Pesti Napló, 1926. január (77. évfolyam, 1–25. szám)

1926-01-31 / 25. szám

4 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1926 január 28 • Németországban, Amerikában pedig Washing­tonhoz hasonlították. A provizórium évei következtek. De ismét »­fú a szél«. A német és orosz bonyodalmak Ferenc Józsefet arra a belátásra bírták, hogy Magyarországot meg kell békíteni, ha együtt akarja tartani a monarchiát. Deák megtalálja a pszichológiai pillanatot. Húsvéti cikkében, a Pesti Naplóban, kedves lapjában, 1865 ápri­lis 16-án Deák kifejti, hogy mindig az' osztrák 'miniszterek voltak megdöntői a magyar al­kotmánynak és mindig az uralkodók állították azt helyre. Ferenc József megértette, mit je­lent ez. Schmerlingnek mennie kellett, a feb­ruáriusi pátenst felfüggesztették, az ország­gyűlést összehívták. A kiegyezés komoly mun­kája megkezdődött. Hogy ebben Deáknak volt legtöbb része, V­ogy nélküle nem is lett volna elérhető, min­denki tudja. Ismeretes az is, hogy a magyarság nagy és jelentős részét nem elégítette ki. Deák i­s csak alapnak ítélte, melyen építeni lehet. Mégis nagy dolog volt megteremteni a békét két szomszéd ország közt, mely csaknem mindig nyílt, vagy titkos ellenségeskedésben állott egymással. Deák pártja vezetését megtartotta, de a kormányban nem vett részt. Megmaradt a haza bölcsének, »kinek egy kézszorításnál töb­bet királya sem adhatott«. Hatalmát azért elég gyakran éreztette a miniszterekkel is. Fájt neki, hogy Kossuth, régi barátja, 1867 májusán írt »Kassandra levelével« őt felelőssé tette a haza sorsáért, de ez elvein, liberalizmusán, jogérze­tén nem változtatott. Tán még jobban bántotta a különösen a vasútvonalak, a görbevasutak megszavazásánál előretörő korrupció. Ezért később, ha ilyen volt napirenden, nem is ment el a képviselőházba. Okul azt mondta: mikor­­gyermek volt, a csík volt egyik kedves eledele. De mikor látta, milyen sárban, piszokban tenyé­­szi kaz, megcsömörlött tőle. Mikor arról volt szó, hogy a Margitszigeten játékbankot állít­sanak fel, e tervnek kedvező pénzügyminiszter­nek azt mondta, hogy ez a bank alkotmány­ellenes. A miniszter kíváncsian kérdi, miért az? Látod, a törvény szerint Pesten van országgyű­lés, ugy-e? Igen. — A képviselőházban 100 tag­nak, a főrendiházban 40 tagnak kell jelen len­nie, határozati törvény hozása végett. — Igen. — Hogy akarsz összehozni a teremben 100 kép­viselőt, vagy negyven mágnást, ha a Margit­szigeten játékbank van? Hattyúdala nagy beszéde volt az egyház és állam viszonyáról, melyben a »Szabad egyház a szabad államban« elvét vallotta. Hosszas bete­geskedés után húnyt el. Teteménél megjelent Erzsébet királyné, a nemzet nemzője. Ha vala­kit, őt siratta meg igazán a magyar. Minden nemzet értéke megnyilvánul ab­ban, hogyan becsüli meg nagy férfiait. Megbe­csüli-e a magyar Helikon Deák lelki hagyaté­kát, a jogrendet, a törvénytiszteletet, az al­kotmányos szabadságot, a teljes önzetlensé­get? Míg ez elérve nincs, Deáknak élnie kell, mert műve nincs befejezve. Budapest legszebb pontján áll hatalmas szobra. Annak egy reliefjén az osztrák gyer­mek kezet fog a magyar fiúval. Vajha Deák szel­leme szállana reánk s megszűnnék a gyűlölkö­­­dés és a magyar jó szívvel kezet