Pesti Napló, 1926. január (77. évfolyam, 1–25. szám)

1926-01-22 / 17. szám

10 Bényes PESTI NAPLÓ 1996 január 28 A túladóztatás végzetes útján Exner Kornél előadása az államháztartás egyensúlyáról Dr. Exner Kornél ny. pénzügyi államtitkár a Cobden Szövetség felkérésére csütörtökön előadásttartott az államháztartás egyensúlyáról. Előadásának eszmemenete a következő volt: Az államháztartás kiegyensúlyozottságának az államra és az egyesekre nézve egyaránt sorsdöntő a jelentősége. A magánháztartásokban csak a hiány baj, a fölösleg előny. Ámde az államháztartásban a fölösleg is baj. A helyes pénzügyi politikának nem szabad az adózóktól többet elvonni, mint amennyre az államnak feltétlenül szüksége van. A magyar állam, költségvetései — a világáramlatnak megfelelően — szerfölött növekvő irányzatot mutatnak. Első állami költségvetésünk, az 1868. évi, még csak 246 millió korona kiadással és bevétellel számolt. A világháború előtt közvetlenül két milliáddal több állami kiadást és bevételt irányoztunk elő, mint első költségvetésünkben negyvenhat év előtt, precízen 2.264 millió koronát. A világháború előtti költségvetés 2.261 millió koronájából 45.733%, azaz 1.035.400.000 aranykorona esik a mai Magyarország területére. Legújabb költségvetésünk 30 millió híján tényleg egy milliárd aanykorona bevételt irányoz elő (papír kordásban 14 billió és 64 milliárdot), ami tehát nagyjában megfelel a háború előtti aránynak. Ne feledjük azonban, hogy Csonkamagyarország adózó közönsége ezt a 140 billiót meghaladó összeget nagyoal leolvadt vagyonából és lecsökkent jövedelméből lesz kénytelen az állam részére kiizzadni. Mert csak elvétve akad olyan ember, aki vagyonát és jövedelmét a világháborúban valómitgűen tudta átmenteni. Vizsgálva 1868-tól a magyar államháztartásra vonatkozó adatokat, arra az eredményre jutunk, hogy 55 költségvetési időszak közül 28 vénsztott fölösleggel, míg 27 hiánnyal zárult. Hét pénzügyminiszter harca az egyensúlyért Míg Lónyay Menyhért két költségvetése kiegyensúlyozott volt, addig Kerkápoly Károly pémügyminiszterségének már első évében aránylag nagy összeggel, 52,56 millió koronával jelentkezett a deficit. A magyar állam a pénzügy bukás szélén állott. A tisztviselők illetményeihez szükséges összeget akkor a Lánchídnál összegyűlt hídpénzből , krajcárosokkal, jysusztertallérokkal egészítették ki. Nem sokat javult a helyzet Ghyczy Kálmán idejében sem, aki minden áldott este térdenállva könyörgött a magyarok istenéhez, hogy vezesse ki az országot a pénzügyi romlásból, hárítsa el a fenyegető katasztrófát. Széll Kálmán adóreformjai már-már helyes mederbe terelték a magyar államháztartást, amidőn bekövetkezett Bosznia okkupációja, és ezzel az 1878. év 103 millió koronás hiánya, amelyet az óvatos Széll Kálmán lemondása megelőzött Utána gróf Szapáry Gyula pénzügyminisztersége idejében, 1881-ben kulminált a magyar deficit, amidőn 145 millió koronára rugott. l£86-ban utasította vissza Szapáry pénzügyminiszter Wekerle miniszteri tanácsos »honboldogító terveit«. Tisza Kálmán azonban Wekerle Sándort államtitkárul vette maga mellé, aki azután a SAS-ban a magyar államháztartás egyensúlyát maradandóan helyreállította, főleg a cukoradó és a szeszadó felemelésével, az italmérésnek állami egyedárusággá való tételével, a dohánygyártmányok árának növelésével, az ügyesein keresztülvitt konver-/''-'-al és az államvasutak mérlegének aktívvá tételével. Ezután 23 zavartalan év következett, mindmegannyi vacyonszaporodással és jövedelmi fölösleggel az államra nézve. Wekerlét 5 év után Lukács László követte, aki tíz éven át az egyensúly gondos őre és az államkincstár hű sáfárja volt. A legnagyobb fölösleget: 183.5 millió koronában Lukács László második pénzügyminisztersége alatt, 1911-ben értük el. . A deficit réme Toleszky János pénzügyminiszter idején, 1913-ban jelent meg ismét, amikor 16.8 millió korona volt a hiány és ez az 1915/16. költsészvetési évben 6216/ millió mamutszámmá puffadt, holott koronánk értéke akkor még csak jelentéktelenül csökkent. (1915 július 1-én 1 aranykorona —VUI papírkoronával, 1916 július 1-én pedig 1 aranykorona—1 % papírkoronával.) A háború után — új deficithullám Az úgynevezett népköztársaságnak 4 hónapra és 20 napra, valamint az úgynevezett tanácsköztársaságnak 4 hónapra és 17 napra terjedő gazdálkodása alatt a hiány 2892 millió, illetőleg 5635 millió akkori papírkorona