Pesti Napló, 1927. január (78. évfolyam, 1–24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
4 Szombat PESTI NAPLÓ 1927 január 1 Mire megvénülünk Nem az esztendő utolsó napjának hangulata hanem a Budapesti Hírlap Részvénytársaság felszámolásáról, vagy kényszeregyességéről szóló bizonytalan hírek juttatják ma eszembe, hogy bizony megvénülünk. Magyarországon a Budapesti Hírlap volt az első újság, mely palotát építtetett magának, tisztán az előfizetési és hirdetési jövedelemből. Egy esztendővel később egy másik magyar lapnak a palotája is elkészült, de ahoz már örökölt családi vagyon, nagy nyomdajövedelem, stb. szolgáltatta a fundamentum nagyobb részét. A Budapesti Hírlap Láza azonban kizárólag újságjövedelemből jött létre, harminchárom ével ezelőtt. Én akkoriban a Budapesti Hírlap szerkesztőségének tagja voltam és a »palotánkban« valósággal kis királynak éreztem magam. A lap óriási tekintélye szinte ráfeküdt az egész országra; a politikában nagyhatalom, az irodalom és művészet kérdéseiben diktátor volt ez az újság. Eleganciája páratlan volt: Rákosi Jenő és Kaas Ivor vanden versenyen felülálló vezércikkíró volt, a tárcarovatban Baksay, Sebők Zsigmond, Sipulusz dominált.Tiszta magyar nyelven írtunk, de a nyelv tisztaságán kívül a stílus finomságára is törekedtünk, ki-ki tehetsége szerint. A közönség nagyon megbecsülte ezt az újságot, munkatársait minden újságíró irigyelte. Meg voltunk róla győződve, hogy Gibraltár elődje nem olyan megrendíthetetlen, mint a Budapesti Hírlap. Egy förtelmesen csúnya napon mégis beállott a kracs. Mi, akik akkor is ott dolgoztunk még a Budapesti Hírlapnál, nem tudtuk elképzelni se, hogy mi ennek az oka? Valami homályos sejtelmeink voltak arról, hogy nemcsak az emberek, hanem az újságok is megvénülnek idővel. Emlékeztünk rá, hogy a nyolcvanas években Anglia legnépszerűbb újságja a Poll Mall Gazette volt, s végül mégis összeomlott. Láttuk, hogy a Münchener Allgemeine Zeitung, mely a- XXX. század három első negyedében a legnagyobb sajtóhatalom volt Közép-Európában, s amely még a század végén is a legintelligensebb német lap volt (az egyházpolitikát ebből tanulgattam szorgalmasan valami tíz éven át), a mindenek meglepetésére szintén összeomlott Párizsban megsemmisült a nyolcvanas években oly hatalmas Intransigeant, Bécsben a császári udvar és a külügyminisztérium együttes erővel sem tudta életben tartani az egykor kitűnő, de végre is megvénült Fremdenblattot. Ez lett volna a Budapesti Hírlap sorsa is! Nem akartuk elhinni, mert ehez a lap túlságosan fiatal volt, — a legnagyobb bajok idején, 1914-ben még csak harminchároméves... És azután előttünk volt a Figaro példája, — ez a lap már féllábbal a sírban volt, s újra megerősödött; láttuk, hogy a Vossische Zeitung, melyet még Nagy Frigyes korában alapítottak, s amelybe már csak hálni járt a lélek, új tulajdonosok kezében megint erőre kapott, sőt itthon nálunk is a Pesti Napló öregségére terebélyesebb lombokkal díszlett, mint valaha. Talán mégsem az öregség volt az oka, hogy a lap a legelső vezető helyről leszorult? Azt hiszem, a politika volt az oka. Az 1903— 1906-iki nemzeti küzdelmek idején a Budapesti Hírlap az ellenzék vezérlapja volt. Amint az ellenzék kormányra jutott, a Budapesti Hírlap is kormánypárti lett. Ez nekünk természetes volt, de a közönség másként gondolkozott. Rákosi Jenő ennek ellenére egyre jobban belelovalta magát a kormánypártiságba. 