foghatna a­­ magyarral. II. Irta: dr. Lengyel Ernő Életrajza nem a születésnapjával kezdő­dik és nem aznap végződik, mikor lehunyja szemét. Eddig ötven esztendővel élte túl halá­lát — ötven esztendőt élt halála óta és a ki­egyezéstől a világháborúig, vagy mondjuk, Ferencz József megkoronáztatásától IV. Ká­roly megkoronáztatásáig egyetlen élő ember­ről nem beszéltek annyit, senkit sem idéztek, magyaráztak és kommentáltak annyiszor a magyar parlamentben, mint Deák Ferencet, aki ennek az időnek túlnyomó részét már hal­hatatlanságban töltötte el. Ötven esztendőt élt halála óta — ismeretlenebből, vagy félreértet­tebben, mint ahogy más államférfiak a vég­telenség küszöbén innen élnek. A szőrszál­hasogató kazuista, aki az 1867 :XII. tc. végtelen vitái fölött lebegett, már nem Deák Ferenc Volt — aminthogy »nem azonosa, a méla, fekete­atillás jubiláns sem, aki most az ünnepélyes emlékbeszédek hideg pompájában megjelenik. Széchenyi István egy egész irodalomtörténe­tet inspirál, Arany Jánostól Herczeg Ferencig ír— és nem véletlen, hogy A híd­ban szerepel József nádor, Széchenyi, Kossuth, Wesselényi, Batthyány, de Deák Ferenc nem szerepel, nem szerepel ép azért, mert A híd hőse nem a reformkorszak nemzedéke, hanem a mai nemzedék, amelynek halálosan aktuális drá­májában csak ép Deák Ferenc nem agnosz­kálható- Itt nem Kossuth fenséges márvány­szobra volt az, amelyre festett színházi paró­kát ragasztottak, hanem másvalakié, nem is Széchenyié, hanem másvalakié,... és az embe­rek m­ég a karzaton is nagyon jól tudták, hogy kié s míg az első képben azt hitte min­denki, hogy itt, mint a Wilde költeményében »tizenkét márványisten harcbaszáll s a nagy Poseidon rázza szigonyát« — az utolsó kép­ben mindenki tudta, hogy nem márványiste­nek szöktek itt le történelmi talapzatukról, hanem a tegnap és a ma pártcsatái emelked­tek fel oda, úgyhogy a végén már, mintha nem is színházban ültünk volna, hanem a parlamenti újságírók páholyában, hogy ott a­­színpadon »szembeülő t. képviselőtársak« szó­nokolnak, hogy az egész darab egy tünemé­nyes parlamenti polémia, hogy ne mondjuk, hatalmas közbeszólás, kápráztatóan szép hatá­rozati javaslat, a jobbközépről és bizonyára nem Kossuth Lajos az, akinek koporsót ácsol­nak az ország első színpadának deszkáiból. Szóval csak arra akarunk rámutatni, hogy Kossuthot, Széchenyit, Batthyányit, Wesselé­nyit lát a mai kor koszorús írója ebben a nemze­dékben is, fel is lépteti őket, mint Kossuthot, mint Széchenyit, mint Wesselényit, mint Batthyányit... Deák Ferencet nem lát, mert Deák Ferenc nem szerepel abban az egész mostani korszakban sem­, amelyet Herczeg Ferenc 1848 perspektívájába tágít vissza. »Legelső magyar embert lehet találni, »leg­nagyobb magyar embert is« és »prófétát« is, — úgy látszik azonban, hogy na haza bölcse« nem található sehol. * Ha ma élne? Valószínűleg nem csinálna semmit... már a semmitcsinálásnak avval a deák ferenci hatalmával, amelyben a tétlenség: történelmi aktivitást, a veszteglés erőt, a vis­szavonulás, a passzivitás és a némaság pedig­ cselekvést, mozgalmat és kürtszót jelent. Deák Ferenc a kivárás lángelméje volt, az idealiz­mus legnagyobb realistája és talán csak Na­póleonnak és Bismarcknak volt olyan