Pesti Napló, 1929. január (80. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

­­ HRR MIT KELL TENNI? Irtás POPOVICS SÁNDOR Abban az ösztönszerű védekezési törek­vésben, amelyet a gazdasági élet terén a há­ború, a forradalmak pusztításai és az ezek nyomában súlyosbodó megélhetési viszonyok váltottak ki, szerepet játszik a többtermelés­nek majdnem szólamszerű problémája. Első megjelenése a nyilvános megvitatás színterén majdnem kizáróan abban a követelésben nyi­latkozott meg, hogy a mezőgazdaság hozamát fokozni k­ell. Tápot adott erre az a tény, hogy hazánkban például , a kalászosok átlagos ho­zama alatta van annak, amelyet más orszá­gok, elsősorban Németország fölmutatni képe­sek. Csak lassan és fokozatosan megy át a köztudatba, hogy a többtermelés kérdésének megoldása nem merülhet ki az arra irányuló céltudatos munkában, hogy a kataszteri hol-­­dak viszonylag elégtelen átlagos termés ered-­­ményét megjavítsuk. Ez a megjavítás a fel­adatnak csak egy részét oldaná meg, az elér­hető eredményeknek határt szabnak a termé­szeti előfeltételek, a szükséges tőke­­elégtelen vagy drága volta, a világárak mindenkori ala­kulása, amely utóbbi olyan is lehet, hogy a terméstöbblet értékét majdnem teljesen para­lizálja. Világos a­­ is, hogy a mennyiségben többlet értékével egyenlő értéket tudnak el­érni a termelvény minőségének emelése, új eljárások alkalmazása s meghonosítása, vagy jobban fizető termelési ágakra való átmenetei által. Ámde bármekkora legyen is a mezőgaz­dasági termelés jelentősége, belterjesebbé té­tele bármennyire táplálja is a közgazdaság egyéb ágait, egymagában nem elégítheti ki azokat az igényeket, amelyeket a fejlődő élet, a szaporodó lakosság támaszthatnak. Ezért a többtermelés posztulátumánál nem állhatunk meg a mezőgazdaságnál és nem szorítkozha­tunk terményeinek mennyiségbeli szaporítá­sára. A követelés átfogó, helyes­­ formulázása, amelyhez e meggondolás alapján el kell jut­nunk, csak az lehet: termeljünk több értéket. Hogy ezt hol, minő módozatok mellett lehet megkezdeni erre az egyes gazdasági ágak szakembereinek kell a választ megadni. Ez a gazdasági társadalom feladata. Az előfeltéte­lek létesítése ellenben jórészt a kormányzati politika teendőinek körébe tartozik. Nem­ gon­dolunk itt kizárólag pozitív teendőkre első­sorban. Gyors, olcsó, pártatlan igazságszolgál­tatás és közigazgatás, ismeretterjesztés, me­zőgazdasági, ipari, kereskedelmi szakoktatás, a munkaadók és a munkavállalók közötti vi­szony helyes szabályozása, az országos érde­keknek megfelelő rendezése kereskedelmi és forgalmi viszonyainknak a külföldi államok­kal, a közgazdasági érdeket szolgáló közleke­dési politikának folytatása magától adódó fel­adatai a kormányzatnak. A mi viszonyaink között, a múlt tapasztalatain okulva mondhat­juk, nagyobb súly esik a negatívumra. Mit nem szabad tennünk, az a kérdés. Nehéz meg­felelni arra a kérdésre, például, mire jó a me­zőgazdasági birtokok forgalmának az a túlsá­gos korlátozása, amely végelemzésében az in­gatlanban fekvő tőke értékét leszállítja, mert kell a birtokost megakadályozni abban, hogy neki tetsző, az ő érdekeit biztosító bérlővel sza­badon szerződhessék ? Miért van a különböző ipari és kereskedelmi vállalatok egy tekinté­lyes száma, az állam, vagy egyes városok ke­zében? Jobban végzik feladataikat, mintha