Pesti Napló, 1927. február (78. évfolyam, 25–47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

Kedd frenegger: Dávid király Bemutatta a Filharmonikus Zenekar és a Palesztrina-kórus, hétfőn, a Vigadóban, Paul Wenau vezénylésével A külföldi újságokat, vagy zenei szaklapok ikfet olvasó magyar hangerreen alátogatók kevés újdonságot várhattak olyan türelmetlen kíváncsisággal, mint Honcoffer-nek, a fiatal és máris világhírű, francia kultúrán nevelkedett svájcizeneszerzőnek nagyszabású, modern oratóriumát, a »Roi Daridoot. Ez az eredetileg színpadi muzsikának szánt s csak később koncert-oratóriummá átdolgozott műalkotás szinte példátlan karriert futott be Európában; meghódította a szakkritikát, s ami a modern muzsikánál ugyancsak ritka eredmény: meghódította a nagyközönség legszélesebb rétegeit is. Párizsban, minden hónapban előadják egy-kétezer, szerzőjéről életrajzot és esszéket írnak, szóval a »Dávid király« a legifjabb, Sztravinszki— Schönberg—Bartók utáni zeneszerzésnek diadalmas slágere. Magyarországon csak most, a filharmonikusok hétfői rendkívüli hangversenyén került bemutatásra s mi őszintén örültünk ennek a bemutatónak, melynek jelentősége nem merül ki egyetlen híres modern mű megismertetésében, hanem szimbóluma annak is, hogy Magyarország nem akar elszakadni a külföld zenei fejlődésétől. Honnegger művészetét közönségünk már elég jól ismeri.. Zenekari munkái közül két főművet hallottunk: a Versey-díjjal kitüntetettPastorale d'étot, melyet Komor Vilmos kamarazenekara adott elő, s a »Pacific« című, szintén »világhírű«, szimfonikus képet, melyet filharmonikusaink élén Volkmar Andreae svájci karmester vezényelt; a közelmúltban pedig Ticharich Zdenka játszott Honeggertől kisebb zongoradarabokat. Ezek a művek azonban nem adnak egységes képet Höneggerről, sőt két ellenkező irányba haladó stílusban oszthatók fel. A »Pastorale d'étéi (melyet Hönegger 1920-ban, tehát huszonnyolc éves korában komponált) még teljesen Debussy atmoszférájából táplálkozik, bár nem annyira az eredeti, mint inkább a Raveltől és mik impresszionistáktól mesterségesen »megritkított« Debussyatmoszférából. Ez a Pastoralon, valamint a fiatalkori zongorapoémák is, bizonyos dekadens artisztikumokra hajló, de rendkívül ízléses, finomtudású mesternek tüntetik fel Honeggert, Úszta eszközökkel dolgozó művésznek, akiben van poézis és fantázia, akiből azonban hiányzik az igazi egyéniség. Ezzel szemben a négy esztendővel később írt »Pacific« Honeggere piár sokkal kevésbé tisztakezű« muzsikus, aki, tudását és ízlését brutális, racionalisztikus ötletek szolgálatába állítja; a Pacific-ből sem hiányzik tehát a finomság és az előkelőség, csak az olyan célokat szolgál, melyek mindennek nevezhetők, csak finomnak és előkelőnek nem. Poézisban Honegger nem tudott igazán újat hozni, most a Pacific-ban tehát az ötlet újszerűségét kereste, és ezt meg is találta: a zakatoló expresszvonat gépies nagyzenekari utánzásában. Ilyen «új ötleteket« p persze könynyebb találni, mint új költői »tartalmakat . Viszont ilyen ötleteket jól feldolgozni, nem egészen megvetendő feladat: nagy technikai tudás és az újabb mesterségbeli ötletek egész tárháza kell hozzá. A mai színházkasszadarab írói tudják ezt legjobban méltányolni: ők tudják legjobban, milyen nehéz egyetlen ötletből jól pergő színházat fabrikálni, milyen nehéz azt az ötletet, melyen az egész darab épül, úgy beállítani, hogy teljesen érvényesülhessen. Lehez az ötlet-kidolgozáshoz Honegger, mint s Pacific), mutatta, nagyszerűen ért; a technikája itt (hol már a lélek sejtelmes mélyén rejtőző, kényes, nehezebben megragadható költői téma helyett a felszínesebb s ezért s