki újabb forgalmi adót. És ha ki­vetnek is, nehéz lesz behajtani, mert pénzem, az nincs. A Lázár utca 9. számú ház első emeletén dr. Göll Elemérrel egy lakásban lakik Balogh József kultuszminisztériumi főtisztviselő a fe­leségével együtt. Ők vezették a háztartást s Baloghék és Göll közt szinte testvéri jó viszony fejlődött ki. Nekik panaszolta el baját, csüg­gedését, de, amint Balogh József mondotta e sorok írójának: — Nem vettünk mi észre, kérem, semmit se rajta. Olyan volt tegnap is, mint mindig. Nem mondom, nem kacagott, nem tréfálkozott any­nyit, mint esztendőkkel ezelőtt, de egész jó­kedvű volt. Kilenc óra után lehetett, amikor bejött hozzánk és én megkérdeztem, vacsorá­zott-e. »Még nem« — volt a felelet. — Hamar süttettem neki egy kis kolbászt, meg tojást, mert tudtam, hogy ezt szereti és elbeszélget­tünk még sokáig. Akárhogy is igyekszem visz­i Bár az iyen tárgyalások nehézkesek, különö­­sen nehézkesek nálunk. Ezt azonban meg lehet köny­nyíteni, hiszen a Szakszervezeti Tanácsnak megvan a lehetősége, hogy más országok ilyen testületei révén ártár­gyalásokat megkönnyítse és nincsen akadálya még annak sem, hogy ezt ti­tsa,­csak előkészítse, de a teljes ratifikálásig lebonyo­lítsa. A kormánynak csak akarni kell a kérdés ilyen elintézését é­s az itt nyomorgó munkásokat és azok családtagjait megmentheti a végső nyomortól és en­nek következményeit­ől, a­, elkeseredéstől. Mert en­nek kell következnie, ha nem történik sürgősen, valami.­szaemlékezni, egy szóval sem lett­ célzást arra, hogy megunta volna az életét. A pénzeslevél már későn jön Ma reggel azután behívta a feleségemet egy kis pénzt kért kölcsön. Már tartozott vagy hárommillióval, a feleségem mégis elvitt egy csomó fehérneműnket a zálogházba. Kö­rülbelül tizenegy óra lehetett ekkor. A mérnök úr, mielőtt feleségem elment, még egy kis me­leg vizet kért, mert borotválkozni akart. Fél­egy lehetett,a mikor a feleségem hazaért há­­romszázezer koroná­val. — Nagy csend volt a lakásban és a fogasoo­az, előszobában ott lógott a mérnök úr télika­bátja. Gondolta a feleségem, hogy talán újra lefeküdt aludni. De amikor benyitott a félig leeresztett rolettáktól sötét szobába, a másik szobába vezető ajtó kilincsén lógva, szinte ülő­helyzetben, ott látta a szegény jó mérnök urat és a sötétből ijesztően esik fogott felé a pápa­szeme, amely még mindig ott volt a szemén. Kirohant az asszony az udvarra, becsődítette a szomszédokat. Rohant f­el a házmester. A® vágta le szegényt a nadrágszíjáról. De már ekkor nem­ volt benne élet. A­­ arca szépen meg volt borotválva és a hasa át­ volt kötve a ru­hája alatt egy törülközővel. — Nem tudjuk kérem megérteni, miért ölte meg magát. Hiszen amíg nekünk volt vala­mink, neki is volt. Nem most kerültünk mi ide kérem. Tizenöt esztendeje ismerjük egymást és bizony nagyon szerettük egymást. Aztán meg kere­n, pénzt is várt a mérnök úr mindig. Hogy jár neki innen is, meg onnan is. Mikor a fele­ségem a zálogházban járt, mondja a­­szomszédék cselédje, éppen akkor csengetett be a postás pénze sie cell­el. Lehet, hogy valami járandóságát kapta volna meg éppen. Tie ő nem várta meg. Pillanatnyi elmezavar ? Rászéllü­nk ifj. Gyenes Lajos m­űépítésszel is, akivel dr. Göll Elemér együtt tervezte és együtt építette pár év előtt a nagykanizsai posta épületét. — Nem tudom megérteni, nem bírom fel­fogni az egész dolgot. Szegény jó Elemér! Tu­dom, hogy az élet­ét sem kímélte meg a kelle­metlenségektől, de sohasem hittem volna, hogy ez az örökké vidám ember igen könnyen dobja el magától az­­életet. Nem lehetett ez más, mint pillanatnyi elmezavar. Érezhette Ő is a tehetetlenségnek szíves, össze­facsaró kese­rűségét, amikor tehetsége világában itt­­ áll munka nélkül, mégis, nem, ez nem lehet más, csak pillanatnyi elmezavar. Az elárvult lakásban, a nagy rajztáblákon egyetlen ív félér papiros sincs kifeszítve. Az ablakon beszűrődik az utcai lámpák halovány fénye. Az Andrássy úton tovább rohannak az autók, flörtölnek a szépasszonyok. És az Ope­raház előtt a két kő-szfinksz továbbra is kö­zömbösen nézi a kenyér után siető férfinépet B. I. Egy régi budapesti patrícius család kétdiplomás fiát halálba kergette a nyomor Dr. Göll Elemér műépítész felakasztotta magát a nadrágszíjara Borsodban és Zemplénben tönktrement az őszi vetés Tavasszal valószínűleg újra kell szántani az ősszel bevetett földeket Miskolc, január 22. (A Pesti Napló tudósítójának tele­fon jelentése.) . A borsodmegyei és sátoraljaújhelyi gazda­sági felügyelőségek pénteken küldték meg je­lentésüket a földművelésügyi minisztériumba. Eszerint a jelentés szerint a két vármegye te­rületén a hó nélküli tél és a száraz fagy óriási károkat okozott. A teljesen abnormis időjárás az őszi vetéseket teljesen tönkretette, el­őre­­látható, hogy a két megye egész területén ta­vasszal a vetéseket újból fel kell szántani és az őszi vetést tavaszival pótolni, hogy így az idei termés mégis biztosítható legy.

Next