éles ér­zéke a történelmi fordulópont és általában­ az idő iránt, mint Zala halhatatlan táblabírájá­nak. Amit Napóleon mondott egyszer, hogy s az osztrákok nem ismerik az idő értékét«, az Deák Ferenc minden számvetésének alapja. A legjózanabb államférfi, a világtörténelem leg­romantikusabb korszakában. Valószínű, hogy Königgrätz után többet is ki lehetett volna csi­karni, de Deák tűzállóbbnak tartotta a becsü­letes alkun biztosított jogot a kicsikart vív­mánynál. Maga a kiegyezés összeroskadt és maga alá temetett mindent. Alapjában gyenge építmény volt mindig s népszerűségét nem ellenségei ingatták meg, hanem hívei, fana­tikusai, doktrinérjei, haszonélvezői és élősdii.... Deák Ferenc koncepciójában fejlődésképes keret volt az, de ettől a koncepciótól s az egész Deák-féle politikát­ól­ő liberalizmusától és nemzetiségi politikájától is óriási elhajlás történt, ami talán a balközép fúziójával kez­dődik, amikortól kezdve lassanként köztudat lesz, hogy »a közjogi alapot« csak cenzusos választójoggal és egy falánk bankokrácia kor­rupciójával lehet megtartani. Akkor halt meg Deák Ferenc másodszor, amikor a dualizmus rendszerében egy párturalom frontja mereve­dik meg. Később megszületik az úgynevezett »ortodox dualizmus« formulája s egyidőben ifj. Andrássy Gyula is ezt szövi lobogójába; körülbel­ül Andrássy volt Deák Ferenc legra­gyogóbb tanítványa, de »az öreg úr« is el­mondhatta Hégellel: »egyetlenegy ember ér­tett meg és az is félreértett«. Andrássy az 1867-iki kiegyezésről írt munkájában hossza­san elmélkedik a »kiegyezés módosításának veszélyeiről pedig csak módosítása az, ami által Deák Ferenc szerint, a kiegyezés élet­képes maradhatott. Már nem Deák politikája szólal meg a tanítványban, mikor (1886-ban!) azt írja, hogy »A kiegyezés jelenlegi módozatának és ma­gyarázatának a korona jogainak hátrányára való módosítása nem szükséges, sőt káros. A sereg belszervezetéért tartozó minden ügyet, jó nyelvkérdés megállapítását, az oktatás vezeté­sével együtt, a király jogkörében kell ezentúl­is meghagyni. A nyelvkérdés kényes természe­ténél, nemzetiségi vonatkozásainál fogva leg­helyesebb a királyra bízni, mert ez a megoldás biztosít bennünket arról, hogy veszélyes nemze­tiségi irány semmi esetre sem fog a sereg egy részében elterjedni. Amit a király jogaiból a parlamentre ruházunk át, e jogaiból ugyanazt átruházzuk az osztrák parlamentre is... Az al­kotmányos testületeknek e kérdésekben ne az intézkedés legyen a feladatuk, hanem az ellen­őrzés. A nyelvkérdésnek előtérbe tolásával csak­ kárt teszünk, a hazafias szellem fejlesztésével ellenben használunk védelmi érdekeinknek.« Az már persze nem tartozik ide, hogy aztán néhány évtized múlva gróf Andrássy Gyula lesz az, aki élére áll a nemzeti vívmányokért, különösen a magyar vezényleti nyelvért folyó nemzeti küzdelemnek... az sem tartozik ide, h­ogy a forradalom után Andrássy lesz az­ a deákferenci liberalizmus hordozója, aki a kur­zus élére löketi magát Báró Wlassics Gyula szép beszédben emlékezett meg a minap Deák Ferenc szabadelvűségéről, azt hisszük, a dolog úgy áll, hogy a kiegyezés korszakában a 67-neje világnézletileg, a liberalizmus felelt meg, amint h­ogy a 48—49-es közjogi politikának