Pesti Napló, 1927. június (78. évfolyam, 123–145. szám)
1927-06-01 / 123. szám
Budapest, 1927 ELŐFIZETÉSI ÁRAKEgy búza 4 pengő Negyedévre. .... 10 pengő Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . . 16 fillér Ünnepnapokon ... 20 fillér Vasárnap 30 fillér Ififlyes szám Ausztriában: hAtköznap :torjaras (.iooo o. K) vasárnap 40 ganis (40011 o. K) 78. évfolyam 123. számával, fit Szerda, június NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi t. 51. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. 82. TELEFON József 62-30,62-31,62-32. Szerkesztőség Lécsceni I„ Kohmarkt 7. diktátori rendszabályokkal száll szembe a király akaratával A „kormányválság" emlegetése tilos — A lapokat elkobozzák Orafiatta a háttérben — Danimnak nem kell koncentrációs kormány (Saját tudósítónktól) Államfők politikai végrendeleteinek végrehajtása nem szokott simán megtörténni, s ugyancsak gyakoriak a zavarok akkor, ha a politikai végrendelet szerzője még életben van. Pedig ez a helyzet ma Romániában, amelynek uralkodója majdnem egy esztendő óta készül a halálra, de mielőtt végkép elhagyná a trónt, talán szeretne rendet csinálni ebben a zavaros politikai káoszban, amely országát évek óta elborítja. Ferdinánd király beteg és fáradt, s a beteg és fáradt ember nem szereti a konfliktusokat. Ferdinánd király volt az, aki feleségének és Avarescu miniszterelnök akaratával szembeszállva, újból Romániába rendelte a trónöröklés jogáról lemondatott Carolt, s Ferdinánd király most a halál felé induló ember harmóniakeresésében harmóniát akar teremteni Románia belpolitikai életében is. Averescu vár ... Alkotmányos országban bizonyára nem ütközött volna akadályokba, hogy az államfőnek ezt a nyilvánvalóan jóindulatú akaratát teljesítsék. Ferdinánd király nem kívánt egyebet, mint hogy mielőtt zvoristeai vadászkastélyába vonul nyári üdülésre, Averescu miniszterelnök mondjon le, s adja át helyét ama bizonyos »nagy koalíciónak« amelyről Romániában öt év óta beszélnek, s amelyet kétszer ennyi idő óta akarnak megvalósítani — eredmény nélkül. A király, aki pedig a Hohenzollern-dinasztia példáit látva, bízvást letérhetett volna az alkotmányosság útjáról, — teljesen konstituciális formák között szólította fel Avarescut arra, hogy kívánságát közölje a többi pártokkal is. Averescu azonban egyáltalában nem törődött urának óhajtásával. A halálosan beteg uralkodó erre maga vette kezébe az egyoldalú kormányválság intézését. Bratianu szombaton este megjelent a királyi palotában, vasárnap pedig Hiottu, a király személye körüli miniszter személyesen kereste fel a pártvezéreket, s közölte velük a király óhaját. Averescu várt és hallgatott. Várt egész keddig, amikor is nagyon nyomatékosan kijelentette, hogy Romániában kormányválság nincs s belátható időn belül nem is lesz, miért is mindazokat a lapokat, amelyek a kormányválság hírét pertraktálják, kénytelen elkobozni... Bekövetkezett tehát az a még Romániában is szokatlan eset, hogy az ország közvéleménye — a politikusokat, hírlapírókat és »beavatottakat« leszámítva — nem is tudja, hogy Romániában kormányválság, sőt alkotmányválság van, nemsokára tiszt lett, majd őrnagy, s néhány évvel később a berlini román követség katonai attaséja. Könyörtelen, akaratereje, kíméletlen »végig-cselekvése« nemsokára még magasabb pozícióba ültette. Néhány évvel később hadügyminiszter, s ezt az állását a sűrűn változó kormányokban is megtartja. A háború során óriási népszerűségre