Pesti Napló, 1927. február (78. évfolyam, 25–47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

J.­­ ponca íz Joapef Egy Hl»« . . . . . 4^ Negyedévre. 10 Egyes szám Ara : Budapesten, vidéken és a pilyaadva,rokon . . 16 fillér Ünnepnapokon ... 20 fillép Vasárnap 30 fillér Bilyes szám Ausztriában­­ Mtkíunap :10 finras CSOOO o. K) vasárnap 4" dara» ,4000 o. K) Könyvtár 78. évfolyam 25. szám NAPLÓ Ala­ttS fUttm Kedd, február 1 SZERKESZTŐSÉG» Rákóczi út 54. szám, KIADÓHIVATAL« Erzsébet körút 18—20. H. TELEFON 3 József 62-30,62-31,62-32. Szerkesztéség Bécsben I., Kohlmarkt 7. M&bmm és béke M­ussolini, maimo de Rivera M­otorosi és JVitti, az emigráns volt olasz miniszterelnök a legközelebbi jövőről Jog az étetfhez — háborús készülődés Mussolini a kiirt­hatatlan háborúról, a nemzeti elpuhulásról, a fegyvertelen lelkesedés harci erejéről s a nehéz étet új poézis­ár­ól beszél (Copyright by the Pesti ÍJ a p l ó b n d t ii e SAN A.) En ü­ltem a széken, Mussolini hátratett ké­sekkel előttem állott. A következő határozott kérdést intéztem hozzá: — Mit gondol, kegyelmes uram, derül az ég az emberiség szá­mára? Az a háború, amely 10 millió em­bert mészárolt le, nem volt hiábavaló lecke? Mussolini ajkai va­lsaglottak- Arcának többi része hideg és mintha márványból lett volna faragva. Így válaszolt: — Az én nézetem az, hogy a XX. szá­mod emberiségének a történelem egy bal­jóslatú részét kell át­élnie. Ez a korszak tele lesz tragédiával. Számunkra nincs más hátra, minthogy úgy fogadjuk ezt a korszakot, mint ahogy férfiakhoz illik. — Kegyelmességed pesszimista. Briand... Mussolini nem engedte meg, hogy befejez­zem a mondatomat. Félbeszakított: — Intelligens pesszimizmus sokkal jobb, m­int a nem intelligens optimizmus. Mussolini a­z utolsó háború.? Ugyani Merően a szemem közé nézve így folytatta: — Hát ön komolyan gondolja, hogy az a háború, amely nemrégen végigszáguldott Euró­pán 1914 és 1918 között — ez a háború az utolsó háború volt...? Vegye tudomásul, hogy én örömmel állapítom meg, az a derűs, de vesze­delmes hit, amely mindent rózsaszínben lát, nem általános. Sokan erősen kételkednek benne. — Kegyelmes uram szükségesnek tartja a háborút? Mussolini habozás nélkül ezt felelte: ~ A történelem során előfordult háborúk alapjait történelmi tényeknek lehet tekinteni. De magát a háborút, amely Kain óta át- és át­szövi az emberiség életét, nem lehet megma­gyarázni. Legalább is eddig még nem sikerült megmagyarázni. Lehetséges, hogy a háború azok közé a dolgok közé tartozik, amelyeket az ember képtelen megérteni. Lehetséges, hogy a háború minden nagy dolog eredete, mint ahogy azt egy görög filozófus állította. De lehetséges, hogy isteni eredetű, mint ahogy Proudhon francia gondolkozó mondotta... Renan azt állította, hogy az emberi haladás a háborúban gyökerezik, de akármit beszélnek a háborúról, az kétségtelen, hogy a háborút nem sikerül ki­irtani. Az a háború, amelynek tanúi voltunk és amelyben én is részt vettem, mint közlegény, nem látszik olyannak, mintha mindent elren­dezett volna s így fel lehetne tételezni, hogy­an volt az utolsó háború. Én itt közbevetettem, hogy gyakran azt mondják — a túlságos fegyverkezés idézi elő a háborút. — Kegyelmes uramat is azzal vádolják, — szóltam — hogy hadierejét növeli szárazon, vízen és a levegőben. Mussolini legyintett a kezével. — Abban, — tagolt minden szót — hvan a