Pesti Napló, 1927. május (78. évfolyam, 98–122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
Mai számunk kevés műmelléklettel 68 oldal — Ttra 30 fillér» Budapest, 1927 ~78. évfolyam 98. szám Vasárnap, május 1] ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4 pengfs negyedévre. 10 pengol Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon ... 20 fillér Vasárnap .... 30 fillér Egyes szám Ausztriában BAtUrizinp 90 fl.irns (UUOO o. K) »nvárnap 40 garas (4000 o. K) PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATALI Erzsébet körút 18—20. TELEFON József 62-30,62-31,62-8* Szerkesztőség Bécsben» I., Kohlmarkt 7. Gazdasági renda írta: Popovics Sándor Úa végigtekintünk a legutóbbi évek kimagasló nemzetközi politikai eseményein és ha igyekezünk a történőknek mélyebben fekvő okait kutatni, arra a talán nem túl merész megállapításra juthatunk, hogy a felelős tényezők elméjében dereng már annak felismerése, hogy az út, amelyen eddig haladtak, az eszközöi, amelyeket eddig politikajukban alkalmaztak, célhoz nem vezet. Fel kell tételeznünk, hogy mindenki, aki a közhatalom irányításában bárhol is részes, a felelősség súlya, alatt és annak tudatában látja a célt, a gondolataiban megtépázott, munkájában sokszoros akadályokkal küzdő emberiség helyzetének megjavításában és annak a romhalmaznak az eltakarításában, amelyet a háború, a forradalmak, a békeszerződések, különböző kísérletezések, kormányzati dilettantizmusok a haladás útjára felhalmoztak. Ennek a megközelítése tulajdonképpen akkor kezdődött és indult meg, amikor Locarno létrejött. Ezt a jelentős politikai etapot kiegészítette a Dáwes-terveset létrejötte, Ausztria, majd Magyarország pénzügyi szanálása, a német, az osztrák, a magyar, a belga valutának intézményes stabilizálása és azok az erőteljes intézkedések, amelyeket a francia pénzügyi viszonyok talpraállítása irányában alkalmaztak s amelyeket a mai francia kormány a Francia Bank vezetőségével együtt folyamatba tett. A hatalmasok megértő politikájának egyik kiágazásaképpen üdvözölhetjük azokat a tárgyalásokat, amelyeket kormányunk az olasz kormánnyal folytat s amelyek egyik becses részlete a tengerhez vezető útnak részünkre való biztosítása. Ennek a gondolata a békszerződésben is megvolt, de megvalósításának éveken át útjában volt az a székem, amely a békeszerződések értelmi szerzőit áthatotta. A gazdasági élet terén megnyilvánuló ezen tevékenység kiegészítést nyert a jegybankok kooperációjának ma még szerény keretekben mozgó, de fejlődő kiépítésével. Ha figyelembe vesszük azokat a szerény, abban az időben még majdnem csak elméletieknek látszó kezdeményezéseiket, amelyeket az 1926-ban Brüsszelben tartott nemzetközi, pénzügyi konferencia, bocsátott világgá és az 1922-ben a Génuában tartott nemzetközi konferencia majdnem meddőnek mutatkozó munkáját, teljes tárgyilagossággal az akkor meglévő helyzethez képest nagy haladást állapíthatunk meg. Európa gazdasági helyzete a háború és az azt kísérő jelenségek és események hatása alatt határozottan rosszabbra fordult. Az a kiegyensúlyozott helyzet, amely a világgazdaságot a háború előtt jellemezte és amelynek egyik jellegzetes sajátsága az áru, a tőkék és a személyek szabad mozgása volt, az ellenkezőbe csapott át. A békeszerződések, amelyeknek alapgondolata nem az elszegényedett Európa talpraállítása, hanem a legyőzötteknek teljes tönkretétele volt, a meglevő bajt még csak fokozta. A területi rendelkezések, a jóvátételi határozatok, gazdaságpolitikai disz- pozíciók ezekben a szerződésekben teljesen figyelmen kívül hagyták a gazdasági területek kölcsönhatásait és teljesen hiányában voltak annak a megfontolásnak, hogy a világ rekonstrukciója csak a kölcsönös megértés, a kölcsönös segítés és a közös egyetértő munka útján biztosítható. Habár az életösztön, az élniakarás lassan mégis csak érvényesül és minden nehézség és akadály dacára új, életképes rügyeket hajt, az egyének gazdasági érvényesülésének még mindig sok akadálya van, amelynek gyökerei nagyrészt a békeszerződések talajából táplálkoznak. Éppen ezért üdvözölnünk kell minden munkát és minden fáradozást, amely ezeknek a bajoknak fokozatos megszüntetésére törekszik. A most, május 4-én Genfben összeülő világgazdasági kongresszus egy további láncszeme annak a rendszernek, amelyet a jelzett nemzetközi tanácskozásokban és a megállapodásokban felismerni vélünk. A feladat, amelyet egy konferencia maga elé tűzött és amely az összes termelési ágak