Pesti Napló, 1928. január (79. évfolyam, 1–25. szám)

1928-01-22 / 18. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ - 1928 január 21- 19­­ . SZÍNHÁZ, ZENE, FILM Műsoron kívül Főpróba, színház és kritikus — Csokonai és Lillája a színpadon — Dalnoky Viktor jubileuma — Molnár Ferenc levele az amerikai színházi viszonyokról Ma, egy hete, hogy ezen a helyen f­el­vetet­tü­k a­ színházi főpróbák kérd­ését, s közöltük a budapesti színházigazgatók nyilatkozatait. Ezeek a nyilatkozatok megegyeztek abban, hogy a fő­próba intézménye káros a színházakra és a szerzőkre nézve is. A Pesti Naplóban megjelent interjúk széles körben keltettek érdeklődést, annyira, hogy vasárnap és hétfőn az illetékes körök is foglalkozni fognak ezzel a kérdéssel. Vasárnap délután a kritikusok szindikátusa tart ülést a főpróbák kérdésében és hétfőn a Színpadi Szerzők Egyesülete tart értekezletet, amelyre vonatkozólag a Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke, Heltai­­Jenő a következőket mondotta: — Nagyon helyesnek tartom, hogy Lengyel Menyhért ezt a hétfői értkezletet kezdeményezte. Igenis, a vezetésem alatt álló Színpadi Szerzők Egyesületének is állást kell most már foglalnia ebben a nagyon fontos régóta vajúdó kérdésben. Kétségtelen, hogy a szerzők és a színházak is gyak­ran tapasztalták hogy a főpróbák mai konstrukció­jukban határozottan károsak a szerzőknek és a szín­házaknak is. — Olyan előadástól, amelyet délelőtt tartanak, teljesen ellenőrizhetetlen közönség előtt­, olyan szí­nészekkel, akik előző este játszottak és aznap este is játszani fognak, olyan darabnál, amely esetleg még mindig javításra és simításra szorul, olyan körülmények között, amelyek a színház igazi han­gulatából semmit sem adnak: a legtöbb esetben rossz impressziót kap a néző és főként a kritikus, aki rendesen ezalatt a hatás alatt kénytelen meg­írni a darabról szóló kritikát. Kénytelen, mert az újságok megjelenési rendje nem engedi meg neki, h­ogy csak egy későbbi előadás után írjon.­­ Külföldön az történik, hogy a premierről ren­desen csupán pársoros beszámoló jelenik meg, de­­ maga a kritika csak pár nappal későbben szól hozzá a dologhoz. Most, amikor a magyar drámairodalom válságáról és a magyar színházak élet-halál harcá­ról beszélünk, mindent el kell követnünk, hogy a szerzőket és a­ színházakat is segítsük abban, hogy a mai állapotokba valami, javulást hozzunk. Ebben a javulásban nagy része lehetne a főpróbák kérdése rendezésének. A szerzők és a színházak egyetértenek már abban, hogy ezt a mai állapotot továbbra is fenntartani semmiképpen sem lehetséges. A harma­dik tényező, amelynek belátására van szükségünk: a sajtó, amelynek jóindulata segíthet bennünket abban, hogy keresztül vigyük ennek a problémának helyes megoldását. A magasabb cél érdekében bizo­nyára nem fog húzódozni ettől a segítségtől a sajtó, s ha ez csakugyan így is lesz, az eddigi káros hatású kritika rendszere is meg fog változni. A kritikus a premierről írjon, akkor amikor már kész előadást kap, akkor, amikor már a közönség együtt játszik a színészekkel és ezáltal megteremtődik az a han­gulat, amely nélkül a legjobb darab is elpusztulhat. * A Nemzeti Színházban szombat délelőtt volt az első rendelkező próbája Csathó Kálmán új színművének, a Lillának. A darab rende­zője: Hevesi Sándor igazgató. Hevesi azonban pénteken megbetegedett és szombat délelőtt A próba vezetését Csathó Kálmán, a darab szer­zője és a Nemzeti Színház volt főrendezője vette fet. A próba befejezése után beszélgettünk Csathó Kálmánnal, aki a következőket mondja: — Régóta írom ezt a darabomat. Már úgy volt, hogy a múlt szezonra készülök el vele, de közben az történt, hogy Hevesi rábeszélésére egy