a magánosok kezén lennének? Nem pusztul­nak-e el a mozgás nehézkessége, a verseny hiánya, a többé-kevésbé bürokratikus kezelés folytán értékek? Miért kell tartani örökös újí­tásoktól, törvényektől, rendeletektől, amelyek amikor a közhatalom számára beavatkozást biztosítanak, megbénítják az egyéni kezdemé­nyezést, a vállalkozási kedvet, nem egyszer okai annak, hogy kínálkozó konjunktúrák fel­használatlanul letűnnek ? Talán mindezekre a kérdésekké tett intézkedésekre lehet valame­lyes megokoló választ adni. De egy irányban nem lehet és ez az, hogy azok a többértékek­ termelését elősegítenék. Itt van azután az adó- és illetékügyi tör­vényhozás nem egy rendelkezése, amelyről az érdekképviseletek évek óta kimutatják, hogy versenyképességünket leszállítják, a belföldi tőkeképződés terjedelmessé és gyorsabbá téte­lét megakasztják. Volna itt teendő bőven. Betetőzését nyerné az a kormányzati politika olyan egy­séges és koncentrikus irányításával, amely eleve ellent tudna, állni olyan törekvéseknek, — mert ilyenek is vannik — amelyek a ba­jokat okozó állapotokkal n ép, tovább való fejlesztésére irányulnak. Ha azonban, amit igaz meggyőződéssel az ország érdekében kívánnunk kell, a kor­mányzati politik­i a most jelzett irányokba tér és komolyan hozzálát a több érték termelé­sének elősegítéséhez, elhárítja a szabad egyéni érvényesülés útjában álló akadályokat, akkor a társadalom és ebben az egyén felelőssége nagyban fokozódik. Nem szorítkozhatik arra a föntebb említett feladatra, hogy a maga szakmájában kikeresse az értéktöbbletek ter­melésének módjait. Tovább kell mennie. Elő­ször is a maga részéről le kell mondani arról, hogy mindent az államtól vár. Igaz, hogy az eddigi fejlődésnek is rovására lehet írni, hogy ez a várakozás manap majdnem általá­nos, de ha nem hagyunk fel vele, olyan circu­lus vitiosusba jutunk, amelyből nincs kilábo­lás. A társadalomnak épúgy, mint az állami igazgatás egyes szakainak, az ország mai mé­reteihez és lehetőségeihez kell igazodni. Taka­rékoskodni kell államnak, társadalomnak egy­aránt . Sok tetszetős, talán jó dologról ma le kell mondanunk. Fokozódó és terheiben nö­vekvő eladósodásunk vészjelző. Azután a gaz­dasági társadalom egyes alkotó elemei ne ab­ban lássák érdekeik kötelességszerű ápolását, hogy egymásra törnek, hogy kölcsönösen okozzák egymást, ha bajaik vannak. A gazda­sági élet és a kantalisztikus rend egységes. Ebben élünk. Támadják folyton elméletben és gyakorlatban. A harcban azok, akik ellen ez a támadás irányul, csak egységes fronttal védekezhetnek. Ne felejtse a gazdasági társadalom, hogy az értékek termelésének a fokozása növeli az ő maga és az ország súlyát, függetlenségét. Az emberi haladás minden téren csak a gaz­dasági megerősödés segítő erejével indulhat el és gördülhet tovább. Ára 24 fillér isí Buc­olyam 1. szám­­ ELŐFIZETte é­rt«? AK: JEgy bóra .... 4 pengő negyedévre ... 10 pengő Egy'-a szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap . .... 