Pesti Napló, 1927. január (78. évfolyam, 1–24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
1 Ma: neves mumellemei Budapest, 1927 78. évfolyam 1. szám #pg 36fiM& Szombat, január 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4 pengő Negyedévre 10 pengő Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . . 16 fillér Ünnepnapokon ... 20 fillér Vasárnap 30 fillér Egyes szám Ausztriában: Miköznap 30 flaras (3000 o. K) vasárnap 40 (%a-as (4000 o. K) NAPLÓ soa SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20. I TELEFON I József 62-30,62-31, 62-32. Szerkesztőség Bécsben« , L. Kohlmarkt 7. Írta: gróff Apponyi Albert Nehéz ehez az évszámhoz bármely prognózist fűzni, ha volt valaha bizonytalanságoknak meginduló esztendeje, úgy bizonyára ez, amelynek első napját ünnepeljük, ma erre az elnézésre igényt tarthat. E lapok olvasói talán még emlékeznek arra, hogy karácsonyi cikkemben ugyanezeken a hasábokon a választásokból kialakult belpolitikai helyzetet azzal jellemeztem, hogy az nemcsak világosságot nem teremtett, hanem minden előbbinél sűrűbb homályt borított a közeljövőre. Mert úgy mondtam, csak azt tudjuk, hogy ki győzött, de arról, hogy mi győzött, fogalmunk sincs. A külpolitikai helyzet pedig semmivel sem világosabb, mint a belpolitikai. De e két homályosság mérlegelésében igen nagy különbség van. A belpolitikai bizonytalanságot ugyanis csak "egy fajtája az embereknek érezheti meg máskép, mint súlyos aggodalmakkal, azok, akik a kormány, helyesebben szólva a miniszterelnök szándéka iránt feltétlen bizalommal vannak; erre pedig én, tagadhatatlan érdemeinek minden elismerése mellett, amellyel soha sem fukarkodtam, alapot nem találok; sőt a hatalom túltengése előttem, minden személyi vonatkozástól eltekintve, önmagában is veszélyes jelenség. Ezzel szemben a külpolitikai helyzet bizonytalansága a feltétlenül rossznak szilárdságával szemben, amilyennek a helyzetet eddig jellemeztem, javulást jelent és relatív megelégedéssel üdvözölhető. Mert az tagadhatatlan, hogy az a szerencsétlen békemű, helyesebben szólva a háborús állapotnak pillanatnyi vérontás nélkül történt az a megrögzítése, melyet békének neveztek, az egész vonalon ingadozni kezd, mégpedig egy igen természetes, tehát sokat ígérő processzus folytán, mely abból áll, hogy a dolgok örök természete, a gazdasági életnek és a nemzetek lélektanának törvényei csendes működésükkel meglazítják, míg majd összetörik a velük ellentétben álló mesterkélt hatalmi diktátumokat. A dolog természetéből folyik, hogy ez a processzus ott kezdődik és ott halad leginkább előre, ahol mindaz, amit a dolgok természetének nevezek, egyúttal a legerősebb anyagi hatalmi bázissal bír, tehát a legyőzött és elnyomott nemzetek legnagyobbikának, Németországnak helyzeténél. Egy hetvenmilliós nemzet, amelyben a passzív ellentállásnak és az aktív életrevalóságnak olyan energiái vannak felhalmozva, mint a német nemzetben, a lefegyverzésnek és a külső korlátozásoknak nyűge alatt is olyan hatalmi tényező maradt, amellyel számolni kell, amelynek puszta hatalmi«."«közökkel való állandó leigázása a győztes nemzetek erejét túlhaladó erőfeszítést követelne. Ezt az angol államférfiak már régebben belátták és a franciák közül is némelyek, élükön Briand-nál, aki ezt a belátást három évvel ezelőtt még bukásával fizette meg, most azonban keresztül tudja vinni anélkül, hogy a duzzogó, szélső nacionalisták őt ebben megakadályozni tudnák vagy mernék, •így jött létre egy természetes processzus folytán (ami azonban semmit sem von le az annak keresztülvitelénél működő államférfiak érdeméből) Locarno, Thoiry, így honosult meg Franciaországban is az a szellem, amelynek sugalmazása alatt a francia kormány sietett a szörnyű landaui ítéletet, amennyire tőle függött, jóvátenni. Ami pedig még testet nem öltött, hanem egyelőre csupán többé-kevésbé megbízható kombinációk alakjában jelenik meg előttünk: a náluk megszállott területek közelgő teljes kiürítése, a katonai kontrollnak megszüntetése, nem egyéb, mint logikai továbbfejlődése a megindult áramlatnak. Ez az áramlat azonban eddig még nem terjedt ki Kelet-Európára, illetve Közép-Európának keleti részére. Mi magyarok még nem érezzük hatását abból az egyszerű okból, hogy Európának ezen a táján az úgynevezett békeszerződések által sújtott nemzetek megközelítőleg sem képviselnek