Pesti Napló, 1926. január (77. évfolyam, 1–25. szám)
1926-01-31 / 25. szám
4 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1926 január 28 • Németországban, Amerikában pedig Washingtonhoz hasonlították. A provizórium évei következtek. De ismét »fú a szél«. A német és orosz bonyodalmak Ferenc Józsefet arra a belátásra bírták, hogy Magyarországot meg kell békíteni, ha együtt akarja tartani a monarchiát. Deák megtalálja a pszichológiai pillanatot. Húsvéti cikkében, a Pesti Naplóban, kedves lapjában, 1865 április 16-án Deák kifejti, hogy mindig az' osztrák 'miniszterek voltak megdöntői a magyar alkotmánynak és mindig az uralkodók állították azt helyre. Ferenc József megértette, mit jelent ez. Schmerlingnek mennie kellett, a februáriusi pátenst felfüggesztették, az országgyűlést összehívták. A kiegyezés komoly munkája megkezdődött. Hogy ebben Deáknak volt legtöbb része, Vogy nélküle nem is lett volna elérhető, mindenki tudja. Ismeretes az is, hogy a magyarság nagy és jelentős részét nem elégítette ki. Deák is csak alapnak ítélte, melyen építeni lehet. Mégis nagy dolog volt megteremteni a békét két szomszéd ország közt, mely csaknem mindig nyílt, vagy titkos ellenségeskedésben állott egymással. Deák pártja vezetését megtartotta, de a kormányban nem vett részt. Megmaradt a haza bölcsének, »kinek egy kézszorításnál többet királya sem adhatott«. Hatalmát azért elég gyakran éreztette a miniszterekkel is. Fájt neki, hogy Kossuth, régi barátja, 1867 májusán írt »Kassandra levelével« őt felelőssé tette a haza sorsáért, de ez elvein, liberalizmusán, jogérzetén nem változtatott. Tán még jobban bántotta a különösen a vasútvonalak, a görbevasutak megszavazásánál előretörő korrupció. Ezért később, ha ilyen volt napirenden, nem is ment el a képviselőházba. Okul azt mondta: mikorgyermek volt, a csík volt egyik kedves eledele. De mikor látta, milyen sárban, piszokban tenyészi kaz, megcsömörlött tőle. Mikor arról volt szó, hogy a Margitszigeten játékbankot állítsanak fel, e tervnek kedvező pénzügyminiszternek azt mondta, hogy ez a bank alkotmányellenes. A miniszter kíváncsian kérdi, miért az? Látod, a törvény szerint Pesten van országgyűlés, ugy-e? Igen. — A képviselőházban 100 tagnak, a főrendiházban 40 tagnak kell jelen lennie, határozati törvény hozása végett. — Igen. — Hogy akarsz összehozni a teremben 100 képviselőt, vagy negyven mágnást, ha a Margitszigeten játékbank van? Hattyúdala nagy beszéde volt az egyház és állam viszonyáról, melyben a »Szabad egyház a szabad államban« elvét vallotta. Hosszas betegeskedés után húnyt el. Teteménél megjelent Erzsébet királyné, a nemzet nemzője. Ha valakit, őt siratta meg igazán a magyar. Minden nemzet értéke megnyilvánul abban, hogyan becsüli meg nagy férfiait. Megbecsüli-e a magyar Helikon Deák lelki hagyatékát, a jogrendet, a törvénytiszteletet, az alkotmányos szabadságot, a teljes önzetlenséget? Míg ez elérve nincs, Deáknak élnie kell, mert műve nincs befejezve. Budapest legszebb pontján áll hatalmas szobra. Annak egy reliefjén az osztrák gyermek kezet fog a magyar fiúval. Vajha Deák szelleme szállana reánk s megszűnnék a gyűlölködés és a magyar jó szívvel kezet foghatna a magyarral. II. Irta: dr. Lengyel Ernő Életrajza nem a születésnapjával kezdődik és nem aznap végződik, mikor lehunyja szemét. Eddig ötven esztendővel élte túl halálát — ötven esztendőt élt halála óta és a kiegyezéstől a világháborúig, vagy mondjuk, Ferencz József megkoronáztatásától IV. Károly megkoronáztatásáig egyetlen élő emberről nem beszéltek annyit, senkit sem idéztek, magyaráztak és kommentáltak annyiszor a magyar parlamentben, mint Deák Ferencet, aki ennek az időnek túlnyomó részét már halhatatlanságban töltötte el. Ötven esztendőt élt halála óta — ismeretlenebből, vagy félreértettebben, mint ahogy más államférfiak a végtelenség küszöbén innen élnek. A szőrszálhasogató kazuista, aki az 1867 :XII. tc. végtelen vitái fölött lebegett, már nem Deák Ferenc Volt — aminthogy »nem azonosa, a méla, feketeatillás jubiláns sem, aki most az ünnepélyes emlékbeszédek hideg pompájában megjelenik. Széchenyi István egy egész irodalomtörténetet inspirál, Arany Jánostól Herczeg Ferencig ír— és nem véletlen, hogy A hídban szerepel József