Pesti Napló, 1929. január (80. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-13 / 11. szám

16 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1929 január 13 Farsangi élet Medikusbál Szombaton este zajlott le fényes keretek tözött a farsangi szezon egyik legszebb bálja. Az orvostársada­lom és a társasági élet előkelőségei különös előszeretet­tel karolják fel minden évben a medikus ifjúság hagyo­mány­os bálját és ez a lelkiismeretes, ügyes rendezésen, kívül — egyik fő oka a medikus bálok sikerének. Tíz órakor érkezett meg a bál védnöke, dr. Illyés Géza egyetemi tanár, majd dr. Wolkenberg Alajos, a Tud. Egyetem rektor magnifikusa, dr. Margitai Antal egyet, főtanácsos kíséretében, akiket a bál elnöksége fogadott. Pontban féltizenegy órakor érkezett meg Auguszta ki­rályi hercegasszony és Magdolna királyi hercegnő, Sé­nyi Lujza udvarh­egy és Luchieh Károly altengernagy, helyettes főudvarmester kíséretében és József királyi herceg, vitéz Tanitó Béla őrnagy szárnysegéd és vitéz Dréhl Imre parancsőrtiszt kíséretében. A bálelnökség az előcsarnokban fogadta a fenségeket és pálcásurak, kandeláberetek, megyei hajduk és huszárok sorfala kö­zött vonult fel, kürtösök hangja mellett , díszes menet a kis terembe, ahol a bál védnöke üdvözölte a fenséges vendégeket, majd a nagy teremben felállított és dél­naki növényekkel gazdagon díszített emelvényen foglal­tak helyet. A medikusok hagyományos csárdására, a­z• Hallod-e, te Katika...« dallamára a bált Magdolna királyi hercegnő Szendey András bálelnökkel nyitotta meg. Kezdő párok voltak: Klimkó Dezsőné Bakay Mela —Benkovich Gézával, Bigler Piri—Dullien Ernővel, Drelinger Alice—ifj. Buzáth Jánossal, Krepuska Kató— Ajkay Zoltánnal, Buday Erzsébet—Virágh Zoltánnal és Kovách Ily—Jakabházy Istvánnal. A megjelent hölgyek ízléses és ötletes gyógyszeres­dobozt kaptak, amelyben a púderporoktól kezdve a szív­fájdalomcsillapító tablettákig mindent meglelhettek. Asszonyok: Finák­ezy Ernőné, Venczelly Béláné, özv. Theuerkauf Rudolfné, Dchanal Károlyné, Meyer Andrá­sné, Wotzasik Istvánné, Dulcz Antalné, özv. dr­. Freirreisz f­e­r­encné, dr. Bahr Rudolfné, Fiedler Ferencné, ifj. Fiedler Ferencné, Zoffraan­ Sándorné, dr. Lányi Mártonné, Vágó Gusztávné, Bárczy Dezsőné, Szabó Dezsőné, H­rinitz Józsefné, dr. Szabó Elemérné, Balassa Sánd­orné, özv. Kapitány Gyu­láné, Boldogfi Jánosné, Petrovits Miklósné, Rejtő Sándorné, d­r. Fejes Béláné, Kovács L­ajosné, Kindy Tihamérné, Krupp­ka­­Vidorné, Radkótzy Nándorné, Graskóczy Lajosné, dr. lovag Ledzi Henrikné, Molnár Domokosné, Róna Jenőné, Szávássyné dr. Szauer Margit, Oss Gyuláné, Meizer Ala­dárné, Kurtéi G­ Béláné, Petrovics Miklósné, Falussy Károlyné, C­siky