Pesti Napló, 1929. január (80. évfolyam, 1–26. szám)
1929-01-01 / 1. szám
HRR MIT KELL TENNI? Irtás POPOVICS SÁNDOR Abban az ösztönszerű védekezési törekvésben, amelyet a gazdasági élet terén a háború, a forradalmak pusztításai és az ezek nyomában súlyosbodó megélhetési viszonyok váltottak ki, szerepet játszik a többtermelésnek majdnem szólamszerű problémája. Első megjelenése a nyilvános megvitatás színterén majdnem kizáróan abban a követelésben nyilatkozott meg, hogy a mezőgazdaság hozamát fokozni kell. Tápot adott erre az a tény, hogy hazánkban például , a kalászosok átlagos hozama alatta van annak, amelyet más országok, elsősorban Németország fölmutatni képesek. Csak lassan és fokozatosan megy át a köztudatba, hogy a többtermelés kérdésének megoldása nem merülhet ki az arra irányuló céltudatos munkában, hogy a kataszteri hol-dak viszonylag elégtelen átlagos termés ered-ményét megjavítsuk. Ez a megjavítás a feladatnak csak egy részét oldaná meg, az elérhető eredményeknek határt szabnak a természeti előfeltételek, a szükséges tőkeelégtelen vagy drága volta, a világárak mindenkori alakulása, amely utóbbi olyan is lehet, hogy a terméstöbblet értékét majdnem teljesen paralizálja. Világos a is, hogy a mennyiségben többlet értékével egyenlő értéket tudnak elérni a termelvény minőségének emelése, új eljárások alkalmazása s meghonosítása, vagy jobban fizető termelési ágakra való átmenetei által. Ámde bármekkora legyen is a mezőgazdasági termelés jelentősége, belterjesebbé tétele bármennyire táplálja is a közgazdaság egyéb ágait, egymagában nem elégítheti ki azokat az igényeket, amelyeket a fejlődő élet, a szaporodó lakosság támaszthatnak. Ezért a többtermelés posztulátumánál nem állhatunk meg a mezőgazdaságnál és nem szorítkozhatunk terményeinek mennyiségbeli szaporítására. A követelés átfogó, helyes formulázása, amelyhez e meggondolás alapján el kell jutnunk, csak az lehet: termeljünk több értéket. Hogy ezt hol, minő módozatok mellett lehet megkezdeni erre az egyes gazdasági ágak szakembereinek kell a választ megadni. Ez a gazdasági társadalom feladata. Az előfeltételek létesítése ellenben jórészt a kormányzati politika teendőinek körébe tartozik. Nem gondolunk itt kizárólag pozitív teendőkre elsősorban. Gyors, olcsó, pártatlan igazságszolgáltatás és közigazgatás, ismeretterjesztés, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi szakoktatás, a munkaadók és a munkavállalók közötti viszony helyes szabályozása, az országos érdekeknek megfelelő rendezése kereskedelmi és forgalmi viszonyainknak a külföldi államokkal, a közgazdasági érdeket szolgáló közlekedési politikának folytatása magától adódó feladatai a kormányzatnak. A mi viszonyaink között, a múlt tapasztalatain okulva mondhatjuk, nagyobb súly esik a negatívumra. Mit nem szabad tennünk, az a kérdés. Nehéz megfelelni arra a kérdésre, például, mire jó a mezőgazdasági birtokok forgalmának az a túlságos korlátozása, amely végelemzésében az ingatlanban fekvő tőke értékét leszállítja, mert kell a birtokost megakadályozni abban, hogy neki tetsző, az ő érdekeit biztosító bérlővel szabadon szerződhessék ? Miért van a különböző ipari és kereskedelmi vállalatok egy tekintélyes száma, az állam, vagy egyes városok kezében? Jobban végzik feladataikat, mintha a magánosok kezén lennének? Nem pusztulnak-e el a mozgás nehézkessége, a verseny hiánya, a többé-kevésbé bürokratikus kezelés folytán értékek? Miért kell tartani örökös újításoktól, törvényektől, rendeletektől, amelyek amikor a közhatalom számára beavatkozást biztosítanak, megbénítják az egyéni kezdeményezést, a vállalkozási kedvet, nem egyszer okai annak, hogy kínálkozó konjunktúrák felhasználatlanul letűnnek ? Talán mindezekre a kérdésekké tett intézkedésekre lehet valamelyes megokoló választ adni. De egy irányban nem lehet és ez az, hogy azok a többértékek termelését elősegítenék. Itt van azután az adó- és illetékügyi törvényhozás nem egy rendelkezése, amelyről az érdekképviseletek évek óta kimutatják, hogy versenyképességünket leszállítják, a belföldi tőkeképződés terjedelmessé és gyorsabbá tételét megakasztják. Volna itt teendő bőven. Betetőzését nyerné az a kormányzati politika olyan egységes és koncentrikus irányításával, amely eleve ellent tudna, állni olyan törekvéseknek, — mert ilyenek is vannik — amelyek a bajokat okozó állapotokkal n ép, tovább való fejlesztésére irányulnak. Ha azonban, amit igaz meggyőződéssel az ország érdekében kívánnunk kell, a kormányzati politiki a most jelzett irányokba tér és komolyan hozzálát a több érték termelésének elősegítéséhez, elhárítja a szabad egyéni érvényesülés útjában álló akadályokat, akkor a társadalom és ebben az egyén felelőssége nagyban fokozódik. Nem szorítkozhatik arra a föntebb említett feladatra, hogy a maga szakmájában kikeresse az értéktöbbletek termelésének módjait. Tovább kell mennie. Először is a maga részéről le kell mondani