Pesti Napló, 1927. december (78. évfolyam, 273–297. szám)

1927-12-01 / 273. szám

Budapest, 1927 ELŐFIZETÉSI ÁR­AK« Egy bóra .... 4 pengő Negyedévre 10 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken es a p­ályaudvarokon 16 fillér­nnepnapokon . 20 fillér Vasárnap 30 fillér Kliger szám­ Ausztriában-Rétkozuan­őOijaras (SOUOo. K) vartm­ar 4«o»r»1 (4000 o. K) J / jftstómelléklet folyam 273. szám Jtpg 16 tillés* Csütörtök, december 1 PESTI­NA SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 51. szám. KIADÓH­IVATAL• Erzsébet körút 18—20. TELEFON • József 464-17, J. 464-18, J 464-19 Szerkesztőség Bécsben: I., Kohlmarkt 7. Serédy Jusztiniánt a pápa esztergomi érsekké kinevezte A legközelebbi konzisz­tóriumön bíborost méltóságra emelik Róma, november 30. (Stefano) Az Osservatore Ro­mano hivatalosan jelenti: Őszentsége esz­tergomi érsekké főtisztelendő S­e­r­é­d­y Jusztinián atyát méltóztatott legke­gyelmesebben kinevezni, akit a legközelebbi konzisztóriumon a bíbornoki méltó­ságra fog emelni. A napilapok közlik a kinevezés hírét és Serédy Jusztinián szentbenedekrendi szer­zetest dicsérő szavakkal jellemzik. Kineve­zését nagyjelentőségűnek tartják és kieme­lik nagy tudását és azt a buzgalmat, amely­lyel hivatásának él. Róma, november 30. A ma kinevezett új esztergomi érsek prekonizálása a december 19-iki, ille­tőleg 21-iki titkos, majd nyilvá­nos konzisztóriumon fog meg­történni. A konzisztóriumon, hír sze­rint, a pápa bíbornokká fogja Serédyt kreálni, akit rövidesen személyesen szentel Rómában püspökké. ­ Serédy pályafutása a kis pozsonymegyei falutól az esztergomi érsekségig Serédy Jusztinián (Saját tudósítónktól.) Dr. Serédy György Jusztinián 1884 április 24-ikén született, Po­zsony megyében, a színmagyar Deáki nagy­községben. Abban a községben, amelynek ro­mánstilű bencés tem­ploma a jövő évben ünnepli építésének hétszázadik évfor­dulóját. Ennek a tem­plomnak írták a pan­tonham­ú bencésszem­­etesek a legrégibb magyar nyelvemlé­ket, a Halotti Beszé­det, amelyet a Pray­kódex őrzött meg. Se­rédy Jusztin édesaty­ja cserepesmester volt, akit becsületes mun­kájáért szívesen hív­tak a szomszédos plé­bániák és templomok tetőmunkálatainak el­végzésére. A cserepesi mester György fia sokszor nézegetett le a templom magasba­nyúló tornyának tete­jéről ... Nyolc test­vére volt Györgynek és ő volt a legkisebb. Te­hetséges, tanulni vágyó fiú volt Serédy György, aki már gyermekkorában rajongva merült el a vallás áhítatában és mindig mondogatta, hogy szentéletű ember, pap lenne a legszívesebben. Gulyás Elek, Deáki jólelkű bencés plébá­nosa, látva a fiú Istenáldotta tehetségét, gyak­ran mondotta atyjának: — Mester uram, adja fiát tudományos pá­lyára! Gimnázium kell annak, nem pedig mes­terség­. Mert meglátja, nagyra fogja vinni még ez a gyermek. Pannonhalmán így került a kis Serédy György a pozsonyi gimnáziumba, amelynek egyik legtehetsége­sebb diákja lett. Alig végezte el a hatodik osz­tályt tiszta jeles eredménnyel, a kiváló tanuló búcsút mondott a pozsonyi gimnáziumnak és elment Pannonhalmára, ahol fölvétette magát Marcel bátyja révén a Szent Benedek rendbe. És tanult, dolgozott Serédy György Jusztinián tovább, lelkes szorgalommal. Társai tisztelettel, szeretettel vették körül az ifjút. 