kézzelfoghatóbb »ötlet"-téma foglalkoztatja) sokkal fesztelenebb, sokkal szabadabban mozgó, lendületesebb, igényesebb technika; • már nem kell eszközeit olyan szigorú szellemi szempontból mérlegelni, mint a régebbi poétikusan elgondolt művekben. Ez a technika tehát külsőségekben gazdagabb, ragyogóbb és hatásosabb. Vajjon milyen lehet most már Honegger »főműve , a »Dávid király «, mely időrendben a »Pastoral« és a »Pacific« között, tehát két ellentétes stílus-pólus között áll. Honegger a rDávidu-ot 1921-ben, tehát közvetlenül a »Pastwal d'été« után írta, mégpedig eredetileg kamarazenekarra, s mint színpadi muzsikát, René Marax szövegére. A művet ebben az első formájában nem ismerjük, de már a Ais-orcheszter alkalmazása is jelzi, hogy az eredeti forma közelebb állhatott a Pastoral stílusának diszkrét szelleméhez. A mai nagy apparátusé, »szimfonikus zsoltár« viszont, eltekintve egy-két finoman lefátyolozott számtól (például mingyárt az első pásztor-áriától), egészen a nagy, külsőségeben csillogó technika szolgálatában áll. Sok benne £3 dal fresco-szerű tömeghatás, a színpadiasság, melyben azonban drámat érő és monumentális, víziós fantázia nyilatkozik meg; minden szám valamikülső ötleten épül. Dávid históriájának minden egyes mozzanatára talál valami jó gondolatot Honegger; természetesen valami nagyobb, összefoglalóbb poétikus idea sohasem merül fel lelkében. hogy miképpen képzelte, el Honegger Dávid király alakját, s hogy egyáltalában elképzelte-e az alakot, annak sorsát stb., mindebből semmit sem tudunk meg. Olyan kompozíció ez végeredményben, mint a hagyma: csupa levél, de nincsen magja. Minek köszönhette ez a kompozíció nagy sikerét? Érezzük: a színpadnak. A színpadnak köszönhette, noha nem színpadi formájában aratta a legnagyobb sikerét! A komponista a színpad közvetítésével az élet tőszomszédságába kerül. Az élet pedig gazdag és a zenésztől is gazdagságot követel. Az a muzsika, melynek nincs elég színe és formája, hogy az élet színeit és alakzatait követhesse, bizony hamar pónul jár az élet színeit és formáit idéző színpad társaságában: elhalványodik, összezsugorodik. Honegger, mint intelligens, művelt zenész, úgy látszik, tisztában volt ezzel. Tudta, hogy gazdag színekre és sok formára lesz szüksége, tudta, hogy itt nem lehet sokat spekulálni, nem lehet okoskodó stilizálásba menekülni, elő kell teremteni a sok színt és sok formát minden áron, ha nem tud eleget, önmagából meríteni, merít, közvetlen zenei környezetéből, s ha közvetlen környezetének formakincse sem elég, ha nem elegendők a ezt ravinszkis ritmusok és fúvóshangszerek és a schönberges akkordok, akkor habozás nélkül vissza kell nyúlni a Saint-Saëns-féle orientális kolorithoz s a XIX. század második felének francia oratórium-stílusához s ha még ez sem elég, akkor ott van Händel, az oratóriumzene örök, kiapadhatlan forrása: aki mer, az nyer. Honegger nem ijedt meg az eklekticizmustól, nem félt, hogy a modern elemek beágyazása a közelmúltnak és régmúltnak formáiba és szellemébe megárt a kompozíciómodernségének«. S ez a bátorság: erény. Ha nem is magasrendű, de mindenesetre egészséges és elfogulatlan művészi érzékre vall. Mondanunk sem kell ilyen lendületes szintézishez, hogy az sikerüljön, nemcsak bátorság, de nagy zenei kapacitás is kell. Ahol hiányzik a mi agy egyéniség « minden »átvette»' egységesen összeolvasztó hatalma, ott különösen fontos, hogy a művészben legyen elég intelligencia, fantázia, alkalmaz-' kodó képesség, különben minden szétesik. Az ilyen »hagymaszerű« műveknél, különösen fontos, hogyha már nincs »magjuk«, legalább legyen valami, ami a »leveleket , összetartja, a széthullástól