Pesti Napló, 1926. augusztus (77. évfolyam, 172–196. szám)
1926-08-01 / 172. szám
Ma: kényelmttmeUéHiet Mva 4000 szorina Budapest, 1926 77. évfolyam 172. szám Vasárnap, augusztus 1 ELŐFIZETTES! ÁRAK: Egy hóra .... 50.000 K negyedévrt . . 135 000 » Egyes szórt ára: Budapesten, vidéken és h pályaudvarokon . . 2000 lí Vasárnap 4000 K Enyes Jzdm Ausztriában i fcélközpav 30 garas (3000 o. K) vasárnap 40 garas (4000 o. K) SZERKESZTŐSÉG« Rákóczi út ». szám. KIADÓHIVATAL] Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : József 62-30,62-31, 62-32. Szerkesztőség Bécsben« L. Kohlmarkt 7. miEBmmsm Írta: Daruváry Gina A miniszterelnöknek egy a Magyarország hasábjain megjelent interjú keretében tett nyilatkozata szerint a kormány ismét azzal a szándékkal foglalkozik, hogy Oroszországgal kereskedelmi megállapodást létesítsen: ez természetesen csak az Oroszországgal való hivatalos érintkezés felvételével kapcsolatosan történhetik. Bár a legutolsó laphírek szerint nincs kizárva, hogy Oroszország nagyobb mérvű belső mozgalmak küszöbén áll s így az Oroszországgal való kapcsolat felvétele természetszerűleg halasztást szenvedne, mégis a kormány ezen elhatározását, ha az pillanatnyilag csak elvi jelentőségű is volna, csak megelégedéssel lehet fogadni. Külügyminiszterségem alatt mindig a megoldást igénylő feladatait egyikének tekintettem az Oroszországgal való érintkezés felvételét, egyrészt mert az érdekeink szempontjából esetleg felhasználható diplomáciai összeköttetéseink hálózatának kiépítése nem tekinthető befejezettnek, ameddig oly számottevő tényezővel, mint Oroszország, nem vagyunk összeköttetésben, másrészt mert iparunk érdekében kívánatosnak látszik az orosz piac lehetőségeinek a megnyitása. Nem csekély nehézségek leküzdése után sikerült ,1924 nyarán Kánya Kálmán, jelenlegi berlini követ által vezetett tárgyalások során egy szerződés parafálásához jutni, amely az Oroszországgal való érintkezés felvételét lehetővé tette és egyben garanciákat tartalmazott a kommunista propaganda ellen. Ezen szerződés ratifikálása ellen több oldalról politikai szempontból nehézségeket támasztottak. A felmerült aggályok részben a kommunizmus veszélyétől való — nézetem szerint — alaptalan félelemből, részben pedig a kommunizmus elleni ellenszenvnek a külpolitika terére való átviteléből származtak, amennyiben egyesek elvi nehézséget akartak látni abban, hogy a mai magyar rezsim, amely a magyarországi kommunizmus elleni küzdelemből alakult ki, Szovjet-Oroszországgal diplomáciai érintkezésbe lépjen. Akik az utóbbi álláspontot képviselték, s így belpolitikai érzelmeket és szenvedélyeket vittek be külpolitikai kérdésekbe, okulhattak volna az olasz fasizmus példáján, amely szintén a kommunisztikus irányzatok elleni küzdelmekben nőtt naggyá, mégis, midőn hatalomra jutott, nem habozott az ország külpolitikai érdekeiből Szovjet-Oroszországgal nemcsak a diplomáciai érintkezést felvenni, hanem lázzal jó politikai viszonyt is létesíteni. Újabban a külpolitikai elfogulatlanságnak figyelemre méltó példáját adta a Szovjet-Oroszországgal való érintkezésben Németország is. A német nemzetnek is pár év előtt véres küzdelmek árán kellett levernie kommunista felkeléseket s a jelenben is egy számottevő kommunista párt van Németországban, mégis a német kormány az összes politikai tényezők és az összes parlamenti pártok hozzájárulásával az orosz szovjetkormánnyal egy politikai szerződést kötött, amely a két állam messzemenő politikai közeledéséhez nyújt módot, ezáltal, a locarnoi politika kiegészítésekép Németországnak egy Bismarck-féle »zwei Eisen im Feuer«-politika folytatására adván lehetősségeket. A magyar kormány az 1924-iki szerződés ratifikálásával szemben felmerült belpolitikai nehézségek folytán a ratifikálást és az Oroszországgal való kapcsolat felvételét elejtette, annál örvendetesebb, hogy a miniszterelnök nyilatkozata szerint a kormány ezen álláspontját revideálván, visszatért az Oroszországgal való érintkezés felvételének szándékához. Hogy gazdasági szempontból ezen érintkezés felvétele kívánatos, az, azt hiszem, kérdés tárgyát sem képezheti. A békében Oroszország számottevő piacot nyújtott elsősorban mezőgazdasági gépiparunknak, amely ott sikeresen tudott küzdeni két nagy konkurensével: a német és az angol gépiparral. Most, midőn Oroszország kénytelen a mezőgazdasági felszerelésében a háború és a polgárháborúk alatt beállott hiányokat pótolni és az orosz kormány a mezőgazdasági gépek használatának terjesztése által igyekszik a mezőgazdasági termelést fokozni, mielőbb kellene igyekeznünk az érdekelt iparunknak ott újból tért szerezni. Hogy külpolitikai szempontból kívánatos-e reánk nézve az orosz szovjet kormánnyal a diplomáciai viszony felvétele, az elsősorban attól függ, hogy ez a kormányzat egy állandó rezsimnek tekinthető-e, továbbá attól, mily súllyal bírhat Szovjet-Oroszország az európai politikában, s végül attól, hogy a mi