Pesti Napló, 1927. január (78. évfolyam, 1–24. szám)

1927-01-09 / 6. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1927 január 9 35 Wiffif WKssL^ys&sr K^naidiáin Irta: Paizs Ödön. Egy váró®, amely a prairiekből nőtt ki Saskatoon. — Ha a kanadai magyar hazaír, rendesen a falu, vagy a posta állomása mellé odaírja »SasA.«, ami rövidítve Saskatchewant jelent. Ha hazulról megérkezik a rokon vagy a koma és megkérdezik tőle, hogy hova igyekszik, még Kanadában is csak úgy félvállról veti oda: — Saskanadába megyek! Csak hosszas magyarázat után érti meg, hogy ebből még senki se tudja, hova igyekszik, hiszen az a bizonyos »Sask« olyan hatalmas ország, hogy akármelyik európai birodalommal felveszi a versenyt. Bennünket különösen érdekel ez a furcsa világ, mert ideszorult a magyaroknak legnagyobb része. Saskatchewan a dúsan termő búzaföldek hazája, ahol a rövid kanadai nyárban igazán úgy érzi az ember, mintha otthon, a Nagy-Alföldön volna. Fekete földje, ahova a szem ellát, nem lát mást, mint búzatáblát, egymás mellett, végtelen kiterjedésben. Ennek a tartománynak ugyan Regina a fővárosa, de a tulajdonképpeni központja mégis csak Saskatoou. Itt majdnem minden kivándorolt magyar megfordul, rövidebb, vagy hosszabb ideig rótta is már a város utcáit. Ilyen várost se igen lehet látni máshol a világon, valósággal a prairiek közepén van. Még csak el se választották tőle. A város egyenesen a földből nőtt, ki, még ma is naprólnapra nagyobb és nagyobb darab földet hódít el a búzarengetegből, házak épülnek oda, ahol még tegnap a kalász ringott. Így terjeszkedik a város, de azért prairie a prairie, hogy meg se érezze. A tenger csak tenger marad, ha egy kanállal el is vesznek belőle... Csak ilyen körülmények között érthető meg a város fantasztikus kialakulása. Saskatoon híres hatalmas egyeteméről és a pompás kőépületek közvetlen szomszédságában, ahol legfeljebb díszkertek lehetnének, ott himbálózik az aranyos gabona... A városon keresztül fut a Saskatche tanfolyam és éppen úgy kettészeli a várost, mint ahogy a Duna Budát és Festet elválasztja. A város maga nem olyan festői fekvésű, mint Calgary, az épületek sem annyira fényűzőek. Egyszerű kereskedőváros, amely szinte kizárólagosan gabonával törődik. Egy gigantiktás terv " Minden idevalósi polgár nagy jövőt jósol a városnak. Arra várnak, hogy a Hudson—bayvasutat kiépítsék, amely körülbelül harmincezer mérföld hosszú lenne. Ha ezt megépítik, úgy a gabona egyenesen Churchillbe jut, ott van a Hudson-öböl, ahonnan azután közvetlenül juthat a tengerhez. Ebben az esetben nem kellene a gabonának Winnipegbe utazni, onnan át, a hatalmas szárazföldön keresztül, egészen le a tengeri kikötőig. Körülbelül négyszer olyan rövid lenne az út, mint amit most meg kell tennie a búzának. Elképzelhetetlen, hogy menynyire megolcsóbbítaná ez a reform a gabonát. A vasútnak nagy része már kész. Most már igazán csak egy kis darabot kell megépíteni, de itt arról beszélnek, hogy a kis rész sohasem fog megépülni, mert akik eddig a gabonából nagy hasznot húztak, elvesztenék jövedelmüket. Ezek befolyásos emberek és lehetőleg minden kísérletet megakadályoznak. Ki tudja, mi az igazság, egy azonban tény, hogy még valami nagyon nagy akadály van, amiről nem szabad megfeledkezni. A Hudsonöbölnek van egy különleges sajátsága. Be szokott fagyni. Minden évben csak négy hónapig közlekednek majd a tengerhajók és kérdés, hogy ilyen rövid idő alatt le lehet-e bonyolítani a nagy forgalmat? Nem szabad sohasem szem elől téveszteni, hogy ez a vidék, az egér a világ legnagyobb