Pesti Napló, 1927. február (78. évfolyam, 25–47. szám)
1927-02-26 / 46. szám
•szoniD». — Eltemették Brandest. Kopenhágából jelenti tudósítónk. Pénteken helyezték örök nyugalomra Brandes hidttétemt. A nagy irón kívánságához képest, a nyilvánosság kizárásával folyt le a gyászszertartás. A kopenhágai krematóriumban csak Brandes hozzátartozói és néhány bizalmas barátja volt jelen. A Talbot-ügy és a kislakásépítő akció a főváros pénzügyi bizottságában. A főváros pénzügyi bizottságának ülését különösen két kérdés foglalkoztatta. Az egyik a Talbot-féle ajánlat, amelyet ezúttal első alkalommal Zsusáth János alpolgármester ismertetett. Az alpolgármester elmondotta, hogy kénytelenek voltak a Talbot-féle ajánlatot elfogadni, iert az állam ragaszkodott a csontrálé felépítéséhez. Ha a főváros nem parírozott volna, úgy abban az esetben a kormány energiatörvényt hozott volna, amellyel egyszerűen ráokkarálta volna akaratát Budapestre. A főváros elvben kijelentette, hogy hajlandó az angolok által megépítendő centrálét saját kezelésébe átvenni, 30 év után pedig az egész berendezés a főváros tulajdonába megy át. A főváros 100 millió kilowattot 3,42 aranyfillérrel fog átveni , viszont 30 kilométernyi terjedelemben a fővárosnak montopólium lesz áramszolgátatásra. Itt tulajdonképpen csak burkolt kölcsönről van szó, amely átlagban hat és fél százalék. Ebben a kérdésben nem lehetett vita, mert csak napirend előtti bejelentés volt, különben is a főváros nem kötötte le magát, csupán elvileg történtek megállapodások. Annál hosszabb vita indult meg a kislakásépítési akció telkeiről. Különösen afölött csatáztak, hogy a főváros a mostani nehéz helyzetben vásároljon-e telkeket, csak azért, mert azok most nagyon olcsók. Lipihay Lajos a telekvásárlást folytatni kívánta, különösen iskolák céljára alkalmas földeket a kültelkeken és a budai hegyvidékb-n kívánna vásárolni. Karch Kristóf azt fejtegette ezzel szemben, hogy a vásárlásoknál tekintettel kell lenni a főváros pénzügyi helyzetére. Liber Endre tanácsnok érdekes bejelen- tést tett. Beszámolójából kiderült, hogy a kormány jóváhagyása a kislakásépítési akció ügyében már megtörtént és az építési munkálatokat meg is kezdik. November 1-ére az új házakba már be is költöznek. Bródy Ernő felvilágosítást kért arról, hogy igaz-e a széltében terjesztett hír, hogy az egyik telket a főváros úgy vásárolta meg, hogy időközben valaki a kiszemelt telket megvette és drágábban juttatta a fővároshoz. A közvetítőnek kétszázezer korona lett volna a haszna négyszögölenként. Folkusházy alpolgármester szerint, a bizottságot csak az érdekelte, hogy az ingatlan megérte-e az eladási árat, Kozma Jenő pedig megállapította, hogy a kisajátító bizottságban egyhangú határozattal kötötték meg az üzletet és a megvásárolt takrk vételára, a normálisirak alatt van. Perczell Béla ragaszkodott ahoz, hogy a Németvölgyi úton feltétlenül építsenek. Wolff Károly sürgette a Tabán építkezésének megoldását, amely elé a kormány sem gördít akadályokat. SzőkeGyula szerint nagy hiba, hogy a Belvárost kihagyták a programból, a mostani időt,különben nem tartja telekspekulációra alkalmasnak. Olcsók ugyan a telekárak, de drágák a kamatok. Büchler József és Harrer Ferenc megállapították, hogy a telkeket olcsón szerezte meg a város. A kislakásos építkezési akció telkeit különben a főváros az államtól kapott, kamatmentes kölcsönből szeretné fedezni. Wolff Károly és Kozma Jenő figyelmeztették a tanácsost, hogy még a mai nap folyamán tárgyaljanak Bud pémügyminiszterrel, mert elutazik, Genfbe. — Vázsony Vilmosné főzőiskolájába a folytatólagos tanfolyamra a VU Vörösmarty utca 5. szám alatt lehet beiratkozni. Kihallgatták a Nova-részvények sikkasztóit. Pénteken hallgatta ki dr. Medves-Medieo István vizsgálóbíró Pekáry Sándort és Réti Károlyt, a Nova-részvények sikkasztóit. Déli tizenkét órától délután háromig tartott Pekáryék kihalgatása. A kihallgatás után a vizsgálóbíró kihirdette előttük, hogy