Pesti Napló, 1926. szeptember (77. évfolyam, 197–221. szám)
1926-09-01 / 197. szám
ítva 2000 Budapest, 1926 77. évfolyam 197. szám Szerda, szeptemb ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hó» .... 50.000 K Negyedévre . . 135.000 r Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és tőpályaudvarokon. . 2000 R Vasárnap 4000 K Boye» szám Ausztriában két ofizrai ilo garns (3000 o. K) vaárnap 40 gai-aa (4000 p. K) PESTI NAPLÓ mm SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 13—20. 82. TELEFON József 62-30,62-31,62-32. Szerkesztőség Bécsben« I. Kohlmarkt 7. Emelkednek az állam kiadásai A pénzügyminiszter első pénzügyi jelentése Smith távozása után (Saját tudósítónktól.) Smith főbiztos távozó lépteinek nyomát már befújta a szél, az állami költségvetés aktarengetegei közül eltűntek az ő angol széljegyzetei, már nem hordja össze öröklött német pedantériájával az adatokat államháztartásunk rendjéről, de távozása után jó emlékezetén kívül hagyott valami maradandó emléket is Budapesten, azt a gondolatot, hogy az ország pénzügyi helyzetéről nagyon üdvös dolog havonként beszámolni az ország közvéleményének. A kormány magáévá tette Smith főbiztos havi beszámoló jelentéseinek eszméjét, a törvényhozástól megfelelő felhatalmazást kért és kapott erre és kedden este a pénzügyminiszter közzéadta első jelentését Magyarország pénzügyi helyzetéről. Smith főbiztos jelentése Magyarország külföldi hitelezőinek a szemes kritikája a külföldi hitelezők szája volt. Abból az elhatárolt és szűk perspektívát mutató nézőpontból figyelt mindent, hogy a kiadások és bevételek alakulása nem veszélyezteti-e a szanálási kölcsönnel érintett külföldi hitelezők érdekeit. Ezen a szemponton belül sokszor ellentétbe került az ő felfogása a mi legvitálisabb érdekeinkkel, voltak azonban pontok, amikor az ország igazi érdekei találkoztak a külföldi hitelezők érdekével és e pontok egyike a takarékosság gondolata és programja volt A pénzügyminiszter most elindított jelentései nem a külföldi hitelezőknek szólnak és nem az ő szemüvegükön keresztül készülnek. Ezeknek a jelentéseknek egyetlen célja csak ez lehet, hogy az államháztartás vitelét hónapról-hónapra az ország közönségének kritikája alá bocsássa. Az első jelentés itt van előttünk, s amikor Száraz adatainak színtelen sorait átfutjuk, két nagy vezető szempont érvényesülését keressük benne, és pedig a takarékosság parancsoló irányelvét, másodszor pedig az adófizető polgárság teherbíróképességének vizsgálatát. Előre kell bocsátanunk, hogy sem az egyik, sem a másik irányban nem kielégítő a pénzügyminiszter első jelentése. Az állami pénzügyeink felett való önrendelkezési jogunk július elsején szállt vissza a kormány kezébe. A jelentés a júliusi és részben az augusztusi pénzügyi helyzetről számol be, közreadja mind a két hónap költségvetését. A július hónapi költségvetés 8,5 millió aranykorona hiányt mutat, de ezt a hiányt a jelentés azzal magyarázza, hogy a bevételek szempontjából július a legkedvezőtlenebb hónap. A júliusi kiadások 43,6 millió aranykoronát tesznek ki, míg az elmúlt év ugyanebben a hónapjában 45.4 millió aranykorona volt az állam kiadása. Az augusztusi költségvetés 49.2 millió aranykorona kiadással szemben 49.5 millió aranykorona bevételt mutat, de a 0.3 millió aranykorona többlet dacára rendkívül aggasztó jelenség ütközik ki a jelentés augusztus havi adataiból. 1925 augusztusában ugyanis 45.8 millió aranykoronára rúgtak a kiadások, míg most 1926 augusztusában, Smith főbiztos távozása után eltelt második hónapban 49.2 millió aranykoronára emelkedtek az állam kiadásai. 