háborúra készülődtek, semmi végzetes nincsen. De végzetesek lehetnek bizonyos pacifista frá­zisok. Hiszen bizonyos értelemben egy nemzet, vagy egy egyén az élethez való jogának meg­nyilvánulása voltaképpen nem más, mint há­borúra való készülődés ... A vasút villamosí­tása háborúra való előkészület. Valamennyi országban a közlekedés megjavítása — háborúra való előkészület. Egy ú­i hajó — háborúra való előkészület. A nemzeti történelem tanítása az iskolában — háborúra való előkészület. Na­poleon­ dicsőségének hangoztatása — háborúra való­ előkészület Franciaországban... De az ilyen előkészületek nora élnek «emmtt, na egy 'szép " béke érzékiségébe süllyed el; ha egy nép önző, öntelt, ha teste puha, a szelleme gyenge s a fizikai megerőltetéstől éppen úgy vissza­riad mint a szellemi tornától. A háborúra való előkészülés magában foglalja a gazdasági, tár­sadalmi és kulturális ideákat ... A háborút,­­igenis, el kell kerülni mindannyiszor, ahányszor csak lehetséges, de ha­ meg kell indítani a há­borút, akkor a tea jobb jellem és a legnagyobb lángész vállalkozzék rá. Nem fegyvert! Férfit! — Uram. — felelte a Duce — egy nevét csak akkor lehet lefegyverezni, ha kiirtják a férfilakosságot. Az utolsó háborúból többen azt a téves következtetést vonták le, hogy a gépek nagyobb szerepet játszanak, mint az emberek ... A társadalom, kormány s intéz­mény nem azért van, hogy materiális dolgokat produkáljon. Nem ez a végső cél- A végső cél az, hogy férfiak és asszonyok éljenek, még­pedig a lehető legjobb helyzetben. Minden uralkodónak és minden kormánynak előbb­utóbb erre a következtetésre kell jutnia- Én is erre gondoltam, amikor legutóbb Gallieni tá­bornok emlékiratait olvastam. Mint tudja, Gal­lieni Párizs katonai kormányzója volt a háború elején . . . Megindító, amint ez a tábornok Párizs válságos napjairól ír. A város megerő­sített tábor volt. A milícia — más nem volt a város védelmére — teljesen fegyvertelen volt, így várta az ellenséget. Nem volt fegyver. Nem volt szurony. Nem volt ágyú. Nem volt bomba. Nem volt mivel jeleket adni. A mozgósítás tel­jesen kimerítette az arzenálokat. A Duce hangja érces lett: — Addig azt hitték, hogy a gép és a fegy­ver fontosabb, mint az ember. De aztán rájöt­tek arra, hogy az ember mégis csak fontosabb, mint a gép. Az ember gyárthat gépet, de a gép nem gyárthat embert... Gépet sablonizálni le­het egyetlenegy minta után, ezrével lehet, ugyanazt gyártani. Egy gépet egy esztendő alatt lehet fabrikálni. Nagy Frigyes kiszámí­totta, hogy tizenkilenc esztendeig tart, míg egy katona elkészült a hadsereg számára. Az igaz­ság az, hogy egy jó katona előállítása még hosszabb időt vesz igénybe... Jaj annak a vi­lágnak, an­ely nem embereket állít elő, hanem gépezet. Az egyén foga Itt volt a jó alkalom, hogy közbevessem.­­~ Hát a fasi­zmus? A fasizmus nem arra törekszik, hogy az életet géppé leuniformi­­zálja? Nem követel-e gépies engedelmességet az emberektől. Mussolini elnézően mosolygott az arcomba. — A fasizmus — mondotta még mindig mosolyogva — csak a­ túlsó individualizmusnak az ellensége. De nem ellensége az individualiz­musnak. Ellenkezően, hisz a változatokban, a differenciálódásban és az emberi egyenlőtlen­ségben... Az utolsó század történelme azt mu­tatja, hogy az egész világ bizonyos módon uniformizálódott. Régebbi időkben, ha az em­ben az egyik országból a másikba ment, meg­lepték