volt. Ezek az összegek aranykornára átszámítva a népköztársaságnál 812,3 millió, a tanácsköztársaságnál pedig 1021 millió deficitet jelentenek. A bolsevizmus bukása után a költségvetési év végéig eltelt 10 hónap és 25 nap alatt 111 millió aranykorona volt a költségvetési deficit. Az 1920/21. évre egybeállított, de törvénnyé nem vált költségvetési előirányzat az állam kiadásainak csaknem feléről nem tudott gondoskodni. Nagy javulást mutatott Hegedűs Loránt 1921/22. évi költségvetése. (Kiadás 26.76 milliárd, bevétel 20.3 milliárd, hiány 6.46 milliárd.) Kállai Tibornak következő évi expozéja szerint ez a deficit aranykoronákban 90 millió lett, tehát annyi, mint amennyit Kállay az 1922/23. évre előirányzott. Igaz részvéttel szemlélte az előadó azt a lehetetlen helyzetet, amelybe akkor Kállay mint pénzügyminiszter sodródott. Ezt a helyzetet jellemzi expozéjának az a meglepő kijelentése, hogy saját költségvetésével, amelyet előterjeszt, nem azonosítja magát.lyen csodálatraméltó kijelentést, amelyre nincs példa a büdsé jog történetében, az őszinteségnek csak egy őrizetlen pillanatában tehetett. Pénzünk értéke a legrohamosabban Korányi és Kállay minisztersége alatt süllyedt. Ha az összehasonlíthatóság lehetősége érdekében egy-egy évre számítjuk ki ezt az értéksüllyedést, úgy az eredmény az, hogy a zürichi jegyzés szerint Korányinál egy év alatt pénzünk értékének 76%-át, Kállaynál pedig 44%-át vesztette el. A drágasán pedig Korányinál 5-szörösről 17-szeresre,. Kállaynál 60-szorosról 10.000-szeresre emelkedett. A Népszövetség segítsége ily előzmények után, e csaknem vigasztalan helyzetben határozta el a Nemzetek Szövetsége, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági helyreállításának munkájához segédkezet nyújt... Ennek a módját tartalmazza, az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. törvény. "„ . . Az úgynevezett szanálás műve két, jó pillérén nyugszik: az egyik a külföldi kölcsön, — a másik a nemzeti jegybank. A külföldi kölcsön összege 250 millió aranykorona. Az ismertetett nagy deficitek mellett ez az összeg bizonyára elégtelennek tűnik fel ahoz, hogy abból a költségvetések évi hiányait a kiegyensúlyozódás beálltáig fedezni tudjuk. A kidolgozott pénzügyi terv szerint azonban az államháztartás öt félév múltán egyensúlyba fog jönni. Azok előtt, akikismerték a legyengült csonka ország elapadó erőforrásait, Magyarország pénzügyi újjáépítésére öt félév igen rövid időnek és 350 millió aranykorona nagyon kevés összegnek látszott. És ez az aggodalom nemcsak hazafias, hanem tudományos is volt, noha a rideg számok ezt az aggodalmat mindkét irányban lecáfolni látszanak. E cáfolatban azonban csak a Mietes szemlélő nyugodhatik meg. Bud János pénzügyminiszter már az újjáépítési tervezetnek megfelelően terjesztette elő az 1924/25. évre szóló költségvetési előirányzatot, amelyben a hiány kereken 100 millió aranykorona. Ezzel szemben pedig az előirányzott deficit helyett a tényleges eredmény — csodákcsodájára — 63 millió aranykorona fölösleg volt. Nyomorékmagyarország vérszegény, legyengült adózóitól tehát az államháztartás mind gártaszou kerezett szanálás első évében 163 millió aranykoronával többet szívott magához, mint ahogy azt az amúgy is túlfeszített pénzügyi tervben előirányozták. Ily eredmény tudatában az 1925/26. évre szóló költségvetési előirányzatot már nyílt fölösleggel készítette a pénzügyminiszter. Az előirányzoti kiadás 13 billió 661 milliárd, a bevétel 11 billió 61 milliárd és így a fölösleg 400 milliárd. Az a körülmény, hogy a 100 millió aranykoronában előirányzot tervszerű hiány a múlt költségvetési év végén 63 millió aranykorona fölösleg alakjában jelentkezik és a most folyó költségvetési évre az újjáépítési tervbe beállított 50 millió aranykorona hiány helyett 400 milliárd papírkorona fölösleget irányoztak elő, az állami bevételeknek ez az átmenet nélkül való óriási növekedése azt bizonyítja, hogy itt az adózók ellen olyan kegyetlen attakot intéztek, amelyben százezrek véreztek el és amelybe tömegek fognak belepusztulni. Igaz, elérendő nagy cél az államháztartás egyensúlyának helyreállítása. De elérendő nagy cél az is, hogy az állam biztosítsa minden alattvalója részére a boldogulás előfeltételeit A magánháztartások egyensúlyának helyreállítását is lehetővé kell tenni. Ez is állami feladat. A gazdasági „piros" kérdése Most már az a sorsdöntő kérdés, hogy