olyan materiális erőt, amilyent a német nemzet vethet súlyba Nyugat-Európában. De annyi mégis tény, hogy Kelet- Európának ez a helyzete nyugtalanítja a nyugati közvéleményt is és hogy minden oldalról sürgetnek valami békítő akciót, amely világrészünknek e táján is tartós nyugalmat ígérő állapotokat teremtsen. Ebben ben foglaltatik annak felismerése, hogy ilyen állapotok ma nincsenek. Nincsenek meg Németország keleti határai tekintetében sem, amelyekre nézve Németország megegyezései magukon viselik az ideiglenesség bélyegét; nincsenek meg hazánk és a szomszéd államok közt és mihelyt a békítésre vonatkozó jámbor álmodozások testet nyerni iparkodnak, ez a megtestesülési kísérlet nem tudott továbbutni bizonyos gazdasági megegyezésre való törekvéseknél, amelyek önmagukbanvéve nagyon kívánatosak, sőt nagyon szűk. A NAGY FEJEDELEM Regény Irta: MÓNCZ ZSIGMOND ELSŐ KÖNYV. I. A fejedelem kijött a boltíves kapu alól , keresztül ment a nagy piacon. Ketten voltak vele, Péchy Simon jobbról s Toldalagi Mihály balról kísérte. — Nézze Nagyságod, — mondta Péchy kancellár — már ma újfent megnyitott egy hót. A nagytemplom körül alacsony várfal volt, amely külső oldaláról apró vásárosbódékkal volt teleépítve. A fejedelem melegen mosolyodott fel. — Hál istennek, — mondta — ott van élet, ahol a kalmárok élni kezdenek. Lassan haladtak előre, egyszerre csak Toldalagi Mihály meghökkent s ijedtében megrántotta a fejedelem mentése ujját. — Nézsze kigyelmed, Nagyságos uram. Bethlen, aki lesütött szemmel járt az uccán, felemelte pillantását s dermedten megállott. A tiszta hideg napban csodálatos látomás volt. A templom tornya felett, valami violas színű köd, amelyet, hogy jobban néztek, olyan volt, mintha fonalak ereszkedtek volna alá a nagy magasságokból. Nyílegyenesen szöktek fel ezek a szálak a mennyboltozatig, mintha isteni jel kötötte volna a tornyot az éghez. A fejedelem nagy fekete szemeit merően függesztette a természeti csodára s amint ott állott s nézett, lassan, mintha a torony mögött egy másik torony nőtt volna roppant magasságba. Különös volt ez a második torony, gótikus óriási építmény formáját mutatta, ezer csipkével s apró tornyocskákkal, tisztára kivehetetlen volt, olyan volt, mint a Szent István-tornya Bécsben, vagy olyan volt, mint a bibliának tornya, mely néz keletre, nyugatra, északra és délre... Sokáig állottak ott s nézték a rendkívüli jelenséget. Szívük, lelkük fel volt indulva s pezsgés helyett, lehalkult a vér az erekben. Egyszerre csak, mintha újabb csoda történt volna, az egész látás ellobbant, eltűnt szemeik elől. Egymásra néztek, igaz volt ez, avagy csalódás. Egymás arcán keresték a bizonyságot, de csak azt látták, hogy mindanynyian halottsápadtak s a bőrük mint a sárga viasz, verejtékes. Tehát igaz, tehát mind a hárman látták. t°hát volt s immár nincs. Körülnéztek a piacon , íme az emberek ott álltak, ahogy munkájukban mentek, •iöter. Vagy a fejedelmi urakat kíváncsian lestek s vabimeniek oly álmélkodó és ijedt mozdultal kövültek meg. Mindenki látta a látományt. Egy sütőember állott a közelben, megszólalt: — Ilyenfélét láttunk most tíz esztendeje is, akkor is háború lett belőle. A fejedelem fölemelte az ujját: — Erras, — mondta — tévedes ember: ez nem baljós jel volt, hanem énnékem intelem: fel fogom emelni Erdélyt, mint egy templomot. Isten segedelméből. Akik hallották, megilletődtek s az emberek összedugták a fejüket, amint a fiatal fejedelem öreges, nehézkes léptekkel tovább ment. A két tanácsúr hallgatott, nem merték a fejedelmet gondolataiban háborítani. A palota elé értek. — Jöjjetek fel, uraim, — mondta a fejedelem. Az urak szó nélkül indultak. Megindultságuk, amit a látomás s utána a fejedelmi szózat keltett bennük, oly erős volt, hogy minden pillanatban könny rezgett a szemükben. A nehéz köríves boltozatok alatt, a keskeny falépcsőkön felmentek az emeletre s a tornác téglával kirakott sora megnyúlt szemük előtt, már hajlamosak voltak arra, hogy mindent fantasztikusan megnőni lássanak. Második fekete vasvasalású ajtón mentek be , a sötét, meleg szobában emberséges érzés támadt bennük. A fejedelem intésére szótlanul ültek le. — Mit vélsz? — kérdezte Bethlen Péchytől. — Nem merem. — felelt ez. — Bátorsággal. — Isteni jel. A fejedelem magába süppedt s keményen mondta: — Már megfejtettem. Hosszan hallgattak. Péchy Simonnak"