Pesti Napló, 1927. január (78. évfolyam, 1–24. szám)
1927-01-30 / 24. szám
40 !Vasárna]| PESTI NAPLÓ 1927 Január 30 SZÍNHÁZ, ZENE, FILM Gál Gyula jubileuma Nemes ívelésű művészi pályájának kettős ünnepiévfordulójához érkezett G Gál Gyula. Negyven esztendeje színész s huszonöt éve, hogy, először lépett a Nemzeti Színház színpadára, amelynek negyedszázad óta egyre érces fedő és súlyosodó, tiszta, igaz értéket jelentő erőssége. Gál Gyula, a legkiválóbb, legtehetségesebb és legbecsültebb magyar művészek egyike jubilál ma s ezen a jubileumon közönség és kritika egykép őszinte szeretettel nyújtja feléje a valódi érdemnek kijáró babérkoszorút. Ebbe a koszorúba kíván most egy szerény levelet fonni a kritikus is, aki mindig a komoly értékelés tiszteletével írta le nevét s úgy vélte legméltóbban megbecsülni, ha nem éri be vele sszemben az olcsó bókkal, mert érezte: Gál Gyula áhítatos munkája ép oly áhítatos figyelmet követel, akár dicséretről van szó, akár különvélemény jelzéséről. Két évtizede majd minden szerepében láttam. S ezeken a szerepeken keresztül, — száz maszk és száz kosztüm mögött, — legjellemzőbb egyéni vonásául a művészi tudatosságot és művészi, lelkiismeretességet ismertem meg. Emberábrázolásra termett kvalitásain, természetes színészi hivatottságán túl, elsősorban a flauberti gond, az alaposság, a teljes felkészültség, a szerepben való intellektuális elmélyülés , a végső vonásokig való artisztikus kidolgozás teszi egésszé és maradandó emlékűvé minden alakítását. Nagyobb dolog ez, mint általán — még színházak körül is — hiszik. Gondoljunk csak Goethe «"'zenszázalékos igazságára: a zseni szorgalom. Akarat és erudició: Gál Gyulának biztos acélvértezete ez a két lelki érték. Húsz év alatt soha, egyetlenegyszer se láttam trémázni, habozni, megakadni, botlani, öntudatlanul félresiklani. Imponáló tudása, intelligenciája, folyton résen álló kontrolja irányítja művészi ösztönét, sokszor odáig, hogy már szinte zsarnokin uralkodik fölötte. S az eredmény: a maga nemében mindig befejezett, egy stílusban tartott portré. Talán nem túlságosan színes, ele annál markánsabb, kiformáltabb, a tónusás a vonai szuggesztív erejével kifejező. Kicsiny, epizódszerep, vagy a dráma centrumában álló hős: neki mindegy. Ő rá mindenkor csalhatatlan bizonyossággal számíthat és építhet szerző, együttes és rendező. Ő az a pillanatra meg nem ingó oszlop, amely a legmerészebb íveket is rendületlen tartja, olyan magától értetődően, hogy a nézőnek legtöbbször eszébe sem jut: micsoda önfeláldozó eszkézisbe, micsoda rajongó hitbe és emberfeletti munkába kerül ez a kiegyensúlyozott biztonság. Nem festőiségre, dlasztikára törekszik. S amit ebbeli törekvésében elért, mesteri remeke a karakterábrázolásnak. Mert, ahogy régebben mondták, Gál jellemszínész. Mint ilyen pedig nemcsak örököse, hanem szerencsés továbbfejlesztője Újházi hagyományainak. A szakadatlan stádiumnak ezen a téren is megvan hát az eredménye. Tanulni, tanulni, egyre tanulni, tökélesíteni és csiszolni a természetadta tehetséget, hogy mindinkább megközelíthesse a kitűzött célt, az ideált, — olyan elve és erőssége Gál Gyulának, amely fölér a zseni lobogó lángjával. Sok mindent köszönhet ennek a színészek közt ritka erénynek. Nem utolsó sorban: természetes játékstílusát, közvetlen dikcióját. Ne felejtsük el, hogy a képességeinek kibontakozása, művészi pályájának első szakasza arra az időre esik, amikor a magyar színpadon szavaló, deklamáló, hősi stílus uralkodott. Mikor Nagy Imre daliássága s zengő hangja pótolta az átélés bensőségét és a, kulturált orgánumot.. Gál is »szavaló« színész volt kezdetben. De mikor a Thália »természetese játéka és beszéde Vethessel, Odryval, Kürtivel bevonult a Nemzeti Színházba, felismerte azúj művészeti jelentőségét s nem szegült értetlenül szembe vele. Ellenkezőleg: hagyta magára hatni s minden igyekezetével magáévá tette annak alapelveit. Finom stílus-érzékenysége segítségére sietett a válaszúton, végleg eldöntve a benne kavargó kérdéseket. Félredobta a tükröt — csak képletesen mondom — s ezentúl a szerepek lettek tükrei, amelyekben egyéniségét kereste, kutatta, míg végre megtalálta. Így lett belőle az, aki ma, hatvanesztendős korában is szenvedélyes szerelmese választott művészetének, az egyre új, mert új titkokkal ingerlő emberábrázolásnak, dogmákba nem merevedő, élően rugalmas, modern művész. S hogy erudíciója mekkorafogójú, mutatja művészi skálájának záruló szélessége, szerepeinek kontrasztos sokasága. Falstafftól Lear királyig, Brankovics Györgytől Rhylockig, Poloniustól a Trónkövetelők püspökéig, a Bunda von Krügerétől II. József kancellárjáig, hány mosolygó, komor, mókázó és tragikumba sötétedő arckép, micsoda változatos galéria. Megannyi Rembrandt-kar?, a monotónia legcsekélyebb veszedelme nélkül. Egyegy figurája, mint például remekbe mintázott Poloninia, a komplikált lélek legkülönbözőbb redőit feltárja: hízelgő, loesi-sepsi, fontoskodó bölcs, kutyahűségű udvaroncs értelmes családapa, elméne és ravas?, tökfej, mindeme tulajdonságokat valami komikusan vonzó, szinte rokonszenves szintézisben egyesítve. 8 az egész, ahogy megszólal és kiütközik Gál egyetlen szavából, nevetéséből, gesztusából, — az a grand art mesterére vall. A részletfinomságok itt nagy vonalakba kereteidnek s a totalitást hangsúlyozzák. Kissé tartózkodó, hűvösen előkelő es a művészet, mintha az értelem lehalkítaná benne az érzés közvetlenségét Ez a hűvösség árulkodik egyedül arégi iskolára , amelyet Gál Gyula nem a divat szeszélyének való behódolásból tagadott meg, hanem azért, mert az »újban« inkább megtalálta önmagát. Ám, pár év óta — úgy tetszik — a mindenható vonalak egy-egy szerepben intimebbé lágyulnak. Megtartják kifejező, jellemző erejüket, de élességük fokonként enyhül s a tónusokon kezd átütni a melegítő érzés színaláfestése. A hideg józanságba belebeleszsól a sokáig lefojtott szív szabaduló érzése... s ilyenkor aratja a művész legszebb diadalait... Mit jelent ez? Hogy tőle még mindig várhatunk meglepetéseket. A kettős jubileum Gál Gyulánál nem a pálya lezárását, hanem győzelmes továbbívelését jelenti, ő most megáll egy pillanatra, emlékezése lapján átvillan a negyvenéves múlt, aztán új erőt merítve e múlt eredményeiből, megy tovább, a maga legsajátabb útján. Tanulni, dolgozni, az igaz művész örök elégedetlenségével és alkotni — az igaz művész örök rajongásával. Kárpáti Aurél * A Nemzeti Színház szombaton este dísselet dán keretében ünnepelte nagy művészének, Gál Gyulának negyvenéves színészi