1901 augusztus 6-án Pannonhalmán öltötte magára Serédy György a Szent Benedek rend szerzetesi ru­háját. Ekkor nyerte a Jusztinián szerzetesi ne­vet. Próbaévét, valamint a gimnázium VII. és VIII. osztályát Pannonhalmán végezte, vizs­gáit, érettségijét pedig­ a győri főgimnáziumban tette le, ugyancsak tiszta jeles eredménnyel. Kedves szórakozása volt Serédy Jusztinnak az írás. Gyakran írogatott már mint középiskolai diák a Zászlónk című ifjúsági folyóiratba, amelynek díjait nem eegyszer megnyerte. Egy alkalomal pedig XIII. Leó pápa egyik költemé­nyének lefordításával vitte el az első díjat. Az érettségi után a számtan, fizika szakot akarta választani, de főapáttá, Fehér Ipoly Rómába küldte teológusnak, a Monte Aventinon épült bencés egyetemre, itt végezik: teológiai tanul­mányait és egyben itt vetette meg merész ívelésű pályájának alapját is. Rómában Serédy Jusztin nyelvtanulásra vetette ma­gát és társai egyre növekvő bámulattal látták, mint szerzi meg hét nyelv alapos ismeretét. Szeretetreméltó egyénisége közkedveltté tette a világ minden tájáról a bencés­ egyetemre sereglő társai, valamint tanárai előtt. Nem volt ő komolykodó, magába zárkózott fiatal­ember, sőt derűs, aranyos humorával sok órát szerzett környezetének. A római egyetemen ismerkedett meg a híres belga egyházjogász­szal, B. Bastien Péterrel, akinek nagy szerep jutott Serédy pályájának irányításában. A ró­mai bencés­ egyetemnek az a kiváltsága, hogyha valaki valamennyi teológiai vizsgáját kitün­tetéssel teszi le, a doktori címet minden külön vizsga nélkül megkapja. Serédy elérte ezt a legnagyobb kitüntetést, így avatták doktorrá, majd pedig hazaérkezése után Kohl Medárd püspök 1908 július 14-én áldozópappá szentelte. Nem maradt sokáig itt­hon, mert Bastien Péter Serédyt elkérte Fehér Ipoly főapáttól, az egyházjogot kodifikáló pá­pai bizottság számára, amelynek hamarosan tanácsosa lett. Fehér Ipoly Pannonhalmára akarta hozni Serédy Jusztint hitszónoknak és teológiai tanárnak, de az új főapát, Hajdú Ti­bor egyik legelső intézkedésével visszahe­lyezte őt Rómába, megkezdett munkakörébe. Ettől fogva állandóan Rómában tartózkodott és csak a nyári szünidőket töltötte itthon. Az évek szakallatlanul egyházjogi munkál­kodással telnek és amikor P. Bastient a Szent­szék boszniai apostoli delegátusává nevezik ki, az egyházjogi művek áttanulmányozásának, az új k­ánonjogi kódex nyersanyaga összegyűjté­sének és felhasználásra kiválasztásának óriási munkáját egyedül Serédy Juszti­n végezte. Részt vett emellett az egyes kánonok végső szövege­zésében és egyedül végezte a hatalmas mű for­rásainak megjelölését és jegyzetekkel való el­látását. Természetesen Serédy Jusztin örökölte P. Bastien jogi tanszékét is a római bencés egyetemen. G­a­sparti­ oldalán — a vita háború aatt jött a világháború, amely Serédyt Rómá­ban találta. Serédy Juszt­a legyőzte egyéni fájdalmát, amely a családjától való elszakí­tottság érzéséből fakadt és bár éezett körülötte a világ, ő csöndesen dolgozott tov­áb nagy munkáján. Amikor Olaszország megüzente az osztrák—magyar monarchiának a háborút, Serédy Jusztin már csak a Vatikán területén folytathatta munkáját. Egyre jobban magára vonta a pápa figyelmét. Az a szeretet és becsü­lés, amellyel Gasparri bíboros pápai államtit­kár