megóvja. Honeggert a sor« szerencsére ragyogó fantáziával, bőséges intelligenciával, pompás alkalmazkodó- é finom átélőképességgel ajándékozta meg. Elsőrendű tojástáncot jár a különféle stílusok kényes portékái között s bár nem képes művének megadni a nagy zsenikre jellemző egységes alapszínt, annál tehetségesebbnek mutatkozik az összefoglaló, egységes felszín megteremtésében., Mindent. Sztravinszkytól Hátidésig átfest valami finom, átélésből fakadó, határozottan Honegger-i mázzal. Olyan talentum ez, melyet nem szabad lebecsülnünk s a mai európai közönségtől még azt sem vehetjük rossz néven, sik az ilyen tehetséget nagyon-nagyon túlbecsüli. Jól esik végre olyan zeneművészt látnunk, aki korlátolt elméletek szemellenzői nélkül járja a világot; ma, mikor igazi mély zeneköltőt, alig találunk egyet-kettőt, s az egyéni fantáziájú újítók is ritkaságszámba mennek, de annál több muzsikus betegesen rabja a legfurcsább zenei teóriáknak, nem csodáljuk,hogy Európa zenei érdeklődését HoneggerHavid íjának eklektikus, de egészséges színpompája le tudja kötni. A Dávid királyt Klenau Pál, bécsi karmester vezényelte, nagyvonalú elképzeléssel, imponáló körültekintéssel ízlésesen temperamentumosan, biztos technikával. Teljesen tisztában volt a kompozíció karakterével is s ha nem sikerült a partitúrából mindent kihozni, az inkább a kevésszámú próba, mint „a karmester tudásának rovására írandó. Klenau egyébként mint komponista is szép sikert aratott »Londoni vásár« című, szolid, félig straussos, félig mahleres és itt-ott klenauos szimfonikus költeményével. A Honegger-mű szólistáit kitűnően válogatták össze. Jendrássi Ernőné alt-és Székelyhidy Ferenc tenorszólói a legelőkelőbb művészi magaslaton állottak s a szopránszólóban bemutatkozó" Fleks-Fayer- Ros» is kitűnően szerepelt. A krónikás szerepét, mely a »Dávid« koncert feldolgozásában a színpadi cselekményt helyettesíti, dr. Huszár Elemér vállalta magára. Zenekar és kórus: jól megállta helyét. IT-b) (*) Az operaháziak csatlakozása a Színészszövetséghez. Az operaház tagjai eddig csak egyénenként foglaltak helyet a budapesti Színészek Szövetségének tagjai sorában. Az Operaház maga nem képviselteti magát a Budapesti Színigazgatók Szövetségében sem és így a társulatra nézve a szövetségi tagságból és a kollektív szerződésből eredő rendelkezések nem irányadók. Az Operaház tagjainak egy nagyobb csoportja beható előzetes tárgyalások után most foglalkozik azzal, hogy testületileg belépjen a szövetségbe. (*) A fiienzi Oszkár emlékbízott tájr ülésre. Mintismeretes, Dienal Oszkár barátai akciót indítottak, hogy a nemrég elhunyt művész jeltelen sírját méltói emlékkel örökítsék meg. Dienal emlékére február 35-izén hangversenyt rendeznek, amelyre eddig bejelentették közreműködésüket: Sándor Erzsi, Tetmányi Emil, Fildessy Arnold, Székelyhidy Ferenc és még néhány fővárosi művész. A nemrégen alakult Dienes Oszkár-emlékbizottság holnap délután, hat órakor_a_Fészekben bizottsági ülést tart. (*1) öt hétig tartanak a Faust színpadi próbái. Mint már megírtuk, a Nemzeti Színház, március végén mutatja be Goethe Faust-ját, minden csonkítás nélkül. A tragédia mindkét része egy estén kerül színre, úgyhogy az előadás összesen körülbelül hat órát vesz igénybe. Goethe művének színpadi próbáit február közepén kezdik meg. Öt hétre tervezik ezeket a próbákat. Addig Hevesi Sándor a mű dramaturgiai részét készíti elő. (*) A szocialista miniszter elmaradt telefonbeszélgetése. A Magyar Színház újdonságának tiers és Croisset Új urak címűű vígjátékénak harmadik felvonása azzal végződik, hogy a villanyszerelőből munkaügyi miniszterré avanasált Jacque,s kis barátnője kedvéért