fentartja előzetes letartóztatásukat. Réti B. Pekáry megnyugodtak a vizsgálóbíró döntésében. A Nova-részvények sikkasztóinak a vizsgálóbíró előtti kihallgatása meglehetősen hosszú ideig tartott, úgyhogy Medves-Medieo István csak a délutáni órákban végzett a külföldről hazaszáított két terhelt részletes kihallgatásával. Ezt követőleg kihirdette előttük, hogy sikkasztás bűntette címén elrendeli mindkéttővel szemben az előzetes letartóztatást. Ezután úgy Pekáryt, mint Réthyt a fosházőrök vissza-felsérték a cellájukba. A főváros és a Citadella bérlete. A Fürdőváros Részvénytársaság igazgatóságának részéről annak a megállapítását kérik, hogy a Citadella bérletére vonatkozó szerződéstervezetnek a főváros pénzügyi bizottsága napirendjéről való levételét az igazgatóság maga kérte Berczeli tanácsnoktól mert még nem volt módjában a szerződést egész terjedelmében tanulmányozni. — Colloredo-Mansfeld grófné feleségül megy Hayes néger tenoristához. Érdekes házassági tervet jelentenek , a londoni újságok. Eszerint Hayes, a híres néger tenorista feleségül fogja venni Colloredo-Mansfeld grófnőt, aki az egykori berlini osztrák-magyar nagykövetség tengerészeti attaséjának volt a felesége, de elvált tőle. A néger tenorista tudvalevően most európai művész-körúton van. Ennek a hírnek az ad külön érdekességet, hogy Colloredo-Mansfeld gróf annak idején szintén szerelmi házasságot kötött. A hír maga különben nagy feltűnést keltett azokban a körökben, ahol Colloredo-Mansfeld grófnét jól ismerik. Eayes ilyen házasságra, —. hangoztatják — még nem volt példa. Az már megtörtént, hogy előkelő, rangbéli hölgyek beleszerettek és feleségül mentek muzsikus cigányhoz, — de négerhez, ha az történetesen híres tenorista ... — az angol »felső tízezer« elítéli ezt a házasságot. — Petsehauer Attila és egy sporttudósító pere. Petschauer Attila, az ismert vívóbajnok és Pataky Károly hírlapíró, az Új Nemzedék sporttudósíója állottak pénteken ellenfelekként a budapesti büntetőjárásbíróságon Máté büntetőbíró előtt. Az Új Nemzedék múlt év november 15-iki számában Pataki álamatőrnek, kártyásnak nevezte Petschauert. Néhány nappal a cikk megjelenése után Petcehauer Attila a Keleti pályaudvaron találkozott Patakyval, akit egy bottal fejbesújtott. Pataki emiatt feljelentette Petschauert, aki a pénteki tárgyaláson kijelentette, hogy nagyon sajnálja, hgy maga vett magának elégtételt, de a cikk igaztalan volta miatt annyira elfogta az indulat, hogy nem tudott magán uralkodni. Petsehauer Attila viszonvádat emel, mert őt Pataki hitvány gazembernek nevezte. Pataki tagadta, hogy ezt mondotta volna Petsehauerre. A bíróság helyt adott a felek bizonyításkiegészítési Indítványának és a tárgyalást elnapolta. Fegyelmi vizsgálat elől a halálba menekült a szegedi Csillagbörtön egyik őre. Szegedről jelenti tudósítónk: Mészáros János, a szegedi Csillagbörtön 42 éves börtönőrmestere, pénteken délben szolgálati fegyverével a börtön altiszti szobájában szívenlőtte magát és nyomban meghalt. Mészárost, aki egyébként a legpontosabb börtönőrök közé tartozott, az elmúlt éjjel őrhelyén alva találták. Ez volt az első eset, hogy Mészárost valami szabálytalanságon érték volna. Az ellenőrző közeg kötelességszerűen megtetti a jelentést Mészáros ellen, amit én annyira, szívére vett, hogy a fegyelmi viisgálat elöl a halálba mésekült. Héthy Károly, a Nova-papírok hazaszállított sikkosztója a markóutcai törvényszék folyosóján a vizsgálóbírói kihallgatásra vár Polschauer Attila f Őnagysága mondanivalóra A házaséletről folyik a szó a törzsasztalnál. — Én azt hiszem, — szólt egy agglegény — házastársaknak, akik régóta élnek egymás mellett, tulajdonképpen már nem igen van egymás számára mondanivalójuk. — Gondolod? — jegyezte meg egy idősebb férj. — Hallanád csak, mennyi mondanivalója van a feleségemnek, ha valamelyik este későbben megyek haza a klubból! — Nyilatkozat. Az Est, 1926 augusztus 25., szeptember 24. és 25., továbbá a Pesti Napló