érdekeink szempontjából nézve, mily irányzatot követ a jelenlegi orosz külpolitika. Arra a kérdésre, állandónak tekinthető-e az orosz szovjet rezsim, tényleg igenlő választ adtak mindazon kormányok, több mint húsz, amelyek eddig a szovjetkormányt elismerték. Ugyanezen eredményre jutott az a három konzervatívpárti angol képviselőből álló delegáció, amely egy-két hónap előtt tanulmányutat tett Szovjet-Oroszországban abból a célból, hogy az angol konzervatív pártnak Szovjet-Oroszország jelenlegi állapotáról megbízható tájékoztatást bocsásson a rendelkezésére. Ezen delegátusok igen nagyérdekű jelentésükben e tekintetben a következő megállapítást teszik: »Az 1917-iki forradalom túlságosan mélyreható volt ahoz, hogy az csak egy múló fázis legyen, és kétségenfelülinek látszik előttünk, hogy Oroszország jelenlegi kormánya állandó és hogy maradandó lesz. Ezen pont felett minden komoly hang egyetért. Nézetem szerint is a lítai rezsimet maradandónak lehet tekinteni abban az értelemben, hogy bár az orosz gazdasági és politikai viszonyoknak a forradalom által megindított fejlődése semmi irányban nem záródott le, a jövő fejlődése nem ellenforradalom által, amely jóformán kizártnak tekinthető, hanem csak a mai rezsim alapján, csak a mai rezsimnek evolúciója útján képzelhető; természetesen nincs kizárva, hogy ezen evolúció mozgalmas formákat ölthet fel. A gazdasági berendezkedés terén tényleg már igen erős evolúció mutatkozik. A szovjet kormányzat ugyanis, bár továbbra is a munkások érdekeit helyezi előtérbe és a munkásságot mint privilegizált osztályt kezeli, gazdasági téren már évekkel ezelőtt, 1921 -ben, amidőn a kommunizmus megvalósításának a kísérlete már-már a teljes gazdasági összeomlás veszélyéhez vezetett, a kommunizmus megvalósítását, mint ezidőszerint lehetetlent, nyíltan feladta és egy »új gazdasági politikának« nevezett rendszerre tért át. Ez az »új gazdasági politika« az ipar és kereskedelem terén az államszocializmus egy neme, amely megtűri azonban maga mellett különböző formákban a szövetkezeti és magángazdálkodást is; ezen szövetkezeti és magántermelés az orosz hivatalos adatok szerint az ipar terén 1923—24-ben az összes ipari termelés 25 százalékát tette ki, valószínűlegazonban tényleg még többet. A mezőgazdaság terén pedig elvben ugyan az összes orosz föld nacionalizálva van és azon magántulajdon nem lehetséges; tényleg azonban a föld messze túlnyomó része (963/4 százalék) ia. parasztságnak örökre és átöröklőleg haszonélvezetre át van adva, akik azon magángazdálkodást folytatnak, úgy mint bármely, a magántulajdon alapján álló államban; a földbirtok fenmaradó részén részben szövetkezetek gazdálkodnak, részben az állam bérmunkásokkal. Szovjet-Oroszország ezen gazdasági berendezkedésének a fejlődése azonban még távolról sincs befejezve; a fejlődés, úgy látszik, egészben a produkció növelése és a gazdasági élet szükségleteihez és realitásaihoz valóalkalmazkodás irányában halad. A fejlődés politikai téren eddig sokkal csekélyebb. Bár a terror, amely a polgárháborúk alatt alkalmaztatott, nagyjában most már megszűnt, a szovjet rezsim valójában most is egy autokrácia, amely messzemenő kémkedéssel dolgozik, a bíróságokat a hatalom és a párt szolgálatába állítja, minden ellenvéleményt erőszakkal elnyom és a politikai ellenfelek ellen adminisztratív úton jár el. Bár az ily rezsim nem ellenkezik is oly mértékben az orosz nép mentalitásával, mint az európai népekével, miután az orosz nemzet századok óta nem ismert más rezsimet, mint az autokráciát és a szovjetdiktatúra kormányzási módszereit voltaképpen a cári autokráciától vette át, megsem képzelhető, hogy ez a politikai rezsim nagy változások nélkül fenmaradhatna. Lehetséges azonban, hogy a szovjetrezsim meg fogja találni az erőt önmagában, hogy politikai téren is egy megfelelő fejlődést inauguráljon, mint arra gazdasági téren az erőt megtalálta, lehet azonban az is, hogy ezen fejlődés csak erős konvulziók útján történhetik. A fent említett angol jelentés a jövő kilátásaira nézve következőképpen nyilatkozik: »Ha a politikai és gazdasági fejlődés a jelenlegi irányban halad tovább, úgy teljesen elképzelhető, hogy kevés év lefolyása alatt ki fog fejlődni egy adminisztratív szisztéma, amely megfelel ezen rendkívüli ország szükségleteinek.« Ha tényleg ez a fejlődés bekövetkezik, úgy aligha lehetne túlbecsülni azt a jelentőséget, amellyel Oroszország Kelet-és Közép-Európában bírna. Tudjuk, hogy a cári Oroszország mily egészen kivételes súlyú hatalom volt az európai politikában, pedig ezt akkor két katonai nagyhatalom, Németország és az osztrák-magyar monarchia szövetsége ellensúlyozta. Kelet-Európa és Közép-Európa nagy része a békeszerződések folytán kisebb államokra daraboltatván fel, természetszerűleg az új Oroszország súlya Közép- és Kelet-Európában aránylag még nagyobb lenne. Ami végül a magyar és az orosz külpolitikai érdekeket illeti, úgy nincs a ma.