Pesti Napló, 1928. június (79. évfolyam, 123–146. szám)
1928-06-01 / 123. szám
2 Péntek PESTI NAPLÓ im .nÄ¥ ságok megszűntek.A politika piacán az egységesített kartel dominál. Képviselőjelöltek csak az egységes párt numerus claususa szerint egységes típusban termeltetnek. Adóleszállítás, olcsó hitel, munkaalkalmak terestése és egyebek, csak az ellenzékipiacokra dobatnak ki dumpingáru módjára. A politikai életből a feleslegesek kizárattak. A beérkezettek, az uniformizált képviselők, az új politikai arisztokrácia, a címkórságban és pávatollimádatban szenvedők, a paravani parlament és közigazgatás nagy kartelje bérli a mintaállam hatalmi trösztjét. Folyamatban van a nagy kiválasztódás, kikristályosodás és lecsapolódás. Az egységesek kiválasztódnak, az uralkodó kasztok kikristályosodnak és a felesleges emberek — akiket egyszer a konszolidáció bölcsessége harmadrendű polgároknak nevezett — lecsapolódnak. Politikai jogokhoz sem juthatnak ezek, mert szélsőségekre hajlanak. A nyilvános szavazati jog, azt hiszem, nem uniformizált aggyal nem tekinthető jognak. Meg kell várni, amíg ezek a felesleges politikai elemek vagy az egységes paradicsomba be nem jutnak, el nem hullnak, vagy ki nem vándorolnak. Amíg az be nem következik, veszélyes experimentumokba nem mehetünk bele. A sajtónak is várnia kell addig. Nem engedheti a nagy konszolidáció, hogy sötétbe ugorjon a teljes sajtószabadság vagy esküdtbíróság veszélyes trambolinjáról. "A politika konszolidációs mezejéről eltávolíttatott minden, ami feleslegesnek találtatott. Az egységes uralom Sipka-szorosában minden csendes. Hátra van még a gazdasági élet ugara. Ott is rendet kell teremteni és a felesleges dúvadat onnan is távoltartani. Ehez fogott most hozzá az egy erős akarat rendszere. Jelszavak: revirement, kihullás és kivándorlás. Kezdődik a nagy szanálás utolsó epochája. A konszolidáció folyamata alatt melléktermények alakjában előkerült felesleges embertömegek szanálása. . Egyik oldalon az uralkodó tröszt, a másik oldalon a felőrlés stádiumában vánszorgó feleslegesek társadalma az egykével, óriási csecsemőhalandóságával és tuberkulotikus rémével. Egyik oldalon az önimádás, önteltség, a benti possidentesek parádés országa, a másik oldalon száz és százezrek reménytelen harca a kenyérért. A kenyérért a revirement, kihullás és kivándorlás Scylla és Charybdis-ei között. Nepotizmus, véleménynélküli politikai korifeusok, sinarocerek és professzionátus politika a napos oldalon. Az árnyékos oldalon az éretlenség Kain bélyegével megbélyegzett felesleges tömegek politikai szolgasága és prostitúciója. Minden politikai szellemi életet leigázott a közéleti materializmus. A szolgalelkű akaratnélküliség és politikai konjunktúrakutatás fénykorát éljük. A feleslegesek nagy tábora azonban a miniszterelnök úr által ajánlott három megoldási módon kívül egy negyediket keres. Olyan kormányrendszert óhajt a titkos választójog útján felépíteni, amely a konszolidáció sivataga helyébe a munka, élet és szabadság termőföldjét varázsolja. Elég már a fakíréletből, a retorikai mutatványokból, Bethlen hieroglif külpolitikai elbeszéléseiből, az üres és parádés külsőségekből, a kocapolitikus nagyképűsködésből. A felesleges ember nem fölényes tanácsokat és öngyilkosrendeletet, hanem becsületes munkával szerzett kenyérből való megélhetést kér. A felesleges ember jó hazafi, bármikor kész meghalni a hazájáért, hallgat, titkos szavazásra éretlen, de közben hazájáért, családjáért, a jövő nemzedékért élni is akar. Dolgozni, keresni ésélni. Ehez joga van. Ezt követelheti. A konszolidáció kiváltságos szirénjei szünet nélkül a nagy eredményekről döngicsélnek. *A Kincstár és a Párt konszolidációját összetévesztik az ország dolgozó társadalmának szanálásával. Az adókényurak rekordfutamait, a nagy egységespárti hitibizományt, az újjáépített Bethlen-udvart, a parádés országot ünneplik és quantity négligeable-nak tekintik a felesleges emberek lavinaszerűen gyarapodó fergetegét. A fergeteget nem látják az egységespárti