Pesti Napló, 1925. szeptember (76. évfolyam, 195–219. szám)

1925-09-01 / 195. szám

J 1 / Budapest, 1925 \J ! w^sep 10 r ^ll^-rt^ &rta 206& fo&vona 76. évfolyam 195. szám Kedd, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAKI Egy hóra .... 40.000 K Kegyedévre . . 120.000 K Egyes szám ára­ Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 2000 K Vasárnap 3000 K Keyen szám ára Ausztriában hétköznap és vasárnap 35 narab (2500 osztrák korona.) NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20. M. TELEPÓN I József 82-30,62-31,62-32. Szerkasztőség Beonbajn­ok.Kin­auxkt 7. Az új mintfennapi kenyér Megkezdődtek a drágasági ankétek — A hétfői értekezleten 5200 koronás új kenyértípus­t fogadtak el — A forgalmi adóról, vasúti tarifáról csak az érdekeltségek beszéltek, kormánytényezők nem - A községi kenyér­gyár megbukott a felvételi vizsgán — A drágaságot „letörni" nem lehet — mondotta a helyettes miniszterelnök (Saját tudósítónktól.) Hétfőn délután Vass József h­elyettes miniszterelnök végre meg­kezdte azoknak a tanácskozásoknak sorozatát, amelynek célja a lakosság megélhetésének az egész vonalon való enyhítése. Hosszas halogat­van előzte meg a hétfő délutáni ankétot, sőt,­­teljesen érthetetlenül, titkolóztak az illetékes tényezők és minden lehetőt elkövettek, hogy a ^k nyilvánosság előzetesen ne vegyen tudomást a ^drágaságra­­vonatkozó értekezletek idegindulá­sáról. Maguk a meghívottak is, a szakminisz­tériumok képviselői és az érdekképviseletek ve­zetői, úgyszólván a legutolsó pillanatban kap­ták meg meghívójukat és így tört­ént azután, hogy alig néhány órával az értekezlet megkez­dése előtt például maguk a kereskedelem ér­dekképviseletei sem tudták határozottan, meg­tartják-e az értekezletet, vagy sem­ Ennek a titkolózásnak oka, értesülésünk szerint, az volt, hogy a népjóléti m­inisztextrer ró­ná­vül sokan fordultak az utóbbi napokban különböző java­s­latokkal a drágaság letörésével kapcsolatban és Vass Józsi azzal óhajtotta kikerülni a meg­tartandó drágasági ankét túlságos nyilvános­ságát, hogy annak időpontját előzetesen nem publikálta. A hétfői értekezlet, mint maga Vass József helyettes miniszterelnök kijelentette, első etapja volt annak a nagyarányú akció­­nak, amelyet a kormány a drágaság ellen megindított.­­A mai értekezleten kizárólag a kenyérgyárak­­kal és a pékipartestület képviselőivel tanács­kozott a helyettes miniszterelnök, a reszort­minisztériumok kiküldötteinek, illetve szak­referenseinek és a kereskedelmi és iparkamara­­vezetőinek be­vonásával. Az ankét fő problémája a kenyér árának letörése volt. A kormány képviselői részéről a tanácskozás egész folyamán kifejezésre ju­tott az az elv, hogy az árak alakulásába a kormány nem óhajt erőszakosan beleavatkozni, hanem csupán statisztikai adatokkal, tiszta kalkulációkkal, egyszóval a legigazságosabb érvekkel, akarja meggyőzni a kormány az ér­dekeltségeket, elsősorban az ipartestületeket arról, hogy nekikk maguknak kell mert indíta­niuk az árak csökkenésének folyamatát. A kenyér és a péksütemény szerepelt csu­pán a mai értekezlet napirendjén és az elhang­zott felszólalások, valamint az azokra adott miniszteri válaszok alapján megállapítható, hogy a kormány örömmel fogad minden indít­ványt, minden javaslatot, amely a drágaság csökkentésére