Lajosné, Wir­kor Jánosné, Barcza Arthurné, dr. Diny­ayés Pálné, Göttl Jánosné, dr. Daday Andrásné,­­­árközy Gyuláné, dr. Borsos Lászlóné, Gáspár Sándorné, Walkovszky Jánosné, dr. Hei­esbacher Árpádné, Sav. Rátay Jánosné, vi­tás Som­ody Jánosné, Huszka Jenőné, Kenész­ Sándorné, Or­só­vszky Istvánné, Kruppka Andorné, Rejtő Sándorné, Petro­vics Miklósné, dr. Fejes Béláné, dr. Kotta Ervinné, Chudy Tihamérné, dr. Vermes Nándorné, Kilmayer Lajosné, Ka­neszka Jenőné, Boros Ernőné, Gundol Károlyné, Sziráky Margit, dr. Baesz Gézáné, Ivanita Ferencné, Haintz Jó­zsefné, Wazek Istvánné, dr. Bognár Elekné, Reiber Lőrintfné, Gömöry Lajosné, Rémusz Jánosné. Leányok: Fiedler Magda, Nagy Eilith, Dehmal Hild, Vencelly Sziszi, Meyer Mirko, Wotzasik Klári, Oulez Pálma, nemes Fre­nreisz, Zsófi. Eíthr Mária, Zoffmann Gitta, Zoffmann Sárika, Lányi Auel, Vágó Erzsébet, Vágó Irén, Bárczy Zsuzsi, Szabó Lak­i, Hanntz Manci, Szakolczay Mária, Balassa Flóra, Petrovits Daniel, Fejes Kata, Kovács Matild, Kluthy Edith, Edith. Vermes Saci, Nagy Pali Mária, Borosa Mária. Gundel Margit, Gundel Anka. Téglás Juliska. Téglássy Margit, Róph Margit, Margittay Marianne. Zitás­­Marien. Horváth Baba. Ger­ber Margit. Edui-Uiés Fabiola. Edwi-Illés Ily, Lais Magduszky, Dehmal Hilda. Szása Erzsike. Waigand Emmy. Lányi Anci, Gö­rgöry Edith, Steuer Banei, dr. Neub­orn Mária, Boeni­ Borai, Baila Margit, Jäger Margit, Hódos Ágnes, Szabó Lulu, Wotzasik Klári, Lauber Angela, V­icland Márta, Fischer Mórné, özv. Mezey lajosné, Krassó Zoltánné, Adler Miklósné, Krammer Adolfné, Veisz Árminné, Polák Aladárné, Szigeti Árminné, M."A'l.ii Lajosné, Sold Jakat­ né, Grü­nwald Vil­mosné, Krees Sándorné, Frischer Hermanné, Singer Gézáné, Elek­ N.-né, Havas J.-né, Goldsmidt Rezsőné, Krausz Ernőné, Hoffmann Mihályné, Fischer Gyuláné, Krausz Lipótné, Me­­­siinger Em­ilné, Beck Sándorné, Benkó S.-né (Érsekújvár), Schuber Lajosné, Fényes Sándorné, Adler Samuné, Goldfischer J.-né, Erdélyi Láb­ánné, Steinitz Sándorné, Braun Henrikné, Bán Adolné, Réthy Hermanné, Huskerl Benőné, Rosner Gyu­láné, Schlesinger E.-né, Katona Kálmánod, Szemere Samuné, Frei­ Kálmánné, Kn­vessy Sándorné, Komlós Zoltánné, Princz Farkasné, Molnár Tivadarné, Scumayer V.-né, Klein Leóné, Siler Lajosné, Kellt­ Jánosné, Deutsch Ernőné, Fáncer Ká­rolyné, Kürthy Nándorné, Sima­­Józsefné. Leányok: Richter Irén, Neuburg Edit, Nonburg Sziszi, Schiller Ibolya, Székely Magda, Pajor Edit, Haas Vilma, La­katos Hajnal, Faludi Lili, Polatsik Erzsike, Fischer Irma, Szeiringer Edit, Hubay Ilonka­, I­öwy Magda, Klein Oly, Singer Ibolyka, Singer Noémi, Kott Erzsi, Kott Lili, Füldváry Mici, Handelsmann Frici, Handelsmann Totyi, Morvay Gabi, Fischer