tett szert és amikor Bratianu 1918 februárjában lemond, ő lesz Románia miniszterelnöke. A közkatonától a miniszterelnökig Nem máról és nem tegnapról datálódik az az ellentét, amely a román kormány és a koronás uralkodó között a keddi nappal egyszerre veszedelmesen akut lett. Alexander Averescu tábornok ma 64 éves, s ebből a 64 esztendőből legalább harmincat a hatalomért folyó intrikák, szükség esetén erőszakosságok és bonyolult mesterkedések légkörében töltött el. Földetlen paraszt-szülők gyermeke volt Románia mindenható ura, s három éven át mint közkatona szolgált a román hadseregben. Tehetséges volt, és Románia nem bővelkedett anyagira a tehetségekben, hogy Averescul rövid idő alatt fel ne tűnt volna. A közkatonából @tüsk@zia A diktatúrák európai divatja idejében nem kell csodálkozni azon, hogy Averescu most már meglehetősen őszintén tör a szuverén hatalom kizárólagos birtokbavételére. Nem első ídőben történik, hogy Averescu miniszterelnök átadja helyét Averescunak, a tábornoknak. 1920 őszén Averescu volt az, aki a Romániában kitöréssel fenyegető általános sztrájkot vérbefojtatta, s párthívei már akkor nyíltan beszéltek arról, hogy Románia egyes egyenlíst az »erőskezű tábornok« vezetése alatt állhat talpra. Mikor Bratianu 1922-ben ismét kormányra jutott, Averescu ellenzékbe ment, s a parlamentben és a parlamenten kívül állandóan hangoztatta a diktatúra kikerülhetetlen szükségét. 1924 júniusában a Romániából érkező hírek formálisan előkészítették Európát az Averescu-diktatúrára, s csupán a két Bratianu ügyességének köszönhető, hogy az Averescu-diktatúra időpontja legalább is kitolódott. Csak kitolódott és nem szűnt meg — mert a király súlyos betegsége. Károly trónörökös lemondatása, s a meglehetősen elmosódott külpolitikai orientáció hátterében , a Bratianu—Averescu-párbaj folyik hol zajosabban, hol csendesebben, s előbb-utóbb igaza lesz Mannau Gyulának, a nemzeti parasztpárt vezérének, aki néhány héttel ezelőtt ezt mon A mindennapi kenyér írta: dr. Dési Géza országgyűlési képviselő A költségvetési vita során az ellenzéknek egyik nagytehetségű és ragyogó ékesszólású vezére azt panaszolta, hogy a magyar társadalom érdeklődése a politika és a közélet kérdései iránt megszűnt és ma már csak a kenyér gondja és a megélhetés az, ami őt érdekli, a magyar közéleti elvesztette érzékét az eszmékért folyó küzdelem iránt, a »pauem et circenses« dekadens korszakában élünk. Az a meggyőződésem, hogy a magyar társadalom helyes úton jár és egészséges életösztönéről tesz tanúságot, amikor a kenyér kérdését minden egyébnél fontosabbnak tartja. Talán rideg anyagiasságnak tűnik fel ez a megállapítás, de nem az, mert éppen ez a felfogás alapozza meg a magasabb eszmények életlehetőségét. Hosszú időkön át az volt a magyar politika gyöngesége, hogy állandóan keretkérdésekkel foglalkozott, sérelmek hangoztatásával merítette ki a neonzott idejét és energiáját, ahelyett, hogy istenadta gazdagságának megismerésével és fejlesztésével erejét és hatalmát öregbítettevolna. A nemzetek, valamint az egyes ember életében a szegénység elfojtja az eszményiséget, a mindennapi élet ezernyi gondja lenyűgözi a lendület szárnyait. Nagy bölcsesség az »add meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket ma«, a kenyér adja az erőt, a függetlenséget, a magasabb életcélokra vezető törekvést, a kultúrát és a haladást, magyarul életnek nevezik a búzát, minden élet és fejlődés ebből fakad. Ezt tanítja