felajánkozik egy politikai tentőrnek. A premieren ezzel a befejezéssel zurult Budapesten is a felvonás. Jacques felhívta telefonon, a politikai ágenst és bejelentette, hogy a felajánlott, — nem egészen tisztességes üzletet elfogadja. A darab második és harmadik előadásán már elmaradt ez a telefonbeszélgetés. Korántsem a szocialista párt intervenciójára, hanem az igazgatóság találta úgy, hogy felvonásvégnek mégis csak jobb, ám a fiatal miniszter minden üzleti diskurzus helyett kis barátnőjével boldogan távozik — vacsorálni. Úgy látszik, hogyha közönség is helyesebbnek találta azt a megoldást, mert melegen fogadta az új felvonásvéget. (*) A »Nem nősülök« huszonötödször. A Vígszínházban ma este játszották huszonötödéször Szenes Béla »Nem nősülök« című vígjátékát. A jubiláris előadáson, akár csak az eddigi estéken, a közönség rokonszenvvel fogadta »a vidám darabot és sokat tapsolt a szereplőknek. (*) A Játék a kastélyban ötvenedszer. A Magyar Színhír s szombaton játssza ötvenedszer Molnár Ferette nagysikerű vígjátékát,a Játék a kastélyban". Az újdonság rövid két hónap alatt érte el ezt aszép jubileumot. Bécsben rövidesen huszonötödik előadását ünnepli a Játék a kastélyban, amely, mint ismeretes, ott repertoárszínházban került színre és még sokáiglesz műsoron. (*) Az »Altona« bemutatója Bécsben. Bécsi szerkesztőségünk jelenti: Fazekas Imre er-kölcsdrámáját, az Altonát, amelyet a Kammerspiele -Das Haus in Altona« címen adott elő, hétfői bemutatóján kedvezően fogadta a bécsi közönség. A hatásos jelenetek, Matthys ízléses rendezése és a főszereplők, Hopf, mint Corenne, Eddie Töppler, mint Mária és Hans Töppler, mint Fred kapitány, a színdarab számára megérdemelt hosszú életet biztosít a műsoron. Sűrűn hívták ki a főszereplőket és a szerzőt, aki azonban nem jelent meg a függöny előtt. Helyette a szereplők mondtak köszönetet a közönség meleg fogadtatásáért. (*) összetörött a drezdai vonósnégyes csellója akeleti pályaudvaron. Hétfőn reggel érkeztek Budapestre a drezdai vonósnégyes tagjai. A pályaudvaron furcsa baleset, játszódott, le,„ amely csaknem meghiúsította a szimpatikus német művészek hangversenyét. Mikor a trieszti gyorsvonat, amelyen utaztak, közeledett a magyar főváros felé és a muzsikusok kiszülődni kezdtek a leszállásra. Kropholer, a gordonkás, csellóját kivitte a folyosóra. A vonat befutott, megállt és Kropholler kinyitotta az ajtót, hogy hangszerét és poggyászát egy vasúti kordornyafó adja át. Oly vigyázatlanul tartotta a vászontokba helyezett hangszerét, hogy az a lépcső legmagasabb fokáról a perron kövezetére zuhant. A művész ijedten ugrott le a kocsiról. Amikor fölemelte a hangszert, megdöbbenéssel tapasztalta, hogy összetörött. Mindnyájan ott álltak és szomorkodtak. Az első ijedtség után Kropheiler végigjárt egy sereg hangszerkészítőt, próbálják összeragasztani a mestercsellót, de hiába. Senki sem vállalkozott arra, hogy egy nap alatt »üzemképessé« tegye. Kropheiler egyelőre kénytelen beérni egyik budapesti kollégájának ugyancsak nagyszerű hangszeréről. Annyi azonban bizonyos, hogy a budapesti koncerttel nem sorttat keres. PESTI NAPLÓ 1927 február? 15 (*) Ladányi: Rózsahegyi Kálmán. A Nemzeti Színházban a jövő héten megkezdik Csathó Kálmán új vígjátékának a próbáit. A »Te csak pipálj Ladányi!«, amelyet az ismert Csathó-regényből dramatizált a szerző, nagy vonalakban megőrizte a regény alakjait és cselekményét. A végleges szereposztásról most dönt a színház. Annyi bizonyos, hogy a címszerepet, a pipázó Ladányit Rózsahegyi Kálmán fogja játszani. nem volt olyan jó műsor Budapesten, mint a Küzdek Arakor. Telefon : 65—55. Terézköpúri Színpad szenzációs , új műsora!