viseltetett a fiatal magyar tudós iránt, ekkor mélyült ki benső barátsággá. Casparri atyai jóbarátként két éven át­ vendégül, asztal­társául látta Serédy Jusztint. Sok érdekes epizódot jegyeztek fel ebből az időből, amelyek- Az ucca és a politika A miniszterelnök úr ma dicséretes erélyt tanúsított. Keményen és határozot­tan kijelentette, hogy a politikát nem en­gedi kihurcolni az uccára. Helyes, nagyon helyes. A politika kérdései valóban nem az uccára valók. S az ucca sem arra való, hogy ott politikai kérdések dőljenek el. Se bal­oldali kérdések, se­­ jobboldaliak. A nem­zet erre a célra már régebben külön palotát épített, azzal a kimondott céllal, hogy a po­litika kis és nagy problémái ebben a palotá­ban intéztessenek el. Ha onnan kivisszük a politikát az uccára, az ucca rendje egészen bizonyosan felborul. Sőt esetleg az a másik, nagyobb jelentőségű és fontosabb rend is, — a társadalom rendje — amelyet pedi­g­ minden eszközzel meg kell védeni a rend­bontás, avagy éppen anarchia veszedelme ellen. A miniszterelnök úr erélyes kijelenté­sének tehát minden szavát aláírjuk. Azon­ban­­ emlékeztetnünk kell arra, hogy van­nak bizonyos politikai kérdések, amelyek a legerélyesebb tiltakozások ellenére is kike­rülnek előbb-utóbb az uccára. Nem is kell kihurcolni őket, kimennek azok maguktól s ott aztán nemcsak zavart keltenek, hanem olykor kiszámíthatatlan következmények­kel is járnak. Ezek­ az elintézetlen politikai kérdések. (Amilyen például jelenleg a sajtószabadság kérdése.) Az elintézetlen politikai kérdések mindig veszedelmesek. Rakoncátlanok és engedetlenek. Egyetlen biztos fegyver ellenük — az elintézés. Elin­tézés, a törvényhozás házának falain belül. Mégpedig a probléma olyan végleges ren­dezése, egyetemes megoldása, amely min­denki számára megnyugtató válasszal szol­gál. Elintézett kérdések sohase borítják fel az utca rendjét, ellenben félintézkedések annál többször. De van más oldala is az éremnek. Ne­vezetesen — a másik oldala. Ha a baloldali politika »kilengéseit« nem tűri a kormány az utcán, ne tűrje a jobboldaliét se. Se­m ilyen formában, sem ilyen alkalommal. Tessék egyenlő szigorral visszaszorítani a rendbontókat, akár »destruktív«, akár »konstruktív« jelszóval igyekeznek kihur­colni a politikát az uccára. Mert — hogy még egyszer igazat adjunk a miniszterel­nök úrnak — az ucca csakugyan nem hiva­tott semmiféle politikai vita eldöntésére, semmiféle politikai kérdés megválaszolá­sára, semmiféle politikai probléma meg­oldására. Az utcára kikerült politika el­veszti a józan megítélés higgadtságát, a logikus érvelés bizonyítékait s helyettük legtöbbször nyomósabb gerundiumokhoz folyamodik. Ennek a lehetőségnek bekövet­kezését tehát föltétlenül meg kell gátolni, a fenyegető veszedelmet csírájában elfojtó, preventív intézkedésekkel. A sürgető poli­tikai kérdéseket tessék közmegelégedést és közmegnyugvást keltő módon megoldani, az erély mértékét viszont minden esetben egyformára szabni, jobbfelé és balfelé egyaránt. »Elnézésekre« pedig nincs szükség. Se úgy, ahogy a kormány, se úgy, ahogy az ellenzék gondolja. A­ kormány kötelessége, hogy pártatlanul őrizze meg az uccát min­dennemű politikai demonstrációtól, külön­ben súlyos következményei lehetnek egyol­dalú — elnézésének

Next