Rózsa, Lajta Ibolyka, Szabó Lili, Kenis Ili, J­ezer Hajnal, Ludvig Manci (Zombor), Gold Teri (Sighetul), Neuwald Lili és Magd­a, Singer Magda, Farkas Róna, Pollik Ibolya, Spriner-r Manci, Hollós K­ó­.si, Ringwald K.i- és l'ak­cíji, Goldfischer Tli, Nagy Helén, Szeld Joli, Stany Melitta, Krentser Juci, Fischer I­ili, Grü­nwald Mariska, Grü­nwald KÖBES, Straus» Lili, Márk Romi, Kraus« Margit, Elek Kató, Havas Gizi, Frey Márta, Czóbel Szerén­, Fischer Lucy, Kis Bözsike, Radvány Klári, Varga Lina, Hoffmann Cica, Grün F.Iza, Hirsch Ilonka, Deutsch Márta, Trakholz Juci, Pancser Klára és Dóra, Kü­rti Klára, Merk Annus és Mici, Müller Klári (Mohács), Graumanti Lili, S'­­eszler Manci, Gárdonyi Elza és Lola, Fényes Györgyike, Bán Edit, Stern Kató. Roth Iboly, Ueck Manci, Huszerl Uli, Deutsch Pipi, Silber Rózsi ós Cili, Rozne.r Annus, Weiszberger Klári, Alter Zsuzsi, Brüder Magda, Fischer Klári és Lili. I.öbl Annus ,Vs Bözsi, Schlesinger Annus, Lén­árt Böske, Lemberner Lujzi,­­Jenes Jencike, Lindzaky Annus, Adler Lili, Krámer Irék­, Weisz Klári, Mis Michel (London), Adler Mann­, Erdélyi Gitta és Bözsi, Braun Ilus. Gyopár-bál Azok gyülekeztek 12-én, szombaton este a Vasúti­­­,6 Hajózási Klub báltermében, akik máskor minden ün­nepnapjukat a természet birodalmában töltik, hátizsák­juk, szöges bakancsuk, turistabotjuk társaságában. A Gyopár Turista Egyesület, turistamozgalmunk zászló­vivője tartotta hagyományos Gyopár-bálját dr. Zsitvay Tibor és neje fővédnöksége alatt. Az érkező notabilitásokat Acsél László bálelnök, Wiidl Béla vigalmi bizottsági elnök és Pásztor István fogadóbizottsági elnök kísérték fel a félemeleti tár­s­algóba. Tizenegy órakor, amikor a termek már zsúfolva voltak az előkelő báli közönséggel, megszólaltak a kür­tök és dr. Zsil­vay Tibor ünnepélyesen megnyitotta az 1929. évi Gyopár-bált. Waldmann Sándor zenekara rázendített a hagyomá­nyos Gyopár-csárdásra, íra a turistának, nincsen semmi gondjai, amelynek hangjai mellett megkezdődött a késő reggeli órákig tartó tánc. A bálon a következő hölgyek neveit jegyeztük fel: Asszonyok: kemenczi Acél Rózegné, Acél Ottóné, Sziposnyi Jenőné, Wohl Béláné, Weltner Ignácné, Weisz Dezsőné­, Adorján Ma­nóné, Danos Jenőné, Róth Vilmosné, Székely Si­monná, Neuburg Károlyné, Pajor Vilmosné, Hás?, Sam­uné. Ara­dman S.-Judorni, Polatsik Sándorné, Velner Elemírt­l, M. Mártonné, Klein Izidorné, Singer Miksán*, FOrvári F. Kristófné. A Protestáns-teát pénteken este tartották a Bristol-szálló összes termei­ben. A tea kitűnően sikerült s arra enged következ­tetni, hogy a Protestáns-bál, mely szombaton, január 19-én lesz a pesti Vigadóban, az idei farsang egyik legsikerültebb mulatsága lesz. A nagyszámú rendező­gárda, melynek élén ifj. Raffay Sándor, Teghze-Gerber Tibor és mellétei Barna Béla ügyvezető­ elnökök álla­nak, mindent elkövetnek a bál sikere érdekében. A péntek esti ismerkedési esten megjelent, hölgyek közül a következők neveit sikerült feljegyeznünk: Asszonyok: Pr. Nap­y Józsefi?