Pesti Napló, 1928. december (79. évfolyam, 273–295. szám)

1928-12-01 / 273. szám

A Szombat PESTI NAPLÓ $928 december 1 « Ez a szegény Budapest­ i Idelion Budapestre a kitűnő német regényíró, és a , vetmlfeszeretetéről híres magyar nemzetet ebben a... ügyben hivatalosan képviselő PEN klub törte a­ "fejét, hogy mit mutasson neki? Amikor VII. Edward d­iég mint­­walesi ".herceg eljött Jászbe­rénybe, hogy megnézze egyszer az ő nevét viselő jász-kun húrrezredet, a huszártiszt urak szintén igen nagy zavarban voltak, hogy micsoda nevezetes dolgot mutassanak neki, mert a Lehel kürtjén kívül semmi nevezetes dolog Jászberényben i­lyesen. Egy túlságosan pikáns anekdota szerint, melyet le sem lehet írni, a jászberényi tisztek valahogyan segí­tettek magukon; de mit csináljon a híres német íróval ea 11 szegény Budapest, melyben, valóban nem történik semmi .* Elvitték tehát a híres írót az Erdélyi-per­­tárgyalására. — Ez * nem regénytárgy, —,mondotta a német író, aki a helyzet magaslatán volt, mert csak azt nézte, ami hasznos.­­ De az' Erdélyi-per után nem­ tudtak neki mu­tatni semmi egyebet, mint a Fészek-Klub szép he­­­­lyiségek­. A Fészek-Klub is szép látványosság, az ' Igaz, mert megfér benne a színész, a festő és a szobrász'a kritikussal, ami éppen olyan érdekes látványosság, mint amikor a menazseriában egy ketrecben áll a farkas és a bárány a nagyérdemű közönség előtt. Ezzel azonban vége a látnivalóknak: nincs semmi, amit, meg­­ érdemes volna megnézni. A parlament.. oly unalmas, hogy elalszik a karzaton az előkelő idegen. Az egyetemeken is­ szünetel, ne­mes specialitásnak és nemzeti büszkeségünk: nem tudjuk megmutatni, hogy tizenkét keresztény fiú­milyen könnyen meg tud verni egy zsidót, — szóval, hírneves lovagiasságu­nkat, nem fitogtathatjuk. Az a szegény ,német, kénytelen továbbmenni anélkül, hogy valami echt. Ungarisches,, kerülne a szemei elé. Ez bizony kár, nagy kár. Ha Szevillába megy a német, lát, egy szép bikaviadalt. Ha Párizsba megy, lát gyönyörű üzleteket, s éjjel olyan mulatóhelyeket, melyek ízlésének és­­ erszényének megfelelnek. De Budapestért?!\...­­ Budapest "arról híres, hogy­­ itt sok a ...szép uot. De­ amennyire megfigyelhettem: nincsenek­ többen, mint Bécsben és nem is szebbek, csak tolakodóbbak. És emiatt az idegenekre­ nem­ hatnak. Másként volt tíz hajdan, Ferenc József korában! Sokat tudna erről beszélni Sándor László, az akkori főkapitány! A há­ború utolsó évében minduntalan itt volt egy-egy török császári herceg vagy német birodalmi minisz­ter. És Wekerle, a miniszterelnök csak telefonált a főkapitánynak: — Olyan mulatságot csinálj n­eki, hogy megem­legesse! Belekerülhet háromszáz koronába is! Hej, micsoda jó világ volt az, amikor olyan mu­latságot lehetett csinálni egy török császári princ­nek háromszáz koronából! Hanem azóta nagyon megváltozott ez a szegény Budapest! Nagyon elfilisz­ter­sedett!... Nincs itt már semmi nagystílű dolog... Azaz, hogy már csak egy van: a színház... A színházzal úgy vagyok, mint a hitetlen ember a templommal: nem élek vele. De a hitetlen ember azért, nagyon jól tudja, hogy az emberek százmillióinak milyen nagy dolog a templom, és én is nagyon jól tudom, hogy Buda­pest népének mit jelent az, amit nem élvezek: a­ színház. És őszintén sajnálom önmagamat,­­ mint­ ahogyan a vak ember sajnálja, hogy nem láthatja a természet szépségeit és a süket ember sajnálja, hogy nem élvezheti a zenét. Alig van hét, hogy Budapest valamelyik színpa­dán be ne mutatnának egy új színdarabot, mely innen kiindulva, bejárja az egész civilizált világot. Ha nem vagyok is ott a bemutatókon, teljes tudatá­ban vagyok annak, hogy