világfel­fogása: a radikalizmus, az ókonzervatívé pe­dig, amely 1847-ig ment volna vissza: a kleri­­kalizmus és feudalizmus... és például Bismarck a Hohenwarth-krízis idején a kiegyezés ellen hadakozó cseh feudális főnemesség előretörés­­ében magát a kiegyezést is féltette... Egy francia történetíró azt mondja, hogy,­ nyitott ablak mellett kell történelmet írni; Deák Ferenc nyitott ablak mellett csinálta a történelmet s a kehidai kúria ablakából olyan messze látott a világpolitika útvonalaira is, mint nagyon kevesen. Csak egy ember volt, aki még messzebb látott, messzebb­ az időben, ellátott egész a mi korunkig, a világháború csatateréig, ez az egy ember: Kossuth Lajos volt. 1867 május 22-én kelt levele Párizsból, a­ hatalmas Cassandra üzenet Deák Ferenchez: »Elveszti nemzetünk az alkotmányos állami élet legfőbb, legpraktikusabb biztosítékát, elveszti azon tehetségét, hogy a népnek annyi szerencsétlenséget árasztható háborújogot, saját nemzeti érdekei szempontjából önállólag fékez­­hesse, a nemzetközi viszonyokat ellenőriz­hesse . . . Magyarország lemond legbecsesebb állami jogairól és lemond olymódon, hogy magát oly politikának eszközéül szegődteti, mely szomszédainkat úgy nyugat, mint kelet felé ellenségeinkké teszi, a nemzetisé­günk belkérdését kielégítő megoldását, a Horvátországgal való egyezkedést lehetet­leníti és a szemlátomást közelgő európai, bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambícióknak céltáblájául tűzi kis. Nincs megrendítőbb olvasmány ma, mint ez a bevált jóslat, amely szinte kísérteties erővel fokozódik egy későbbi levelében, amelyben szinte már a Piagenek magyar vértől piros habjai zúgnak. »És mi vár Magyarországra abban­ az eset­ben, ha a fergeteg addig talál kitörni, míg Magyarország Ausztriával kapcsolatban van? Mi vár? Az, hogy a magyar nemzet vérét lesz kénytelen ontani és ugyan mi végett? Avégett, hogy az osztrák császár ne veszíts® el Triesztet ...­ Hiábavaló disputa volna most az, hogy Deákot vagy Kossuthot igazolták-e az ese­mények; a kurzus ugyan, mikor Nietzsche szavát követve: »ha nincs jó apád, keress ma­gadnak egyet«... családfája hajszolásában még a Panteonban is körülhordozta az igazol­tatások véres kardját, csatasorba állította egy­más ellen a legszentebb sírokat is, visszamé­lyítette a napi politika világnéz­eti csatája az elmerült századokig, ezt a példát azonban nem követhetjük. Mindenekfölött, nem volnánk még olyan nagyon, utókor, bár... bár semmi támpont sincs arra, hogy az utókor objektí­vebb lesz, mint a jelenkor. Anatole France mindig érthetetlennek mondta, hogy Madame Roland az utókor pártatlanságára hivatkozik, mert ha kortársai, akik becstelenül a vérpadra cipelték, rosszindulatú majmok voltak, gon­dolhatta volna, hogy ép olyan majmok lesz­nek ezeknek a majmoknak a leszármazottai is. •»A jövő­ nemzedék csak annyiban igazságos, amennyiben az ügy közömbös számára...« Deák Ferenc nagy műve összeomlott, halhatatlan marad azonban a szellem, amely azt megte­remptette. A magyar jogalkotó géniusz legszebb hajtása Deák:_ WerbőczA. — a haladás élén, nem rabulistája a jognak, hanem aszkétája, és mint Goethe egy alapszervre, a levélre ve­heti vissza a növény egész formagazdagságát.

Next