1926 augusztusában tehát 3,4 millió aranykoronával nagyobb az állam kiadása, mint az előző esztendő ugyanebben a hónapjában, holott a lepergett év alatt rendkívül nagy létszámapasztást vittek keresztül az állami közigazgatás minden vonalán. Nem lehet szó nélkül elhaladni e jelenség mellett, annál kevésbé, mert az ország közvéleménye, az adófizető közönség, a legszigorúbb takarékoskodást követeli a kormánytól, hiszen miért helyezték B-listára a köztisztviselők ezreit, miért tették földönfutókká ezeket a minden idegszálukkal és életgyökerükkel az államhoz nőtt egzisztenciákat, amikor a kiadások természetes apadása helyett azoknak aggodalmat keltő emelkedését kell tapasztalni. Ha Smith főbiztos távozása után, sfiár, a mások hónapban kezdenek megduzzadni a kiadási tételek, mi lesz a tizenkettedik hónapban? A jelentés mellékletei részletezve tárják elő a kiadások emelkedését. A számoknak valami különös és érthetetlen nekirugaszkodása köti le a figyelmet. Már a július havi előirányzatban feltűnő, hogy az egyes minisztériumok kiadásainak »Egyebek« című rovatában milyen emelkedés mutatkozik a költségvetési év egy hónapjára eső átlagos előirányzattal szemben. A honvédelmi minisztériumnál például a költségvetési előirányzat egy hónapra eső átlaga az »Egyebek« című rovatban 30,3 milliárd korona, ezzel szemben a júliusi nettó összege ennek a tételnek 36.3 milliárd. A belügyminisztériumnál ez az összevetett két tétel így aránylik egymáshoz: 11.8 milliárd és 13.3 milliárd. A pénzügyminisztérium »Egyebek«-tétele 2 milliárd pluszt, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium e kiadási címe 18 milliárd pluszt és az »Egyéb közigazgatása rovatában »Egyebek« tétele alatt felvett kimutatás 18 milliárd korona pluszt tüntet fel az egy hónapra eső átlaggal szemben. Augusztus hónapban az egyes tárcák személyi kiadásai mutattak horribilis emelkedést az egy hónapra eső átlaggal szemben, ezt azonban a jelentés azzal igyekszik magyarázni, hogy az augusztusi lakáspénznek szükséglete jut ezekben az emelkedésekben kifejezésre. Ez a magyarázat azonban csak bizonyos határig áll meg. Már az imént mutattunk rá arra, hogy 1925 augusztusával szemben ennek az évnek augusztusában 3,4 millió aranykoronával nagyobb az állam kiadása. A lakáspénzek kiadásduzzasztó indokolása tehát csak bizonyos mértékig akceptálható. Ám ha a személyi kiadásoktól el is tekintünk, ott vannak az »Egyéb közigazgatási, tétele alá vont kiadások »Egyebek« című rovata, amely lakáspénz nélkül is szintén emelkedést mutat. A pénzügyminisztérium augusztus havi költségelőirányzata az »Egyebek« című tétel alatt az egy hónapra eső 13,5 milliárdos átlaggal szemben 22,8 milliárdot mutat, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium augusztusi kiadásainak »Egyebek« rovatában az átlagos 13,4 milliárddal szemben 20,5 milliárd a kiadás. Sem az ország adófizető lakosságának helyzete, sem az ország presztízse nem engedheti meg, hogy azért, mert Smith főbiztos kitette a lábát Magyarországról, az állami kiadásokban a létszámredukció természetes következményeként jelentkező visszaesés helyett a kiadások növelésének útjára léphessen a kormány. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy az államháztartás szanálása után az úgynevezett magánháztartások szanálását várja türelmetlenül és kétségbeesve az ország közönsége. Ez a szanálás pedig az elmúlt esztendők elviselhetetlenül felcsigázott adóinak a lejjebbszállítását is kell, hogy jelentse és ezek sorában a ma még döntően nagy jövedelmet hozó forgalmiadórendszer átépítését is a fázisrendszerre, ami ennek a jövedelmi bevételi forrásnak a megszűkülését is jelenti. Az ország közönsége elvárja a pénzügyminiszter jelentéseitől, hogy a legkisebb kiadási tétel emelkedését is megindokolja a jövőben, de főleg megköveteli azt, hogy az akár indokolható, akár indokolatlan