arról, hogy mindent az államtól vár. Igaz, hogy az eddigi fejlődésnek is rovására lehet írni, hogy ez a várakozás manap majdnem általános, de ha nem hagyunk fel vele, olyan circulus vitiosusba jutunk, amelyből nincs kilábolás. A társadalomnak épúgy, mint az állami igazgatás egyes szakainak, az ország mai méreteihez és lehetőségeihez kell igazodni. Takarékoskodni kell államnak, társadalomnak egyaránt . Sok tetszetős, talán jó dologról ma le kell mondanunk. Fokozódó és terheiben növekvő eladósodásunk vészjelző. Azután a gazdasági társadalom egyes alkotó elemei ne abban lássák érdekeik kötelességszerű ápolását, hogy egymásra törnek, hogy kölcsönösen okozzák egymást, ha bajaik vannak. A gazdasági élet és a kantalisztikus rend egységes. Ebben élünk. Támadják folyton elméletben és gyakorlatban. A harcban azok, akik ellen ez a támadás irányul, csak egységes fronttal védekezhetnek. Ne felejtse a gazdasági társadalom, hogy az értékek termelésének a fokozása növeli az ő maga és az ország súlyát, függetlenségét. Az emberi haladás minden téren csak a gazdasági megerősödés segítő erejével indulhat el és gördülhet tovább. Ára 24 fillér isí Bucolyam 1. szám ELŐFIZETte ért«? AK: JEgy bóra .... 4 pengő negyedévre ... 10 pengő Egy'-a szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap . .... 32 fillér Kedd, Január 1 SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : József 464-18, J. 464-19. •Szerkesztőség Bécsben: I., Kohlmarkt 7. NYOLCVANADIK ÉVFOLYAM Jubileum? Még hozzá nyolcvan esztendőé? — ami hogy — elmúlt, nem érdeme és nem dicsősége, nem kvalitása, nem munkája és nem alkotása senkinek. Nem, nem. Tort ülni, az elillant évek szőlőhegyén — ma ehez se kedve, se hangulata nincs itt senkinek, jobban el vagyunk foglalva az idővel, amely felé a jövendő országútján megyünk, mint az idővel, amely már múlt idő. A Pesti Napló mindig előrenézett és előrenéz most is, a nyolcadik évtized hágóján. Nem lehet azért meghatottság nélkül meg nem emlékezni arról a hetvenkilenc évfolyam Pesti Naplóról, amelyből ha csak vezércikkíróinak és tárcaíróinak névjegyzékét állítjuk össze, a halhatatlanság katalógusa, három korszak kultúrhistóriai díszmenete (vagy temetkezési menete) bontakozik ki. Hetvenkilenc évfolyam Pesti Napló: sárguló papírtekercsekbe pályázott és csomagolt halhatatlanság, a tovatűnő pillanat munkája eternizálódik bennük, s ha valamikor az volt a régi lapszám értéke, hogy aznapi volt, az aznapi eseménnyel s az aznap negyvenfokos lázával, ma értéke: történelmi, a maradandóvá lett aktualitás, a maradandóvá lett mulandóság mély varázsa. Mostanában nagyon divatos Budapesten is egy gramofonlemez, »Egy óra az órásboltban«. — Az összes órák megszólalnak, tik-tak, tik-tak, a kis zsebórától kezdve az ingaóráig és harangig. Aki ezt a hetvenkilenc évfolyam Pesti Naplót végiglapozza, annak egyszerre megszólal mik az összes órák — minden óra, ami hetvenkilencszer háromszázhatvanöt nap alatt járt, ütött, mutatott és elmúlt, minden óra, minden ébresztő óra, amely valaha nemzedékeket és korszakokat ébresztett, minden harang, amely pártok és korszakok, irányok, iskolák, dicsőségek, karrierek keresztelőjére és temetésére hivatott. Megszólal minden régi ébresztő és minden régi harang, mint a Poe Edgar nagyszerű Versében: »Halld, a szánon a harang... Halld, a hangos részharang... Halld, a harsány nagyharang, mennyi ünnepélyes gondolatra híva ez a hang... Úgy vagyunk ezzel a hetvenkilenc évfolyam Pesti Naplóval, mint Schliemann a hisszarliki dombokon Trója ásatásával. Minden lapjával egyre mélyebb rétegekhez érünk az időben, míg végre a kymi énekes útmutatása mellett feltárul Trója — feltárul a korszak, amelyben a Pesti Napló született, elevenen minden fájdalmában, szenvedésében, monumentális tragikumában és egetvívó kínlódásaiban. Világosiután születik a Pesti Napló, amikor az abszolutizmus éjszakája borul az országra; nemzetes Garamvölgyi Ádám már nem mozdul ki ambitusából, szívja pipája füstjét és elmereng a füstkarikákban, amelyek házról-házra szállnak és üzennek, hogy: vány... várni... várni; a hazafiak a földre szorítják fülüket, úgy lesik a bujdosó Kossuth Lajos lépteinek neszét: éjszakánként rab magyarok sóhajai zörgetik az ablakokat és az emberek torkában feltorlódik a visszafojtott szó és a fájdalomordítás. Rab a szó, rab a gondolat. Allegóriákban kell beszélni, a rendszerről nehéz volna szatírát nem írni, de egyenesen életveszélyes: szatírát írni. És összeül néhány ember egy pesti házban, éjszaka dolgoznak, és a fény, amely az ablaktáblán átcsillan, a lámpafény egy országnak világít. Megkezdődik a Pesti Napló munkája, s a Pesti Napló lassanként kristályosodási pontja lesz a magyar életnek. A Pesti Naplóban bukkant fel először ez a szó, hogy »kiegyenlítés«, mégpedig 1860-ban, az októberi diploma után, s a Pesti Naplóban ért fordulópontra a magyar történelem egy újságcikkel, a Húsvéti Cikkel, amelynek szerzője Deák