nádor, Széchenyi, Kossuth, Wesselényi, Batthyány, de Deák Ferenc nem szerepel, nem szerepel ép azért, mert A híd hőse nem a reformkorszak nemzedéke, hanem a mai nemzedék, amelynek halálosan aktuális drámájában csak ép Deák Ferenc nem agnoszkálható- Itt nem Kossuth fenséges márványszobra volt az, amelyre festett színházi parókát ragasztottak, hanem másvalakié, nem is Széchenyié, hanem másvalakié,... és az emberek még a karzaton is nagyon jól tudták, hogy kié s míg az első képben azt hitte mindenki, hogy itt, mint a Wilde költeményében »tizenkét márványisten harcbaszáll s a nagy Poseidon rázza szigonyát« — az utolsó képben mindenki tudta, hogy nem márványistenek szöktek itt le történelmi talapzatukról, hanem a tegnap és a ma pártcsatái emelkedtek fel oda, úgyhogy a végén már, mintha nem is színházban ültünk volna, hanem a parlamenti újságírók páholyában, hogy ott aszínpadon »szembeülő t. képviselőtársak« szónokolnak, hogy az egész darab egy tüneményes parlamenti polémia, hogy ne mondjuk, hatalmas közbeszólás, kápráztatóan szép határozati javaslat, a jobbközépről és bizonyára nem Kossuth Lajos az, akinek koporsót ácsolnak az ország első színpadának deszkáiból. Szóval csak arra akarunk rámutatni, hogy Kossuthot, Széchenyit, Batthyányit, Wesselényit lát a mai kor koszorús írója ebben a nemzedékben is, fel is lépteti őket, mint Kossuthot, mint Széchenyit, mint Wesselényit, mint Batthyányit... Deák Ferencet nem lát, mert Deák Ferenc nem szerepel abban az egész mostani korszakban sem, amelyet Herczeg Ferenc 1848 perspektívájába tágít vissza. »Legelső magyar embert lehet találni, »legnagyobb magyar embert is« és »prófétát« is, — úgy látszik azonban, hogy na haza bölcse« nem található sehol. * Ha ma élne? Valószínűleg nem csinálna semmit... már a semmitcsinálásnak avval a deák ferenci hatalmával, amelyben a tétlenség: történelmi aktivitást, a veszteglés erőt, a visszavonulás, a passzivitás és a némaság pedig cselekvést, mozgalmat és kürtszót jelent. Deák Ferenc a kivárás lángelméje volt, az idealizmus legnagyobb realistája és talán csak Napóleonnak és Bismarcknak volt olyan éles érzéke a történelmi fordulópont és általában az idő iránt, mint Zala halhatatlan táblabírájának. Amit Napóleon mondott egyszer, hogy s az osztrákok nem ismerik az idő értékét«, az Deák Ferenc minden számvetésének alapja. A legjózanabb államférfi, a világtörténelem legromantikusabb korszakában. Valószínű, hogy Königgrätz után többet is ki lehetett volna csikarni, de Deák tűzállóbbnak tartotta a becsületes alkun biztosított jogot a kicsikart vívmánynál. Maga a kiegyezés összeroskadt és maga alá temetett mindent. Alapjában gyenge építmény volt mindig s népszerűségét nem ellenségei ingatták meg, hanem hívei, fanatikusai, doktrinérjei, haszonélvezői és élősdii.... Deák Ferenc koncepciójában fejlődésképes keret volt az, de ettől a koncepciótól s az egész Deák-féle politikátólő liberalizmusától és nemzetiségi politikájától is óriási elhajlás történt, ami talán a balközép fúziójával kezdődik, amikortól kezdve lassanként köztudat lesz, hogy »a közjogi alapot« csak cenzusos választójoggal és egy falánk bankokrácia korrupciójával lehet megtartani. Akkor halt meg Deák Ferenc másodszor, amikor a dualizmus rendszerében egy párturalom frontja merevedik meg. Később megszületik az úgynevezett »ortodox dualizmus« formulája s egyidőben ifj. Andrássy Gyula is ezt szövi lobogójába; körülbelül Andrássy volt Deák Ferenc legragyogóbb tanítványa, de »az öreg úr« is elmondhatta Hégellel: »egyetlenegy ember értett meg és az is félreértett«. Andrássy az 1867-iki kiegyezésről írt munkájában hosszasan elmélkedik a »kiegyezés módosításának veszélyeiről pedig csak módosítása az, ami által Deák Ferenc szerint, a kiegyezés életképes maradhatott. Már nem Deák politikája szólal meg a tanítványban, mikor (1886-ban!) azt írja, hogy »A kiegyezés jelenlegi módozatának és magyarázatának a korona jogainak hátrányára való módosítása nem szükséges, sőt káros. A sereg belszervezetéért tartozó minden ügyet, jó nyelvkérdés megállapítását, az oktatás vezetésével együtt, a király jogkörében kell ezentúlis meghagyni. A nyelvkérdés kényes természeténél, nemzetiségi vonatkozásainál fogva leghelyesebb a királyra bízni, mert ez a megoldás biztosít bennünket arról, hogy veszélyes nemzetiségi irány semmi esetre sem fog a sereg egy részében elterjedni. Amit a király jogaiból a parlamentre ruházunk át, e jogaiból ugyanazt átruházzuk az osztrák parlamentre is... Az alkotmányos testületeknek e kérdésekben ne az intézkedés legyen a feladatuk, hanem az ellenőrzés. A nyelvkérdésnek előtérbe tolásával csak kárt teszünk, a hazafias szellem fejlesztésével ellenben használunk védelmi érdekeinknek.