a történelem, így látjuk a múltban és a jelenben, a világ legnagyobb nemzetei ennek az igazságnak köszönhetik nagyságukat és hatalmukat. És nem áll az, hogy ez a felfogás a hatalom birtokosainak kedvez és hogy a jövendő pusztulását hordja magában, hiszen éppen a szegénységen könnyebb zsarnokoskodni és a nyomorúság a rusztuilág forrása. Az anyagi szegénységgel szükségszerűen együtt jár a szellemi és erkölcsi szegénység, elhervasztja az életkedvet, kimeríti az ellenállást, kétségbeejt és kiöli a lélek magasabbrendű megnyilatkozásait. Aki a szegénységet csökkenti, az jobb és szebb időknek magvetője, mert a szegénység rossz tanácsadó, eltapossa a szeretetnek palántáit, elhallgattatja a békességnek halk szavát, melegágya a gyűlöletnek és háborúságnak. Az utóbbi esztendők minden nyomorúságát a szegénység okozta. Kifosztottak minket, területünk nagy részét elrabolták, a kicsinyke ország nem tudta eltartani az itt élő és ide menekült lakosságot. Kevés volt a kenyér és a hal, s hol a csodatevő, aki jóllakatta volna az éhezőket, aki bort varázsolt volna üres kancsóinkba, járóvá tette volna bénáinkat és életre ébresztette volna haját, a vikar . Megváltozott a magyar világ kivül és belül. Követtük, amit eddig kerültünk, kerültük, amit mindig követtünk, a fáradalmak és ellenforradalmak vérgőze szállt alelkekre, balvégzetünk apokalipszise felforgatta a magyar talajt, ami felül volt, alulra került, ami lent volt, felülkerekedett, bosszú, gyűlölség, alantas indulatok töltötték be az űrt ég és föld között, dogmaszerű igazságok elnémultak, a régmúlt kísértetei föléledtek. Ez az utolsó esztendők korképe és bajainknak kórképe, a magyar szegénység. Aki minden nyomorúságunkat orvosolni akarja, annak a szegénységet kell eltüntetnie. A kenyér az orvosság és a bölcsesség, ez a politika és eszmények uralomrajutásának a titka és biztosítéka. Ha több kenyér lesz, több igazság is lesz, a szeretet, az emberiesség és a türel. p Mintin két politikus utolsó találkozása Voltaképpen ekkor indul el Averescu karrierje, amely elválaszthatatlanul összeforr Románia sorsával és a liberálisok vezérével, Bratianuval. Averescu, a katona, jól megtanulta a híres napoleoni mondást: 1.A gondviselés rendszerint az erősebb tránsereggel tartó — s ennek a jelszónak szellemében dolgozott tovább. A világháború befejezése után hadsereget, — pártot szervezett magának, a román néppártot, amely eredeti koncepciója szerint a Bratianu vezetése alatt álló liberálisok ellenpártjaként lépett fel. Harcos párt volt a néppárt, aminthogy harcos egyéniség maga Averescu, aki civilben is kardcsörtetve járta a politika lifjait. Mindenki ellensége volt, aki nem volt barátja, s így szembekerült egymásután valamennyi párttal: a liberálisokkal, a nemzeti párttal és a parasztpárttal. Igazi nagy ellenfele azonban mindvégig Bratianu volt, Románia másik diktátora, s bár két évvel ezelőtt a két vezér hosszabbjáratú fegyverszünetet kötött, a harc tovább folyt közöttük, s legfeljebb a harci eszközök változtak. — Egyetlen pillanatra találkoztak csupán Bratianu és Averescu. 1925 december 31-ikén, amikor a román koronatanács Károly trónörököst megfosztotta minden jogától, s háromtagú régenstanácsot alakított, amely a lemondott Károly fiának, Mihály hercegnek nagykorúságáig az uralkodó jogait gyakorolni fogja. Ebben az aktusban Bratianu és Averescu egyek voltak, de ez volt az utolsó találkozása ennek a kétpolitikusnak, akiktől Románia sorsa függ.