Pesti Napló, 1928. november (79. évfolyam, 249–272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

Perenca te­r, y© upest, 1928 I x Szöge­zdetsági melléklet 79. évfolyam 249. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAKL Égy bóra. „,, , 4 pengd Hegyedé­vre ,. . 10 pengd Egyes szárú ára. Budapesten, vidéken és­­ pályaudvarokon , , 18 fillér ünnepnapokon , , 20 fillér Vasárnap, ,», ,, 80 fillér PESTI Ára 16 fillér Szombat, november 3 SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL­ Erzsébet körút 18—20.­­ TELEFON : József 484 -18, J. 464—19. Szerkesztőség Becskertt L, Kohlmarkt 7. / Jog is, kötelesség­ is A magyar ember nem hagyja jussát, s ugyancsak a magyar ember nem ijed meg egy kis pereskedéstől. Az újságok és az újságvállalatok ellen megindított per­lavinát azonban nem lehet ennek a ma­gyar erénynek vagy gyengeségnek a szám­lájára írni. Nem állítjuk, hogy az újság sohasem téved. Még azt sem mondjuk, hogy soha­sem követ el bűnt vagy hibát. Az újságo­kat is csak gyarló emberek írják. Ezek bizony épúgy tévedhetnek és megbotolhat­nak, mint más halandó. Éppen ezért sen­kinek esze ágában sincsen megkondítani a vészharangot, ha valaki sajtópert indít. Az ilyen perindítás teljesen jogosult is lehet. De nem ezekről a jogos perekről van szó. Az újságvállalatok ellen indított perlavina sem »a jussát nem hagyja«-féle magyar felfogásban gyökerezik, sem pedig abban a felfogásban, ha valaki bűnt követ el, annak bűnhődnie kell. E perlavinának sok eset­ben az egyetlen és igazi rugója a nyerész­kedési vágy. Úgy látszik, ez is háború utáni tünet. A háború és a felfordulások korszaka egy sereg embert elszoktatott a becsületes munkától. Ezek a tőzsdétől a kártyaasz­talig mindennel megpróbálkoztak, amivel könnyen meg lehet gazdagodni. E próbál­­kozások közben akadt meg a szemük az újságvállalatokon. Csakhamar rájöttek arra, hogy az újságvállalatokkal való pe­reskedésnek még egy igen nagy előnye is van. Míg a tőzsdétől a kártyaasztalig min­denütt kockáztatni kell valamit, addig az új­ságvállalat ellen megindított perben semmit sem kell kockára tenni. Az újságnak az a feladata, — egy bí­rósági ítélet éppen most mondotta ki, nem­csak joga ez, hanem kötelessége is — hogy az eseményeket feljegyezze. A közönség jól tudja, hogy az eseményeknek ez a fel­jegyzése gyakran nem a legkellemesebb munkák közé tartozik. Az életnek ugyanis árnyoldalai is vannak, ezeket az árnyolda­lakat megírni, felfejteni, a rejtekébe bele­világítani,­­ igazán csak a szigorú lelki­ismereti kötelesség hajthatja erre a sajtót. A feljegyzett események során természete­sen emberek neveit is meg kell említeni. Ezek az emberek azután a törvény héza­gait arra használják fel, hogy a legkülön­bözőbb címeken kártérítési pereket indíta­nak az újságvállalatok ellen. Amint mon­dottuk, kockázat nélkül. Ha a törvény hé­zagai, vagy hibásan való megfogalmazása következtében sikerül a per, akkor a meg­ítélt kárösszeg tiszta haszon. Ha nem si­kerül, a pereskedő egyszerűen tovább áll, s tovább bújja az újságokat, nem talál-e bennük megint egy mellékmondatot, amely ismét alkalmat adhat neki arra, hogy kár­térítési pert indítson. A dekonjunktúra idejében, amikor a hazárdjátékok esélyei a minimumra süllyedtek, mindenki kártérí­tési pert indított, aki csak tehette. Fantasz­tikus összegeket követeltek olyan