« Az már persze nem tartozik ide, hogy aztán néhány évtized múlva gróf Andrássy Gyula lesz az, aki élére áll a nemzeti vívmányokért, különösen a magyar vezényleti nyelvért folyó nemzeti küzdelemnek... az sem tartozik ide, hogy a forradalom után Andrássy lesz az a deákferenci liberalizmus hordozója, aki a kurzus élére löketi magát Báró Wlassics Gyula szép beszédben emlékezett meg a minap Deák Ferenc szabadelvűségéről, azt hisszük, a dolog úgy áll, hogy a kiegyezés korszakában a 67-neje világnézletileg, a liberalizmus felelt meg, amint hogy a 48—49-es közjogi politikának világfelfogása: a radikalizmus, az ókonzervatívé pedig, amely 1847-ig ment volna vissza: a klerikalizmus és feudalizmus... és például Bismarck a Hohenwarth-krízis idején a kiegyezés ellen hadakozó cseh feudális főnemesség előretörésében magát a kiegyezést is féltette... Egy francia történetíró azt mondja, hogy, nyitott ablak mellett kell történelmet írni; Deák Ferenc nyitott ablak mellett csinálta a történelmet s a kehidai kúria ablakából olyan messze látott a világpolitika útvonalaira is, mint nagyon kevesen. Csak egy ember volt, aki még messzebb látott, messzebb az időben, ellátott egész a mi korunkig, a világháború csatateréig, ez az egy ember: Kossuth Lajos volt. 1867 május 22-én kelt levele Párizsból, a hatalmas Cassandra üzenet Deák Ferenchez: »Elveszti nemzetünk az alkotmányos állami élet legfőbb, legpraktikusabb biztosítékát, elveszti azon tehetségét, hogy a népnek annyi szerencsétlenséget árasztható háborújogot, saját nemzeti érdekei szempontjából önállólag fékezhesse, a nemzetközi viszonyokat ellenőrizhesse . . . Magyarország lemond legbecsesebb állami jogairól és lemond olymódon, hogy magát oly politikának eszközéül szegődteti, mely szomszédainkat úgy nyugat, mint kelet felé ellenségeinkké teszi, a nemzetiségünk belkérdését kielégítő megoldását, a Horvátországgal való egyezkedést lehetetleníti és a szemlátomást közelgő európai, bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambícióknak céltáblájául tűzi kis. Nincs megrendítőbb olvasmány ma, mint ez a bevált jóslat, amely szinte kísérteties erővel fokozódik egy későbbi levelében, amelyben szinte már a Piagenek magyar vértől piros habjai zúgnak. »És mi vár Magyarországra abban az esetben, ha a fergeteg addig talál kitörni, míg Magyarország Ausztriával kapcsolatban van? Mi vár? Az, hogy a magyar nemzet vérét lesz kénytelen ontani és ugyan mi végett? Avégett, hogy az osztrák császár ne veszíts® el Triesztet ... Hiábavaló disputa volna most az, hogy Deákot vagy Kossuthot igazolták-e az események; a kurzus ugyan, mikor Nietzsche szavát követve: »ha nincs jó apád, keress magadnak egyet«... családfája hajszolásában még a Panteonban is körülhordozta az igazoltatások véres kardját, csatasorba állította egymás ellen a legszentebb sírokat is, visszamélyítette a napi politika világnézeti csatája az elmerült századokig, ezt a példát azonban nem követhetjük. Mindenekfölött, nem volnánk még olyan nagyon, utókor, bár... bár semmi támpont sincs arra, hogy az utókor objektívebb lesz, mint a jelenkor. Anatole France mindig érthetetlennek mondta, hogy Madame Roland az utókor pártatlanságára hivatkozik, mert ha kortársai, akik becstelenül a vérpadra cipelték, rosszindulatú majmok voltak, gondolhatta volna, hogy ép olyan majmok lesznek ezeknek a majmoknak a leszármazottai is. •»A jövő nemzedék csak annyiban igazságos, amennyiben az ügy közömbös számára...« Deák Ferenc nagy műve összeomlott, halhatatlan marad azonban a szellem, amely azt megteremptette. A magyar jogalkotó géniusz legszebb hajtása Deák:_ WerbőczA. — a haladás élén, nem rabulistája a jognak, hanem aszkétája, és mint Goethe egy alapszervre, a levélre veheti vissza a növény egész formagazdagságát.