búzatermő egysége, úgy, hogy nem két-három vágón gabona szállításának lebonyolításáról van szó, hanem megszámlálhatatlan vonatok rohannának megrakva az élettől telve a tenger felé. A sasakatooniak mindenesetre tovább álmodoznak és várják a híres vonal megnyitását A nemzeti vasút, a National Railways építi az új útvonalat, de már most is bizonyos, hogy nem fog ráfizetni az újításra. Új területek nyíltak meg az emberiség számára, ahol talán leggazdagabb az ásványvilág. Komor, kopár vidék, a turistának egyhangú, unalmas tájék, amelyről száműztek minden szépséget. De a föld alatt arany, ezüst, szén, annyi kincs, mintha valami mesebeli varázsló rejtette volna el hamis úton szerzett drágaságait üregekbe, a sziklák alá, a föld belsejébe. Maga a város olyan, mint a legtöbb kanadai város, széles nagy útvonalak, egy-két aránylag szép park. Az egyetemre külön gondot fordítanak, az egyetemi épületeket az itt bányászott terméskőből formálták ki, körülötte is nagyon csinos a parkírozás, létesítettek egy mintafarmot is, ahol a kertészet minden ágával foglalkozhatnak a növendékek. A város még nagyon fiatal, mindössze huszonegyesztendős, ami szintén nem újság, mert itt még senkinek és semminek sincs múltja. Van modern szállodája is egy-kettő, ahol meg lehet kapni azt a kényelmet, amit ez a vidék nyújthat. A város különben észak felé fejlődik és mindenki erősen állítja, hogy Saskatoon csak a kamaszkorát éri A magyarok „átmeneti állomása" A magyarok élete azért nem lehet nagyon bensőséges, mert, mint minden város a számukra, ez is csak átmeneti állomás. A magyarok főirányítója Farkas Károly református lelkész, aki ugyan már otthon is theologus volt, de mégis csak itt szentelték fel. Innen jár a különböző magyar telepekre s úgyszólván csak pihenni tér meg. Nagy szerepet játszik Komor telepítési ügynök, akinek sok lelkes híve van. Innen került ki és ide várják vissza dr. Hoffmann Ferencet. Hoffmannt a békében a földművelésügyi minisztérium küldötte ki, hogy tanulmányozza a kanadai termelési viszonyokat. Tanár volt és a jelentését el is készítette. Azután közbejött a háború, fogságba került és Szibériában mindig arról ábrándozott, miképpen kerülhetne át az egykori tanulmányai színterére. Hosszas viszontagságok után sikerült is neki a kalandos vállalkozás, mert akkoriban még Kanada a volt ellenséges államok polgárait nem engedte be. Itt letelepedett, majd református lelkészi teendőket végzett a magyarok között, később fel is szentelték lelkésznek és honpolgárosították. Feltétlenül komoly megbecsülést vívott ki a nevének. A nemzeti vasút Közép-Európába küldte, mint érdekei képviselőjét, életét ennek az országnak boldogulásáért áldozta, föl. Még valami magyar vonatkozás van, amiről nem illik megfeledkezni. Hoffman professszor a Szent András-kollégiumban tanított. Az egyes termeket itt el szokás nevezni. Van néhány magyar terem : Lorántffy Zsuzsannaszoba, Rákóczi-szoba és így továbbb. A professzor kis réztáblákat csináltatott, amelyekről mindenki megtudhatja, hogy mi az elnevezés jelentősége ? Kis apróságok ezek, de ha az ember olyan messze van a hazájától, úgy bizony ellágyul ilyen kis figyelmességekre. Állandó magyar letelepülőkről nem igen tudtak hírt adni. Barkási Imrének van Bordinghousa, Pózel borbély, Farkas Sándor asztalos, s így tovább. Különös karriert magyar ember nem futott be ezen a vidéken. Saskatoonnak nem is ez a jelentősége, hanem az, hogy Innen szóródnak szét a magyarok »Sasikanada” minden részébe. A reginai magyarok Saskatchewannak Regina a fővárosa és mivel ezt a