állí­tásért, mint például az, hogy vasárnap délután szódavizet ittak. Ez szerintük al­kalmas arra, hogy a hitelüket megrendítse, mert ők vasárnap délután pezsgőt is tud­nak inni. Az ilyfajta perekre cserdített rá egy­két bírósági ítélet. Ezek az ítéletek kem­é­­nyen megleckéztették a jogtalanul peres­kedőket. Kimondották elsősorban, hogy az újságírónak meg szabad írni az igazságot, most akkor is, ha ez az igazság kap.Gilett­au valakinek. S kimondották azt is, hogy ele­gendő, ha az újságíró a megírt cikkének a lényegét bizonyítani tudja. Ha lényegében igazat ír, akkor senkinek sincs rajta köve­telni valója. Ezek a bírósági ítéletek ak­­ályiasak lesznek arra, hogy a pereskedési duírot kissé lelohasszák. De, sajnos, még nem tartunk ott, hogy a peráradatok vég­képpen megszűnjenek. Ehez még kemé­nyebb leckék kellenek. HOOVER VAGY SMITH? A SZESZTILALOM, A VALLÁSI KÉRDÉS ÉS A FARMSEGÉLY SZOKATLANUL ELKESEREDETTÉ TESZIK A KÉT PÁRT KÜZ­DELMÉT, AMELYBE MOST SÚLYOS SZEMÉLYI VÁDAK IS VEGYÜLTEK Newyork, november. (A Pesti Napló tudósítójától.) Az Egyesült Államok november 11-én új el­nököt választ. Az utolsó két elnökválasztás csöndje után szinte szokatlan az az elkesere­dett, fanatikus és végletekig menő küzdelem, amelyet a két párt minden eszközzel vív egy­más ellen. A lakosság­ két részre szakadt, az utcán, munka közben, a vendéglőben és otthon csak erről beszélnek az emberek és nincs ese­mény, aki a nagy kérdést leszoríthatná az új­ságok első oldaláról:. »Ki lesz az elnök?« WILSON BOROTVÁLKOZIK Közvetlenül a választások előtt a politika elfogulatlan szemlélői között egyetlen »jós« sem akad, aki határozottan merne a kérdésre felelni. Valószínű, hogy a történelem megis­métli magát és a mostani választás olyan lesz, mint 1916-ban, amikor Wilson és Charles Evans Hughes, a későbbi külügyminiszter és a hágai nemzetközi bíróság újonnan megválasz­tott tagja álltak egymással szemközt. A választás estéjén azt jelentették Wilson­nak, — aki akkor másodszor pályázott — hogy vereséget szenvedett. Wilson erre felült az el­nöki yachtra, a »Mayflower«-ra és kihajózott a tengerre halászni. Harmadnap reggel Wilson éppen borotválkozott, amikor leánya, Margaret a szikra távíró hírével berontott hozzá: — Papa, mégis téged választottak meg! Wilson ekkor már annyira hihetetlennek tartotta a győzelmet, hogy csak ennyit mon­dott: — Hagyd abba a viccelődést — és nyugod­tan tovább borotválkozott. Wilson győzelmét egyetlen állam, Kali­fornia döntötte el és valószínű, hogy a mos­tani választáson is addig nem lesz eldöntve a kérdés, amíg az utolsó szavazatokat is nem szá­molták össze. Ebben az évben a republikánusok nem un­­ták meg a kormányzást. Sőt teljes erővel ra­gaszkodnak hozzá. Mégis lehet, hogy a demo­kraták fognak győzni és Alfred Emanuel Smith lesz az új elnök. KICSODA SMITH ? Smith h1 éves. New­yorkban született és gyerekkorában a leg­szegényebb negyed­ben, az East Side-on újságot árult. Aztán egy halcsarnokban kiszolgált. »Tam­many«, Newyork hír­hedt politikai egyesü­lete csinált politikust belőle. Amerikában minden közhivatalt íét uralmon lévő politi­kai párt oszt ki. Két­ségtelen, hogy Smith a Tammany társaság­gal nőtt naggyá, amit­ az ellenpárt most ala­posan kihasznál elle­ne. Volt sheriff, váro­si tanácsos, képviselő, az állami képviselő­ház elnöke, majd­ 1918-ban először