Pesti Napló, 1926. augusztus (77. évfolyam, 172–196. szám)

1926-08-01 / 172. szám

4 Vasárnap PESTI NAPLÓ­­ " 1926 augusztus 1 . * CSENDES EMBEREK Az emeleti folyosón két kopott ruhájú idősebb asszony fordul ki a lépcsőházból. Olyanok, akiken meglátszik, hogy valamikor — mint mondani szok­ták — jobb napokat láttak. Csoszogva mennek ajtó­ról ajtóra. Hozzám is becsöngetnek: — Az elaggott és keresetképtelen úrinők otthona javára kérjek valami csekélységet. Csak­ úgy kíváncsiságból megkérdezem, van-e gyűjtési engedélyük. Az egyik széthúzza gumival összeszorított táskáját és kivesz egy nyolcrét össze­hajtogatott sárgás papírlapot. Nézem a színehagyott és teljesen olvashatatlanná fakult írást, amely épúgy lehet könyöradományg­yűjtő engedély, mint valami régi himlőoltási bizonyítvány s az írás aljában a bélyegző elmosódott betű­i sem alkalmasak arra, hogy eloszlassák az enge­dély Valódiságáról táplált kételyemet. Átnyújtok ezer koronát és tovább ér­deklődöm: — Mennyit gyűjtötték össze ma! Egy könyvecske két fedőlapja között van a pénz: vagy kilenc darab ezerkoronás, hat darab öt-Százkoronás és egy csomó százas. Késő délután van már, estig talán összegyűl még egy-kétezer korona. Több nem igen. Ezért a tizenöt tizenhatezer koronáért jár a két asszony naphosszat házról-házra, emeletről eme­letre. Csaknem földig ér­ő molyette, ódivatú vándor­gallér van az egyiken, a másikon pecsétfoltos hosszú fekete szoknya, alatta jól elbújik az elvásott cipő, amelyen mintha nem is volna tele s az egyik cipő orrán kikandikál egyik meztelen lábujja. Most már­­nagyon restellem, hogy a gyűjtési en­gedélyt kértem tőlük. Semmi kétség: ők va­lóban el­aggott és keresetképtelen úrinők számára gyűjtenek. Ha kopognak ajtóitokon, ne kérjetek írást tőlük. És ha mégis előveszik, ne nézzetek tele. Hátha csakugyan — himicaltási bizonyítvány. * A körúti nagy kávéház előtt régi­­is*&AY&*a­ találkozom. Sok éve már, hogy utoljára láttam. Akkor jólmenő díszműáruboltja vo­lt egy vi­déki városban. Jöttek a rossz esztendők, az üzlet, tönkre­ment, ő maga, a nyomorúság vullámain sodródott tovább, míg felkerült, a fővárosba. Most ü­gynél. Már tuliyízik, amikor van mivel ügynökösködni. Jelenleg valami légyfogószert ajánlott. Szezoncikk. Nehéz kenyér, de mit csináljon, nem lehet válogatni, élni kell. Részvéttel hallgatom az egykor jómódban élt kereskedő rezignált szavait. Elmondja, hogy a napi kosztja: főzelék feltéttel, semmi más. Többre nem telik. Tudom, hogy a régi jó időkben ilyenkor nyaranta Karlsbadba utazott. Igaz, hogy a kosztja is kiadósabb volt akkoriban. A feltétel főzelékkel, bálistenniek, nem igen rontja el az ember a gyomrát. Miközben beszélgetünk, különös alakot pillantok meg a kávéház rácsa előtt. Mintha egyenesen a Gorkij menedékhelyéről szabadult volna­ ide. Magas, ízelte, a fakó arcon ritkás szakáll. Egy rongy az egész ember. Olyan, mint amilyennek »a bárót« kép­zeltem mindig. Ha báró nem is, bizonyos, hogy va­lami jobb helyről csúszott le az élet legaljára. Üze­nyős szürke szeme mohón tapad a kávéházi asztalra, amelytől most kelt föl egy uzsonnázó ,vendég és a tálcán hagyta az elfogyasztott kifli két csücskét. A­­báró­ hóltan sovány keze hirtelen kinyúlik és elra­gadja a tálcáról a két kiflivéset. Vadul majszolni kezdi, mint egy éhes állat és amikor megette, újra kezdi a vadászatot az o­tthagyott kiflimaradékokra. A nyomornak is vannak fokozatai. Ez az az ember, akinek elérhetetlen álom a "­fő­selét, filtéttel". Tegnap délelőtt három embert láttam az utcán magában beszélni. Az egyik nemes méltósággal szónokolt, megfelelő gesztusokkal kísérve szavait; a másik meg-megállva hevesen vitatkozott egy lát­hatatlan