azokon a deszkákon világ­sikerek jönnek világra. Mindenben le vagyunk törve. Katonailag jelen­téktelenek vagyunk, politikailag még jelentéktele­nebbek és gazdaságilag a legjelentéktelenebbek. A tudományos pályákon hátul kullogunk. De a szín­padott a legelsők között vagyunk, vagy talán éppen mi­ vagyunk a legelsők. Negyven-ötven évvel ezelőtt a franciáké vált a legelső szerep, uia a miénk. Hogy intofd­mik eheet A jó Isten tar íja.... Tehet­ségel­ születtek? Iajot... Tehetségek fejlődtek ki Az is­ lehet. Az ember kutató elméje megáll itt egy nagy probléma előtt, melyet megoldani képtelen. Egy évszázaddal ezelőtt, jöttek a politikai zsenik: Széchenyi, Kossuth, Deák-Jöttek a zseniális költők, szinte egymás sarkába lépve: Vörösmarty, Petőfi, Arany... Most pedig jönnek a dráma n­agy mesterei, szin­tén egymás sarkába lépve: Molnár, Lengyel, Laka­tos, Fodor... Méltóztassanak nekem m­ég egy nemzetet mu­tatni, amely ma négy ilyen színműírót tud felmu­tatni­. De ezeknek a művészete inkább a világé, mint a miénk és ami ennél még fontosabb; az egyetlen do­loggal, ami nálunk még igazi nagy érték, külföldi vendégeink előtt nem tudunk dicsekedni. Nyelvün­ket nem értik és színműíróink dicsősége csak bizo­nyos idő múlva ér el hozzájuk,­­ mint a csillagok fénye. Ez a szegény Budapest, olyan s­­pecies, hogy­­ itt­hon még azt sem tudja érvényesíteni, ami a legér­tékesebb benne. Sinclair Lewis felesége plágiummal vádolja Theodor Dreisert Newyork, november 30. (A Pesti Napló hake tudósítójától.) Feltűnő plágiumvád foglalkoztatja Ame­rika irodalmi köreit. Általában azt hiszik, hogy az ü­gy hullámai messze túl fognak csapni az irodalmi érdeklődés határain és az utóbbi évek egyik legérdekesebb hátterű botrány perévé dagadnak. Amerika új írói gárdájának élén előkelő helyet foglal el a nálunk is jól ismert Theodor Dreiser csakúgy, mint: "Sinclair Lewis. Sinclair Lewis felesége, Dorothy Thompson, aki maga is írónő, most azzal vádolja Dreisert, hogy az ő könyvéből, amely Oroszországról szól, egész részleteket szó szerint leírt és saját neve alatt hozta ezeket nyilvánosságra-Dorothy Thompson Sinclair Lewis-szal való házassága előtt­ a Newyork Evenista Post ber­lini tudósítója volt s könyve csak az idén szep­temberben jelent meg. A könyv alapját az a cikksorozat adta meg, amelyet márciusban kö­zölt lapjában és amelyben egy év előtti orosz­országi útjáról számolt, be. Dreiser ugyanebben az időben járt Oroszországban, amikor a­ szov­jetkormána megod­ására részt vett a, szovjet tízéves jubileumi ünnepségein. írtjáról könyvet írt, amely Dreiser Looks at Russia. »Hogy látja Dreiser Oroszországot? cím alatt jelent meg-Dorothy Thompson a könyv megjelenése után azonnal hangoztatta azt, a véleményét, hogy a két munkában mintegy 20.000 szó térfél destinű rész szóról szóra egyezik. Kritikusok, is utánanéztek a plágiumvádnak és megállapítot­­­ták, hoigy amióta a világ világ, még nem for­dult elő, hogy két embernek ilyen szó szerint egyező véleménye lett volna ugyanarról a kér­désről. Theodor Dreiser, akit sokan Amerika leg­nagyobb epikusának tartanak, tagadja a­ plá­giumvádat, és éppen ellenkezőleg azt hangoz­tatja, hogy anyagát, amelyet az orosz viszo­nyokról gyűjtött, még Oroszországban megmu­tatta Dorothy Thompsonnak, mivel azt hitte, hogy feljegyzéseinek ő maga sohasem veheti hasznát. Arra is hivatkozik, hogy mindkettő­jüknek ugyanaz a hivatalos orosz anyag állott rendelkezésükre. Mrs. Lewis azt is tagadja, hogy valaha valami anyagot kapott volna Drei­sertől, a hivatalosan átnyújtott orosz ismerte­tésekről pedig azt­­állítja, hogy azokban csak statisztikai adatok voltak minden szín­éüf- le-­ írás nélkül és azokban nem szerepel sem az utcai életnek képe, sem templomok leírása, ami mindkét könyvben szó szerint azonos. Mrs. Le­wis bejelentette, hogy plágiumpert indít"Drei­ser ellen, aki szintén ügyvédet fogadott, de nyi­latkozatában olyan kijelentést tett, hogy Szinte nem is bánná, ha­ elítélnék, mert hat hónapi börtön nagyon vonzó­ lenne ránézve. Agyonlőtte az anya züllött leányát s felmentették Különös családi tragédia a párizsi esküdtszék előtt Párizs, november 11.. (A Pesti Napló tudósítójától.) A francia esküdtbíróságok elé az utób­­i időben nagyon sok gyilkossági ügy került és nagyon sok gyilkossági ügy vádlottja szabadul az esküdtek vediktje alapján. Néha a közvéle­mény nem ért egészen egyet a felmentő ítélet­tel, de bizonyos, hogy az az ítélet, amelyet most hozott a Seine-Inferieure megye bírósága, nem fog ellentmondást kiváltani. Blot asszony 40 éves nő, másodszor van férjnél. Első férje a háborúban esett el és ettől 21 éves leánya maradt, akit Yvonne Petit-nek hívtak. Az asszony minden erejével azon igye­kezett, hogy leányát jó nevelésben részesítse és tisztességes kenyérkereső pályára nevelje, de nem bírt gyermekének kalandés­vérével. A leánynak nem tetszett a Blot-család csendes és visszavonult élete, nem érezte jól magát anyja szíik vegyenkereskedésében. Az asszony eleinte azt remélte, hogy leánya megkomolyodik, úgy tett, mintha nem venné észre, hogy éjszakákon át elmarad hazulról és nem ügyelt a szomszé­dok súgás-búgására, akik arról beszéltek, hogy leányának milyen rossz híre van a városban. A leány állandóan sápadt volt és az asszony minden fillért megvont magától, hogy szép holmikat vehessen leányának és jól táplál­hassa. Yvonne egy szép napon azt mondotta any­jának, hogy Párizsba utazik, ki akarja tom­bolni magát. Blot asszony hiába magyarázta, hogy ez az élet csak eleinte jelent gyönyörű­séget és vidám kalandokat, később a nyomorba és pusztulásba v­ezet, a leány azzal felelt, hogy már nagykor­ú és ura a saját akaratának.­­— Csak a barátnőid rontottak így el, — sírt az anya. — Teljesen mindegy nekem, hogy mi a véleményed­, — feleli a leány — igenis a barát­nőimmel utazunk Párizsba és ott új életet kezdünk. Ez a beszélgetés este folyt le és Yvonne azonnal el is távozott anyja házából. Az asz­szon­y előkereste revolverét, amely még c is5 férjétől maradt reá és a konyhába)­ egy fiókba tette. Más map délelőtt a leány ismét megjelent eg­y rendőr kíséretében: a holmijaiért jött. Újra éleshangú vita keletkezett közte és az anyja között, amelynek hevében az asszony megütötte a leányt Yvonne felvette csomag­jait és leszaladt a lépcsőn. Az anya utána sietett, egyre könyörögve, hogy ne utazzék el, majd visszaugrott a konyhába, elővette a re­volvert és leányára lőtt. A leány egy sarokba bújt, de Blot asszony utánarohant és köz­vet­len közelről négyszer sütötte el revolverét, majd öngyilkos akart lenni, de a leánya kísé­retében lévő rendőr és előrohanó férje kicsa­varták kezéből a fegyvert. — Hagyják el, meg kell ebbőn őrülni, — sírta a bíróság előtt az asszony. — Az ember annyi gonddal neveli fel a gyermekét és aztán mágia el akar menni tőle, hog­y szerencsétlen legyen. Inkább megöltem, mintsem hogy a szégyenbe engedjem. A tanúvallomásokat apatikusan hallgatta végig Blot asszony és azzal sem törődött, am­i­kor az esküdtek a terembe visszatérve kijelen­tették, hogy nem találják bűnösnek. Amikor szabadlábra helyezték, a tárgyaló­teremből egyenesen a temetőbe ment, leült leánya sírjára és mereven nézett maga elé. — Talán mégsem kellett volna... — mor­mogta. i­ felni-kávé Különlegességünk laciendaluanlurillo 10 kg. 3.50 P

Next