*, Werl­er Lászlón*, dr. Török Adorjánné, Leitt­er Emilné, Krepuska Gézáné, Bauer Rudolfné, Gaál Imréné,­ özv. Jollen­ Béláné, Toppler Ottóné, Zigler Gyuláné, Bech­t Albertné, dr. Bajor Ferenci?,, Birkner Brunóné, dr. Kállay Miklósné, Baj Ua, Károlyné, A­lsó Lajosné, Rudnay Gyuláné, Raffay Béláné, Stirling Lisslóné, Kuthy Tiha­mérné, Krayzeli Miklósné, Teghne-Gerber­­eteticné, Eöttevényi Olivérné, dr. Haller Károlyné, Ketife Nagy Sándorné, báró Sz.terényi Sándorné, Kandor Ferencné, Szűke­ Endrén­é, Zeveleki Motoár Gusztávné, báró Rudnyánszky Drssőné, Botb­orczy Ká­rolyné, özv. Reisc­hl Ferencné, Krayer Krause Arnoldné, Szalay Lajosné, felsőeört Farkas Memérné, dr. Ollnkiovicz Sándorné, Kovalszky Kálmánné, Göllner Albertné, Lukasich Józsefei, dr. Jetts Gyuláné, Varsághy Jánosné, dr. Forgán Lajosné, Szil­veszter Akosné, Koronghy Gyuláné. Leányok: Na­gy­ Edit, Werner Hédi, Benke Mária, Monori Kovács Dalma, Lettner Manci, Krepuska Kata, Bauer Pédia, Geöcsi Irén, Jellenc Kató, Toppler Ily, Ziegler Zlaby, Hecht Magdy, Bajor Baby és Dusi, Trirkner Noémi, Bal­la Irén, Rásó Judit, Rudnay Rózsi, Orfanides Nóra, Stirling Margit, Kuthy­­Edit, S­reszner Piri, Györy Erzsébet, Fü­ze­sséry Mária, Sz­abó Irén, Teghae-Gerber Marioone, Köttevényi Judit, HaHer­lea, Keríts Nagy Ibolya, Ligetty Olga, Kandor Sárika, Szőke Baba, levelek­ Molnár Lily, Riatnyánszky Anna bárónő, Báthory Ilus, Krayer Krauss Hilda, Prohászka Irén, Tradványi J­enke és Éva, Olinkievicz Lucy, Gelhier Erzsébet, Eördögh Edit, Koronghy Tilly, Varsighy Erzsébet és Irén, Forgon Nelsl, Lubicza Klára, Siylvesszer Eia. Unitárius-bál A .­Hassal Sámuel Unitárius Ifjúsági Egyesület: szombaton, 1929 január 12-én rendezte meg a .̇ Lloyd­palota­ nagytermében az évek hosszú során át szokásos bálját. A magyar ügyekért lelkesedő és a magyar jövőért áldozni tudó székely társadalom megértette ifjúsága hívó szózatának kiható jelentőségét és nagy számban jelent meg a bálon. Külön ki kell emelnünk az Unitárius Bál intim, közvetlen hangulatát. Itt mindenki ismerte egymást, órakor Kóczé László 16 tagú cigányzenekara rá­zendített a k­incsen annyi garádics a toronybanc kezdetű csárdásra.