valakivel, aki állandóan ellentmondott neki; a­ harmadik, egy öreg nénike, csak csendesen motyogott és jóságosan mosolygott hozzá. Ez volt délelőtt. Délután villamosra vártam és leültem a megállóhely előtt egy padra. Egyszerre látom, hogy elegáns, őszhajú, fehérgamásnis úri­ember közeledik és egyenesen a pad felé tart. Ami­kor odaérkezik, udvariasan felém fordul: — Megengedi? — Ó, kérem, tessék! — Különben is jó, hogy találkozunk, — mondja aztán, miközben kezet nyújt. — Lesz szíves holnap fölkeresni a Várban. Gondoltam, összetéveszt valakivel. Csodálkozva kérdezem: — A Várban! —. Persze, hogy a Várban. A miniszterelnöki palotában. Ön lesz az államtitkárom. Kezdtem érteni. Tehát az elegáns, őszhajú úri­ember is... Megköszöntem a kitüntetést és gyorsan kiszálltam a szerencsére ép akkor odaérkező vil­lamosra. Az élettel való sikertelen birkózás véres útját nemcsak öngyilkosok, hanem elborult elmék is jelzik. Ám ezek itt csak amolyan ártalmatlan futóbolondok, akik a légynek sem vétenek. Legal­áb­b egyelőre. Hozzátartoznak a mai idők kórképéhez, akárcsak a halált keresők napról-napra megújuló menetszázada.. ... És olvasom a reggeli lapokban a már min­dennapos állandó rovatot: Elmebetegek ez uccán. A közölt adatokból látom, hogy nem az én bolondjaim­ról van szó. Ők egyelőre még tovább szaladgálnak a városban. Minek bántanák őket? Ezek a »szelídebb esetek» közül valók . . . Hervay Frigyes társasási ilázi­ ­sába van szerződése az igazgatónak, valorizációs igénye egyenlő a tisztviselőkével . Szombaton érvénybe lépett a valorizációs törvény felár három biztosítótársaság publikálta az átmentési arányszámot (Saját tudósítónktól.) Nevezetes napja az­ alkalmazottak táborának július 31-ike, mert a pénzügyminiszternek a napokban kiadott ren­delete értem­ébenn szombaton életbe lépett a nyugdíjvalorizációs törvény. A törvény harma­dik szakasza értelmében szombattól számított 15 mpert belül, tehát augusztus 5-éig kötele­sek mindazok: a részvénytársaságok békebeli vagyonuk átmentési arány­számát a hivatalos lapban­ közzéteni, amelyek nyugdíjalappal ren­delkeznek. Szombaton már meg is kezdődött a hivatalos lapban az arányszámok közlése, amire majd később kitérünk Tulajdonképpen a­ pénzügyminiszternek még egy rendeletet kellene kibocsátani az igaz­ságügyminiszterrel együtt, amely rendelet le­hetővé teszi az alkalmazottaknak, hogyha a részvénytársaságok átmentési arányszámát, amely az ő szempontjukból, egyúttal a nyugdíj­valorizáció kulcsát is jelenti, meg akarják tá­madni a Kúriánál, akkor a peres eljárást ol­csóbb törvénykezési illetékek alapján folytat­hassák le. Úgy volt, hogy ez a rendelet július 11-éig­ szintén megjelenik, úgy halljuk azonban, hogy a közzétételét néhány héttel elhalasztot­ták, de egyelőre nincs is rá szükség, mert mi­előtt az alkalmazottak megindíthatnák a valo­­­rizációs,, péreket', tehát- r esztámadhatnák a va­lor'.zicics kulcsot, mag­aknak a részvénytársa­ságokna­k "k­ell az átmentési arányszámokat publikálniok és közben majd megtörténik a törvénykezési illetékek leszállítása a nyugdíj­valorizációs perekben. A nyugdíjvalorizáció ügyének krónikájá­hoz tartozik, hogy az utolsó időben kellemetlen meglepetést fedeztek fel a részvénytársasági igazgatók a magánalkalmazottak nyugdíjának átértékeléséről szóló 1926 :XIV. tc. egyik szaka­szában, amelyről kiderült, hogy éppen a rész­vénytársaságokkal szerződéses viszonyban álló alkalmazottak, tehát az igazgatók nyugdíjára vonatkozik. Ez a rész a 4. szakasz 4. bekezdése és a következőket tartalmazza: Ha nyugdíj vagy nyugdíj természetű járan­dóság mértékére nem nyugdíj vagy illetménysza­bályzat, hanem, a­z alkalmazottal kötött