délibáb miatt. A csendet, fásultságot és mozdulatlanságot konszolidációnak tekintik. A gazdasági bajok stabilizálódnak, az ipari és agrártermelés meddővé lett, a jövő céltudatos előkészítése helyett a csodavárás kényelmes passziójátéka folyik, a szervilizmus és bizantinizmus permanensen bankettezik, a felesleges ember pedig rohanvást szaporodik. Szaporodik és görnyedve, folyton gyengülve gurítja fel a munkanélküliség, keresetnélküliség alvilágából a kenyér nehéz szikláját a megélhetés magas hegyére. Hiába ez a sziszifuszi munka. A szikla mindig nehezebb lesz, a hegy mindig magasabb. A munka, kenyér és megélhetés fata morganáját hajszoló felesleges ember a múlt héten megállt egy percre. Egy derék, önzetlen angol úr szavait hallgatta áhítattal. Jobb jövőről, reményről, haladásról beszélt. Az itthoni tehetetlenség díszuralma hiába kísérletezik már lázcsillapító narkotikumaival, nem hatnak. A dolgozó társadalom és a belőle rekrutálódó felesleges társadalom már nem veszi be ezeket a kuruzslószereket. Rothermereben és fiában azonban bízik. Az angol újságfejedelem a békerevíziót készíti elő, a külső revíziót. Hogy az bekövetkezhessek, Rothermere propagandáján kívül még egyebekre is szükség van. Belső revízióra. Sürgős a népszuverenitáson alapuló demokratikus kormány, a letűnt reakciós világ rozsdás fringiáinak lomtárba helyezése, nemzetgazdaságunknak célirányos külkereskedelmi politikával való szanálása és ennek folyományaképpen a munkaalkalmak és kereseti lehetőségek megteremtése. Elég volt már az álkonszolidációs bűvészkedésből. Egészséges belső revízió kell, hogy megteremtődjék az az egészséges dolgozó és kereső társadalom, amely nélkül nincsen történelmi erőkifejtés. Frázisokból, díszhazafiságból, patenté hazafiságból és műtekintélyek örökös tömjénezéséből nem lesz sohasem revízió. Rothermere-revízió lesz, ha rendszer revízióis lesz. Ha minden magyar testvérünk, aki dolgozni akar, munkához, kenyérhez fog jutni. Ha a magyar dolgozó társadalom a titkos szavazásra is megérik. Ha minél kevesebb felesleges emberünk lesz, kevés lesz a magyar kar. Csak pusztuló, haldokló üzemekben sok a munkás. Prosperáló, fejlődő, haladó üzemekben soha sincsen numerus klausus. Csak a tehetetlenség sivatagaiban lehet ilyen konszolidációs karámokkal operálni. A konszolidáció fregolibűvészeinek sok az ember. Sok a felesleges ember. Revirement-t, kihullást vagy kivándorlást tanácsolnak neki. Ez az ő bölcsességük. A revízióhoz azonban sok-sok dolgozó, derék magyar kell. Magyar, amely nem kihull, kivándorol, hanem él és szaporodik. Intelligencia, amely nincsen kipusztulásra predesztinálva, hanem munkára és szociális irányításra. Aki revíziót akar igazán, az belső revízión kezdi, titkos választójogon, szabad sajtón, esküdtbíróságon folytatja és nem a munkástársadalom leépítésével, hanem annak megszervezésével végzi. "Aki a felesleges embereket legelni vagy kivándorolni küldi, az csak magát és janicsárjait akarja és szereti. Ha a dicsőséges konszolidáció csak saját talmi sikerein kérődzik és csak a felesleges embereket szaporítja, akkor nem a revíziót készíti elő, akkor nem revíziós átmeneti rendszer, hanem mai nyomorúságunknak, nincstelenségünknek szabadalmazott adminisztrátora, Pompes funébres-je Csonkamagyarországnak. A „Lex Vass II.**-t tárgyalja a Máz az első szónok szocialista, aki elfogadja a javaslatot (Saját tudósítónktól.) ALex Vass II.", az öregség, rokkantság és özvegység esetére vonatkozó biztosítási törvényjavaslat tárgyalása a várakozásnak megfelelően csakugyan nagy érdeklődés mellett, népes padsorok előtt kezdődött meg. Vass József népjóléti miniszter mögött ült Kovrig Béla, a Munkásbiztosító igazgatója, a törvényjavaslat kodifikátora. Az öregember havi 60—70 pengője A javaslatot Fitz Artúr előadó ismertette. Különösen azt hangsúlyozta, hogy havi 60—70 pengő sokat jelent egy öreg ember életében is, mert ez az összeg meg nem adóztatható, le nem foglalható. A törvény hatályát kiterjesztik a mezőgazdasági munkásokra, a