• Mikó Mártha—Hosszú Kálmán egyesületi elnök, Ranczenhofer Erika—Borbély András bálelnök, Csiki Duci—Kiss Jenő, Bácsi Mária—Török Mihály, Kiss Jolánka—báró Dániel Balázs, László Irma—Menyhárt Dénes, Kiss Duci—Bajka András, György Baba—Antonya Sándor nyitották meg a bált. A védnökök Józan Miklós pü­spök és dr. Mikó Fe­renc főgondnokkal élükön nagyszámban megjelentek. A késő reggeli órákban oszlott szét a társaság. A megjelent hölgyek közül a következők neveit si­került feljegyeznünk: Asszonyok: Hechler Artúrné, Lázár Dénesné, Káliczy Istvánné, Béres Miklósné, vitéz Kozma Ferencné, Brunofszky Ferencné, Csiky Pálné, Ranzenhoffer Hugóné, G­yörsy Dénesné, dr. C­siky Gáborné, Czimbalmas Mihályné, Biró Jánosné, László Jánosné, Czerják Pálné, Sipos Ivánné, Juki Károlyné, dr. Mikó Ferencné, dr. Kiss Tam­ásné, Kerekes Endréné, dr. Mikó Gábor­né, Madary Sándorné, Madarász Károlyné, özv. Máthé Lajosné, Herczok­ Józsefné, Nyiredy Gézáné, Elek Jánosné, Makk József­n­é, Ssőrincz Ferencné, dr. Ilad­ossy Gyuláné, Zilahy Jánosné, dr. Simon Ferencné, Buda Gézáné, Baloczlív Györgyné. Palotay Elekné, dr. Horváth sándorné. Lenkey Bélámé. Fabria Jánosné. I.örinczi Andrásné, Vothy Istvánné. dr. Kimalóe/­­ Mártonné.­­dr. Biró Mózesné. Axatonvay Gr­áné. i­r. Bathn. Lászlóné, Donika Báliatné. Kovács Tihaulérné, Sá­gi­by Károlyné, Buday Kálmán­né. dr. Zoltán Dánielné, Milinsz­ky Béláné, dr. Roszdán Imréné, Z­wvárdy Gésiiné, dr. Petneházy Mihályné, dr. Veress Józsefné, Kathony Miklósné, Bejce Andrásné, Németh Jenőné, Dehény Vilmosné, Petendy Győzőné, vitéz Vaály Istvánné, özv. Babos Károlyné, dr. Mihály Béláné, Soós Géráné, Jáncházy Pizsyné, dr. Kovris Imréné, özv. Tury Elemérné, dr. Srebeny Istvánné, dr. Balás Dénesné, Brassói Geszthv Ödönné, özv Szacz­vay Mi­hályné, dr. Székely Tiborné, Bálint Dávidné, Kiss Ferencné, Szilágyi Ferencné, dr. Szakács Sándorné, Almássy Józsefné, Kerekes Zoltáné, dr. Nagy Miklósné, özv. Vársoly Miklósné, dr. Gu­borné, Tóth Miklósné. dr. Pora Jánosné, Kiss Károlyné, dr. Boros Józsefné, vitéz Berde Károlyné, ifj. Berde Károlyné, dr. Virilyos Gá­born­é, Vaska, Mózesné, Veress Mihályné, Gyöngyössy Béláné, Kiss Albertné, Tim­ár Andrásné, Szabó Károlyné, Szász Ferencné, Czintos Jánosné, Kiss Lajosné, Palm Sándorné, Tófflán Béláné, dr. Dávid Mózesné, dr. Mihály Sándorné, Keresztes Ele­mérné, dr. Kövér Sándorné, Kövér Károlyné, Karácsonyi József­né, Farkas Aladárné, Téglás Ferencné, Papp Zsigmondné, Kiss Sándorné és Magyarossy Vilmosné. Leányok : Kálóczy Erzsike, Novák Boriska, Brunofszky Mimi, Tsiky­­Duci, Ranzenhoffer Erika­, György Baba, Lippert Irén, Török Klementina Lösel A Irmus, Czerják Jucika, Juki Edit, Bácsi Mária, Kiss Jolánka, Kerekes Katóka, Mikó Mác­al Madary Ilonka, Madary Piruka, Má­tk­ó Rózsika, Makk Piroska, Madarász Gizike, Herczog Rózsika, Kovácsovszky Judit, Lőrincz. Lenke, Vackler Margit, Kelecsényi Gizike, Szentiványi Blanka, Szentiványi