szerződés irányadó, SSZ átértékelés alapjául a szerződés ér­telmében kiszámított járandóságnak a szerződés­kötés napjához képest az időközi befizetésekre megállapított módon az 1911. évi értékre átszá­­mít­ott ös­szege szolgál.? A gyakorlati életben ez úgy alakul ki, hogy hiába VOM külön megállapodás a külön szerződéssel bíró igazgatónak, mert a szerző­dés értelmében kiszámított­ igazgatói nyug­díjakat is visszevet­ik, az 1914-es békeévre, úgyhogy végeredményben a szerződéses igaz­gató valorizált nyugdíja sem lehet kedvezőbb, mint a benz vagy egyéb részvénytársaság más tisztviselőinek. Sokáig elkerülte az érde­keltei­ ügyeimet a nyugdíjszabályzatnak ez az intézkedése, és csak a legutóbb fedezte fel az egyik pénzivtézet vezetője, aki mellesleg jo­gászi, be? is s m­ondanunk sem kell, a felfede­zés kellemetlen hatást tett a szerződéses vi­­szonyban álló vezető tisztviselőkre. A törvény­nek ebből a szakaszából eredő hátrány erősen érinti a már elevett szerződéses alkalmazottak "özvegy­it 'és árváit is. Hogy ez az intézkedés­­mikor került bele a­ nyugdíjvalorizációs tör­vénybe, azt most már nem lehet megállapí­tani, de az bizonyos, hogy a­z érdekeltek köré­ben meglepetéssel fogadták. A szombati hivatalos lapban egyszerre három biztosító társaság máris publikálta az átmentési arányszámot: az Első Magyar Álta­lános Biztosító, a Pannónia viszontbiztosító és a Hazai Általános Biztosító tették közzé, hogy az alkalmazottak nyugdíjának szempontjából az­­átértékelési arányszámot 30 százalékban állapította meg mind a három társaság egy-­ formán. olvasóina­k2 TrpSt A Pesti Napló fáradhatatlanul épül tovább, napról-napra új értékeket akar meghódítani és közönsége számára közvetíteni. Éppen ezért azoknak az olvasóknak és elő­fizetőknek, akik a legnehezebb munkára, de a ránk nézve leghálásabb feladatra vállalkoznak, hogy jóbarátaik és ismerőseik között a Pesti Napló terjesztőivé csapnak fel, azoknak itt közöljük a gyűjtési munka feltételeit. Belekapcsoljuk ebbe az akcióba testvérlap­jainkat is olyanformán, hogy annak, aki vala­kit barátai közül akar a­ Pesti Napló, Az Est vagy Magyarország számára negyedévre meg­szerez előfizetőül, előfizetési lejáratát egy hó­nappal meghosszabbítjuk, vagy az alább fel­sorolt könyvek közül egy tetszése szerint kivá­lasztottat ajándékul megküldünk neki. Ha három előfizetőt szerez, negyedévre bár­mely lapunknak, úgy negyedévre hosszabbít­juk meg előfizetését, vagy pedig tetszése sze­rinti három könyvvel ajándékozzuk meg. Ha három előfizetőt szerez valamely la­punknak hat hónapra, vagy pedier mindhárom lapunknak három előfizetőt szerez negyedévre, újry félévig hosszabbítjuk meg előfizetését, vagy pedie­ az általa kiválasztott könyvek kö­zül ötöt küldünk neki. Az ajándékul felajánlott könyvek soro­zata ez: Ady Endre: Levelek Párizsból.­­ 'Andrejev Leonid: A karácsonyi angyal. Babits Mihály: Gólyakalifa. Kitsche: Az élet fejlődéstörténete. Bordeaux H.: A fehér köntös. Bourget Paul: Merengő szív. Bret Marte: Torba Buena. Conrad J : Félvér. Curwood I. O.: Kazán, a farkaskutya. Dánielné Lengyel L.: Az alderfeldi szent Agnes. Dosztojevszkij: A játékos. — Breviárium. — Kis hős. France Anatole: Craniquebille. Gárdonyi G.: Arany — tömjén — mirrha. — A kürt, Goethe szerelmei. Haggard R.: Salamon király kincse. Herczeg F.: Szelek szárnyán. — Magdaléna két élete. — Az első fecske. Herzog R.: Az élet dala. Jókai M.: Népvilág. — Árnyképek. — Milyenek a nők? London J.: Fehérek és színesek. — Lázadók. Maupassan­t: Napsütésben. Mikszáth Zs.: Tavaszi rügyek. — Nemzetes uraimék. Molnár F.: Andor. Móricz Zs.: Kerek Ferkó. Orczy Emma: Vörös Pimpernel. Pekár Gy.: Lord Burlington

Next