a tapasztalt nagy különbségek. Ma az lepi meg, hogy távoleső országokban mennyi hasonlatosság van. Az egyes fajok egyénisége lassanként, megszűnik, mert a­ kapitalizmus egyformává teszi az egész világot. Kiegyenlí­tődik minden. Az egész világon ugyanabban a ritmusban élnek. Ugyanazokat az újdonságo­kat olvassák. Ugyanazokat az ételeket eszik. Ugyanazokat a ruhákat viselik. — S ez az uni­formizálódó« mindjobban fokozódik... Mi, fa­siszták, elismerjük az egyénnek azt a jogát, hogy a maga életét élje, de csak addig, míg az ő érdekei nem ellentétesek az állam érdekével. . — Szóval. — mondottam — lehetséges a fa­­mmus összeegyeztetése az egyéni szabadsággal. A szabadság fogalma az idővel változik A Daco m m­egint elnézően mosolygott, rám. — Nézze, — és a kezét a vállamra tette — a­ szabadság, az nem valami abszolút dolog, hi­szen egyáltalán nincsenek abszolút, fogalmak­és szabadság éppen úgy változik, mint ahogy az idő változik. Ami szabadság békében, az nem szabadság háborúban. A jó időkben, amikor mindent könnyen meg lehet kapni, nem olyan a szabadság, mint a zord időkben, amikor csak nehezen lehet hozzájutni valamihez... A sza­badság gyakran nem más, mint az egyén küz­delme az állammal. Az állam központosítani akar, míg az egyén azt szeretné, ha a­­hatóság nem háborgatná. Ha az egyén­t magára hagy­nák, akkor — hacsak nem szent, vagy hős —, az egyén nem fizetne adót, nem engedelmes­kedne a törvénynek és nem menne háborúba. Az egyén a fegyelmetlenséget szabadságnak neveznéDe azért a szabadság nem zárja ki a fegyelmet. Mussolini most a demokráciáról kezd be­szélni: — A demokrácia tulajdonképpen legtöbb­ször nem tudja, hogy mit akar. Ha hívja, hogy mit akar, akkor ellenállhatatlan. A demokrácia nagy problémája az, hogy megtudja, hogy mit is akar tulajdonképpen... A XVIII. és a XIX. században a demokráciával csak kísérleteztek. A XX. században a demokráciának már nagy­korúnak kellene lennie. Tudnia kellene, hogy mit akar. Olaszországban a demokrácia a fasiz­musban realizálódott. A XX. század a fasizmus százada lesz. Nagykor­ú demokráciában — kegyelmes uram szerint — szakítottam félbe a Duce-t — a fasizmus bizonyára jobb sorsot fog hozni az emberiség számára. Az átlagos ember élete nem lesz többé oly kemény. — Úgy van, — hangzott a határozott vá­lasz — a fasizmus jobb időket fog hozni az emberiség számára. Nagyobb szaporodás lesz, olyan gyarapodás, amilyent a történelem eddig még nem ismert... Ne felejtse el azonban, hogy amikor az emberek rossz időkről beszélnek, akkor tulajdonképpen azt árulják el, hogy az igényük fokozódott. Nem lehetetlen, ha a XX. századi családi élet színvonalát fenn akarjuk tartani, akkor úgy a férjnek, mint a feleségnek dolgoznia kell. A férfi kora reggel el fog menni a gyárba és dolgozni fog. Az asszony szintén elmegy valahova és szintén dolgozni fog. — Sokan azt hiszik, hogy az ilyen élet poézis nélkül való lesz. — Soha, soha, — kiáltotta Mussolini leg-­­ljebb arról lehet 92ó­, hogy új poézis tesz.­inden kornak megvan a maga költészete. A középkor költészete például a házasságot úgy fogta fel hogy otthon a négy fal között kell kuksolni. Az új költészet másképpen fogja fel az életet . . . Lehetséges, hogy a XX. század­ban az élet nehezebb és keményebb lesz, de azért ennek az életnek is van romantikája. A Duce kezet nyújt és biccent a fejével. George Sylvester :Viereck

Next