szeptember 24. számában »Súlyos válság az Országos Keresztényszocialista Párt vezetőségében«, »Szabó József képviselő jutalékért szerzett a Pannóniának állami kölcsönt«, »Szabó József választott bíróság előtt« és »Vád és vizsgálat a keresztényszocialista szakszervezetben« címek alatt cikkeket írtam, amelyekben teljes jóhiszeműséggel támadtam Székely János és Szabó József urakat. Minthogy az urak által rendelkezésemre bocsátott adatom alapján, meggyőződten, hozy a fenti cikkeknek Székely és Szabó urak által sérelmezett, állításai téves információn alapulnak és nem felelnek meg a valóságnak, őszinte sajnálkozásomat fejezem ki és kijelentem, hogy az újabban rendelkezésemre bocsátott adatok birtokában a sérelmezett állításokat nem írtam volnameg. Bethhil Pál: — Üj magántanárok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Kováts Ferencnek, a szegedi munkásbiztosító pénztár tüdőbeteggondozója szakorvosának,A tüdőgümőkór kór- és gyógytana« című tárgykörből a Ferenc József-tudományegyetem orvostudományi karán; dr. Méhes Gyula állami főgimnáziumi tanárnak a »»Crustaceák alak- és élettana« című tárgykörből a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem bölcsészettudományi karán; Ábrahám Ambrus Andor adjunktusnak aGerinces állatok szövettanai című tárgykörből a Pázmány Pétertudományegyetem bölcsészettudományi karán; Tegse-Gerber Ferenc a legfőbb állami számvevőszéki tanácselnöknek a magyar pénzügyi jognak a költségvetési és zárószámadási jogot tárgyaló részéből a Pázmány Péter tudományegyetem jog- és államtudományi karán történt magántanári képesítését jóváhagyólag tudomásul vette is e minőségükben megerősítette. Bognár Cecilnek *A természettudományok ismerettanáz című tárgykörből nyert magántanári képesítésnek • Az ismerettan és logika címü tárgykörre történt kiterjesztését is tudomásul vette s mtt ebben a minőségében megerősítette. — Házasság. Balogh Sándor és Weitx Hana e hónap 20-án házasságot kötöttek. Flamm Annuskát (Tiszafüred) eljegyezte. Fuchs Lajos (Erdőbénye). (Minden külön értesítés helyett) — Öt ember kalandja a pécsváradi országúton három kiéhezett farkassal. Pécsi tudósítónk jelenti: Auth Pál dömörkapui lakos négy társával pénteken délután Pécsváradra ment gyalog. A báttaapáti erdőből három farkas tört elő és egyenesen feléjük szaladt. Az öt ember felmászott az erdő szélén egy fára és ott várt. Két, és fél óra hosszat gubbasztott a három farkas a fák alatt és várták, hogy az emberek lejöjjenek. Ezután valami megzavarta az ordasokat, amelyek elmenekültek. A vidéken a farkasok megjelenése óriási izgalmat okozott, mert emberemlékezet óta nem voltak a környéken farkasok. Valószínűleg a nagy hideg kergette a vadállatokat az út mellé. Halálozás: Wirth Ödön bérlő (Inkelep cd-Felsősegesd, Somogy megye) e hónap 20-án elhunyt. Halt fermét hónap 22-én helyezték őrült nyugalomra. PESTI NAPLŐ 1927 íebrnar 13 tarka krónika. Operett A nagyközönség nem tud róla, hogy egy bécsi kávéházban valóságos operett-börze működik, ahol szabott áron úgynevezett alapötleteket, csattanó felvonásvégeket, kuplérefréneket, sőt még világítási hatásokat is lehet kapni. Egy hazai jelesünk jó pénzért teljes cimerett-szüzsét vásárolt itt s elkészínvén az igazán kitűnő téma megírásával, büszkén vitte el az igazgatóhoz felolvasni. Az igazgató kl volt ragadtatva: — Ragyogó ötlet! Kitűnő. Holnap délelőtt legyen újra szerencsém, akkor majd beszélünk a részletekről. Most pedig — tette hozzá szelíden mosolyogva — arra kérem, vigye haza ez a darabot, amit a múlt héten kaptam, olvassa el mondjon róla Véleményt, érdemesnek tartja-e, hogy előadjam. A szerző hazament, leheveredett a divánra és elkezdte olvasni a darabot. És amint olvasta, egyre sápadtabb lett. A saját darabját, a saját drága pénzen vett témáját olvasta a könyvben ... Az történt hogy a bécsi operett-börze megszólalt librettistája egy új bécsi operett meséjét adta el Jalesünknek, aki ezt a darabot még nem ismerte. *