melyik az előbbrevaló feladati Aprius kérdése ez. Mintha csak Széchenyi és Kossuth nagy elvi harca újult volna fel a XX. század eszmekörébe transzponálva! Kossuth álláspontja az volt, hogy a nemzetet előbb szabaddá kell tenni, a szabad nemzet azután kiküzdi gazdagságát is. Széchenyi ezzel szemben azt vitatta, hogy a nemzetet előbb gazdaggá kell tenni, a gazdag nemzet azután mívja szabadságát is. Most az a hivatalos felfogás érvényesült és jutott diadalra, hogy előbb az államháztartás egyensúlyát kell helyreállítani, s ennek keretében helyre fog állani minden magánháztartás egyensúlya is. Ezzel szemben a külföldi kölcsön hívei azt hangoztatták és közöttükigénytelenül báran is, hogy előbb a magánháztartásokat kell életképesekké tenni, a megerősödött magángazdaságokon, azután majd szilárdan felépülhet az államháztartás egyensúlya is. A tőkeszegény, az elerőtlenedett, a több termelésre képtelen, magángazdaságok nem fogják tudni állandóan évről-évre előteremteni az államháztartás egyensúlyához szükséges nagy összegeket, hanem össze fognak roppanni a nagy teher súlya alatt. A Nemzetek Szövetsége magyarországi főbiztosának jelentése szerint is a fejenkénti állami adóteher volt: a világháború előtt évi 45 aranykorona, most pedig 60 aranykorona. A valóságos teheremelkedés azonban nemcsak ez a látszólagos 33 is?!t, mert hiszen időközben az egyesek jövedelme és vagyona átlagban a felére csökkent. Ezt a 331%-kal nagyobb adót tehát felére csökkent jövedelemből és vagyonból kell megfizetni. A világháború előtti adóteher tehát ma fejenként arányosan csak 22% aranykorona volna. Ezzel szemben a 60 aranykoronás adóteherben mutatkozó évi 37% aranykoronás adótöbblet 166 Mt-os adóemelésnek felel meg. Az igazi egyensúly faj annak az országnak, amely az államháztartás egyensúlyát a magánháztartások egyensúlyának megholdásával, a magángazdaságok föláldozásával állítja, helyre. Az csak pillanatnyi, átmeneti, szomorú siker. Szétmáló téglákból állandó házat építeni nem lehet! Hiszen még a győztes államok pénzügyi politikája is azt bizonyítja, hogy a világháborút átszenvedett nép anyagi helyzete kíméletet parancsol! Sem Nagy-Britannia, sem Franciaország, sem az osztrák köztársaság közgazdasági és pénzügyi politikája nem tartotta szükségesnek azt, hogy a magángazdaságoktól az államkincstárba terelje azt a tőkemaradványt, amelyet a világháború még meghagyott és amely a továbbtermeléshez, a hivatás kifejtéséhez, az üzlet és az üzem folytatásához szükséges. Ellenben nálunk ezt megtették ... A magyar állami költségvetés fölöslegeket mutat. Adják vissza ezeket a fölöslegeket a magángazdaságoknak beruházások, vérátömlesztések alakjában, a jövőben pedig legyen vége a túladóztatásnak! A mezőgazdaság nem tud megküzdeni a tőkeinséggel, az ipari termelés pang, elérhető kapacitásától messze visszahúzódott, a kereskedelem haldoklik... Pénzügyminiszterünk nyilatkozataiból azt olvassuk ki, hogy az irányváltozás be fog következni. Csak ne késsünk vele. Mert betegeket gyógyítani lehet, de halottakat feltámasztani nem tudunk! Bízom abban, hogy a vérátömlesztés nagy műtéte még idejében fog megtörténni és a beteg Magyarország talpraállhat! óssiás csempét fogtak össze Zemplénben Külön szemlélet házkutatási jogotltérap£iiztiggiigazgatd a csemitászi Nurdosf kiirtására Sátoraljaújhely, január 21. (A Pesti Napló tudósítójának telefon jelentése.) Zemplén megye területén annyira elszaporodtak a csempészek, hogy a pénzügyigazgató egész külön szervezet létesítését látta szükségesnek a csempészbandák letörésére. Zemplénmegyei családok már valósággal bandába szövetkezve tartják fenn az összeköttetést az elszakított területen lévő csempészekkel, akik elsősorban textilárukat csempésznek át a határon. A csempészés éjnek, idején a Ronyvapatakon át történik és a csempészek oly vakmerőek, hogy egész Sárospatakig lemerészkednek. A sátoraljaújhelyi pénzügyigazgatóság új szervezete egész csomó csempészt leplezett le, akik orgazdákra hivatkoznak, akiknek A csempészárukat, szállították. A pénzügyigazgató az újabban elfogott mintegy ötszáz csempész vallomásáról jelentést tett a pénzügyminiszternek, akitől radikális intézkedéseket kért. Javasolta többek között, hogy a pénzügyigazgatóság kapjon felhatalmazást házkutatások tartására is, amely esetben az a meggyőződése, hogy sokszáz milliárdnyi értékű csempészárut fog egyes lakásokban találni.