Jolika, Berger Magda, Hódossy Ella, Zilahy Baba, Simonyi Bluckó, Balogh Emma, Palotay Margit, Ilorváth Zsuzsi, S­enkey Kató, Lörinczi Gabi, Fabria Boriska, Gedkó Sári, Biró Hilda, Rimattóczy Mária, Szatonyay Rózsi, Barta Terike, Denkó Baba, Kovács Piri, Buday­­Mária, Zoltán Emmi, Milin­tsky Paula, Bogdán Zsófi, Zamándy Sári, Petneházy Margit, Veress Irénke, Katona Esztike és Lili, Kerekes Jolán, Boróc Ilus, Németh Olga, Pemén­y Piri, Veress Jolán, Vaáli Berta, Babos Eszter, Mihály Rózsika. Jánoska-- Ill. Kovács Bizike, Kovács Ilonka, Balázs Irén, Brassó-Geszthy Mária, Szacsvay Gizike, Péter Jolán, Székely Tier­­us, Péter Ilus, Dávid Ica, Mihály J­encsi, Szilágyi Rózsika, Kerekes Zsuzsi, Almássy Gabi, Nagy Kató, Váradi Juliska, Bálint Rózsi, Benkő Paula, Kobor Zsófi, Kincses Baba, Ince Rózsi, Dusi és Bella, Szabó Ilus, Régeni Jolán, Gyöngyössy Juci, Bálint Anna, Bedő Ida, Szabó Margit, Szabó Amália, Tóth Aranka, Kiss ROZSI, Pann Vilma,, Boros Mária, Berde Boriska, Vitályos Lenke, Vaska Lili, Veress Irma, Gyöngyössy Bella, Kiss Berta, Tímár Amália, Szász, Margit, Czintos Irén, Kiss Teréz, Papp Rózsi, Téglás Gizike, Dávid Teri, Mihály Etel, Keresztes Emmi, Kovásznay Babi, Fazekas Ildikó, Kövér Sárika, Karácsonyi Olg, Farkas Böske, Téglás Gabi, Papp Jolán, Török Eszter, Magyar­ussy Irénke és Sla­rasztossy Ilonk­a. Cipősbál a Magyar Cipőkereskedők Országos­­Egyesülete fennállásának 25 esztendős jubileuma alkalmából szom­bat­ este rendezte meg a hagyományos cipősbálját. A rendezőség gyönyörű kivitelű táncrendet (Palma Kau­csuk Bt. ajándéka) adott a megjelent hölgyeknek. Meg kell emlékeznünk arról az újításról, hogy tánc közben a hölgyeket nem lehetett lekérni, miután a zenet csak rövid tourokat játszott, mely után a hölgyeket az urak helyeikre kisérték vissza. A bál fővédnöke, dr. Ripka Ferenc főpolgármester pont 10 órakor érkezett meg titkára, Günther Tivadar tanácsi fogalmazó­­ kíséretében, kiket, valamint a bál védnökeit: báró újpesti Wolfner Andrást és dr. Ke­menczei Aczél Rezsőt a fogadóbizottság élén Perényi Mór, Braun Simon, Kállay Gyula, Hitesi Jenő és Lidvy Mór elnökök fogadtak. De­ szeretnék rámás csizmái­t viselni dallamaira a következő párok nyitották meg a táncot: Lőwy Mórné—Sugár Zsigmond Perényi Manci—dr. Ányos Lajos Ormos Lili—báró Wolfner András Kállay Ili—Káhner Miksa Bra­im Kató—Reinhardt Vilmos Hitesi Bözsi—dr. Kora Jakab Füredi Lenke—Schwartzmann László Weisz Mimi—Lőrincz Mihály Láng Éva—Engel Béla Brü­nner Magda—Brielita László Molnár Ili—Villányi Zoltán Kádár Bözsi—Lőrincz Márton Traut Belly—Fohn Imre Fól­ák Irén—Nussbaum­ Fülöp Feiner Lili—Schild Márton A rendezés érdemeiért ki kell emelnünk Lőwy Móri­nét, Márton Gyulánét