emelkedés helyett a kiadásokban takarékoskodást mutasson fel. Posta, vasút, kSSgkereskedelem A jelentés beszámol a posta, távírda, távbeszélő és az Államvasutak júliusi forgalmáról és eredményéről. Az előbbi intézménynél 81.1 milliárd bevétellel szemben 74.7 milliárd volt a kiadás júliusban, az Államvasutaknál pedig 283.7 milliárd korona bevétellel szemben 223,4 milliárd korona kiadás áll. A kükereskedelmi adatok 1926 első felében az előző év hasonló időszakához képest mind a behozatalban, mind a kivitelben 10 százalékos emelkedést mutatnak , így a mamírum Jugoszlávia és mi Négyszáz év történelmi távolságaiban Mohács tragédiája példaadássá nemesül, hibák és erények históriai seregszemléjévé, amelyből új utak és lehetőségek nyílnak a jövő felé. A nagy dátumoknak ez a termékeny értékelése vezethette Horthy Miklós kormányzót akkor, amikor a mohácsi csatatéren négy századdal az első és nyolc évvel a második nagy összeomlás után a következő szavakat mondotta: »Attól a jóbaráttól, akivel oly soká fűzött össze minket a közös védekezés életbevágó érdeke, utóbb, sajnos, mélyreható ellentétek választottak el. Hiszem és remélem, hogy itt hamarosan visszatér a régi barátság és megértés... Államfők hasonló, nagy horderejű kijelentései sohasem hangozhatnak el következmények nélkül. Magyarország határain belül és kívül egyaránt sokféleképpen kommentálták ezeket a szavakat, amelyek — úgy lehet — egy új magyar külpolitika enunciációja gyanánt mondódtak el. A kormányzónak ez a rövid néhány mondata olyan lehetőségeket tár az évek óta bizonytalanul kísérletező magyar külpolitikai törekvések elé, amelyeknek megvalósulása az egész mai Közép-Európa politikai átcsoportosítását, Magyarország államközi readiválását és a hatalmi konstellációkba való bekapcsolódását jelentheti. A mohácsi múltra való emlékezés talán a boldog magyar jövő prológusa, Keynes, akinek módjában volt a győztes nagyhatalmak béketárgyalásait közvetlen közelből szemlélni, a békeszerződéseket bírálva a következőket állapítja meg: »Minden egyéb tévedéstől eltekintve, a szövetséges hatalmak felelős államférfiai akkor követték el a legsúlyosabb hibát, amikor a wilsoni tételek meghamisításával krónikussá tették Európában az állam bomlasztó küzdelmét saját polgárai ellen. A nemzetiségi kérdést nemcsak hogy nem oldották meg, de végzetesen komplikálták. Alkotó és szilárd alapon épült államok helyett Európa államok és népek csatatere lett a békeszerződések következményeként«. Keynes jóslata bevált. Európában ma dühöng a »Kleinstauterei«, az alkotásra egyedül alkalmas nagy politikai egységek helyett darabokra szaggatott országrészek elégítették ki az osztozkodáshoz későn jött államok imperializmusát. Szemben azzal az egyre határozottabban dokumentálódó folyamattal, amely a darabjaira hullott Európát hatalmas gazdasági egységekbe összefoglalni, integrálni akarja, s a békeszerződések éppen ellenkezőleg a partikularizmust tenyésztették s tucatszámra teremtették meg az Elzász-Lotaringiákat. Ez a végzetes osztozkodás tette, hogy ma a világháború befejezése után nyolc esztendővel az európai termelés még mindig nem érte el az 1914. évi standardot, hogy a határokon vámok, külön egyezmények és bonyolult eljárások drótakadályai állják útját az egészséges forgalomnak, hogy a Népszövetség, amely a világ minden népének együttműködésére jött létre, civakodó és intrikus csoportok gyülekezőhelye lett. A történelem malma lassan őröl, s az elkövetett hibák felismerésére idő kell. Ma már azonban úgy látszik, hogy a nagy kijózanodás immár nem várat magára sokáig. A francia és német nehézipar egyezménye, az acélpaktum, a világ jegybankjainak szorosabb kapcsolata mind-mind tü, filmjetek az új orientációnak. A giszo-