Pesti Napló, 1926. április (77. évfolyam, 74–97. szám)

1926-04-01 / 74. szám

r­íj­apest, 1926 )­­.FIZETÉSI ÁRAK'. Egy hóra .... 50.000 K Kegyedévre . . 135.000 * Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és h­o­ály a udvarokon. . 2000 K Fe­sir nap 4000 K Kfrye» zzám­ Aoszk­íibam hétk'»­nnyító garas (3000 o. KI »arík­nap 40 garas (4000 o. KJ 77. évfolyam 74. szám Jtva 2000 ptmona Csütörtök- április 1 - a NAPLÓ SZERKESZTŐSÉ©! Rákóczi út 54. szám. KIADÓH­IVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFÓN I József 62-30,62-31,62-33. •serkasztőszo Béc­sbann I., Kohlmarkt 7. Lovászy Nárston szerda este Budapestre érkezett Hegy@sSiajom!d! Komáromig a vonatom a rendő­rség őrizet­en tartotta .A vonatellenőrző osztályt elfelejtették érte­síteni, hogy hazajöhet festélyszés Lovászyval legközelebbi terveiről Kelenföldtől Budapestig (Saját tudósítónktól•) Kelenföldi pálya­udvar, este háromnegyed tíz. Most futott be a bécsi gyors. Iségy úr szalad végig a kocsik folyosóján, egyikük kezében virágcsot­or. — Lovászy... Lovászy... Hol van Lovászy, hallatszik a hangjuk, aztán egyszerre meg­állnak : — Itt van Lovászy! Csakugyan ott ül a fülkében Lovászy Már­ton, jó erőben, barna arccal, tömör bajusszal,— a négy úr szinte ugrani akar be hozzá a fül­kébe, de egyszerre megtorpannak. A fülke aj­taján kemény kartontábla: »Magyar kir. Államrendőrség«. Lovász?) észreveszi a kívülállók megrökö­nyödései­­t mosolyogva int­­i— Jöhettek, már csak mint vendég vagyok itt. B­óthy Vilmos, Óhegyi Lajos, Winterstein írenő, Flieg­el Béla, a hajdani függetlenségi­­nc­rt deputációja erre ürömmel borul Lovászy Márton nyakába. Lovászy meghatottan szoron­gatja kezüket és könnyezve nézi a virágcsokrot, szegfűt, rózsát, fehér orgonát. Izgalmas története van annak, hogyan lett Lovászy Mártonból ,csak vendége a rend­őrség fülkéjében. Csütörtökön kapta meg Bécsben Fóthy Vilmos táviratát, hogy föltétlenül jöjjön haza, mert felesége súlyos beteg. Lovászy nyomban megtette a szükséges lépéseket és kedden már közölték vele a bécsi magyar követségen, hogy nyugodtan értesítheti Pesten lévő családjét, hogy szerda este náluk lesz. Szerda délelőttre, "megígérték Lovászynak az utazási engedély kiállítását. Hasztalan kérte azonban szerda délelőtt az engedélyt, a követségen nem akar­ták kiadni. Már-már úgy volt, hogy mégsem tud hazajönni, mikor délben Bécsbe érkezett érte Nagy Vince nemzetgyűlési képviselő. Nagy Vince erélyes föllépésére azután báró Nagy Árpád, főkonzul délután két órakor ki­adta az utazási engedélyt. Szerdán délután 16 óra 45 perckor indult útnak Lovászy Nagy Vince társaságában Bu­dapestre. Buchinger Manó kísérte ki a pálya­udvarra és induláskor keserű tréfával mondta: — Hát én értem mikor jön el Peidl Gyula! 18 óra 10 perckor lépte át a magyar határt Hegyeshalomnál Lovászy. Itt Rupert­­Rezső szállott be hozzá. Alig kezdtek beszélgetni, meg­jelent a fülkében az utasellenőrzést végző Szlo­vák rendőrkapitány. — Lovászy Márton urat keresem. — Én vagyok. — Nagyon kérem, szíveskedjék átjönni a rendőrség kupéjába. Lovászy és a két képviselő megdöbbenve hallották a rendőrkapitány udvarias hangú, mégis nagyon kellemetlen felszólítását. — De hiszen én a kormány tudtával és hozzájárulásával jövök haza! — mondta Lovászy. — Sajnálom, nekem már régebbről utasí­tásom van erre, — válaszolta a rendőrkapitány. — Lehet azonban, hogy félreértésről van szó. Az én rendelkezésem február 