és Csángó Zsigmondnát, a Kő­egyesület elnöknőjét és társelnöknőit, valamint, Sugár Zsigmond vigalmi bizottsági elnököt, Várnai Imre, Kádár Endre, Boros Dezső, Engel Béla rendezőbizott-sági tagokat. A megjelent hölgyek közül a következők neveit jegyeztük fel: Viszonyok: Füredi Ádámné, Kádár Endréné, Feiner Henrikné, Hoffmann Alfrédné, Fohn Ab­rahámné, Hevesi Pálné, Beer Gézáné, Légrády Gézáné, Perényi Mórné, Kramm­er Dezsőn*, Wertheimer Ferencné, Wü­kmann Józsefné, Karczag Árpádné, Weisz Károlyné, Schlesinger Lajosné, Taub Jenőn*, Kiss Zoltánné, Hermánn Szaána, Gollermann Lajosné, Weisz Helén, Weisz Samuné, Székely Gyuláné, Gonda Miklósné, Lukács Miklósné, Kádár Endréné, Baumgartner Samuné, Molnár Jenőné, Kann Simonné, özv. Weisz Fülöpné, Horvát Ferencné, Weiss Ábrahámné, Erdlts Károlyné, Kovács Sámuelné, Briella Béláné, Friedmans Arnoldné, Hitesi Jenőné, Pollák Mórné, Endrédi Simonné, Szű­ts Józsefné, Kaufmann Lajosné, Pollák Oszká­rné, Kovács Károlyné, Vas Sándorné, Altmann Dezsőné, Rosenbaum Henrikné, Salczer Sándorné, Wachner Henrikniés Éliás Lajosné, Mirer Mórné, Pollák Arthurné, Serény Sándorné, Földes Vilmosné, Farkas Sándorné, Rothau­­er Dezsőné. Leányok: Opler Ella, Salamon 1111 -i. Kádár Bözsi, Libán Margit, Rozenzweig Lili, Erdős Irén, Molnár Lili, Radvány­ Ilonka, S­eér Zsolde, Poór Hédi, Füredi Piroska, Fleischer Piroska, Fleischer Erzsi, Láng Magda, Weisz Mimi, Hitesi Bözsi, Hitesi Kató, Hegedű­s Kató, Ehrenfeld Blanka, Pollák Lili, Berkes Lili, Feiner Piroska, Ormos Lili, Kerekes Angela, Láng Livia, Morer Erzsi, Pollák Irén, Pollák Ailee, Jellinek Olga, Baumerarten Boriska, Libái Stell, Rákosi Piroska, Hol­cer Sárika, Mü­ller Rózsi, Füredi Piroska, Remény Lily és Sári, Kertész Stefi, Láng Éva, Szántó Bözsike, Fischer Manci Nagy­körös, Herz Elza Nagykörös, Feiner Lili, Weisz Ili, Radó Bözsi, Wiszter Bözsi, Májer Klári, Kiss Erzsi, Z­auker Kata, Keimann Elza, Marosi Mády, Gombos Alice. A szombati éjszaka többi báljáról keddi szá­­munkban számolunk be. Vendéglősből. A Budapesti Szállodások és Vendéglőd­öse Ipartestülete és a Magyar Szállodások és Kocsmárosok Or­szágos Szövetsége .Január 17-én a Vigadó összes termeiben Országos Vendéglős Bál­t rendez. Jegyek az ipartestületben (V.. Ferenc József tér 5.) és a bál napján a pénztárnál kaphatók. Illatszerészből. A Magyar Illatszer- és Háztartásbei.II. Kereskedik Országot Egyesülete e hó 13-én, szombaton este­­19 órai kezdettel a Magyar Kereskedelmi Utazók Egyesüle­tének helyiségében (VI., Jókai ucca I.) az ilatszerész Otthon javára bált rendez Sportbál. A Franklin Sportalakulat február 1-én a Ma­gyar Kereskedelmi Utazók Egyesülete összes termeiben Sportbált rendez.

Next