vonatkozik olyan módon, hogy maguk az érdekeltségek saját iniciatívájukra leszorítják az árakat,­­ azonban mihelyt arról van szó, hogy az államnak hozzá kellene járulni bizonyos megfelelő­ intézkedésekkel a közszükségleti cikkek ár­nívójának leszállításához, ennek megvita­tására a kormány még csak hajlandóságot sem mutatott. A­ mai ankét a kenyér árának csökkenté­sével kapcsolatban határozatot is hozott, még­pedig olyképpen, hogy elfogadtak egy kenyértípust, amelyet az egyik kenyérgyár megjelent igaz­gatója bemutatott. Ezt a kenyérfajtát az illető kenyérgyár kalkulációd szerint 5200 k­orona körül tudják árusítani. A bemutatott kenyér­típust megízlelték a jelenlévők, sőt belekóstolt maga Vass József helyettes miniszterelnök is, konstatálták, hogy a kenyér nagyon jóízű és a fogyasztás céljainak nagyon megfelel, az ár pedig valósággal olcsónak mondható, minden­nek következtében .Tass helyettes miniszter­elnök felhívta a • «ékeket, köteli­zék mar­ikat n ^•^n­'érráípu^f** t áMitáhárá,' ho­'/Jík tri fori gald­ába a 269 kortyás árért. A többi kenyérfajtákat és a péksütemé­nyeket nem érintette az ankét, amelynek ered­ménye ezek szerint kizárólag ez az új 5200 ko­ronás félbarna, de jóízű kenyér lenne. Vass miniszter kifejezést adott annak a vélemé­nyénél, hogy ő ezzel az eredménnyel is nagyon meg van elégedve. A közönség, sajnos, egy­előre nem adh­at örömének ilyen spontán ki­fejezést az elért eredmények felett, amennyi­ben azt meglehetősben k­evésnek tartja. A fehér kenyérről, a barna kenyérről és általában az összes jelenleg forgalomban lévő kenyérfaj­tákról nem esett szó az értekezleten, az árak leszállítását illetően csupán az tör­tént, hogy rákényszerítenek a közönségre egy kenyérfajtát, akár ízlik az valakinek, akár nem. Mert — bocsánatot kérünk, ha esetleg a nagy­közönség ízlése nem azonos a helyettes minisz­terelnökével — bizony sokan akadhatnak, akik­nek ez a kenyértípus nem lesz megfelelő. Vass József egyébként az értekezlet egy sorozatát már szerdán folytatni fogja, amikor is a vendéglősök és kávésok ipartestületeivel fog tárgyalni és egymásután kerülnek sorra a többi érdekeltségek, ipartestületek és ilyen mó­don igyekszik megkeresni a népjóléti miniszter azokat a módokat, amelyekkel a húsnak, a zsír­nak és általában minden közszükségleti cikknek ára leszorítható lenne. Vass József helyettes miniszterelnökben valóban megvan a legkomo­lyabb hajlandóság a drágaság lecsökkentésére, hogy azonban milyen mértékben fog ez sike­rülni neki, az úgy látszik, egyáltalában nem tőle függ, mert hiszen minden ankéton, így a main is, jelen van­­ a pénzügyiminiszter képviselője is, aki természetszerűen megakadályoz minden olyan megoldást, amely az adóprés enyhítésével és általában állami terhek csökkentésével ipar­kodnék hozzájuttatni a közönséget az árak egészséges kialakulásához. Az éb­etfestet Az ankét lefolyásáról egyébként munkatár­sunk a következőkben számol be: Délután 5 órakor kezdődött meg az értekez­let, amelynek elején báró Wimmerspern Fri­gyes kereskedelemügyi államtitkár elnökölt. A tanácskozáson résztvettek: báró Breund György miniszterelnökségi államtitkár, Schandl Károly földművelésügyi államtitkár, dr. Varga Imre pézügyi államtitkár, az illető miniszté­riumok szakreferenseivel, megjelentek továbbá as