jubileumát. Pontban hat ómkor kezdődött az ünneplés, amelyet a magyar társadalmi és művészi élet kiválóságainak megjelenése tett igazán fényessé. Ott volt Horthy Miklós kormányzóvalt József tusercegekkel az élén tolt Budapest, a születési, pénz és szellemi arisztokrácia java-Frakkok sötétlettek, plasztronok csillogtak s színes estélyi rabák pompáztak a páholysorokban és a földszinten. Mikor szétlebbent a zöld függöny, ott állt a jubiláns pályatársainak, a Nemzeti Színház tagjainak sűrűn tömött félkörében. Lelkes taps köszöntötte, amelynek elültével Hevesi Sándor igazgató mondott üdvözlőbeszédet, tömören méltatva Gál Gyula elévülhetetlen színészi érdemeit s kifejezve azt a hálát, amellyel az ország első színháza tartozik neki. Hevesi után Voinovich Géza köszöntötte meleg, elismerő szavakkal a művészt, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Shakespeare-bizottság nevében, majd Franz Herterich, a Burgtheater igazgatója beszélt, — persze németül — a pesti és bécsi színművészet testvéri kapcsolatairól. Beszéde során megemlékezett arról, hogy a magyar színpadoknak milyen nagy értékei vannak. A legkiválóbb külföldi művészekkel párhuzamba állítva említette Márkus Emmit, Gombaszögi Fridát, Varsányi Irént, Hegedűs Gyulát, Csortost, Rózsahegyit és Gál Gyulát. Végül a bícei színészek hódolatteljes üdvözletét tolmácsolva Gál Gyulának, Livina hosszú láncban következtek az ünnepi szónokok. Sebestyén Károly a Színművészeti Akadémia, Radnai Miklós az Operaház, Beöthy László a Színigazgatók Szövetsége, Góth Sándor a Vígszínház, Harsányi Zsolt a Színpadi Szerzők Egyesülete, Schöpflin Aladár a Színházi Kritikusok Szindikátusa, Sármai Imre a Vészek, Tarnay Ernő a Magyar Színhás, Békeffy László a volt tanítványok, végül Mihályfy Károly a Nemzeti Színház tagjai nevében köszöntötte a jubilánst, aki meghatott, hangon mondott köszönetet a meleg ünneplésért s a Nemzeti Színháztól kapott aranygyűrűért. Szűnni nem aikató taps, éljenzés zúgott a színpad felé még sokáig, mígnem leereszkedett ki vasfüggöny. Hamarosan megkezdődött aztán az, ünneplést követő díszelőadás, amelynek során az Egy magyar nábob került színre, parádés szereposztásban, a címszerepben Gál Gyulával. Nyiltszínen s felvonásvégesen most újra felzúgott a taps s a dícses és előkelő közönség egész este lelkes ovációkban részeltette a kiváló művért. (') Bohnányi március 1-én ül hajóra. Possnányi Ernő most fejezi be Nowyóvkban hangversenyének sorozatát.. Március 1-én hajóra száll s visszatér Európába. Német- és Olaszországban fog turnézni és március már Budapestre érkezik. Dohnányi a jövő évben nem utazik ki Amerikába. (4) Londoni újdonságok. A jövő héten három érdekes darab kerül színre a londoni színpadokon. Az első: Somerset Maugham: The leiler című drámája, a második: Noel Coward: The Margulte című nagyszerű kiállítású darabja. A harmadik: Edgar Watlner színműve, amelynek Terror a címe. (*) A Nemzeti Színház Shakespeare-iiktusa. Hevesi Sándor a Nemzeti Színházban most készíti elő az idei Shakespeare-dkluat. Itat estéből fog állni a sorozat, amelynek során négy dráma és két vígjáték kerül bemutatásra. A Shakespeare-cikk's újdonsága a Szeget szeggel. Gál Gyula Lórinc barát szerepében (Romeo és Juliaz) (Zádor István rajza)