hónap alatt megírtam a Te csak pipálj, Ladányi című színdara­bomat és persze, a Lillát félretettem. Két év óta állan­dóan foglalkoztat ez a téma, amelynek nehézségei a második felvonás megoldásánál mutatkoztak. A szín­darabírók régi princípiuma, hogy úgy írják meg da­rabjukat, hogy minden a közönség előtt történjék. Ezzel próbálkoztam meg én is a Lilla második fel­vonásánál, meg is írtam így egyszer ezt a felvonást, azonban a végén kiderült, hogy minden alakom fel­vonul ebben a felvonásban, csak éppen a főszereplők nem. Végre egy szép napon rájöttem, hogy minden színdarab megoldásánál más és más az a szabály, amely döntő súllyal, esik latba, s amikor erre az egy­szerű igazságra rájöttem, már könnyűszerrel meg tudtam írni a második felvonást, mégpedig olykép­pen, hogy­­ nem történik minden a nézők előtt, csak az, aminek egy színdarab szempontjából feltétlenül történnie kell. Így aztán könnyen elkészültem dara­bommal, melynek utolsó felvonását tíz nap alatt ir­tam­ meg. _ A darab nem is annyira Csokonairól, mint. A költőhöz tartozó nőről szól. A darab első felvonásá­ban Csokonai Komáromba érkezik, egy kispolgári miliőbe, amelynek dilettáns költőtagjai is vannak és ezekkel lapot, akar alapítani Csokonai, aki közben beleszeret Lillába. A második felvonás tizenegy hó­nappal későbben játszódik. Csokonai m­ég mindig Komáromban van, nem tud boldogulni, nem tud el­helyezkedni és nem tud olyan anyagi helyzetbe ke­rülni, hogy feleségül vehesse Vajda Lillát. Végre rászánja magát arra, hogy elmegy Keszthelyre és Festetich Györgytől a csurgói professzorságot kéri. Lilla nem várja meg Csokonait, hanem enged szü­lei kívánságának és hozzámegy Lévai Istvánhoz, egy gazdag gabonakereskedőhöz. A harmadik felvonás négy évvel későbben játszódik. Csokonai visszatér Komáromba és érkezésével megered a pletyka: vár­jon van-e Csokonai és Lévainé között valami! Ebben a felvonásban van az a jelenet, amelyben Lilla bú­csút­ vesz Csokonaitól, a költőtől. — Körülbelül ez a darabom váza. Összesen har­minc szereplője van. Lillát Bajor Gizi játssza, és Csokonai szerepében Petheő Attila lép fel. A terv az, hogy a Lilla február 3-án kerül először színre a Nemzeti Színházban. * Február 13-án ünnepi előadás lesz­­az Opera­házban. Dal­oki Viktor dr.-t fogják ünnepelni, aki harminc, év óta színész és huszonöt év óta elsőrangú énekese és rendezője az Operaház­nak, Dalnoki Viktor a következőket mondja: — Elméleti dolgokat értem el főképpen eddigi pályámon, csak azt tudom, hogy nagy élvezet szá­momra ez a művészkedés, nagy élvezet és komoly lelki szükséglet, de ha az orvosi mesterség mellett, maradtam volna csupán, ma már enyém volna az a ház, amelyben lakom, és nyugodtan nézhetnék az öregség elé. De így?... Reszketve kell arra gondol­nom, hogy hozzájuthatok-e várjon az örököstagság­hoz? Mert ha nem, úgy életemnek további egyetlen pillanata sincs biztosítva. — Jónéhányszor elgondolkoztam már azon, váj­jon hogyan tudják majd megjutalmazni azt az el­határozásomat, amellyel annak idején megtagadtam egy szerződéses aláírását, amelyet Mahler Gusztáv tett elém, és amely nyolc évre kötött volna a bécsi Hofoperhez. Visszautasítottam ennek a szerződés­nek aláírását, mert kötelességemnek tartottam, hogy a magyar kultúrát itt, Budapesten szolgáljam. — Voltak gyönyörű estéim, voltak sikereim, amelyeket mint, énekes arattam, és voltak eredmé­nyek, amelyekhez, mint rendező és tanító jutottam el. Nemigen tudom elfelejteni sohasem azt az időt, amikor a Városi Színház az Operaház kezelésében állott és a Városi Színház élére engem állítottak. Ott­ nőtt fel szemem előtt és az én irányításommal a fiat­al gárda, elitje: Németh Mária, Székely Mihály, Tihanyi