1908-ban a koalíciót már repesztgették a jegybank körül kitört viszályok. A Budapesti Hírlap nem arendőrködő Justh Gyula felé hajolt, hanem kitartott a kormány mellet 1908 június végén, mikor nyári szabadságomra készültem. Rákosi Jenő felszólított, hogy készítsek egy kis vázlatos jegyzéket arról, hogy a kormány egyes tagjai milyen nevezetes dolgokat cselekedtek kormányrajutásuk óta? Ez bizony nehéz munka volt, és mint újságíró sohasem álltam nagyobb feladat előtt, mint amikor fel kellett sorolnom Jekelfalussy honvédelmi miniszter tetteit; a tábornok úr ugyanis rendkívül derék és kedves úriember volt és mint miniszter nagyon sok aktát aláírt, de a nevezetes tetteiről egyáltalán nem tudtam semmit Mindazáltal elkészült Rákosi Jenő számára a cédula, a főszerkesztő úr írt is a kormány tagjairól egy cikksorozatot; egyik cikk szebb volt, mint a másik, és mégis — mindegyik cikk mintha egy-egy szeg lett volna a Budapesti Hírlap, újságvállalat koporsójába. Én már a szabadságomon olvastam az első vezércikket melynek ez volt a címe: »A. Plejádok«. Rákosi Jenő itt e földön már nem találta méltó párját a koalíció minisztereinek, hasonlatért egyenesen az Égbe ment s a Fiastyúk csillagaihoz hasonlította őket. A közönség azonban ezt nem vette be, s kezdett elmaradozni. A régi előfizetők helyett egy szép napon az összes pénzügyőrségek és csendőrörsök előfizetőkké váltak, de az injekció már nem használt: két év múlva már nem volt Rákosi Jenőé a körúti palota s a remek nyomda, s az ország legelső publicistája fizetéses alkalmazottja lett az általa alapított újságnak. Tíz esztendő múlva azután már alkalmazottja sem volt többé a Budapesti Hírlapnak. A magam részére azt a tanulságot vontam le ennek az egykor oly briliáns újságnak a sorsából, hogy az újságok nem szükségképpen öregednek meg, ellenben az újságírók, sajnos, megöregednek. A megöregedésnek a tünetei azonban nálunk nem olyanok, mint a nyugodtabb foglalkozású embereknél. Rákosi Jenő ma, élete nyolcvanötödik évében mint író semmivel sem öregebb, mint volt harmincéves korában, de a politikai szemmértékét 1907— 1908-ban elvesztette: nem vette észre, hogy az a politika, amit alapjában csinál, nem a nemzet politikája, hanem legföljebb csak az övé, vagy ami még rosszabb, csak a kormányé. Az újság életképessége, ereje, súlya, hatalma csak addig terjed,, míg az újság és a nemzet vagy annak legalább jelentékeny része szorosan egymáshoz tapad. Addig, míg ez a tapadás megvan, az újság halhatatlan és uralkodik tízezrek lelke felett, de a közönséget az újság életében éppen úgy nem pótolv Ma semmi, mint a testben a vért. Stresemann nem volt hajlandó Franciaország ellen tüntetni a német-olasz szerződéssel London, december 3. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) Az angol sajtó ma először foglalkozik a német-olasz választott bírósági szerződéssel és egyhangúlag megállapítja, hogy az nem kifogásolható. A Times arra utal, hogy Mussolini jobban szerette volna, ha ez a szerződés ugyanolyan alapon épült volna fel, mint a legutóbb létrejött olasz—spanyol szerződés, amely bizonyos konfliktusok esetére a szerződő feleket kölcsönösen jóindulatú semlegességre kötelezi. Rómában nagy csalódást keltett, — írja a Times — hogy Stresemann nem ment személyesen aláírni a szerződést, és így ez az aktus nem történhetett olyan ünnepies formák között, mint ahogy Mussolini kívánta, mert ezzel nyomást akart gyakorolni Franciaországra. Stresemann azonban óvatos és előrelátó volt, mindent került, ami politikai demonstrációra lett volna kihasználható. Ez is azt bizonyítja, hogy a Rajna két oldalán kezd meggyökerezni a kölcsönös bizalom, aminek legjobb jele, hogy a francia kormány sietett a landaui felháborító ítéletet megsemmisíteni s az elítélt németeket szabadlábra helyezni. Érthető, ha a francia haditörvényszék ítélete olyan mérhetetlen felháborodást keltett a német birodalomban, de éppen olyan jogosult az a francia álláspont, hogy politikai célokra ezt az ítéletet nem, lehet , kihasználni, nem szabad ezzel propagandát űzni a Rajna-tartomány mielőbbi kiürítése érdekében, minthogy ezt a kérdést kizárólag a versaillesi szerződés 431. szakasza alapján lehet eldönteni. (W. H. E.) Stefániái Imre, a világhírű zongoraművész — Leher Lőrinc mostohafia (Saját tudósítónktól.) Huszonnégy esztendővel ezelőtt indult el a nagyvilágba , egy tizenhatéves tehetséges