tartományt hódították meg legjobban a magyarok, nem volna stílszerű, ha magában a fővárosban ne akadnánk magyarok nyomára. Egész éjszaka futott velünk a vonat, mindenütt a megszokott búzatengeren surrantunk át. Egyszerre csak tágulni kezdtek a sittpárok, ide-oda bukdácsoltunk a sok keresztezésen, míg végre befutottunk a pályaudvarra. Rengeteg sínpár egymás mellett, ami mutatja, hogy nagy forgalmat bonyolít le ez a város. Csak rövid időnk volt a város megtekintésére. Amint kiszálltunk a kocsiból, már várt ránk Kató András, régi kanadás és robogtunk is tovább autójával. Regina nem szégyenkezhetik Saskatoon mellett, uccái fényesebbek, házai nagyobb városiasabbak, a forgalma is élénkebb. A kanadai városok szintén uniformizálódtak, mint a legtöbb amerikai város. Reginának éppen olyan a parlamentje, mint Winipegnek és a többi nagy városnak. A tipikus amerikai parlament building, előtte azonban gyönyörű tó, hatalmas parkkal. Itt már a technika dolgozott és kikorrigálta a természetet. Mesterséges tavat csináltak, amelyen csónakok siklanak tova, a partján zenekar játszik és hangfoszlányokat ragad magával a szél. A reginai magyar telep tizennyolc-húszesztendős. Csángó magyarok vannak itt Bukovinából, Hadikfalva, Istensegíts, Józseffalva környékéről. De magyaroknak vallják magukat és magyarul beszélnek. A régi telepesek legnagyobb része gyárban dolgozik, van magyar egyesület, szép kis egyesületi ház, ahol gyakorta tartanak összejöveteleket, olyan szüreti mulatságot rendeztek, hogy hírétől hantos volt az egész magyar Kanada. Kató András alönben olajgyárban élőmunkás és már sok idetévedt magyarnak egyengette a boldogulás útját. Hatalmas, széles utakon, majd liliputi családi faházak között futottunk el, megbámultunk néhány szép templomot és egy-két középületet, azután vissza a vonathoz. Jó idő telt el, amíg a mozdonyunk a sínek labirintusán átvergődött és újra előttünk ringott a zóna. A gabonatengerben csak egy-egy kis sziget mindegyik város, sőt falvak se nagyon akadnak, még magányos házak se nagyon tűnnek fel, mindenütt búza, búza és búza... Saskatoon főutcája A reginai parlament a tó partján Magyar múzeum Kanadában Nevéhez fűződik talán az egyetlen magyar vonatkozású múzeum Kanadában. Az egyetem egyik kis szobácskájában egy kis fülkét adtak neki. Szerzett valahonnan egy Kossuth-képet, ott van néhány régi magyar pénz, magyar eke és sok apró lim-lom amelyen a magyar művészet szelleme megérzik. Nincs az egésznek sok jelentősége, de az egyetemi hallgatók mégis csak tudomást vesznek arról, hogy messze Európában van egy kis ország, amelynek Magyarország a neve, ahonnan sok derék magyar, emhsi, kerekedett fel, mmimrimit, etéss. mm Önéletrajz Írta: Somlyó Zoltán Még kisfiú voltam..., a falnál álltam S belebeszéltem — drót nélkül telefonáltam. A többiek nevették, hogy arcom úgy ragyog — azt mondtál: ürült vagyok... Később ... elmondtam hebegyen, hogy éjjel, álmomban fenn repültem a levegőbeli. Úgy néztek rám, mint aki elvesztette eszét — Azt mondták: őrült beszéd... S egyszer... emlékezve Napóleonra, azt mondtam: gázzal kellene lőni az ellenséges 14-igiókra. Végignézett rajtam a sok felnőtt tudós-tanár — azt mondták: őrült szamár... S mikor felnőttem s magamra voltam, mindent feledve, a szélbe beledaloltam. Köröskörül nevettek lenn is, fenn is. a hosszú létrái Azt mondták: örült poéta ... Mindez eszembe jutott most a napokban. S oly keserű lett a szám... valami furcsát dadogttam... Valami ilyet: sokat akartál! S nem értél el semmit sse rosszban, sa jóbanít, őrzi vagy tánytobant !...