32 fillér Kedd, Január 1 SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : József 464-18, J. 464-19. •Szerkesztőség Bécsben: I., Kohlmarkt 7. NYOLCVANADIK ÉVFOLYAM Jubileum? Még hozzá nyolcvan eszten­dőé? — ami hogy — elmúlt, nem érdeme és nem dicsősége, nem kvalitása, nem munkája és nem alkotása senkinek. Nem, nem. Tort ülni, az elillant évek szőlőhegyén — ma ehez se kedve, se hangulata nincs itt senkinek, jobban el vagyunk foglalva az idővel, amely felé a jö­vendő országútján megyünk, mint az idővel, amely már­ múlt idő. A Pesti Napló mindig előrenézett és előrenéz most is, a nyolcadik év­tized hágóján. Nem lehet azért meghatottság nélkül meg nem emlékezni arról a hetvenki­lenc évfolyam Pesti Napló­ról, amelyből ha csak vezércikkíróinak és tárcaíróinak névjegy­zékét állítjuk össze, a halhatatlanság kataló­gusa, három korszak kultúrhistóriai díszme­nete (vagy temetkezési menete) bontakozik ki. Hetvenkilenc évfolyam Pesti Napló: sárguló papírtekercsekbe pályázott és csomagolt hal­hatatlanság, a tovatűnő pillanat munkája eternizálódik bennük, s ha valamikor az volt a régi lapszám értéke, hogy aznapi volt, az aznapi eseménnyel s az aznap negyvenfokos lázával, ma értéke: történelmi, a maradandóvá lett aktualitás, a maradandóvá lett mulandó­ság mély varázsa. Mostanában nagyon divatos Budapesten is egy gramofonlemez, »Egy óra az órásbolt­ban«. — Az összes órák megszólalnak, tik-tak, tik-tak, a kis zsebórától kezdve az ingaóráig és harangig. Aki ezt a hetvenkilenc évfolyam Pesti Naplót végiglapozza, annak egyszerre megszól­al mik az összes órák — minden óra, ami hetvenkilencszer háromszázhatvanöt nap alatt járt, ütött, mutatott és elmúlt, minden óra, minden ébresztő óra, amely valaha nem­zedékeket és korszakokat ébresztett, minden harang, amely pártok és korszakok, irányok, iskolák, dicsőségek, karrierek keresztelőjére és temetésére hivatott. Megszólal minden régi éb­resztő és minden régi harang, mint a Poe Ed­gar nagyszerű Versében: »Halld, a­ szánon a harang... Halld, a hangos részharang... Halld, a harsány nagyharang, mennyi ünne­pélyes gondolatra hí­va ez a hang... Úgy va­gyunk ezzel a hetvenkilenc évfolyam Pesti Naplóval, mint Schliemann a hisszarliki dom­bokon Trója ásatásával. Minden lapjával egyre mélyebb rétegekhez érünk az időben, míg végre a kym­i énekes útmutatása mellett feltárul Trója — feltárul a korszak, amelyben a Pesti Napló született, elevenen minden fáj­dalmában, szenvedésében, monumentális tra­gikumában és egetvívó kínlódásaiban. Világosi­­után születik a Pesti Napló, ami­kor az abszolutizmus éjszakája borul az or­szágra; nemzetes Garamvölgyi Ádám már nem mozdul ki ambitusából, szívja pipája füstjét és elmereng a füstkarikákban, ame­lyek házról-házra szállnak és üzennek, hogy: vány... várni... várni; a hazafiak a földre szorítják fülüket, úgy lesik a bujdosó Kos­suth Lajos lépteinek neszét: éjszakánként rab magyarok sóhajai zörgetik az ablakokat és az emberek torkában feltorlódik a vissza­fojtott szó és a fájdalomordítás. Rab a szó, rab a gondolat. Allegóriákban kell beszélni,­­ a rendszerről nehéz volna szatírát nem írni, de egyenesen életveszélyes: szatírát írni. És összeül néhány ember egy pesti házban, éjszaka dolgoznak, és a fény, amely az ablak­táblán átcsillan, a lámpafény egy országnak világít. Megkezdődik a Pesti Napló munkája, s a Pesti Napló lassanként kristályosodási pontja lesz a magyar életnek. A Pesti Napló­ban bukkant fel először ez a szó, hogy »ki­­egyenlítés«, mégpedig 1860-ban, az októberi diploma után, s a Pesti Naplóban ért forduló­pontra a magyar történelem egy újságcikkel, a Húsvéti Cikkel, amelynek szerzője Deák

Next