fiú, akinek nagy jövőt jósoltak a pesti zeneértők. Ez a fiú Stefániái Imre volt. Először Berlinbe került, ahol Feruccio Busoni, a Musikhochschule akkori zongoraszakos professzora meglátta a magyar gyerekben a jó muzsikust és ő maga kezdte tanítani. Első koncertjéről áradozó kritikákat olvashatott, de Stefániai Imre nem hallgatott senkire, csak tanult és dolgozott. Ezerkilencszáztizenháromban már európai nevű zongoraművész, aki Dél-Amerikát is bejárta, Berlinben megismerkedett Leopoldine Bealliure-val, a híres spanyol szobrász leányával, aki ott énekelni tanult. Belészeretett és feleségül vette. Az esküvőt 1914 júniusában tartották Budapesten közvetlenül a hadüzenet előtt. Utána nyomban külföldre utazott az új pár. A háború kitörése óta külföldön tartózkodott Stefániai Imre és világhírt szerzett magának a zongoraművészetével. A spanyol királytól kapta a legnagyobb kitüntetést: udvari kamarazsészi címet. A művész a napokban Budapestre érkezett, ahol furcsa hírek várták őt. Megtudta azt, hogy mistohatestvérét meggyilkolták és mostohaatyja nevét alaptalanul meghurcolták Stefániai Imre ugyanis mostohatestvére volt, a tragikus gyilkosság áldozatává esett Leier Amáliának és így Leirer Lőrinc — mostohafia. Stefániai Imre a következőkben adott felvilágosításokat a Leirer-családdal való rokonságáról: , „ . — Édesanyám — kezdte — felesége volt Leirer Lőrincnek, de elvált tőle. Leirer Lőrinc a mostohaatyám volt. Én nem nagy , ismertem őt, mert fiatalon kezdtem külföldi utazásaimat. Leher Amáliát nem ismertem. A szomorú emlékű dolgokról én közvetve értesültem és nagyon-nagyon csodálkoztam. Mostohaatyámmal, ritkán találkoztam. Mint házas ember nem is jöhettem haza — a háború elzárt. A kiváló művész közléseiből megtudjuk azt is, hogy Leirer Lőrinc mostoha unokája a spanyol anyakirálynő keresztfia: — San Sebastianban lakom és már két gyermekem van, Willy és Alfonz. Az utóbbinak Mária Krisztina, a spanyol anyakirálynő a keresztanyja. Az udvarral élénk összekötitésben állok. Anyósom fivére Tetuan herceg, a jelenlegi hadügyminiszter Primo de Invera kormányában, egyébként lovassági tábornok, akinek vezető szerepe van a spanyol politikában. A Tetuan mivet édesatyja, volt spanyol miniszterelnök kapta a királytól az afrikai Tetuan meghódításakor. A királyi család nagyon figyelmes velem szemben. Karácsonyi ajándékul egy Förstnerhanpversenyzongorát küldött. Stefániái fürének állandó lakása van Budapesten. Még egy hónapot tölt a magyarfővárosban, azután utazik Spanyolországba, ahol a magyar zenének egyik lelkes propagálója. Minden hangversenyen játszik egy-egy magyar kompozíciót. • 1 rAMpJum LmtOtematUmS A gondos szülő nagyon jól tudja, hogy nem csokoládé, nem cukorka az, amire a fejlődésben lévő gyermeki szervezetnek szüksége van. Azok közül a fontos tápanyagok közül, amelyek a szervezet felépítésére és erősítésére szolgálnak, a cukorka csak a cukrot, a csokoládé pedig ezenfelül a kakaó szerény tápértékét tartalmazza. A növekedést, a csont és idegrendszer erőteljes fejlődését előidéző vitaminok főleg a malátában, a tejben, a tojásban vannak felhalmozva Ezeknek a természetes tápszereknek minden tápértékét koncentráltan és öszszes vitaminjeit változatlanul egyesíti magában az OVOMALTINE, de csak az Dr. Wander-féle OVOMALTINE, amely táplál, erváll, hizlal. Ha tehát azt akarjuk, hogy a gyermekeink egészségesek és ellentállóképesek legyenek, a tanulás és iskola fáradalmait ne érezzék, adjunk nekik a reggeli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál OVOMALTINE-t, amelyet jó és kellemes ízénél fogva úgy a gyermekek, mint a felnőttek szívesen szednek. Egy doboz ára pengő 50 fillér forgalmi adóval együtt kapható gyógyszertárakban, drogériákban, fűszer- és csemegekereskedésben. Magyarországon gyártja, mintát és ismertetést ingyen küld a Dr. Wander gyógyszer- és tápszergyár rt., Budapest, X., Keresztúri út 32/b.