mai nehéz helyzetének megállapításaival a bajok elhárítására alkalmas eszközök megállapításából áll, akkora, terjedelmű, és az ütköző érdekek méretei akkorák, hogy könnyen érthető, ha akadnak olyanok is, akik a Népszövetség kezdeményezését kétkedve fogadják. Tagadhatatln, hogy e kétkedés mellett lehet argumentálni, azonban épúgy gudhatatlan az is, hogy vannak bajok és nagy nehézségek, elzárkózás, birtokállapot védelme, s mindenekfölött az egyes gazdasági területek versenye. De viszont – mondhatná teljes tárgyilagossággal, hogy, kölcsönös jóakarattal és a nagy célnak folytonos szemmeltartásával nem lehet a bajok fokozatos megszüntetéséihez, a nehézségek elhárításához, a kiélezett versenyviszonyok tompításához és ezzel a megzavart világgazdasági helyzet haladó meg, gyógyításához fogni?! Az eredmény, amely kecsegtet, értékében akkora, hogy aki annak elérése érdekében hizlalommal és lelkesen munkálkodik, nemes célt szolgál. Nekünk, magyaroknak, akiket a saború következményei jobban sújtottak, mint bármely más hadviselt nemzetet, csak üdvözölni lehet minden törekvést, amely akár bevallottan, akár a tények okainak kiderítése útján a mai európai helyzet megváltoztatásának szükségét a világ szeme elé tárja. Az a javulás, amelyet a mi országunk határozottan mutat, tartós és állandóan biztosított csak úgy lehet, ha gazdasági életünk szabad fejlődésének azok az akadályok, amelyekkel gazdaságpolitikai téren meg kell küzdenünk és amelyek, mint jeleztük, a trianoni mű, áldatlan következései, megszűnnek. A hatalmi viszonyok, az ellentétes érdekek ez időszerint még ellenünk sorakoznak. A Nemzetek Szövetesége, amely eddig is megértő és kiegyenlítő magatartásával segítőtársunk volt, ha az európai helyzet megjavításán fáradozik, a mi javuló állapotaink maradandó biztosításának szüksége előtt nem fog elzérkózni hatni. Q & Mit lehet tenni a fivályi kegyúri jog ügyében ? Irta: dr. Szabó I»ÚSZIÚ Stemnecz Emil, az első magyar publicista, aki értett az egyházi ügyekhez is, harminc évvel ezelőtt az autonómiáról szóló munkájában azt jövendölte, hogy »nem kell egy félszázad sem, hogy a királyi patronátus a parlamentáris kormányzatra szálljon át«. 1897-ben valóban csak ezt várhatta Magyarországon mindenki, s ha a világháború után bekövetkező korszak a nemzeti élet színpadjáról félre nem tolta volna a liberalizmust (és a vele szerintem egyértelmű demokráciát), Szenmecz Emil jövendölése alighanem valóra is vált volna. Az előre nem látott történelmi események azonban megváltoztatták a dolgok folyását, s nem félszázad, de egy negyedszázad után eljutottunk az ellenkező véglethez, amikor sem a magyar kormány, sem a magyar katolikus egyház nem veszi tudomásul, hogy a magyar királyi patronátus egyelőre elaludt, s nem látható sehol; nem reklamálja, sőt még csak nem is emlegeti ezt a jogot senki. A pápa 1919-ben kinevezte a váci püspököt, tudomásom szerint bármely magyar állami tényező megkérdezése nélkül, s azóta kinevezte a kalocsai érseket és a pécsi püspököt, nem tudom, valamely magyar állami tényező megkérdezésével-e, és holnap esetleg kinevezheti a székesfehérvári püspököt. Ezzel törvényhozókat, kreálhat Magyarország számára, s ami talán szintén nem közömbös: igen tetemes magyar 31-javadalmakat adományozhat a lap területén. Világítsuk meg ennek a kérdésnek minden oldalát úgy az érvényes magyar közjog, mint az érvényes egyetemes egyházjog szempontjából. Szükséges ez azért, mert kimutatható, hogy úgy a gyakorlat, mely életbe lépett, mint az előkelő egyházi forrásból ez ügyben elhangzott nyilatkozatok úgy a közjoggal, mint az egyházjoggal merőben ellenkeznek. Pázmány Péter még igen tüzesen síkraszállott a magyar király patrónusi jogaiért. Az újabb kor katolikus papi egyházjogászai mind hol megbotránkozva, hol sajnálkozva beszélnek a patrónusi jogról, s szellemük e kérdésben merőben idegen Pázmány szellemétől. A kánonisták véleménye azonban, bármily becses is, nem állhat a jog felett; különben is ahány magyar egyházjogi munkát ismerek, ha helytelenítve is, de mind elismerte a magyar király patrónusi jogát, míg volt király, aki uralkodott. Azok, akik a pápa részére többet követelnek, mint maga a pápa, csak az 1920-iki politikai rendszerváltozás óta álltak elő elméleteikkel, melyek nagy jogfeladást jelentenének még a köztársasági államformára való áttérés esetén is. Aki végigolvasta az új egyházi törvénykönyv 332-ik kánonát, az előtt világos, hogy a pápa nem vindikálja magának azt