igazságügyminisztérium­ és belügyminiszté­rium képviselői, Kovács Alajos, a Statisz- Ankét Az ankét összeült. A" kormány egy bá­lt írta, a gazdasági minisztériumok, a kü­lönböző érdekképviseletek, szaktestülete­ki primipilusait, hogy meghallgassa vélemé­nyüket és azután cselekedjék — a saját be­? látása szerint. Mert hogy az érdekképvi­seletek miképpen fognak vélekedni a drá­gaságról, azt már jóelőre tudjuk: futballt fognak játszani a felelősséggel, az őster­melő okolia fogja a közvetítő kereskedel­met, a kereskedő a mezőgazdát, a malmok, a gabonaügynököket, a pékek a malmokat és így tovább. És a kormány? A kormány kénytelen lesz egy szomorú tény megálla­pításával megkezdeni az elmélkedést, a­z eddig beszolgáltatott adatok jelentőségéről. Ez a szomorú tény pedig az, hogy amit­ eddig a kormány a drágaság letörésért­ tett, az semmit sem hasoiált. Az jó lehe-t tett a termelőnek, a közvetítőnek, cnnak ép-­­pen a fogyasztónak nem volt jó. Mert az­ elsőrendű, szükségleti cikkek árában nem­ mutatkozik semmi enyhülés. A liszt, a ke­nyér drága. Az iparcikkek aránylag még drágábbak. A fogyasztó csakúgy ki van szolgáltatva fegyvertelenül, védtelenül, megszérvezetlenü­l, mint eddig. És itt! Van talán a katasztrófa magva. Mert hi-* ven m­lég drága az élet Ausztriában ,­ még sokkal drágább Né­metországban, kü-­l­­­önösen egyes városokban, Berlinben, Hamburgban, Frankfurtban, Kölnben, az egész megszállás alatt volt zónában. De­ van munka, van kereset, amely lépést tarál a szükséglettel és nem ólálkodik a fényes városok kapuiban a pauperizmus réme, minden bomlásnak és föl­fordulásnak t­est-­­rája, forradalmak fem­entuma. Jó, hogy az ankét összeült. És jó, hogy nyílteszű, nagy tapasztalatokkal ren­delkező szakemberek beható tanácskozást­ folytatnak létünk legégetőbb problémájá-­­ról, a drágaságról. De két dolog kell,­ hogy feltűnjék minden gondolkodó ember­nek, ha az ankét hírét veszi. Az egyik az, hogy a napirendre tűzött tárgyak sorában nem szerepel az a kérdés, mikép lehetne a munkás, hasznos ember részére lehetővé tenni, hogy keressen, hogy többet keressen, legalább annyit, amiből a mai nehéz viszo­nyok között megélhet. A másik az, hogy bármily tüzetesen kutatunk utána, az an­két résztvevői között nem találjuk a fo­gyasztók érdekképviseletét. A fogyasztó szavát szeretnék hallani azon az ankéten. A fogyasztó jajszavát, akit ezer gond szorongat, és aki nemcs­ak azon jajdul föl, hogy nem bírja terheit, hanem azon is, hogy a drágaság megoko­­latlan, irracionális, hogy a félhivatalos enyhe terminológiája szerint: »a közszük­ségleti cikkek előállítási és fogyasztási árai közt nagyfokú aránytalanság van«. Ami, magyarán kimondva azt jelenti, hogy a drágaságnak nincs reá,kis oka, hogy a drá­gaságot kézen-közön olyanok idézik elő, akik a köznyomorúságból uzsorakamatokat szednek; hogy a drágaságot a kellő ener­­­giával egyszerűen meg lehetne szüntetni.­ Ha meg lehetne szüntetni, miért nem szüntették meg máris! Minek kellett ehez előbb ankétet összehívni ! Azért van a ha­talom a kormány kezében, hogy áldásait ne darabolja széjjel gazdák és iparosok és kereskedők között, hanem a maga sértetlen, egészében árassza ki^ az egységes ^ és osz­tatlan nemzetre. Prózai nyelven és a mí­, ügyünkről szólva: az egész fogyasztó-* közönségre.

Next