Vica, Nagy Margit, Pataki Kálmán, Kő­szeghy Teréz. És az Operaház! Százharminc szerep­ben léptem fel, némely operának három szerepét is énekeltem, de volt úgy is, hogy egy-egy estén ugyan­abban az operában két szerepet is játszottam. — Sikerek, örömök, remények és­­ csalódások. Ez mind hozzátartozik egy színész harmincéves pályájához. De valami tragikus dolog, hogy három leggyászosabb momentuma az életemnek is szinte egyformán játszódott le. A Mesterdalnokokban éne­keltem Beckmesser-t. Este még elbúcsúztam az édes­anyámtól, aki izgatottan várt vissza a színházból. S mrre hazaérkeztem, már nem­ élt az anyám. Egy pénteki napon halt meg az édesapám, ugyanakkor, amikor az Operaházban énekelnem kellett. És végül, egy évvel ezelőtt haldokló feleségem ágya mellül kellett elmennem az előadásra, ahonnan már hiála siettem vissza a feleségemhez, ő már nem szólhatott többé hozzám . . . — Istenem, minek örülni azon, hogy kiesett har­minc év az ember életéből? . . . No de, mindegy, — ha újra kellene kezdenem, újra csak ott­ kezdeném, ah­ol harminc évvel ezelőtt kezdtem el. Nem bántam meg semmit sem. Ha anyagilag nem is rekompenzált az élet, annál több erkölcsi kielégülésben volt bőséges részem. * A Szerzői Szövetségek Nemzetközi K­onfö­derációjának múlt évi római kongresszusán Emerson, amerikai író és színházigazgató be­jelentette, mozgalmat fog indítani Ameriká­ban, hogy Amerika csatlakozzék a berni szerzői egyezményhez. Ennek a bejelentésnek nagy ha­tása volt, mert régi kívánsága az európai álla­moknak, hogy Amerika is csatlakozzék a berni egyezményhez, ami lényegesen megkönnyítené­ a szerzői jogoknak Amerikában való védelmét, annál is inkább, mert most az úgynevezett Coptright révén meglehetősen nehézkes és bi­zonytalan ez a védelem. Amikor Molnár Ferenc Amerikába indult, Heltai Jenő felhívta Molnár Ferenc figyelmét arra, hogy erről a kérdésről szó van és hogy igen vagy szolgálatot lehetne a szerzői érde­keknek, ha az a tekintélyével, súlyával és vélsz­szerű­ségéül szót emelne emellett a csatlakozás mellett. Molnár Ferenc megígérte, hogy eleget tesz Heltai Jenő kérésének és hogy ennek csak­ugyan eleget is tett, bizonyítja az alább követ­kező levél, amelyet január .Viki keltezéssel kül­dött Molnár Ferenc Newyorkból Budapestre Heltai Jenőnek és amelyből kiemeljük a követ­kezőket: Tegnap felkeresett George Middleson, hírneves amerikai drámaíró, az itteni Szerzők Egyesületének elnöke. Elmondtam neki a lényegét, annak­, amikel a megemlítésvel megbíztál. Rendkívüli örömmel fo­gadta érdeklődésedet és a napokban részletes levelet fog neked írni, elküldi nyomtatványaikat, ésserveze­tük leírását etb. Ő ennek a hivatalának szem­beli egész életét, szinte semmi mással nem törődik, mint a szerzők ügyével, ami itt az óriási méretek és tá­volságok miatt még csak félig megoldott kérdés­ Van egy nagy szerzői liga, amelynek osztályai: 1. regényírók, 2. színházi festők és 3. drámaírók. Ennak az utóbbinak hiva­ta­los címe: Pramatist Guild, en­nek elnöke Middleton. — Ennek a ligának kétféle tagja van: vegysuit rendes tag és hatszáz -aasód­ék. A residesek az aktív drámaírók, a többi: lógós, kezdő, abbahagyott, szó­val nem úgynevezett számbajövő. Eddig négyózás igazgatóval van szerződésem. De ezenkívül van még vagy hatszáz színházi vállalkozó, ezernél több kős­színházi és négyezernél több állandó műkedvelő társulat, amely állandóan évi tíz-tizenkét előadást, tehát 50.100 szinkon­ belépődíjas estét tart, és vagy fizet, vagy nem fizet. Szinte képtelenek ezt végleg rendezni. Feltétlenül óhajt, kontaktust a magyar szerzőkkel és ezt Veled fogja meglevelezni. Főleg fordítások, fordítók dolgában és kölcsönös szolida­ritás ügyében: a két egylet