Pesti Napló, 1925. november (76. évfolyam, 247–271. szám)

1925-11-01 / 247. szám

16 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1925 november 1 szét reprezentálta — 6 milliót ajánlott fel a vállalat szanálásának céljaira a fentebb ismertetett feltételek mellett. Mint említettük, a bankok a teljes magán­vagyonnak az üzembe való beállítását követelték a végleges szanálás árául. Ebbe nem egyezett bele kez­detben dr. Stinnes, de a legutóbbi időben már azt is megkísérelte, hogy teljesen a maga erejéből tartsa fenn a vállalatot az üzleti felügyeletet gyakorlók el­lenőrzése mellett a végleges szanálásig. A rendelke­zésre álló összeg nem volt elegendő és ma az a hely­zet, hogy az Aga az üzleti felügyelet ellenére abban a pilla­natban összeomlik, mikor a megbízottak befejezték munkájukat. Az üzem ma normálisan dolgozik, a szállításokat le­bonyolítja és az üzleti felügyeletet gyakorlók a német kereskedelmi törvények szerint elvégezték feladatu­kat. Hogy a végleges szanáláshoz, a különböző in­vesztálásokhoz szükséges tőke híján csődbe kerül a­­ vállalat, az üzleti felügyeletnek e hét folyamán tör­ténő megszűnése után,­­ ez több mint valószínű. El­tekintve attól az esettől, hogy a kormány, vagy a bankok a munkásság és a kisrészvényesek helyzetére való tekintettel végre is folyósítani fogják a szüksé­ges tőkét. * Edmund Stines IAOO.OOO márkával, vagyo­nának utolsó töredékével indult el Hamburg­ból. Van valami tragikus ebben a jelenetben, hiszen nem is olyan régen a Stinnes-dinasztia vagyona jelentette a német kapitalista felké­szültség legsúlyosabb egységét. Az apa politikai befolyása jelentősebb volt bármely pártvezéré­nél; emlékezetes, hogy Prinz Max von Baden 1920-as évi kancellársága után Hugo Stinnes seniornak ajánlották fel a kormányelnöki po­zíciót. A dinasztia csillásra szédítő íveléssel el­érkezett a zenitre. És a fiú most elindul, hogy új exisztenciát keressen egy másik világban — szerény eszközökkel és szerény gesztusokkal. Berend Pál. Férj (óráját nézi): Feleség (gúnyosan): Félsz, hogy lekésed a kasszírnőt? Férj (lágy hangon): Ugyan kérlek... azt nézem, hogy ma nincs is kedvem elmenni... Feleség: Nem mész el? Férj (mosolyog): Talán nem veszed szíve­sen, ha itthon maradok? Feleség (vállat von): (Szünet.) Férj: Ezt a ruhát — izé — most csináltat­tad? ... Feleség: Miért? Talán nem tetszik? Férj: Dehogy... Inkább azért kérdem... Nagyon jól áll... Nagyon csinos vagy benne. Feleség: Mi az, megőrültél? Még sose hal­lottam tőled bókot. Férj (mosolyog): Nem tehetek róla, ha nem vetted ki a szavaimból... (szünet után) Szóval rossz néven veszed, hogy itthon maradtam?!... Feleség (vállat von): Férj (kinyújtja a kezét, halkan, melegen): Margit... Feleség (duzzogva): Eregy ... utálatos ... Férj (viharosan megöleli): Utálatos ... hát legyek utálatos .. csak te legyél jó és aranyos ... (halkan) ... hát ... maradhatok? Feleség (vállat von, elneveti magát): Ó te ... szélkakas ...­­ Férj (élénken, felvillanyozva): Tegyél fel teát ... van még abból a barackpálinkából? ... Görbe estét csapunk . . kettesben ... Feleség (hozzásimul): . .. te nagy gyerek ...Mi ütött beléd? Férj: Belém? ... Semmi ... Mi ütött volna? Szerelmes vagyok... Feleség (duruzsolva): Kibe? Férj: Kibe! . . . Kibe! . . . (viccesen) A Gé­za bácsiba... (csók. — Szünet. — Szórakozottan.) ... Apropó, a ruhacsinálás ... mondd csak ... kapni hárommillióért csecsemőkelengyét?! ... (átöleli, enyelegve) Nem rossz befektetés volna ... azt mondják, az őszre nagyon felmegy az fci • • t ... ; ••l:i i.ij.' i . • i,í:..í. i - l •.Mt^»' 1 Az Olaszországból hazahozott hősi halott magyar katonák koporsóit nagy ünnepségekkel fogadták szombaton­ délelőtt a Keleti pályaudvarnál. Az ünnepélyes fogadtatáson József fő­herceg, Auguszta főhercegasszony, József Ferenc, főherceg és felesége, a minisztériumok és más hatóságok képviselői is megjelentek (Saját tudósítónktól.) A Magyar Tudományos Akadémia centennáris ünnepségei az előjelek szerint túlnőnek a nemzeti ünnepély keretein, mert a kül­föld tudományos intézményeinek a részvétele az európai tudományos élet eseményévé fogja avatni ezt a nagyjelentőségű jubileumot. Az ünnepségeken a legtöbb európai állam főiskoláinak, akadémiáinak reprezentánsai részt fognak venni, és így juttatják kifejezésre azt, hogy mennyire méltányolják azokat a szolgálatokat, amelyeket a magyar tudomány tett hosszú idők folytán az európai kultúrának. A kül­földi vendégek n­agy része vasárnap és hétfőn érke­zik meg Budapestre, de legelsőnek már a magyar fővárosba érkezett a finn testvérnemzet kiváló