háztartási alkalmazottak aggkori biztosítása azonban egyelőre még szünetel, mert nem akarják a járulékokkal a kispolgárságot megterhelni. Kiterjesztik azonban a biztosítást a külföldre szakadt magyarokra is, ezzel is ápolva százezernyi magyar család idetartozásának érzését. A járadék kulcsa munkásoknál a teljes javadalmazás 4 százaléka, magánalkalmazottaknál pedig a javadalmazás 5 százaléka. Az öregség korhatára 65 év. Ezt semmi esetre sem lehet leszállítani, mert még gazdagabb országok is kitartanak a 65 éves korhatárnál, így Angliai Franciaország, Olaszország, de még Svédország is. A munkásságnak éreznie kell, hogy a nemzet és társadalom gondoskodásába veszi ezzel a javaslattal. Szocialista kritika A szocialisták padsoraiban állt fel az első szónok, Kéthly Anna, aki mint a Magántisztviselők Egyesületének egyik vezetője, már huzamosabb ideje tanulmányozta a szőnyegen fekvő kérdést. A Ház érdeklődéssel várta, mivel fogja a szociáldemokrata párt szónoka megindokolni a javaslat elfogadását. — Egyek vagyunk — mondotta — annak a megállapításában, hogy a javaslat korszakos jelentőségű, ha a tartalmában nem is értünk mindenben egyet. A javaslat szövege ugyanis nem oldja meg százszázalékosan a problémát. Nem szabad megemlítés nélkül hagyni, hogy szociáldemokrata munkásság érlelte meg az aggkori biztosítás gondolatát törvényhozási eszmévé. A javaslat tehát kétségkívül nagy haladást jelent, de még távolról sem valósítja meg a munkásság elgondolását. Nem szabad válaszfalat emelni falu és város közé. A szociális gondolkodást fejtetőre állítja a javaslat, amely a népszokítosokat kihagyja a biztosítás áldásából. H. Gál Jenő: A kispolgári egzisztenciákat is mind kihagyja. Kéthly Anna: A nép közegészségügye ne legyen írott malaszt, amely elvész a közigazgatás útvesztőjében. Az állami hozzájárulás a szociális igazságnak megfelelő legyen. A felekezetek is sokkal inkább istennek tetsző dolgot cselekednének, ha a templomok helyett kórházakat építenének. Usetty Béla: Azt csak bízza ránk! Kéthly Anna: A nők nem tudnak olyan magas életkorig dolgozni, mint a férfiak. A nőknél tehát le kellene szállítani a korhatárt 65 évről 60 évre. Ma még a férfiaknál is sok a 65 éves korhatár, hiszen a 60 éves kor népegészségügyi ideált jelent egész Európában. ROSSZ az öngyilkossági szakasz is. Senki sem lesz öngyilkos azért, hogy pár pengő járadékot biztosítson a családjának. Inkább a járadék csekélysége kerget majd egyeseket öngyilkosságba. Sérelmes és antiszociális a börtönszakasz is, még a gondolata is elviselhetetlen annak, hogy a feleség és a gyermek ne kapjon járadékot azért, mert a családfentartó börtönbe kerül. Az özvegyi nyugdíjellátás is kevés. A munkás szívesen meghoz minden áldozatot, ha tudja, hogy halála után felesége és családja ellátásáról az állam gondoskodik. Elviselhetetlen a magánalkalmazottak nyugdíjhelyzete. A magántisztviselők nyugdíjintézete hadikölcsönökbe, záloglevelekbe fektette vagyonát, amely tehát teljes egészében elveszett. Huszonhétmilliójába került a Magántisztviselők Nyugdíjintézetének a hadikölcsönök devalvációja. Ennek az lett a szomorú következménye, hogy egy 62 éves nyugdíjasnak havonta 2 pengő 50 fillért, egy 65 évesnek 3 pengő 16 fillért, egy 61 évesnek 3 pengő 85 fillért fizetnek. A legmagasabb nyugdíjat egy SS éves szerencsés magántisztviselő kapja: havi 6 pengőt. (Mozgás.) »» Elfogadom" — Csak a leglényegesebb kifogásaimat ismertettem. Ami rossz és elvetendő a javaslatban, az kitűnik az évek során és remélhetően kikerül a törvényből. Ami azonban jó, arra azt kell mondanom, hadd kerüljön be a magyar törvénytárba, mint időszerű kezdeményezés. Ezt a javaslatot tehát csak kezdeményezésnek, csak átmenetinek tartom és bár érzem a felelősséget, mely ebben a percben rámsúlyosodik, mégis azt mondom, hogy elfogadom a javaslatot a részletes vita alapjául, mert magamknak fogadom el. (Taps.) Zsitvay Tibor házelnök, két órára járván az OS, berekesztette az ülést és a vita folytatását péntek délelőtt 1z órára tűzte ki.