12-én kelt. Lovászy erre barátaival együtt átült a rendőrségi szakaszba. Itt izgatott tanácskozás kezdődött, hogy mit tegyenek. Közben a vonat Győrbe ért. A rendőrkapitány a győri állomás­ról nyomban telefonon és távirati úton érint­kezésbe lépett a belügyminisztérium közbizton­sági osztályával és a főkapitányság központi ügyeletével. Ugyanakkor Nagy Vince és Rupert Rezső táviratban Biószeghy János belügymi­niszteri tanácsos sürgönyi intézkedését kérték, hogy oldja föl Lovászy Mártont a nyilván fél­reértésből származó őrizetbevétel alól, hiszen Lovászy a bécsi követségen is megkapta a haza­utazási engedélyt. Arra kérték a miniszteri ta­nácsost, hogy a Keleti pályaudvaron már ilyen értelmű utasítás fogadja a rendőrkapitányt. Annál nagyobb volt az örömük, mikor már Komáromban várt a vonalra az értesítés, hogy a február 12-iki rendelet már hatályon kívül van helyezve, Lovászy őrizetben tartására nincs ok, szabadon bocsátandó. A rendőrkapi­tány azonnal tudatta is Lovászyval, és felol­dotta, a rendőrségi fülkében való tartózkodás kötelezettsége alól. Lovászy viszont arra kérte a rendőrkapitányt, hogy most már vendégként maradhasson a fülkében, ne kelljen csomagjai­val megint harcolkodni. A kapitány ehez kész­séggel hozzájárult, így érte azután a régi függetlenségi párt deputációja Lovászy Mártont a kelenföldi ál­lomáson az államrendőrség szakaszában. Lovászy ellen sajtóvétségek miatt bűnvádi eljárás folyils, de szabadlábon ventegesbe. Az utolsó tizenöt perc, azután következik Budapest. — Bizony, kevés híján kerek hat esztendeje, hogy nem láttam ezeket a lámpákat, — mutat ki a fülke ablakán Lovászy. — De most itt maradok. Itthon maradok, — ismétli meg a mondatot. — Tervek, programok? Politika? — érdek­lődünk. — Tervek. Egyelőre pihenni. Programok? Min­denekelőtt a feleségem legyen egészséges. A legjob­ban szeretnék vele, mihelyt egészen kitavaszodik az idő, lemenni a Balatonhoz, vagy legalább kimenni a budai hegyek közé. Politika? Attól még messze va­gyunk. Először sok elintéznivaló ügyem van. Pri­vát figyrem, meg aztán a hatóságokkal. Nem is tu­dom voltaképpen, hogy állok ezekkel az ügyekkel. Kint két o­doda olvastam, hogy ilyen eljárás van el­lenem, meg olyan eljárás, ide idéznek, oda idéznek, de pozitive nem tudok semmit. Majd most érdeklő­di® ezek után az ügyek után. Azután majd meglá­tó®* mihez kezdek. Megismételjük a kérdés­t. — PolUitcal — Hát­ nem ják­som. Közben a vonat átmegy az összekötő vasúti hídon. Most már végérvényesen Budapest. — Igen, Budapest, hat év után Budapest — haj­togatja Lovászy. — A hat év. Eleinte, baranyai kis szőlőmben elég kellemes volt. Nyugalom volt, békes­ség volt, de aztán jöttek a bajok, el kellett adni a szőlőt, jött utána a többi baj. Mindegy. Hat év után Budapest. De már benn kellene lennünk. —Ő húzza elő az óráját. — Késünk. Lám, éppen hat percet késünk. A legnehezebb hat perc ez, az utolsó hat perc. Szíve­sen beleegyeznek ugyan most már hat óra késésbe is, hiszen utána Pesten vagyok, itthon vagyok. Ez a hat perc úgy látszik kamat a hat esztendőért — teszi hozzá most már mosolyogva, mert már a keleti pá­lyaudvaron van a vonat. Virágcsokorral a kezében száll le a vonat­ról. Harminc-negyven főből álló csoport várja. Volt minisztertársai, Fass János és­­ Buza Barna az elsők, akik hozzá rohannak. Ölelik, csókolják. Rendőrtisztek és detektívek állják körül a csoportot. Folytonos üdvözlések közben jut ki Lo­vászy