csak egymás tagjaival dolgoztathasson, stb. — Nem akarok most a részletekbe belem­eelnnt. Itt olyan nagy terület és akkora a szabadság a vál­lalkozás terén, hogy ők maguk is kis csapatnak tart­ják magukat és szinte nem is tudják, hány színház, hány producer van, — százakkal tévednek, mikor találgatják. Sokkal nagyobb és kiaknázatlanabb vi­lág ez, mint mi sejtjük. Middleton szavai: — rítt nincs a­ szerzők közt konkurrencia, mert a négyszáz szerzőre ezer igazgató is esik, akiknek legtöbbje három-négy darabot hoz ki évente.3 — A mozi Newyorkban és a nagyvárosokban nem árt a színháznak. Fahrn nagyot­, ártott. Statisztika: a­­falusi színházi vállalkozások forgalma tavalyi hatvanmillió dollárral csökkent. Rettenetes nagy szá­mok ezek. Van egy Keith nevű cég, amelynek az Egyesült Államokban és Kanadában háromezernél több színházi helyisége, van­ bérlet és tulajdon. Schu­bert cégnek kétszáznál több, Erlanger cégnek egyik forrásom szerint négyszáz, másik szerint ötszáz. Napról-napra változik ez, ők maguk sem tudják. Van egy cég, French, amely műkedvelőknek ad dara­bot, három és egyfelvonásosokat, 2 millió dollárok­ban dolgozik. A műkedvelők öt dollártól száz dollárig fizetnek neki tantiémet. — Amikor ez a kitűnő és okos szakember, Midd­leton, erről beszél, ő is összeroppan ennek az őserdő­nek benyomása alatt, amely mintha soha nem volna átkutatható. Egy bizonyos: a színház itt komoly életszükséglet, fontos nemzeti intézmény, és a pub­likum imádja. A moziról nem is szólok, az egyene­sen hazafias kérdés, mint Európában a hadseregek ügye. A mozi olyan hatalom, mint a sajtó. Nem csoda, hogy színházba jár mindenki: a jobb munkás délután leveti zubbonyát, öt­ centért hazautazik a saját kis házába, fürdik, vacsorál és félkilencre megint öt centért újra bejön Newyorkba a szín­házba. A Metropolitan Opera régi díszítőit, kulisza­tologatóit saját kis autóik várják a kiskapunál és mindenkinek van a környéken kis háza. —­ Más világ ez. Persze, százezrek nyomorognak, akiknek ez a nagyon munkás­karrier még nem si­került, vagy nem fog soha sikerülni. De legnagyobb­részük szegény, európai bevándorló, aki napszámért, szaktudás nélkül, néha­ a nyelvet sem ismerve, jött ki. Ezek szegények a kenyérért küzdenek. (F. I.) I (*) Hegedűs Gyula előadó-estje. Hegedüsi Gyula, a kiváló színművész március 10-én elő­adó-estet­ rendez a Zeneakadémián. Erről a vál­lalkozásáról a következőket mondja Hegedűs Gyula: ^ — Ez lesz az első ilyen művészi kísérletem. Soha életemben nem próbálkoztam ilyesmivel, de most nagy szeretettel és őszintén bevallom­, nagy remé­nyekkel is nézek ez elé az est elé, amelyet nag­y és komoly stúdiumok előznek meg. Arany János, Petőfi, Kiss József, Jrudnyánszky, Ady Endre és Szép Ernő verseiből fogok néhányat elmondani, közöttük Kiss József versét, a Jehovát teljes egészében. Velem együtt fellép Pécsi Blanka is, aki Csokonait, és Babitsot, fogja szavalni én vele együtt előadó­m az ördög nagy levéljelenetét. Előadásom megkezdése előtt egy kis előszófélét, tartok a kötöttséghez, amely­ben meg fogom köszönni, hogy ilyen ismeretlen ter­rénumra is elkísért. Hiszem, hogy a közönség velem és én a közönséggel is nagyon meg leszek elégedve. (•) Kik játszanak az Űri muri­ban? Az új esztendő első magyar újdonsága a Vígszínház­ban Móricz Zsigmond színdarabja, az Űr­ muri lesz. Egyelőre még megközelíNSIeg semj állapíthatja meg a színház, hogy a darab mikor kerül színre, de a szereposztás már nagyjában­ készül. Az Úri muriban fellép 3. Vígszínhá­z va­lamennyi férfitagja, élükön Somlay Artúrral, Kürti Józseffel, Rajnai Gáborral és Mály Ge­rnővel. A három női főszerepet: Varsányi Irén, Simonyi Mária és Somogyi Erzsi, játszák.

Next