választották meg Newyork állam kormányzójává. És azóta egy terminus kivéte­lével újra és újra kormányzóvá választotta Newyork állam­polgársága. Az állam ügyeit vezetve nagyszerű eredmé­nyeket ért el, amit még az ellenségei is elis­mernek róla. Állandóan egy republikánus tör­vényhozással kellett megküzdenie, mégis ke­resztülvitte, amit akart, az állam pénzügyeit rend­behozta, számos szociális reformot hozott és a közönség érdekeit megvédte a trösztök ellen. Politikusiból akkor lett államférfi, amikor 1922-ben meghasonlott a Tammany társaság­gal és bár múltját nem tag­adta meg, a saját útján indult el és nem hagyta befolyásoltatni magát. Feltétlenül becsületes és nagyképességű ember. Kitűnő szónok, habár az uccák zsar­góija még kicsendül beszédéből. Liberális, nagylelkű, sok emberi humor van benne és kétségtelen, hogy óriási többséggel megválasz­tanák, ha­­ nem lenne katolikus. Alfred E. Smith A REPUBLIKÁNUS ÉS DEMOKRATA MÉRLEG Az elnökségre tulajdonképpen négy jelölt van, de ezek közül csak kettő jöhet komolyan számításba. Amerikában szocialista elnökjelölt még soha, egyetlen állami elnökválasztó szava­zatot sem nyert, a kommunisták pedig még annyit sem remélhetnek, mint a szocialisták. Marad a­ másik két jelölt, a republikánus és a demokrata, mint ahogy eddig és belátható időn belül ezután is, csak republikánus vagy de­mokrata elnöke lesz az Egyesült Államoknak. A két párt közü­l a republikánus párt az öregebb és a hatalmasabb. A demokrata párt tulajdonképpen csak a rabszolgákat felszaba­dító Észak és Dél háborúja után alakult ki véglegesen és benne a régi angol kolonisták leszármazottjai, a rabszolgatartó déli államok lakosai tömörültek. A republikánusok a­n yau­ker. ok. A puritán, iskolamesteres, iparos, fel­találó északi fajta, amelyhez később a nyugati államok is csatlakoztak. A demokraták főerős­sége délen, a »szilárd Délen« van, az ország többi államai többnyire republikánusok. Az arányt akkor lehet legjobban elképzelni, ha tudjuk, hogy a 48 állam között csak 12 déli állam van. Egy amerikai mondás szerint ais Egyesült Államok csak akkor választ demo­krata elnököt, ha a republikánusok megunták a kormányzást. A mondást bizonyítja, hogy­az eddigi harminc elnök közül csak kilenc volt demokratia. EGY KIS VAL­L­ÁSI VISZÁLY A dolog furcsán hangzik és ellenfelei ke­reken tagadják a dolgot, de a sajtó egyre és egyre visszatér rá, az országban izgatottan tárgyalják az ügyet és a demokraták erőssé­g­ét, a »szilárd Dóit« azzal akarják felrobban­tani, hogy névtelen röpiratokat osztogatnak, amelyekbe­n azt állítják, hogy Smith elnöksége esetén a washingtoni Fehér Házban a pápa lesz az úr. Az Egyesült Államok túlnyomóan protes­táns és eddig csak protestáns elnöke volt. Smith megválasztása tehát egy régi és megrög­zött tradíciót, helyesebben csökönyös hitet törne meg. És ha Mabel Walker Walebrand igazság­ügyi államtitkárnő 2500 metodista papot szen­vedélyes beszédben arra szólít­­fel, hogy a szó­székről akadályozzák meg Smith megválasztá­sát, ezzel nemcsak árt, de használ is Smithnek. Lehet, hogy a demokrata, de a protestáns Dél szilárdságát megingatja vele, de ugyanakkor a vallási türelmetlenség és az előítélet ellenségeit százezer számra kergeti át Smith táborába. Elzárkózni nem lehet előle: ez az elnökválasz­tás. stovik LBPvfQö.tolatt* srécdén és sokak szacint.

Next