Márton az autóig­. A szomszéd autóba gyorsan beugrik négy detektív, sürgetik a sofőrt, már indulnak is, nehogy Lovászy­­i autója esetleg egérutat nyerjen. . Pélverc Bizottságok országa !A­ macska mindig a talpára esik. Kez­dődhetik nálunk politikai vagy társa­dalmi akció, gazdasági reform vagy mű­vészeti mozgalom, centennárium megün­neplése vagy elmúlt nagyok emlékjelének felállítása, törvénytervezet vagy parla­menti botrány, a vége mindennek, min­denkor, egy, örök és változatlan­ bizottság. Albizottság, főbizottság, kisbizottság, nagy bizottság,­­ ahova megyünk, amerre nézünk, mindenütt, minden téren ott ta­láljuk­ ezt a nemes hazai intézményt, ame­lyet szinte hajlandók vagyunk már va­lami közmegegyezéssel elfogadott eszmei temetkezési vállalatnak tekinteni. Mert a magyar bizottságok munkája­­— hosszú évek tapasztalataiból leszűrt keserű meg­ismerés ez — majd mindig sírást, elfölde-­ lést, temetést jelent. A jobblétre­ szenderí­tett terv, gondolat vagy program végtisz­tességének csendes megadását, az örök nyugalomba való helyezést. A bizottságok­tól nem tud nálunk megvalósulni, elinté­ződni, megoldódni semmiféle kérdés, szük­séglet vagy probléma. Harminckét esztendeje, hogy meghalt Kossuth Lajos, a legnagyobb magyar sza­badsághős, a nemzet bálványozott félis­tene. Azóta, hogy koporsóját hazahozták a száműzetés idegen földjéről, egyre kísért a szép és kegyeletes terv: méltó szobrot állítani az ország fővárosában dicsőséges emlékének. Meg is alakult egy szoborbi­zottság, amely azóta is él és működik, de a szobor még ma sem készült el. Azaz hogy végre eljutott a terv a szoborpályázatig, a döntésig, a megbízatásig, sőt a szobor­csoportozat egyes részeinek elkészültéig. Már most igazán nincs más hátra, csak magának az emlékműnek felállítása. Ám ekkor újra működésbe lép »a bizottság«, kibővülve új bizottsággal. Az elfogadott tervet feldöntik s a szobrot darabokra akarják tördelni. Egyik részét Budán, má­sik részét a Városligetben kívánják elhe­lyezni, aztán tanácskoznak, vitatkoznak a rég eldöntött dolgokon, közben pedig megint késik a megvalósulás, halasztódik a szoborfelállítás, telik, múlik az idő s pro­longálódik az ünnepi aktus. Hogyne, hi­szen a halhatatlanságnak úgysem számít már egy-két év, ide vagy oda. A bizottság temetési szertartásába egyidejűleg bele­szól az államtitkár úr is, a minisztériumi szakértő, a művészetek aktaszerű intézésé­nek legfőbb őre, míg a szoborminta vászon­fala mélabúsan sóhajt a tavaszi szélben, a reménytelenül sürgető alkotóművésszel együtt. Kossuth Lajos 1848-ban kezdett szabadságharca így bukik el másodszor is, 1926-ban,­­ a bizottságok frontján. S ez nem egyedülálló eset Sajnos, pél­dákért nem kell a szomszédba mennünk. Itt van a frankbotrány, amelynek kiderí­tésére szintén külön bizottság alakult. S az eredmény? Mindenki tudja, hogy a par­lamenti bizottság tevékenysége milyen si­kerrel járt. Azóta az­ egész kínos ügyet még titokzatosabb homály fedi, mint a botrány kipattanásának pillanatában. Pár év előtt nyakra-főre küldték ki a különböző ár­ellenőrző és ár­letörő bizottságokat a drágaság megfékezésére. Viccesen már akkor árdrágító bizottságnak nevezték el ezeket a tehetetlen alakulatokat, nem is sejtve, hogy az olcsó viccből máig is élő­ drága valóság lesz. S így van ez minden más bizottsággal is, nálunk, a bizottságok országában. Ha igaz az, hogy a pokol út­jai jószándékkal kösezik ki, sti­* kum-mr"

Next