kép­viselője, a finn Tudományos Akadémia elnöke, Wich­mann Yrjö, a finn—ugor nyelvek egyik legismertebb búvára, aki Magyarországnak régi híve és barátja. őszhajú, barátságos tekintetű, fürgemozgású öregúr a kiváló nyelvtudós, aki legnagyobb meg­lepetésünkre már a bemutatkozásnál magyarul szó­lal meg. Elmosolyodik csodálkozásunkon a finn aka­démia elnöke és meg is magyarázza mingyárt, hogy honnan ered magyar nyelvismerete. — Először is a feleségem, aki most velem jött Budapestre, — magyar asszony, azonkívül pedig 17 évvel ezelőtt egy teljes esztendőt töl­töttem a magyar fővárosban, csak azért, hogy magyarul megtanuljak. Azután hosszabb időt töltöttem­­Erdélyben is, Hosszúfaluban, ahol a székely nyelvjárásokat tanulmányoztam. Az­után Romániában tartózkodtam, az úgynevezett csángófalvakban, ahol a csángó nyelvjárás sa­játságait figyeltem meg. — Érdekes, hogy úgy ekkor, mint egy évvel később, igen kellemetlen események zavarták meg tudományos munkámat. Romániai tartóz­kodásom idején ütött ki az oláh parasztlázadás, menekülnöm kellett. Egy évvel később felesé­gemmel együtt a­ cseremisz-törzseket kerestem föl, de alighogy berendezkedtem valamennyire s megkezdtem munkámat, az orosz—japán­háború híre zavarta meg nyugalmamat. Itt is abba kellett hagynom a búvárkodást és vissza­siettem hazámba. Különben pedig: ne higgye, hogy olyan ritka dolog nálunk a magyar nyelv leírása. Fiatal diákjaink közül sokan foglalkoz­nak a testvérnemzet nyelvének és irodalmának tanulmányozásával. A finn diákokról Finnország kultúrájára, Finn­ország mai életére terelődik a beszélgetés. — Korántsem szabad azt hinni, — mondja v W­iel­mann professzor — hogy a mai élő, pezsgő finn kulturális élet nemzeti önállóságunk meg­teremtésével kezdődött, ősi patinás kultúra a mienk, melynek kezdete visszanyúlik régmúlt századokba és születése egybeesik Finnország kereszténnyé válásával. Az idők folyamán hol gyorsabb tempóban, hol lassabban fejlődött a mi nemzeti kultúránk. Hosszú évekis, párhuza­mosan a svéd kultúrával, majd amikor az orosz—svéd­ háború eredményeképpen orszá­gunk orosz uralom alá került, teljesen önállóan. Persze az orosz önkényuralom sokszor akadá­lyozta meg a szabad fejlődést. 1890 óta pedig teljes lendületetel indultak meg a russzifikációs kísérletek. De nem sikerült. Sőt. Büszkén csendülnek fel Wichmann professzor szavai. — A finn kultúra ma is él, virágzik és helyet követel magának az értékes nemzeti kul­túrák­ sorában. Nem lehetett és sohasem lehet elpusztítani, mert mélyen benne gyökeredzik a finn népben. Költészetünknek, művészetünk­nek egyaránt alapja a nép művészete. Ez ter­mékenyíti meg alkotó művészeink fantáziáját. Hiszen Észak-Finnországban még ma is dalol­nak a régi népénekesek, akik a finn népkölté­szet ősi remekeit, amelyeket azután­­Kalevalax néven gyűjtöttek össze, mesélik az ősi száj­hagyomány alapján Az egyik uceasarkon felesége várja, Wichmannn professzor bemutat bennünket és most már mind a ketten beszélgetnek velünk — magyarul. — Nemzeti függetlenségünk nem ért ben­nünket meglepetésképpen, — mondja Wich­mann — hiszen készültünk rá. Évről-évre, nap­ról-napra, percről-percre. S amikor kiütött a világháború, éreztük: most! S minden ellen­őrzés ellenére szöktek, szöktek át a határokon a fiatal finnek Németországba, előkészülni az államteremtőt szervező munkára és fegyver segítségével is hozzájárulni a nemzeti függet­lenség kivívásához. Wichmannék látogatóba mennek. A kapuban elbúcsúzunk. — A magyar és a finn rokonok, — mondja Wichmann — a magyar és a finn nemzet rokon­ságát érezzük szívünkben, lelkünkben fenn az északon. A múltunk sokban hasonlít egymás­hoz. Hasonlítson a két nemzet jövője is, legyen mind a kettő boldog és szabad. tarka krónika. Modern számolás — Szerencse Számtanóra az iskolában. A tanító úr kérdezi a fiúkat: — No Bandi, mondd meg nekem, hogyha egy anyának négy gyermeke van és nyolc gesztenyéje, hogyan osztja föl közöttük ? Hosszas gondolkodás után a fiú kivágja: — Mindenki kap két gesztenyét — Nagyon helyes, — szól a tanító úr — és ho­gyan osztja föl közöttü­nk, ha tíz gesztenyéje van. Még hosszabb gondolkodás után Bandi büszkén felöli: — Gesztenyepürét csinál... * Vesézés a művészklubban. Az ismert festő az út­levelét mutogatja. Hogy hol mindenütt fordult meg a nyáron. Lapozgatás közben valaki a fényképet nézi. — Nem rossz, — szól, hogy mondjon valamit. — Dehogy, nagyon rossz, — feleli a festő — egy­általán nem hasonlít rám ... Egy rosszmájáról ismert színész sötéten jegyzi meg : — Nem hasonlít rád ! Neked még ebben ig­y 26­ riukcséd van...

Next